Mi a fontos egy férfi életében?

Számtalan kérdés, ami színesebbé és izgalmasabbá teszi egy digitális nomád életét.

A szerencse

Egyszer már írtam “A szerencséről”. Érdekes szinkronicitás, hogy tegnap előtt beszéltem azzal a barátommal, akit ebben az írásban kilenc és fél hónappal ezelőtt idéztem. És ebben a beszélgetésben véletlenül felmerült ugyanaz a történet.

– Azt hiszem, csak szerencsém van – mondta ő.
– Egy nagy francot! A szerencse mellé kellettél te is! – válaszolták neki.

Én tegnap előtt is, meg az idézett írásban is azt vallottam, hogy én inkább az áldott szót használom a szerencsés helyett.

Akárminek hívjuk a dolgot, biztos, hogy benne vagyok. Tetőtől talpig.

Főleg igaz ez, ha hozzáteszem a saját felelősségemet a dolgokban.

Eszembe jutott egy történet.

Az elmúlt években sokszor meséltem önironikusan azt, hogy nagyon szerencsés embernek érzem magam. Csupán két dologgal nincs szerencsém. Az autókkal és a nőkkel.

Ezt az önironizálást akkor hagytam abba, mikor valaki visszakérdezett. “Te, egyébként nem ez a két legfontosabb dolog egy férfi életében?”

Amióta a saját felelőségemmel a saját életem útján sokkal jobban tisztában vagyok, még inkább nem mesélem ezt a történetet. Végül is, sem az autóim, sem a kapcsolataim nem maguktól mentek tönkre.

Maradjunk annyiban, hogy szerencsés vagyok. Vagy áldott. Majdnem minden területen.

De tegnap eszembe jutott a szavak ellentéte.

Szerencse.

Áldás.

Szerencsétlenség.

Átok

Amióta itt vagyok Ázsiában 5 darab fülhallgatót vásároltam.

Összefoglaltam egy táblázatban, hogy mikor, mennyiért, mit vettem és mi lett a sorsa.

A 4. tétel a paradoxon, mert ez még megvan. De ez egy olyan fül köré csavarható modell, ami nem jön be a napi használat során.

Szóval, az 5 eszközből hármat elhagytam, egyet tönkretettem, ami megmaradt meg nem tetszik.

Az átok tegnap taszított végleg a mélybe. A laptopomhoz – mindennap – használt kábeles fülhallgatóm zsinórja is elromlott.

Így aztán mi másra gondolhattam, mint hogy megfogant az átok.

Nem illik bele a képbe

Persze, látni kellett volna az arcomat, mikor a kávéház teraszán ülve a zsinórral bajlódtam. Röhögtem magamon, meg az egész helyzeten.

Mert rögtön eszembe jutott pár gondolat.

Mindenért fizetnem kell. Így aztán olcsó fülhallgatókat veszek. Nem azért, mert nem szeretem a zenét. Hanem mert szeretem az életet. Az pedig néha megtart magának egy-egy fülhallgatót.

Vagy mondhatnám akár ezt is: Van egy különös hobbim. Nem gyűjtöm a fülhallgatókat. Inkább szétosztom őket Ázsiában.

De ezzel sem kíméltem magam: Lassan ott tartok, hogy ha valaki talál egy fülhallgatót Laoszban, vagy Vietnámban, az jó eséllyel az enyém volt.

Nincs átok

Persze, hogy nincs átok.

Egyszerűen csak néha úgy hibázom, hogy annak fizikai nyoma is van. Digitális nomád vagyok, a legtöbb hibámat bitekben mérjük.

Meg aztán nincs is túl sok mindenem, amit elveszíthetnék.

Ha az élet csak ezt a havi 3.500 HUF adót kéri tőlem, akkor nem hogy szerencsétlen, inkább szerencsés vagyok. Ennyivel megúszni a dolgot, mi más lenne, mint áldás?

The post 308. | Átok vagy adó? first appeared on Digital Nomad Blog.

Van néhány gondolatom a jogtalanságról.

De lehet, hogy tévedek, mikor azt gondolom, hogy jogom van leírni.

Közlekedni csak okosan!

Az ázsiai közlekedésről több önálló írásban is írtam, illetve jó pár alkalommal emlegettem egy-egy történetben.

A korábbi énem azt mondaná, hogy itt az emberek úgy használják az utakat, mint egy tanulatlan csürhe. Ma már másképpen fogalmazom meg a lényeget. Itt Ázsiában az egész életemtől merőben eltérő szokások és gyakorlatok alapján használják az utakat.

A sok színes közúti élmény közül a három leggyorsabban eszembe jutónak engedem, hogy beszéljen.

Indonézia: Éppen a kijelölt gyalogátkelő helyen keltem át. Több, a főútról balra kanyarodó autós is ezt az utat választotta. Mivel egyetlen autó sem jelezte, szándékát, hogy elenged, bátran léptem le az útra. Kettős elsőbbségem volt. Az út túloldalán egy rendőr állt. Az autóst sem a jelenlétem, sem a kettős elsőbbség nem tántorította el az előre töréstől. A rendőr sípszava volt az egyetlen, ami meggyőzte, hogy ne üssön el.

Thaiföld: A szituáció ugyanaz: a kijelölt gyalogátkelőhelyen keltem át az úton. Amit ráadásul még jelzőlámpa is vezérelt. Kettős védelmem teljes tudatában vágtam neki a bátorság próbának, mert az autók itt sem törődtek azzal, hogy nekik piros a lámpa, hogy gyalogátkelőhelyen haladnak keresztül, amin valaki éppen van. Az egyik sofőr méltatlankodott. Ennek úgy adott hangot, hogy az autója elejét elhelyezte a zebra közepén, egy centiméterre a lábamtól és fél percig dudált.

Vietnám: Kamion a szembe jövő sávban, kissé lassan halad. Mögötte a busz előzésbe kezd a kanyarban és a záróvonalat átlépve. Hihetetlen sebességgel. Én a saját sávomban haladok ártatlanul, mint a ma született bárány. A triplán szabálytalan sofőr rossz néven veszi a jelenlétemet és a hajamat lepörköli a dudával.

Ezek itt mindennapos élmények. És ezt nagyon komolyan mondom.

Láthatatlannak lenni a dzsungelben

Rá kellett jönnöm, hogy a megfelelő kifejezés az, hogy a dzsungelben láthatatlan vagyok.

Gyalogosként járva az ösvényt, a legtöbb nagyvad nem vesz rólam tudomást. És ezt is tessék nagyon komolyan érteni! Ha keresztezitek egymás útját egy járművel, legyen alap feltevés, hogy ő nem fog sem kitérni, sem lassítani. Minden nálad nagyobb jármű potenciális ellenfél. A táplálékláncban feletted élnek. Te fogod a rövidebbet húzni.

Motorosként se számíts másra. Ha motoron ülsz, a gyalogosok majd látni fognak, de a nálad nagyobbak valamiért nem. Ha a sávodba szabálytalanul bekanyarodó autóst látsz, lassíts, vagy válts sávot. Ha lát sem érdeled őt. Ő már jóllakott és méltóságteljesen cammog hazafelé.

Azt tapasztaltam meg, hogy egyszerűbb a láthatatlanság tudatával létezni a dzsungelben. Ha ez az alapfeltevésem, csak kellemes csalódás fog érni, ha valaki mégis észrevesz. És mondjuk nem akar megenni.

Érdekes módon találkozott bennem egy felismerés és egy szándék ennek kapcsán.

Az elmúlt hónapokban párszor arra a kérdésre, hogy ki vagyok, azt válaszoltam, hogy senki.

És ez felszabadító érzés. Felszabadultan élem meg az univerzum számára egyértelmű jelentéktelenségemet.

Ehhez jó megerősítést ad az ázsiai közlekedés.

Nincsenek jogaim

A láthatatlansággal kapcsolatos gondolataimnál sokkal korábbiak a jogtalansággal kapcsolatos elmélkedéseim.

Korábban egyértelműen az a vadállat voltam, aki harapott, ha a jogai sérültek. Nekem bizonyítanom kellett, hogy igazam van!

Volt eset, amikor 5 dgk szalámi miatt jelenetet rendeztem. Vagy kényelmetlen helyzetbe hoztam pár jelenlévőt, ha valaki nem köszönt vissza.

Emiatt sokszor voltam nyers és agresszív. Egy pöcs, mondanám magamnak a korábbi énemmel. Ma már inkább úgy fogalmazok, hogy nem voltam türelmes sem magammal, sem másokkal.

Az is rengetegszer felháborított, ha a másokkal megeső jogtalanságról olvastam, hallottam, vagy néztem meg egy filmben. Legyen ez akár az emberi történelem bármelyik sötét szakasza, vagy egy kitalált történet.

Itt Ázsiában értettem meg, hogy bizonyos helyzetekben nem kell a joghoz kapcsolódó elvárásaimmal élnem.

Ma már nem várom el, hogy megálljanak a zebránál. Inkább úgy indulok el, mintha nem látnának. Furcsa módon ettől érzem magam nagyobb biztonságban.

Amikor rájöttem, hogy senki és semmi nem tartozik nekem semmivel, ez az elvárás könnyedebbé vált. Erről írtam a “Bocsáss meg magadnak, Soma!” című bejegyzésemben.

Sokáig sündisznó voltam. Attól féltem, hogy igazságtalanság ér. A félelem vezetett.

Ma már nem kell minden közeledőre összegömbölyödnöm.

The post 303. | Jogtalanság first appeared on Digital Nomad Blog.

Megfogalmazódott bennem, hogy a digitális nomád életforma kapcsán őszintén írok.

Az igazsághoz pedig hozzá tartoznak azok a dolgok is, amik nem mindig csillognak szépen.

Ebben a bejegyzésben a telefonnal és az internettel kapcsolatos nehézségekről írok.

Valódi SIM kártya

Én hoztam magammal a Yettel (korábban Pannon GSM, majd Telenor) kiváló kártyáját.

És azt a szenvedést, amit ez a technikai cég kínál 2026-ban.

Először is vettem tőlük (pontosabban elfogadtam ajándékként a hűségemért cserébe) egy duál SIM-es telefont. Amiről a kézhez vétel után derült ki, hogy tud ugyan kezelni egy valósi SIM kártyát, és egy eSIM-et, de nem egyszerre.

Közös felelősség, de ezzel a telefonnal át lettem vágva. Ha jobban utána nézek, nem ezt választom, de ma már ez van, ezzel főzök.

Rendkívül kényelmetlen ugyanis, hogy ha nagyon ritkán azt akarom, hogy megkaphassak egy SMS-t, akkor át kell állítanom a készüléket.

Rádásul ez a cég élen jár abban, hogy megnehezítse a digitális nomád életemet. A két hónappal ezelőtt rám erőltetett rendszerben már nem tudok ügyet intézni a weboldalukon, csak az applikációban. Ahová először nem is sikerült belépnem. Panaszt írtam nekik (innen Ázsiából), a kérdéssel, hogy miért engedik a Digitális Állampolgár alkalmazással való belépést elindulni a rendszerben, ha az nem működik rendesen. Ezzel ugyanis nem tudtam belépni az alkalmazásba.

A másik két módszer a telefonos egyeztetés lett volna (felejtsük el, a gatyámat rákölteném), vagy a személyes ügyintézés. Ázsiából? Kiváló.

Szóval, feltettem nekik a kérdést, hogy miért indították el a rendszert komoly tesztelés nélkül. Külön kértem, hogy a válaszukban érdemi választ adjanak és ne javasolják a telefonos, vagy ügyfélszolgálatos megoldást. A válaszukban természetesen nem adtak választ a kérdésemre, de javasolták, hogy hívjam fel őket, vagy ugorjak be hozzájuk.

Valamiért ők azóta is csak úgy engednek belépni havonta egy alkalommal az alkalmazásba, hogy SMS-t küldenek hozzá. Nincs “inkább emailen azonosítom magam” vagy egyéb módszer.

Mondanám, hogy nem értem miért van ez, de azt hiszem, pontosan értem.

Az utamon több emberrel találkoztam, akik javasolták, hogy minden országban vegyek egy helyi SIM kártyát. Lassan hajlom erre.

De a béna telefon miatt ehhez azt hiszem, be kellene üzemelnem az egy éve be sem kapcsolt tartalék telefonomat.

Sok utazót látok két telefonnal utazni. A fenti ok lehet náluk is a háttérben.

Összefoglalva: 2026-ban még mindig ott tartunk, hogy a fizikai SIM kártyákkal, meg a telefon társaságokkal kell hadakoznom.

Nem boldogító érzés. Esküszöm, a hideg ráz ki minden hónap elején, ha be kell fizetnem a számlámat, mert ez egy 5 perces mutatvány a technológia tetején.

Mi van, ha magamat ásom el?

Hanoiban esett meg velem a következő történet.

Egy adott napon be akartam fizetni három magyar számlát. Egyszerű feladat volt ez korábban minden hónapban. Magyarországon.

Itt az első napon 30 perc tornázás után feladtam a küzdelmet. Másnapra erős nyugatókat vettem be, ittam rá fél liter vodkát és késznek éreztem magam. Másodszorra csak sikerülni fog. (Természetesen nem vettem be nyugtatókat és vodkát sem ittam évek óta, csak szemléltetni akartam az elhatározottságomat.)

Többen kérdezték, mi az a VPN. Sok mindent jelent, de a legtöbb esetben azért használom, hogy annak az internetes oldalnak, amit látogatok az az érzése legyen, hogy Magyarországról látogatom meg őt. Vagyis, belépek egy magyar hálózatba és onnan internetezem.

Hogy miért?

Mert vannak oldalak, amik egyszerűen elérhetetlenek innen. Bekapcsoltam a VPN-t. Ettől a Yettel végre azt hiszi, hogy Magyarországon ülök. A gázszolgáltató viszont ettől már azt hiszi, hogy robot vagyok.

Erre jön, hogy a Yettel miatt ki kell kapcsolnom az eSIM-et, de aztán a mobil internet miatt vissza kell kapcsolnom.

A második napon azért 20 perc alatt be tudtam fizetni a három számlát. Igaz, hogy közben mindent ki, meg bekapcsoltam. De végül csak sikerült.

Még egy-két órát dolgoztam, aztán enni indultam.

Egy olyan dalt hallgattam éppen, ami nincs letöltve a telefonomra. Az ajtón kilépve még gondoltam is rá, hogy ezt most online fogom hallgatni. Néha csinálok ilyet, igazán nem gond. A zenehallgatás nem használ sok internetet a Spotify-on keresztül. Elbírja az eSIM keretem.

Az ebéd előtt még megcsináltam egy kilométeres sétát. Ez az 1.000 méter elég volt arra, hogy csippanjon a telefonom. Azt hittem, összefosom magam, mikor megláttam, hogy a Yettel üzen. Azonnal rájöttem, hogy elfelejtettem vissza kapcsolni az eSIM-re és a fizikain keresztül ment az ártatlan zene hallgatás.

Nagyon élveztem azt a délelőttöt, különösen azt a sétát. Vagy ötször meghallgattam azt a dalt. Nem emlékszem már rá, mi volt, pedig akár örökre is emlékezetessé tehette volna a Yettel.

Utólag ugyanis kiderült, hogy tényleg nem fogyaszt sokat a zenehallgatás. Összesen 8 MB adatot használtam el erre. Csak, hogy tiszta legyen, ez a telefon beállításaitől függően 1 vagy 2 db fénykép mérete.

Emlékezetessé pedig az teszi az eseményt, hogy 20.000 Ft-ot (65 USD) fizettem ezért a kis mellé nyúlásomért.

Tanulság: soha, de soha nem szabad használni a magyar kártyát.

El is gondolkodom rajta, hogy megszüntetem ezt a telefonszámot.

És legközelebb igyekszem nem eltemetni magam a saját hülyeségemmel.

eSIM kártya

Amióta digitális nomád életet élek, rengeteg reklámot látok az eSIM-ekkel kapcsolatban.

Mindenhol az a mondás, hogy a világ összes országában mindenhol lesz interneted, ha minket választasz.

Ezt fenntartásokkal kezelem a tapasztalataim alapján.

Még tavaly augusztusban kezdtem el használni a JetPac nevű szolgáltatást.

Ezzel a szolgáltatóval igazából meg voltam elégedve. Egyszerű kiválasztani, hogy melyik országban akarom használni. Ott aztán gyorsan lehet választani a csomagok közül. Én általában a 3 GB/30 nap csomagot választom. Ez azt jelenti, hogy 3 GB adatot tudok felhasználni 30 napon belül. Ha elfogy az adott idő alatt a keret, vagy marad keret, de letelik a 30 nap, a csomag nem működik tovább.

Nálam mindig előbb fogyott el a keret, mint 30 nap, de tapasztalataim alapján mondhatom, hogy 3-3,5 hétre bőven elég a 3 GB. Természetesen úgy, hogy mindenhol wifi-t használok, ahol lehet.

Csak a saját figyelmetlenségem okozott meglepetéseket. Természetesen a legrosszabb pillanatokban. Ha ugyanis nem figyelek a csomagra és az elfogy, akkor csak működő internet mellett tudok újat venni. Kétszer-háromszor előfordult, hogy “menet közben” fogyott el a csomag.

Egyszer pl. Thaiföldön a buszpálya udvaron, így, nem tudtam magam megértetni a pénztárossal. Máskor meg Bali közepén, mikor egy órás véletlenszerű motorozás után alig találtam haza térkép nélkül. De voltam internet nélkül repülőtéren is, vízum intézés közben.

Minden probléma megoldható. De a mai világban – bizonyos helyzetekben – internet nélkül lenni számomra olyan, ejtőernyő nélkül kiugrani egy gépből. Az első pillanatokban sokkol, aztán meg már csak zuhanok.

Szóval, az eSIM mindenhol működik. Ja, igen! Kivéve ott, ahol nem.

Ninh-Binh-be érve ez a kártya egyszerűen megállt. A kártya beállítások nem sok lehetőséget engednek meg. Amivel lehetett, megpróbálkoztam, ezzel egy pár órára még sikerült életet lehelnem a rendszerbe, de aztán 3 hétig saját mobil net nélkül éltem. Nem volt probléma, mert mindenhová a barátommal mentünk, ő meg tudott nekem elérést adni.

Mielőtt Kínába mentem, szolgáltatót váltottam. A Saily nevű céget választottam. És az utolsó napokban végre volt saját netem.

De ez a kártya meg Kínában nem működött. Ahogy korábban írtam, fél órát tornáztam az AI, majd újabb fél órát a cég ügyfélszolgálat segítségével. Így végre működött a saját netem Kínában.

Ahol aztán jött a Google nem működik, a VPN nem mindig jó és az egyéb rémtörténetek ideje, amiről Kína kapcsán írtam.

Összefoglalás

Minden mindig működik. Kivéve, amikor nem.

Minden probléma mindig megoldható. Kérdés, hogy mennyi erőfeszítéssel, türelemmel és szenvedéssel.

Én azt hiszem, viszonylag könnyedén kezelem ezeket a problémákat. Nem mondom, hogy nem izzadok néha.

De most is csak az jut eszembe, amit már többször említettem.

Ez nem biztos, hogy mindenkinek való.

The post 302. | Az internet és társai first appeared on Digital Nomad Blog.

Egy új nézőpont alapján mutatom be, hogyan lehet más módon járni az fizikai utat.

Előtte írok az utazó életmód során felmerülő mindennapi kérdésekről.

Ezek az információk jól jöhetnek még.

Különösen akkor, ha az ember történetesen digitális nomád.

Döntések, döntések!

A digitális nomád, utazó életmóddal kapcsolatban legtöbbször a “szabadság” szó jelenik meg a reflexiókban, amit én kapok.

Ez a fajta élet valóban szabadságot hozott nekem.

Ám a szabadság – ahogy talán minden más is – nem csupán fekete és fehér.

Ennek a mondatnak a leírása közben jöttem rá, hogy az általam gyakran használt kifejezés pontosan ugyanezt a jelentést hordozza. Én azt szoktam mondani, hogy mindennek ára van.

Az útitársakkal – akikkel rövidebb-hosszabb ideig megosztjuk egymással az időnket, energiáinkat, az úton levés élményét – már többször került szóba ez a téma.

Egy idő után a legtöbben érzik a fáradtságot. Itt most nem tudok (még) a saját nevemben beszélni, mert én (még) nem érzem ezt.

Elsősorban nem fizikai fáradtságról van ezekben a beszélgetésekben, hanem inkább egyfajta mentális kimerülés. És főleg azoknál jelenik meg, akik hosszabb távon (sok hónapja, sok éve) vannak úton.

Ezen az úton nagyon sok döntést kell meghozni. Az önmagában talán nem megterhelőbb, mint általában, hiszen, a “hagyományosnak” nevezett élethelyzetekben is rengeteg napi szintű, közép- és rövidtávú döntést hozunk meg.

Ami az útón lévők döntéseit más súlyozásúvá teszi, az szerintem az, hogy itt napi szinten kell esszenciális kérdéseket megoldani.

Hol alszom ma?

Hol fogok aludni holnap? Ha menni akarok, akkor pakolni kell, mozogni, megegyezni a következő szálással, kipakolni és csak ezek után pakolhatok. Ha nem akarok menni, akkor az éppen aktuális szállást kell meghosszabbítani.

Nincsen tehát állandó otthona az embernek. Nincs olyan, hogy nem kell döntenem a kérdésben, mert hiányzik az origó. Mindenképpen dönteni kell, hogy merre tovább.

Ha csak egyszer is kihagyom a választ, hogy hosszabbítok az adott helyen, vagy megyek tovább, a vége azonnal az lesz, hogy az adott helyről kitesznek és alhatom majd az utcán.

És a hol alszom ma kérdésben nem csak az van benne, hogy a szállásról kell dönteni. Gyakran kell döntést hozni arról, hogy mi legyen a következő település. Aztán a legtöbbünk utazása során jön a melyik országba dimenziója, mert a vízumok mindenhol csak korlátozott idejű tartózkodást tesznek lehetővé.

Szállás, város, ország.

Bármelyik lehet állandó az utazás során, de akkor az utazás lassul, vagy megszűnik. Ebben az értelemben nézve az utazás folyamatát, egy folyamatosan elvégzendő munka az ára a szabad akarat és szabad döntéshozatal létezésének.

Hol és mit egyek?

Az eddig látott helyeken soha nem az volt a kérdés, hogy van -e mit ennem, vagy innom. Az nem mindig garantált, hogy az étel minősége mindig megfelelő, vagy, hogy elérhető -e az, amit az adott pillanatban enni szeretnék. Az már inkább érdekes kérdés, hogy milyen áron adják ezt. Sok esetben nagyon szépen fel lehet rajzolni a térképre, hogy melyik utcáig mennek el a turisták. Addig magasabb, onnantól helyiek az árak.

De például a hely minősége sem garantált. Itt is van átlag minőségű étterem, de gyakrabban van átlag alatti. Ezt nem ítéletként, vagy rossz szándékból írom le. De már volt olyan élményem, hogy a szépen berendezett, átlagos kinézetű, utcára nyitott étterem hátsó felébe érve a bűz fogadott. Akkor és ott úgy döntöttem, hogy ha tudnak sült rizst adni, akkor ott fogok enni, de végig úgy fogom érezni magam, mintha egy WC-ben ülnék.

Nem is tudom, milyen érzések voltak bennem végül. Annak örültem, hogy nem volt sült rizs, és így nem ott ettem végül. Vagy esetleg azon bánkódtam, hogy kimaradt ez a tapasztalás.

Ezen az úton ritkán van saját konyha. Még ritkábban hűtőszekrény. Így elég erősen ki vagyunk szolgáltatva azoknak a kérdéseknek, hogy hol van a legközelebbi bolt? Abban mi kapható? Hol van a legközelebbi jó árat kínáló étterem? Ha veszek valamit, hová tegyem a szobámban?

Az utolsó kérdés talán megmosolyogtat. Ám a valóságban nem mindig mókás ez, vagy nagyobb képzelőerő kell hozzá, hogy mókás legyen. Ha például rovarokkal van tele a környék, nem mindegy, hogy ők is hozzáférnek -e a táskámba rejtett élelemhez, vagy nem férnek hozzá. Pai-ban a szobámat látogató patkány megrágcsálta két szappanomat is. A dzsungelben mindent egy nagy dobozba kellett tenni, ami ehető, annak ellenére, hogy 32 méterrel a talaj felett aludtunk.

A hűtőszekrény hiányáról mint probléma forrásról azt hiszem nem is kell írnom.

És, amikor azt írtam, hogy az is kérdés, hogy mi kapható a boltban, akkor nem arról beszéltem, hogy válogatós vagyok. Hanem arról, hogy a boltok kínálata erősen korlátozott. Egy 7-11 például jó boltnak számít itt is. De alig van benne gyümölcs és zöldség. Ami van drága. Nagyon sok tartósított és gyors készítésű étel, csipsz és édesség kapható, de friss ételek nem igazán vannak.

Ott van aztán az utcai boltok sora. Rengeteg kicsi garázs, ugyanazzal a kínálattal. Cukrozott italok, tartósított élelmiszerek, sör, cigi. Minden, ami a mindennapi gyors élethez kell.

Ezen okok miatt általában kutató munka előzi meg például a gyümölcs árusító hely megtalálását.

Így talán érthető, hogy miért mondom azt, hogy a hol és mit egyek kérdése is folyamatos döntések meghozatalát követeli.

Mivel töltsem az időm?

Talán furcsán hangzik a kérdés, de ebben a környezetben – számomra legalábbis – nagyon komoly kérdés.

Kiváló emberek társasága. Szórakozási lehetőségek. Gyönyörű természet a települések körül. A frekventáltabb helyeken tucatnyi szervezett tevékenység. Mindenhol a saját út megtalálásának lehetősége. Izgalmas utcák, új boltok. Nappali nyüzsgés, vagy az éjszakai élet felfedezése.

A folyamatos mozgás az állandó kísértést teremti meg.

Ha minden helyen 1-2 hetet vagyok csak, akkor annyi látnivaló akad körülöttem, hogy éppen csak elég lenne az összes(!) időm arra, hogy mindent lássak.

Aztán mehetek a következő helyre 1-2 hétre, és ott is rengeteg minden vár.

De én digitális nomádként dolgozom. Így az időm erősen korlátozott.

A legtöbb úton lévő ember, akivel találkoztam kicsi, vagy még kisebb költségvetéssel utazik. Közéjük értem magamat is. Figyelembe kell tehát venni a pénzügyi lehetőségeimet is minden döntés esetében.

Ennek ellenére – szinte – napi szinten kell arról is dönteni, hogy mi a következő program. Itt majdnem mindegy, hogy a holnapra tervezett munka helyett elmegyek egy hajó kirándulásra és holnap helyett majd szombaton dolgozom.

De a döntést akkor is meg kell hoznom, méghozzá gyorsan és gyakran. A döntések nagyobb része ráadásul a lemondás, mert inkább azt kell eldönteni, hogy a rengeteg lehetőség közül mit nem veszek igénybe.

Nincs ok a sajnálatra!

Mielőtt bárki elkezdene sajnálni! Ennek a “sok döntés, sok energia” gondolatkörnek nem az a következtetése, hogy milyen nehéz a sorsom, mennyit szenved egy úton lévő ember.

Csupán azt akartam megmutatni, hogy úton lévő emberként dolgoznom kell a szabadságomért.

Mindennek ára van.

Milyen érdekes paradoxon lett ez. A szabadáságot úgy érem el, hogy folyamatosan dolgozom érte. LOL.

Véletlen úticél választás

Biztosan nagyon sok módszer létezik arra, hogy kijelöljük magunknak az útirányt.

Ezek közül több, nagyon izgalmasnak tűnik számomra és mindenképpen szeretném majd kipróbálni a jövőben.

Az egyik az üveg pörgetés módszere. Nem kell hozzá más, csak egy kereszteződés, egy sík felület és egy üres üveg. A megpörgetett üveg egyszer biztosan megáll és megmutatja az irányt.

IT szakemberként azt is el tudom képzelni, hogy egy véletlenszám generátorral meghatározom az égtájat, egy másik lövéssel a távolságot mondjuk 700 km-en belül, aztán megkérem az AI-t, hogy mondja meg, hogy ezzel a két paraméterrel hová kell mennem.

Nem hiszem, hogy meglepődtem magamon. Amikor az előző sorokat leírtam, azonnal el is végeztem ezt a kísérletet.

Északnyugat, 583 km. Pillanatokon belül kiderült, hogy ezzel a módszerrel Mosha Town (Moshazhen) település, Kína lenne a következő úticélom.

El is gondolkodtam ezen most egy kicsit. Ez légvonalban valóban kb. 583 km-re van. Közúton azonban 1.100 km. Ennél vannak közelebb is települések Kínában, szóval, nagy valószínűséggel ezt a játékot nem most fogom eljátszani elsőre.

Van két hetem, hogy ezt eldöntsem.

Van aztán egy másik – bennem nagyon hangosan rezonáló – módszer.

Egyszerűen odaadom a telefonomat egy idegen embernek az utcáról. Megkérem, hogy a megnyitott térképen jelöljön meg egy pontot. Én meg oda megyek élni, ahová ő mutatott. Természetesen a térkép nagyítását annak megfelelően állítom be, hogy éppen mennyi pénz van a pénztárcámban. LOL.

Annyira szeretem az olyan szinkronicitásokat, amik például akkor történnek meg, mikor ezt a bejegyzést írom meg.

Nézegettem az AI zenés lejátszási listámat, hogy mi legyen a következő dal, amit meg fogok hallgatni. Megakadt a szemem Madonna, La Isla Bonita című slágerén. Pontosan tudom azt is, hogy azért mert a Cat Ba Nemzeti Parkba belépve, és onnan távozóban is ezt hallottam. Pont egy különleges hangulatban talált meg akkor ez a gyönyörű dal.

Elindítottam tehát.

Lassan 40 éve ismerem ezt a dalt. Már akkor is elvarázsolt, mikor még egy szót sem értettem abból, hogy miről énekel Madonna. Sok éve már értem is.

A dalszöveget hallgatva természetesen ezek a sorok kezdtek el visszhangozni a fejemben:

Tegnap éjjel San Pedróról álmodtam.
Mintha sosem hagytam volna el, ismertem a dalt.
Egy fiatal lány sivatagszínű szemekkel.
Minden olyan közelinek tűnik, mintha csak tegnap történt volna.

Trópusi szellő járja át a szigetet.
A természet itt vad és szabad.
Ide vágyom.
A gyönyörű szigetre.

Ezek a sorok a gyönyör hullámaival árasztották el a lelkemet.

Ezeknek a hullámoknak most volt itt az idejük. Egy hétnyi távolságra vagyok az én gyönyörű szigetemtől. És közel 40 évnyi messzeségben attól a fiatal sráctól, aki nem értette, csak érezte ezt a dalt.

Ma már – ezekben a pillanatokban – értem és érzem. Ez a dal 40 év után pont oda került bennem, ahol mindig is várta a saját helye.

La Isla Bonita.

Megérkeztem.

Ez is lehet egy módszerek közül, ahogy majd irányt választok. Egy dal. Egy régi érzés, amit a jelen életem és az élettapasztalataim átformálnak.

Ahogy csendesen figyelem most magam, sorban jönnek a dalok: Paradise City, Wherever I May Roam, Northwest Passage, Far Beyond The Sun, A Passage to Bangkok…

Annyira szeretem az olyan szinkronicitásokat, amik például akkor történnek meg, mikor ezt a bejegyzést írom meg. Vagy, ezt már említettem?

Még egy szót sem írtam arról, amiről ez a bejegyzést terveztem írni.

Vissza akartam térni az eredeti témához, de elindítottam a Rush: A Passage to Bangkok című dalát. És megláttam a leírásban, hogy “”A Passage to Bangkok”a második dal a Rush 1976-ban megjelent 2112 című albumán.”

Volt egy megérzésem és megkérdeztem az AI-t: Melyik napokon jelent meg ez az album a világ különböző pontjain?

A válasz: “1976. március 10. – több rajongói és archív forrás ezt tekinti a kanadai megjelenés napjának.”

Három nappal azelőtt, hogy megszülettem.

Hogyan csinálom én?

Visszatérve a jelenbe és a véletlen választást egyenlőre a jövő kegyeibe ajánlva, elmesélem, hogyan választottam eddig. És, hogy milyen lehetőségekkel számolok most, az új cél keresésében.

Thaiföld és Koh Samui kiválasztását annak idején megírtam. Ázsia hívott. Azon belül Thaiföld egy izgalmas kezdőpontnak tűnt. Akartam időt adni annak, hogy eldöntsem tényleg Thaiföld legyen, de hamar megéreztem, hogy ez egy intuitív választás volt, nem érdemes tehát nagyon agyalnom azon, hogy ez legyen-e az első, vagy sem.

Koh Samui pedig úgy jelent meg célként, hogy az ismertebb települések nevei közül kiválasztottam azokat, amik tengerparton, vagy szigeten vannak. Végül praktikus okok miatt – hamar – eldöntöttem, hogy hol kezdődik meg az új utazásom.

Onnantól kezdve Indonézia, ismét Thaiföld, Laosz, Vietnám ajánlások és praktikus választások alapján következtek.

Mikor Wat Pa Tam Wua temploma után egyértelmű volt, hogy Laosz lesz a következő, az országon belül úgy kezdtem el mozogni, hogy közeledjek a határ felé. Laoszon belül már egy egészen jól követhető utat jártam be nyugatról keletre.

Itt, Vietnámban indult el az a fajta utazás, ahol már egyre kisebb hangsúlyt fektettem arra, hogy hová is megyek, mert minden hely megfelelő lesz.

De ezidáig minden döntésem a következő hely meghatározásával kezdődött. Innentől kezdve az utazás módja maradt csak kérdés. Ebben a legtöbb esetben nem sok választásom volt. Vonat, busz, néha repülő a lehetséges opciók. De jellemzően mindig csak egy opció elérhető.

Ez viszont sokszor időigényes mozgást jelent a világnak ezen a részén. A 20+ órás buszos utazások se nem kényelmesek – és be kell vallanom -, se nem szórakoztatóak.

Egy barátommal tanácsára elgondolkodtam egy másik módszeren az úticél kiválasztását illetően.

Az már egyértelmű, hogy lassú utazó típusba tartozom jelenleg. Nem célom egy-két tucat település felsorolása a térképemen. Nem szándékozom minden elérhető látványosságot megnézni, ami elérhető körülöttem.

Nagyobb a hangsúly nálam azon, hogy ahol vagyok, ott érezzem magam jól. Az sem gond, ha egy-két alkalom után kimerül a látnivalók sora. Sőt, az sem gond, ha egyáltalán nincs látnivaló.

Többször hangsúlyoztam, hogy a hely lényegtelen. Az út végtelen, az idő nem tesz rám terhet.

A szabadságom tehát tényleg megvan ahhoz, hogy oda menjek, ahová szeretnék, vagy akár oda, amiről nem is tudom, hogy létezik.

Ez viszont lehetőséget teremt arra, hogy fordítsak a keresés sorrendjén.

Innentől kezdve többször fogom alkalmazni azt a módszert, hogy megnézem, hogy onnan, ahol éppen élek – vagy annak a közeléből – hová lehet olcsón utazni. Tehát, először megkeresem a legolcsóbb utazást. És ez fogja meghatározni a célt.

Ilyen egyszerű az egész.

Ezzel a módszerrel is tudok tartani bizonyos irányokat, és ennyi bőven elég is.

Most például csak annyi az irányom, hogy augusztus közepén Szingapúrban akarok lenni.

Addig szabadon és könnyedén fogok utazni városról városra, és még legalább egyszer egy másik országba is.

Őszintén mondom, alig várom, hogy a következő napokban időt szakítsak arra, hogy kitaláljam, hová megyek arról a csodálatos helyről, ahol most vagyok.

A következő bejegyzésben bemutatom ezt a helyet, és már lehet, hogy meg tudom említeni azt is, hogy hová megyek és hogyan találtam rá erre a helyre.

The post 280. | Az utazás módjának változása first appeared on Digital Nomad Blog.

Az átélt kalandok, élmények és viszontagságok egyszer csak tapasztalatként összeállva léteznek tovább.

Ezek a tapasztalatok úgy gondolom, a digitális nomád életforma elengedhetetlen kellékei.

Vagy velejárói?

Mindegy is. Nem akarok elveszni a részletekben.

Tapasztaltabbnak érzem magam, erről gondoltam egy kicsit írni, ezzel együtt pedig – az időnként aktuális – kicsi visszatekintést is elkészítem.

9 hónap

266 nap. 1 hét múlva 9 hónap. Háromnegyed év.

Ennyi ideje indultam el Délkelet-Ázsiába.

A koszon kívül más is ragadt rám.

Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a kezdeti – tapasztalatlanságból adódó – állapotból egy másfajta működésbe kerüljek át.

Ez az idő elég volt arra, hogy ha egy-egy társaságban már nem én vagyok a junior. A kilenc hónapnak már az utazók között is súlya van. Előfordul, hogy nem csak hallgatok az utazással kapcsolatban, hanem konkrét élmények alapján én mondok másnak új információt.

Ahogy visszagondolok erre a pár hónapra, úgy rémlik, hogy egyszer sem éreztem magam elveszettnek. Mégis megváltozott bennem valami, csak nehezen találom a megfelelő kifejezéseket. Arra, hogy mi és hogyan.

Ezt még ezeknek a szavaknak az írása közben sem tudom, de biztos vagyok benne, hogy megtalálom. Ha ez a bejegyzés megjelenik, akkor megtaláltam. Ha nem találom meg, ezt csak én fogom olvasni.

Elkezdem az egyes utazási területeket számba venni, hátha az egyes területek változásai végül megmutatják a megfelelő gondolatot.

Az országok

Thaiföld, Indonézia, Thaiföld, Laosz és Vietnám.

4 ország, 5 határátlépés.

Amikor Thaiföldre érkeztem, csak elképzeléseim voltak Délkelet-Ázsiáról. Olvastam, videókat néztem meg, jótanács listákat elemeztem. És természetesen ott voltak a megelőző évtizedekben hozzám eljutó elképzelések.

De minden ismeret csak egy-egy elképzelés volt. A valóságban csak Koh Samui repülőteréről kilépve kezdtem el megismerni ezt a földrészt. Voltam ugyan előtte Bangkokban, de ott csak egy nemzetközi, majd egy belföldi repülőteret láttam. Ázsia, de mégsem. Egy semleges, mindenhol ugyanolyan terület.

Emlékszem az első napokra. Amikor megfogalmaztam – csendben és hangosan is -, hogy ha kinézek a szállásom ablakán, igazából nem tudnám megmondani, hogy egy magyarországi szobában vagyok, vagy egy thaiföldiben.

Az utcákat (ja, a legtöbb esetben nincsenek is utcák) járva jó volt felfedezni, hogy mennyi minden hasonló, és mik a különbségek.

A fű olyan (vagy nagyon hasonló), mint Európában. A bitumen, a beton sem különbözik. Vannak pálmafák és egzotikus növények, de a hasonlóság nem mindig és nem mindenhol jelenik meg túl élesen.

Az eldobott szemét olyan, mint bárhol. Az útszéli por sem más. Ugyanúgy villanyoszlopok vannak az út mellett. A közlekedési táblák 95%-ban ugyanazok. A boltok elrendezése sem más, mint bárhol máshol.

Nem keresek több hasonlóságot, inkább azt mondom, hogy nagyon sok aspektusában nincs különbség Ázsia és Európa között.

Zárójeles megjegyzés: Éppen eddig értem az írásban, mikor olyan történt velem, ami még soha. Miközben olyat tettem, amit még soha. Történetesen éppen a tengerparton üldögéltem egy napozó székben. Tenger, hullámok, homok. Csak a napfény hiányzott, mert már este volt.

Még soha nem írtam a tengerparton üldögélve. Napok óta a teljes napokat kávéházakban üldögélve töltöttem, úgy éreztem, jó lesz megpihenni a parton. Aztán annyira ellazultam, hogy elővettem a laptopomat és elkezdtem írni.

15 perc múlva megállt mellettem egy srác, és azt mondta – 19:40-kor -, hogy 50.000-be kerül itt ülnöm. Nem kérdeztem meg tőle, hogy ez most egy komoly dolog, vagy csak egy lehúzós próbálkozás. Mondtam neki, hogy ebben az esetben távozom.

Így esett meg, hogy egy soha ki nem próbált tevékenység közben egy soha nem rendelt élmény érkezett meg hozzám.

Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez: Ott vannak aztán a különbségek.

A boltokban más áruk is vannak, illetve, ami nem más, az mondjuk más márka alatt működik. Másfajta zöldségek és gyümölcsök is várnak a polcokon. Más a sör. Más a kenyér.

Az utcákon több a kutya. Más a közlekedés. A házak néha nagyon más formájúak. Más elrendezésűek

Zárójeles megjegyzés: Ez egy ilyen este. Az előző zárójeles résztől úgy érzem nem jutottam messze. Az írásban sem. Távolságban sem, mert a tengerpart kb. 800 méterre van innen. De közben hazajöttem a hostelbe. Vettem magamnak két doboz sört, hogy majd itt a kerthelyiségben békésen üldögélve írok tovább.

20:05-kor elkezdődött a karaoke este. Igazából most írás mellett csak egy nevet emlegetek sűrűn. Jézus Krisztus!

Az estét nyitó kislány olyan kurva rosszul énekel, hogy minden – ítélet nélkül – csak arra tudok gondolni, hogy ha a többiek is ilyenek lesznek, és a hangerő sem csökken, akkor a) kiég az agyam, b) felmegyek a szobámba és az ágyamban üldögélve írok.

Most iszom egy kis sört, hogy kiderüljön, mekkora veszélyben van az agyam. Innen folytatom tovább. Valamikor és valahol. (Elkezdődött a második dal. Két fiatal lány próbálkozik. Jézus Krisztus továbbra is a leggyakrabban használt kifejezésem ezen az estén. Viszont határozottan érzem, hogy pusztul az agyam. Ebből egy újabb távozás lesz. Azt hiszem, akkor sem maradnék, ha nekem fizetnének 50.000-et. LOL.)

Na, jó! Nem megyek sehová. Kikapcsolom az érzékszerveim közül a hallást. Ha hallok valami jót, legfeljebb majd… Fuck, a harmadik kislány jó. Tud énekelni! Ráadásul jól. Nagyon jól!

Remélem, nem lesz miért újra visszatérnem az íráshoz. Úgy értem, jó lesz, ha ma már semmi nem történik.

No, még egyszer nekiugorva, úgy téve, mintha mi sem történt volna.

Vannak különbségek is Thaiföld és – mondjuk – Magyarország között. De közel sincs arról szó, hogy az azonosságok miatt egyformák lennének, mint ahogy a különbözőségek sem azt jelentik, hogy minden felfoghatatlanul más.

Ez volt Thaiföld. Balin is voltak új dolgok, de Thaiföldhöz képest már sokkal simulékonyabb váltás volt.

Természetes módon – ezt akkor írtam is – Thaiföldre ismerősként tértem vissza.

Aztán jött Laosz. Itt már határozottabban és sokkal karakteresebben, gyorsabban ismertem fel a különbségeket. A hasonlóságok ebben az esetben azt jelentették, hogy nagyon-nagyon sok minden pontosan az volt, ami Thaiföldön.

És bár Vietnámban még csak két hete vagyok itt, az ismerős dolgok ismerőssége már nagyon természetesen vesz körül, és szinte pillanatok alatt jött meg az, hogy miben más ez az ország.

Összegezve ezt a részt az gondolom, hogy a kardinális különbségeken voltam túl az elején, az apróbb – bár egyáltalán nem jelentéktelen – különbségek meg sokkal feltűnőbbek számomra.

Lehet, hogy nem is bennem történt változás, hanem egyszerűen lett egy referenciapontom. Az első országban minden egyetlen nagy első benyomás volt. Most már az új élményeket automatikusan összevetem a korábbiakkal. Nem kisebb a kíváncsiság, csak rendezettebben érkeznek meg hozzám a benyomások.

Más aspektusok

A helyi emberekkel akartam folytatni.

Azt hiszem, szükségtelen.

Akartam még írni az utazásról. A szállásokról. Az étkezésről. A munkahelyeimről. Az asztalokról és a székekről. A más utazókkal való találkozásaimról.

De az előző bekezdés végére rájöttem, hogy megtaláltam a magyarázatot arra, hogy miért vagyok tapasztaltabb. Valószínűnek tartom, hogy a többi terület mélyére ásva is ez lenne az a magyarázat, amivel elégedett tudnék lenni.

A referencia pontok megszerzése és a benyomások másként értelmezése mintha megteremtette volna a saját belső „Ázsia-operációs rendszeremet”.

Azért voltam gondban ennek az írásnak az elején, mert voltak bizonyos kifejezések, amik használatával könnyebb lett volna fogalmaznom.

“Kulturális becsapódás.” “Kevesebb energiát visz el.” “Újratanulás és annak nehézségei.” “Kapaszkodó nélkül.” “Megérkezés dinamikája.” “Finomhangolás.” “Összeraknom magam.”

Ezek a gondolatok jelentek meg bennem, de azonnal el kellett vetnem őket, mert nem tudtam azonosulni velük.

Ennek a bejegyzésnek az elején írtam: Ahogy visszagondolok erre a pár hónapra, úgy rémlik, hogy egyszer sem éreztem magam elveszettnek. Mégis megváltozott bennem valami, csak nehezen találom a megfelelő kifejezéseket. Arra, hogy mi és hogyan.

Élveztem magam megfejteni ma este. A szörnyű karaoke ellenére!

The post 271. | Tapasztaltabb lettem first appeared on Digital Nomad Blog.

Összegzés

Néha be kell járnom olyan utakat, amik végül eredménytelennek tűnnek, csak azért, hogy rajtuk keresztül valahová eljussak. Ezt a gondolatot az életem bármilyen területére be tudnám illeszteni. Most a munkakeresés a soros.

Ez a 200. sorszámú bejegyzésem. Valójában a 201. írás, de nem akarok elveszni a számok világában. Menjünk egy másik világba!

Ez a szám kívánja, hogy valami komolyat írjak.

Védhetném magam rögtön azzal, hogy természetesen csak komoly dolgokról írok, de azt hiszem, még én is kinevetném magam.

Ez az írás kimondottan közel áll ahhoz, ami ennek a blognak az eredeti célja volt. Talán tud segíteni más, magát digitális nomáddá küzdeni akaró sorstársamnak.

Munkakeresés az online világban

Főleg azért döntöttem úgy, hogy az helyfüggetlen munkakereséssel kapcsolatos tapasztalataimat megosztom, mert ez a terület tele van elkerülhető csapdákkal. Ezek a csapdák főleg az előre fizetéses rendszerek által kínált ígéretekben testesülnek meg.

Mert ígéret és jól hangzó reklám majdnem minden rendszer mögött van.

Át kellett magam rágnom néhány rendszeren, hogy végül megérkezzem valahová. Először még nem tudtam, de ezek a rendszerek nem csak munkát nem adtak, hanem rákényszerítettek, hogy végre megfogalmazzam, ki is vagyok szakmailag.

De nem itt kezdem.

LinkedIn

A szakmai Facebook.

Aki nincs jelen, az nem is létezik.

Ilyen és hasonló mondatok mentén állítgattam én is a élére a karaktereket ezen az oldalon. Csináltam a lehetőségeimhez képest profi(nak tűnő) borítóképet, előkerestem a legüzletiesebb profilképemet.

Feltöltöttem az teljesen aktuális önéletrajzomat (lásd, “Az önéletrajzomról és annak használhatatlanságáról”) minden tapasztalatomat aranyköpéssé változtattam és vártam, hogy kopogtassanak a munkaadók. Nyilván mindenki velem akar majd dolgozni.

Volt is pár megkeresésem. Az első rögtön a LinkedIn-től jött. Tudniillik, ha előfizetek a profi Premium rendszerre (kb. 200.000 HUF, 600 USD) évente, akkor sokkal nagyobbak lesznek az esélyeim. Ez az ajánlat heti rendszerességgel előkerül.

Aztán kerestek páran, mert látták az önéletrajzomat és minden annyira profi benne, de ők azért segítenének még profibbá tenni. Ezt a lehetőséget már korábban elvetettem, most sem volt nehéz nemet mondani.

Kerestek aztán hálózat építők, hogy mindenféle komoly sikereket kínáló értékesítési hálózatba pont engem képzelnek el.

Szóval, rá kellett jönnöm, hogy minden igyekezetem és tapasztalatom ellenére a kutya sem kíváncsi rám.

Természetesen beállítottam állás figyelő emaileket, így minden nap több tucatnyi olyan lehetőséget látok az inboxomban, amikkel nem tudok mit kezdeni. De erről még írok kicsit később.

Munka kínáló rendszerek általában

Minden rendszer ingyenes. Mármint ingyenesnek ígéri magát.

Ja! Bocs! Általában nem az.

De hát, ki várja el, hogy egy ilyen komoly rendszert bárki ingyen működtessen. Valakinek fizetni kell ezért, és nyilvánvaló, hogy ebből a fizetésből a szerencsétlen munkakereső is ki kell vegye a részét.

Az ilyen fajta rendszerek komoly kockázatot jelentenek minden leendő digitális nomád számára!

Ahhoz, hogy úgy érezd, mindent megteszel azért, hogy álláshoz juss, ezeket a rendszereket komolyan kell venni. A szakmai profil kitöltése már egy idő befektetés egy ilyen rendszer esetében.

Nyilván meg kell mutatnom magamat, méghozzá komolyan. Profilkép. Az önéletrajz feltöltése sokszor macerás, mert szinte soronként kell minden adatot feltölteni. Iskolák, munkahelyek, -tól -ig dátumokkal, a bugyuta dátumválasztókkal, a magyar egyetemeket nem ismerő kötelező választómezőkkel.

Aztán jön a betölteni kívánt munkakör megnevezése, ami még magyarul is egy fantáziavilág belépője, nemhogy a mindenféle rendszerek kitalálói által megálmodott terminusokban.

Az csak hab a tortán, hogy sok rendszerben a munkakörök számát limitáltják. Mondjuk 5 darabban. Azaz, válassz elég gondosan, mert ezen múlnak majd a találatok. Ha 30 éve facility managerként dolgozol, akkor nincs probléma, mert ezt az egyet kell beírni. De ha történetesen dolgoztál már vagy 20 féle munkakörben 30 év alatt, akkor kapd össze magad és hozz felelősségteljes döntést.

Szóval, mondjuk egy átlag munkakereső rendszer regisztrációjával eltölthetsz órákat is. Aztán jöhet a keresés. Mert ez a keresés is egy csapda.

Több rendszerben ingyen és boldogan kereshetsz. Aztán mikor az álmaid munkáját megtaláltad és megpályáznád, kiderül, hogy a pályázáshoz már regisztrálni kell.

Ugorj vissza a start mezőre és ne akard megúszni ezt a munkát!

UpWork

Ez egy projekt munkákat kínáló oldal.

Az ehhez hasonló oldalak már a látókörömbe kerültek kb. 10 hónappal ezelőtt, de még nem fektettem bele komoly munkát, hogy itt keressek. Kipróbáltam tehát ezt a rendszert.

Rengeteg olyan apró munkát kínál, amit fél kézzel tudok megoldani. Munkadíjakat mutat transzparensen, elvárásoknak megfelelő leírásokat.

Nosza. A tavalyi regisztrációt csak kicsit kell megolajozni és milliomos leszek.

Az első munka megpályázásánal majd kiderül, hogy nem kell érte fizetni. Csak a rendelkezésre álló úgynevezett konnektekből von le a rendszer minden leadott ajánlkozásom után. A konnektből a regisztrációkor 100-at kapok, egy munka megpályázása 10-20 konnekt. 5 jelentkezés után elfogynak a konnektek, de sebaj, pár USD-ért vehetek még magamnak.

De a rendszer ingyenes, mert nem pénzzel fizetek, hanem konnektel. Ha a konnekt helyére behelyettesítjük a krumpli szót, akkor is csak az lesz, hogy a krumplit meg kell venni.

Lendüljünk túl ezen a pitiáner hozz álláson és vegyünk pár konnektet, meg a rendszerben váljunk előfizetővé, mert akkor azért csak több lehetőségünk lesz. Mire kettőt pislantottam, már elköltöttem ebben a rendszerben 20.000 HUF-ot (60 USD). Nem baj, jó befektetés, hiszen hamarosan meglesz az arany tojást tojó munka.

Gyorsan jelentkeztem kb. 20 munkára és vártam, hogy a szokásos email jelző pittyenés helyett a kassza csilingelő hangjával érkezzen meg a következő email.

Két nap elteltével még mindig csak azt nézegettem, hogy az állás jelentkezéseimet meg sem nyitotta az, akinek elküldtem.

Ekkor kell a rendszer mélyére nézni.

Ez ugyanis egy értékeléses rendszer. A munkaadót értékeli a munkavállaló, és fordítva. Minden munkára több tucat jelentkező van.

Az értékelés nélküli jelentkezőket – mint én – a rendszer a jelentkező lista aljára teszi. A munkát kínáló megnézi a lista tetején lévőket, az első 3-ból választ és készen is vagyunk. Természetesen senki nem várja el egy 100 USD-s munkát kínáló embertől, hogy 70 jelentkező adatait, ajánlatát megnézze.

Mert, amikor jelentkezel a munkára, tulajdonképpen ajánlatot teszel. (És fogyasztod a konnektjeid számát.) Tehát, ha mondjuk még szakmailag megfelelő is az ajánlatod, de valaki – mondjuk egy szegényebb régióból – fele áron is elvégezné a munkát, akkor nem sok esélyed van arra, hogy téged válasszanak ki.

Összességében tehát nem csak a több értékeléssel rendelkező pályázókkal, hanem a jelentősen olcsóbban dolgozókkal is versenyezni kell.

Erre találta ki a rendszer, hogy a jelentkezésedet még meg tudod túrbozni azzal, ha külön konnekteket ajánlasz fel azért, hogy a lista elejére kerülj. A mértékét ennek persze nem lehet tudni, azaz, ha találsz egy jó munkát, akkor a 17 konnekt mellé még BID-elj be 100-at, hogy talán te legyél az első.

Közben meg reménykedj, hogy a kollégád nem 200-al ment a lista elejére.

Nem viccelek, hogy amikor beélesítettem ezt a rendszert, előttem pár konnetet, majd másnap felébredtem, akkor 200 levél várt az inboxomban. Mind kitűnő ajánlattal.

Pár napot még szórakoztam ezzel a rendszerrel.

Közben a leveleket átirányottam a bejövő postafiókból egy speciális mappába. Ebben a mappában most, két héttel a regisztráció után 1.673 darab olvasatlan állás ajánlat várja, hogy
soha ne olvassam el őket.

Ez a rendszer egyszerűen nem működik. Hiába van 30+ év szakmai tapasztalatom, taknyos, lista aljára kerülő kezdő vagyok a rendszer szempontjából. Elkölthetek bármennyi pénzt arra, hogy pályázzak, úgy gondolom, hogy ebben és az ilyen jellegű rendszerekben nem rúgok labdába.

Az egyik kedvencem – AI Apply

A helyzet ezek után mókásan alakult tovább. Ahogy pár nap alatt kezdtem felismerni, hogy ezzel a rendszerrel nem fogok előbbre jutni, máris megjelent a hírfolyamomban egy hirdetés.

Jó volt visszaigazolást kapni egy reklámból, hogy jó a megérzésem és az UpWork használhatatlan, ahogy a képen is látható, az AI által generált hamis állásajánlatok teszik lehetetlenné a normális működését.

Szerencsére a reklám adta a megoldást. Próbáljam meg az ó rendszerükben és nem fogok csalódni. Talán a reklám szimmetriája (csak a páros mondatok végén van pont) erősítette meg a bizalmamat, de adtam ennek a rendszernek is egy esélyt.

Ők azt ígérték, hogy a regisztráció után annyira AI vezérelt a rendszer, hogy nekem csak a leszervezett interjúkra kell készülnöm, semmi más dolgom nem lesz.

Ez annyira jól hangzott, hogy nem sokat vártam azzal a regisztrációval.

Kezd el ingyen! – innen indulunk. Az első kérdés a stressz faktorra vonatkozott a bejelentkezés alatt, a lényege kb. az volt, hogy mennyire sürgős a munka megtalálása, a skála a tök laza vagyoktól a munkát nekem, de rögtönig mutatott.

A következő képernyőn egy motivációs tanács nyugtatott meg, hogy nem tartozom a világ söpredékéhez csak azért, mert nincs munkám.

Aztán megadhattam a munkakörök megnevezését, amit szeretnék megpályázni. Maximum ötöt lehet beírni, és a kiválasztásban annyiban segít az AI, hogy a beírt titulust kijavítja ipari sztenderdre.

Jön a tapasztalati szint kiválasztása.

Ez a pár adat már elég volt arra, hogy máris jöjjön a biztatás: ”Gazdag szakmai hátterednek köszönhetően jó esélyed van a legmagasabb szintű lehetőségek eléréséhez.”

Valamit nagyon tud ez AI-hogy ennyiből máris levonja ezt a következtetést. Ha pedig ez nem következtetés, akkor már most bajban vagyok ezzel a rendszerrel.

Máris jön az elvárt éves fizetés szintje. Számomra már az is figyelmeztető jel, hogy a fizetés választó csúszka előzékenyen az éves 40 mFt-ra (120.000 USD) van csavarva.

A biztonság kedvéért csökkentettem a számot, hogy a realitások talaján essek pofára.

Még meg kell adni az iparágat, a foglalkoztatás típusát és azt, hogy mikortól vagyok munkaképes állapotban, plusz hogy hajlandó vagyok -e a munka miatt költözni.

És már elemzi is a rengeteg sok adatot, amit megadtam. Az elemzés után még demográfiai kérdések is jönnek, a munkavállalás szempontjából biztos fontos, hogy nem bináris vagy heteró módon definiálom magamat.

Aztán máris ott vagyunk, hogy adhatom meg a kártya adataimat. Az ilyen ajánlatok összes szokásos kellékével: Ez most csökkentett ajánlat, de csak 10 percig elérhető és már ketyeg is az óra. Az alap csomagot csak a looserek választják, a középső a mindenki által pörgetett.

Teljesen mindegy, az egész csak egy nagy bla-bla-bla.

A legtöbb ilyen rendszer úgy akar pénzt kérni, hogy még azt sem tudom, miért is fizetek pontosan.

Sok sikert mindenkinek ezekkel a rendszerekkel, de azért csak óvatosan!

Szakmai identitás

Ha másban nem is, de abban segítettek ezek a rendszerek, hogy arra rávilágítottak, hogy a keresési módszerem nem volt megfelelő.

Az a kérdés, hogy mi a leendő munkaköröm megnevezése nehéz feladat elé állított, mert rájöttem, hogy nem tudom világosan megfogalmazni, vagy akár egyetlen jó titulussal definiálni.

Így lassan rá kellett jönnöm, hogy a személyiségbeli, spirituális öndefiniálási utam kiegészült a szakmai identitásom megfogalmazásának vágyával.

Ez a feladat nem rémített meg, s csak kicsit gondolkodtam el azon, hogy erre kívülről nyugodtan rá lehet villantani az életközepi válság zseblámpájának fényét. Én személy szerint nem érzem sem életközepinek, sem válságban lévőnek magamat, ezért most nem is fogok azonosulni ezzel a mindenki által jól ismert terminológiával.

Még egyszer utalok arra, hogy ez egy feladat. Az pedig sosem rettentett meg. Így az elmúlt héten túl is estem ezen.

Így most már sokkal pontosabban célzok az állás hirdetésekre, sőt olyan pozíciók is a látókörömbe kerültek, amikre eddig nem is gondoltam.

Összességében tehát nem bánom, hogy az állás kereső rendszerekkel eltöltöttem némi időt és energiát, hogy a saját kellemetlen tapasztalataim által eljutottam egy újabb felismerésig és feladatig. A lényeg, hogy a folyamat végére tisztábban látom azt, hogy ki vagyok én a helyfüggetlen munka világában.

The post 200. | Mi újság a helyfüggetlen munka világában II. first appeared on Digital Nomad Blog.

Annyira szeretem, hogy szinte mindig ezt veszem elő, ha azt érzem, jólesne, ha valaki gyengéden fogná a kezem a meditáció alatt.

Ezt a meditációt Mulholland Eszter készítette el.

A reggeli meditáció megtalálható a YouTube csatornáján. Illetve, felkeresheted őt a weboldalán is, ha a szakmai segítségére van szükséged.

Én voltam nála, erről nyolc hónappal ezelőtt írtam az “Úton a tudatalattim felé” című bejegyzésben.

Hálával gondolok Eszterre és nap mint nap eszembe jut az együtt elvégzett Rövid Transzformációs Terápia, hiszen szinte minden nap hallom a hangját ebben a meditációban.

Annyira szeretem ezt az anyagot, hogy elhatároztam: elkészítem az angol verzióját is.

Ehhez először le kellett írnom a szövegét.

Ezt nem bíztam AI-ra – szóról szóra én gépeltem le, mert fontos volt, hogy ezzel is elmélyítsem magamban a munka jelentőségét.

Mivel nagyszerű anyagnak tartom, a szövegét itt meg is osztom. Írásban is nagyon erős.

Ettől függetlenül arra biztatlak, hogy használd a hangzó verzióját.

Minden nap.
Minden reggel.

Én már megtapasztaltam, hogy működik és készen állok arra, hogy örömmel kezdjek neki a napnak.

Néhány apró tanács, mielőtt meghallgatod és elolvasod

• Akkor lesz könnyű ez a meditáció, ha csak csinálod. Nem kell hozzá semmi! Könnyedséggel élvezd – a hang vezet.
• Nem kell figyelni a légzésre, csak légy természetes.
• Amikor mély lélegzésről hallasz, próbáld meg a hasi légzést, de nem baj, ha nem tudod pontosan, mi az.
• Kilégzéskor csak hagyd, hogy kijöjjön a levegő. Nem kell kifújni – csináld úgy, ahogy jól esik.
• Én a végén a tenyereimet az arcomra teszem, és az összezárt ujjaim mögött nyitom ki a szemeimet. Barátságos érzés megérinteni magamat, és a fény is gyengédebb.
• Nyújtozkodj egy hatalmasat a végén.
• És légy nagyon büszke magadra. 10 fontos percet ajándékoztál magadnak.

Jó reggelt!

Örülök, hogy a következő 10 percet magadra szánod, és belső békével, könnyedséggel indítod a napod.

Helyezkedj el kényelmesen, csukd le a szemed és engedd, hogy a tested ellazulva pihenjen.
A nyugalmadat a belső fókuszod adja.
És ezért elképzelhető, hogy elkalandozol és gondolatok kezdenek áramolni benned.
Ezeket megértően fogadod, és úgy tekintesz rájuk, mint az égen úszó felhőkre, amik megjelennek, majd tovább haladnak.
Semmit nem kell tégy, csak hagyd, hogy minden történjen magától.
Nyitott vagy arra, hogy a napod a lehető legcsodálatosabban induljon.
És beengedve a gondolatokat helyet adsz neki, hogy a nap további részében támogassanak és segítsenek.

Végy egy mély lélegzetet az orrodon keresztül, majd lassan engedd ki a szádon a levegőt.
Fókuszálj a testedre és az érzeteidre.
Figyeld meg, hogy a kilégzéssel átjár az ellazulás érzése.
Ahogy mélyeket lélegzel, minden egyes kilégzéssel a tested egyre inkább elnehezedik.
Az állkapcsod elenged, a vállaid lesüllyednek, az arcizmaid kisimulnak, a végtagjaid ellazulnak.
Egyenletesen lélegezve add át magad a nyugalom érzésének.

Érezd a békét magadban, ahol a valódi éned található.
Most itt vagy!
Biztonságban vagy!
És csodálatos érzés ez a nyugalom, kapcsolódni a belső énedhez.

És most belélegzés közben lásd, ahogy a friss levegővel pozitív fényenergia lép a testedbe a fejtetődön keresztül.
Ahogy kilélegzel, a fényenergia kúszik lefelé a gerinceden, feltölti és eltölti útjában a testedet.
Belélegzed a pozitív energiát, ami a kilégzéssel egyre lejjebb és lejjebb jut a testedben.
Elképzelheted úgy, hogy a fényenergia egy zuhanyrózsából áramlik rád, elmosva minden állott vagy negatív energiát az előző napról, vagy az éjszakából.
Belélegzed a nyugalmat, a könnyedséget, kilélegzed a stresszt és a nehézségeket.
Minden egyes belélegzéssel a pozitív energia feltölti a tested békével és nyugalommal.

Kérlek, hogy a következő gondolatokat hallva érezd és éld meg az üzenetüket.
Befogadod őket, mert érzed milyen csodálatos hatással vannak rád.

Hálás vagyok ezért az új napért.
Kiegyensúlyozott vagyok és nyugodt.
A mai nap lehetőséget ad új dolgokra.
Hálás vagyok az életemért.
Tudom, hogy minden okkal történik velem.
Pontosan ott tartok az életemben, ahol kell.
Értékes vagyok.
Úgy vagyok jó, ahogy vagyok.
Szeretem magam és bízom magamban.
Hiszek magamban és a képességeimben.
Hiszem és tudom, hogy minden, ami velem történik, egy tanulási folyamat.
Megérdemlem a sikert és a szeretetet.
Az életem tele van örömmel.
Az életemet én alakítom.
Megvan a képességem, hogy megteremtsem a legcsodálatosabb életet a számomra.
Nyugodt vagyok és biztonságban vagyok.
Hiszek magamban és szeretem azt, aki vagyok.
Minden megvan bennem ahhoz, hogy sikeres legyek és boldog.
Az életem csodálatos és értékes.
Készen állok, hogy kivételes napom legyen.
Készen állok, hogy megéljem a nagyszerűségemet.

És érzed magadban az erőt, a pozitív energiát, amivel elindítod csodálatos napod.
És tudod, hogy minden, amit megtapasztalsz, ami esetleg kihívást állít eléd, megmutatja, milyen nagyszerű vagy.
Hálás vagy mindenért, ami körülvesz, mert általa ismered meg önmagad.
Egyre inkább összhangba kerülsz ezzel az energiával.
És sugárzik belőled az erő, a pozitivitás, a szeretet és a hála.
Ez az energia mindig veled van, és a külső világtól függetlenül bármikor aktiválhatod a benned rejlő nyugalmat.
Az életed te alakítod.
Megvan a képességed, hogy megteremtsd a legcsodálatosabb életet a számodra.

Most végy egy mély lélegzetet, majd lassan enged ki a levegőt.
És készen állsz arra, hogy örömmel kezdj neki a napnak.
Nyisd ki a szemed és legyen szép napod!

Technikai információk:

• A meditáció angol szövegét a web.descript.com oldallal készítettem el.
• Az eredeti szöveget Eszter lassabban olvassa fel, de az angol verzióban kicsit gyorsabb a mondatok formálása.
• Emiatt az angol verzió szellősebb lett.
• Kezdetben ez furcsa volt számomra, de így hagytam: ezzel szerintem egy fokkal nagyobb a meditáció koncentrációs igénye.

The post 185. | Reggeli meditáció first appeared on Digital Nomad Blog.

Összegzés

Az Om jelével itt a városban ritkábban találkozom, mint vártam. A kezemen viszont mindig ott van. Egy nap ez a két világ mégis összekapcsolódott. Erről szól ez az írás.

Jártamban, keltemben pár helyen látom az Om jelét itt a városban, de nem annyiszor, ahányszor számítottam rá.

Mások viszont könnyen láthatják a környezetemben, a kezemen például. Már jó pár alkalommal szólítottak meg, főleg helybeliek a kezemen lévő tetoválást látva.

Tegnap összekapcsolódott a város és a kezem. Elmesélem, hogyan.

Om az utcán

Egy jelre már többször felfigyeltem, de tegnap megláttam egy különösen szépet, készítettem róla egy közeli képet.

Aztán hazaérve megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy mi ez a jel.

Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy ez az Om. És természetesen el is kezdte elmagyarázni, hogy mi a jelentése.

Ismétlés képen: Az OM a hinduizmus, buddhizmus és a jógahagyomány ősmantrája. Az univerzum teljessége, az időn kívüli jelenlét, az én és a mindenség egysége.

Az én általam – eddig – ismert forma:

A kettő jelkép között a különbség nem jelentésbeli, hanem írásmódbeli és kulturális.

Én a klasszikus szanszkrit (dévanágari) formát ismertem eddig, ami írott szent szövegekben, mantrákban jelenik meg, inkább kalligrafikus, részletgazdag jelképként.

A most megismert írási mód hindu alap, de helyi művészi nyelvre fordítva, lángszerű, ornamentális elemekkel, kapukon, templomokon, védelmi szimbólumként megjelenítve.

Amit a most megismert formáról még érdekes lehet észrevenni:

• a lángszerű forma – tudat, transzformáció
• a kör – teljesség, ciklus
• az arany – isteni minőség
• a vörös háttér – életenergia (prána).

Om a kezemen

Talán egy héttel ezelőtt kérdezte meg valaki, hogy miért éppen a kézfejemen van ez az ábra.

Azt feleltem, hogy több oka van:

1. Szeretném mindig látni.
2. Ha kezet fogok valakivel, akkor a mozdulattal át tudom adni neki a szimbólumot.
3. Az Ázsiában szokásos összetett kézzel adott üdvözlésemnek (wai) is része így.

Ennek az írásnak a kapcsán elgondolkodtam azon, hogy mit jelent számomra az Omnak a testemen való megjelenítése, és a fentieken kívül van -e kitüntetett szerepe a kéznek.

Ehhez beszélgetést kezdtem az AI-jal és az alábbiak szerint egyeztünk meg a két kérdés kapcsán.

Az Om eredetileg nem vizuális szimbólum, hanem hang és rezgés. Amikor képpé válik és testre kerül, akkor a jelentés átalakul. Többé nem a világ hangja, hanem az én belső hangom jelölése.

Úgy fogalmazhatom meg a legegyszerűbben azt a pillanatot, amikor elhatároztam, hogy a testem részévé teszem ezt a jelet, hogy emlékeztetni akartam magamat arra, hogy csendet találtam belül.

Valószínűleg igaz, hogy az Om-ot ritkán tetováltatják pusztán esztétikai okból. Én biztosan nem esztétikai okokból hoztam meg a döntésem.

A jelképe lett annak, hogy valami véget ért, vagy elcsendesedett bennem, és új irányt vett az életem. Nem egy pillanatot, hanem egy állapotot jelöl.

A hónapok óta ismételgetett érzés öltött formát a kezemen:

A kéz nem passzív testrész, ezt fogalmaztam meg az egy héttel ezelőtt adott válaszomban is. A kéz cselekszik, ad, érint, elenged és dönt.

Meglepően új információ számomra, hogy sok hagyományban a kéz a belső világ és a külső valóság közti híd.

Spirituális értelemben elfogadom azt, hogy amit a kezemre teszek, azt nem csak „viselem”, hanem minden mozdulattal újra és újra aktiválom.

Ezt is éreztem: mindig látni akarom. Úgy tűnik, ez kulcsfontosságú, mert így nem rejtett, nem csak másoknak szól.

Ezzel együtt fontos, hogy nem hitet fejez ki számomra, hanem emlékeztető arra, amit nem akarok elfelejteni:

A kettő együtt talán egy kimondatlan üzenetté vált. Om a testen a belső csend. Om a kézen a csendben végzett cselekvés.

Ez életmód. Nem véletlen, hogy ezt választottam.

The post 184. | Om III. first appeared on Digital Nomad Blog.

Nem akartam nagy magyarázatot tenni a kép mögé. Ahogy az “Om” című bejegyzésben írtam, “az Om számomra itt lett üzenetté: emlékeztet arra, hogy a létezés minden állapota egyetlen teljesség része, és hogy az utazás nemcsak helyeken, hanem tudatállapotokon is átvezet.”

Valamiért úgy éreztem, hogy ezt a szimbólumot szeretném mindig a közel érezni magamhoz. Így aztán nem tettem nagy megfontolás tárgyává ezt a kérdést. Egy héttel ezelőtt elmentem Pisit-hez, akinél két nappal előtte érdeklődtem a tetoválás részleteit illetően. Azzal a szándékkal mentem, hogy a varrás konkrét méretét és helyét megbeszéljük, plusz egyeztessünk egy időpontot. Miután a méret és a megfelelő bőrfelület ki lett választva, az időponttal kapcsolatban Pisit feltette a kérdést: Mikor? Most?

Így nem foglaltam időpontot. Inkább helyet foglaltam a tetováló székben. Persze, előtte Pisit megrajzolta az ábrát egy indigó papírra, azt körbevágta, felragasztotta a kezemre. Miután azt fertőtlenítette és kicsit megborotválta.

Észrevetted, hogy a mester neve Pisit. Mondtam neki, hogy az én egyik becenevem Pisti, szóval csak két betűt kell megcserélnünk, hogy egyezzen a nevünk.

Egy hét elteltével már csak örülök a kész műnek. És várom, hogy kinőjön a szőröm.

Nomen est Omen

A szívem vörös hajú, dobozos hölgyével beszélgettünk tegnap. És egyszer csak felfedezett egy rejtett nyomot az életemben. A tisztességes nevem István Krisztián (igen, kettő van!), mégis a legtöbben Somaként ismernek. Már a családban is így szólítanak. Nem véletlenül, 1989 óta hívnak így az ismerőseim. Vagy legalábbis a többségük. ‘89-ben 13 éves voltam, vagyis ennyi ideig voltam Isti, Pisti, István. Pista. Onnantól Soma, ami – akárhogy nézem is – 36 év. Vagyis, többet voltam életemben Soma, mint István.

Ennyit az inkognitómról!

Rengetegszer kérdezték már, hogy hogyan lettem én Soma. Ezt a nevet egy kutya után kaptam. A Tom & Jerry képregényekben volt egy mellékszereplő. Soma, a kutya. Az általános iskola 7. osztályában a padtársam – in medias res – az egyik szünetben azt mondta: “Te meg legyél mától Soma!” Így lettem Soma…

A tegnap előtti megfejtés pedig annyi, hogy ilyen módon az Om már nagyon régen itt van bennem. S Om a.

És, ha most megnézem, a Nomen est Omen kifejezésben is ott van kétszer…

Ha a név kötelez, akkor ez egy igen szerencsés áldás/véletlen volt az életemben!

The post 144. | Om II. first appeared on Digital Nomad Blog.

Buda László gondolatmenete is arra világít rá, hogy a pszichológia különböző irányzatai mind abba az irányba mutatnak, hogy a test, az elme, az érzelmek és a lélek egysége nem választható szét. A test például nem pusztán biológiai gépezet, hanem az élettörténet hordozója, a tudatalatti lenyomata, amelyben ott rezeg minden múltbéli tapasztalat. A keleti hagyományok hasonlóan tanítják: a test az energia és a tudat színtere, amelyet éppúgy ápolnunk kell, mint a szívünket és a gondolatainkat.

A stresszpszichológia rávilágít, hogy a modern ember egyik legnagyobb kihívása a feszültségek oldása és az érzelmek szabad megélése. Ez szinte szó szerint visszhangozza a buddhista vagy taoista tanításokat, amelyek a belső béke, a meditatív jelenlét és az érzelmi tisztulás fontosságát hangsúlyozzák. A nyugati kutató „stresszkezelésnek” nevezi, a keleti bölcs „elengedésnek” vagy „nem-ragaszkodásnak”, de a cél ugyanaz: a harmónia visszaállítása.

Amikor pedig a pozitív pszichológia az emberi lét előrevivő aspektusait állítja középpontba, az valójában ugyanarra a belső forrásra mutat, amelyet a spirituális utak hála, szeretet vagy tudatosság néven ismernek. Itt ér össze igazán a két megközelítés: a tudományos pszichológia eszközökkel mér és modellez, a spiritualitás pedig átéléssel tapasztal, mégis ugyanannak a valóságnak a másik arcát tárják fel.

Holisztikusan

Ha az embert holisztikus rendszerként szemléljük, négy alapvető dimenzió rajzolódik ki: test, szív, elme és lélek. Ezek nem különálló szigetek, hanem összekapcsolódó, egymásra ható rendszerek. A nyugati pszichológia is egyre inkább felismeri, hogy a testi tünetek mögött érzelmi és gondolati mintázatok húzódnak meg, miközben a keleti bölcseletek régóta tanítják, hogy a tudat tisztasága nélkül a test sem találhat maradéktalan gyógyulásra. A két hagyomány tehát nem egymással szemben, hanem egymás mellett halad, és együtt ad teljes képet az emberi létről.

Az „alaprecept” első szintje a testhez és a fizikai környezethez kapcsolódik: megfelelő táplálkozás, légzés, mozgás, pihenés és a környezet gondozása. Ez teljes összhangban áll a keleti gyakorlattal, ahol a jóga, a tai chi a testet a szellem templomaként tiszteli. A nyugati szemlélet itt talán praktikusabb, mérhető paraméterekben gondolkodik, míg a keleti a testet energiaáramlások színterének tekinti – a két nézőpont azonban ugyanarra hív: a test tiszteletére és gondozására.

A második szint az érzelmek és a kapcsolatok világa. A modern pszichológia szerint a fel nem dolgozott harag, bűntudat vagy szégyen betegségekhez vezethet – a keleti tanítások szerint ezek az érzelmek „energiablokkokat” képeznek, amelyek akadályozzák az élet áramlását. Akár „pszichodinamikának”, akár „karma lenyomatnak” nevezzük, a lényeg közös: a gyógyulás feltétele az érzelmek elengedése és a szeretetteljes kapcsolatok építése.

A harmadik szint a gondolkodás és az információk szférája. A nyugati pszichológia itt hiedelemrendszerekről és kognitív torzításokról beszél, míg a keleti bölcseletek az „elme tisztításáról” és a „helyes látásról” tanítanak. A szavak mások, de az irány ugyanaz: felszabadítani a tudatot a gátló mintáktól, hogy helyükbe tisztább, derűsebb gondolatok lépjenek.

Végül a negyedik szint a lélek és az isteni dimenzió. Ez az a terület, ahol a nyugati tudomány és a keleti spiritualitás látszólag a legtávolabb állnak egymástól – mégis itt fonódhatnak össze a legmélyebben. A transzperszonális pszichológia például nyíltan integrálja a spirituális hagyományokat, míg a meditáció és az ima évezredek óta a keleti utak alappillére. Akár „önmegvalósításnak”, akár „megvilágosodásnak” nevezzük, a cél ugyanaz: felfedezni és megélni a bennünk rejlő teljességet, amely összeköt a mindenséggel.

Ha tehát testünket, érzelmeinket, gondolatainkat és lelkünket nem széttagoltan, hanem egységes rendszerként szemléljük, akkor a nyugati pszichológia és a keleti spiritualitás szinte automatikusan találkozik. A kettő közti különbség inkább a nyelvben és a hangsúlyokban rejlik, nem a lényegben. A tudomány eszközei és a belső tapasztalás útjai ugyanarra mutatnak: hogyan őrizhetjük meg az egyensúlyt, hogyan gyógyíthatjuk magunkat, és hogyan kapcsolódhatunk mélyebben a világhoz és önmagunkhoz. A kérdés tehát nem az, hogy „vajon összeegyeztethető-e” a két szemlélet, hanem sokkal inkább az, hogyan tudjuk mindennapjainkban megélni és integrálni ezt a teljességet.

Buda László

Buda László: Mit üzen a tested? című könyvét olvasva fogalmazódott meg bennem ennek a bejegyzésnek az ötlete. A könyvet a legjobb szívvel ajánlom mindenkinek elolvasni. Én is egy barátomtól kaptam az ajánlást, s ezért azóta is hálás vagyok!

Remélem, Buda László megbocsátja nekem, hogy – a legnagyobb tisztelettel – idézek a könyvéből. Remélem, a szándékban nem a jogsértés, hanem a jó szándék látszódik. Még egyszer! A könyvet a legjobb szívvel ajánlom mindenkinek elolvasni! Sokkal több van benne, mint az általam kiragadott pár gondolatmenet.

Először egy összefoglalót idézek a szerzőtől, ami a pszichológiai iskolákat foglalja össze. Ez számomra nem csak azért érdekes, mert érdeklődöm a pszichológia iránt, hanem azért is, mert a mondatokban természetesen kavarognak a kétféle megközelítés ismérvei.

Utána négy utat ismerünk meg a világ dolgainak megértéséhez.

Végül pedig egy „alapreceptet” kapunk a kiváló szerzőtől.

Buda László – Pszichológiai iskolák

Hadd említsek meg néhány pszichológiai iskolát, irányzatot, a teljesség igénye nélkül, amelyek hatást gyakoroltak a gondolkodásomra. Ezek a leglényegesebb szellemi forrásai és alapjai későbbi munkámnak. A magam szavaival meg is fogalmazom, mit üzentek nekem.

• Szomatopszichológia – Az ember lelke egy testbe van bújtatva, és érdemes odafigyelni erre a testre is, amikor lelki gondokkal foglalkozunk. A test nagyrészt automatikusan működik, őrzi a teljes élettörténetet, elválaszthatatlanul összefonódik a lelki folyamatokkal. A test maga a tudattalan (vagy hétköznapibb nyelvhasználattal: a tudatalatti).
• Stresszpszichológia – A mai kor emberére nehezedő legnagyobb kihívás: a külső és belső világ összeegyeztetése, az információdömping feldolgozása, a feszültségek elengedése, az érzelmek szabad kifejezése, a konfliktusokkal való megbirkózás. Alegtöbb betegség valamilyen módon összefügg az elégtelen stresszkezeléssel.
• Pozitív pszichológia – A patológiaorientált lélektani paradigma lecserélésével az emberi lét előrevivő aspektusait hozza reflektorfénybe. Ezzel teret ad a tudatosság számára, hogy a figyelem energiájának segítségével azokat a folyamatokat erősítse, amelyek az egészség felé mutatnak.
• ASC-pszichológia – A módosult tudatállapotokkal („Altered State of Consciousness”) dolgozó irányzatok összefoglaló elnevezése. Az ősi sámáni transztól a jógán, hipnózison, relaxációs technikákon át az agykontrollig, NLP-ig, meditációig számos módszer alapul azon a megfigyelésen, hogy az elme különleges képességeit (például emlékezés, vizualizálás, kreativitás, öngyógyítás) speciális tudatállapotok elérésével könnyebb kiaknázni.
• Energiapszichológia – Megkísérli egybeolvasztani a keleti energiateóriákat a nyugati pszichológiai megközelítéssel. A testet mint energiarendszert tételezi, rezgésekben és frekvenciákban gondolkodik, és a pszichoterápiás munkát összeköti a csakrák, meridiánok, kitüntetett akupunktúrás pontok manipulációjával.
• Kvantumpszichológia – Az olyan fizikai elveket igyekszik lélektani és terápiás közegbe ágyazni, mint a „kvantumugrás”, a „húrelmélet” vagy a „párhuzamos univerzumok”. E módszer szerint a megfigyelő szubjektum és a megfigyelt objektum (például saját testünk) közötti speciális viszony tudatosításával és a „valóságprojekció” módosításával képesek vagyunk ugrásszerű változásokat generálni testi-lelki egészségi állapotunkban.
• Transzperszonális pszichológia – A spirituális hagyományok integrációját felvállalva utat nyit a lélektani horizont kiszélesítésének. Az emberi lélek gyökérzete és lombozata messze meghaladja individuális lényét. Világunkban mindent áthat az intelligens szellem működése.
• Integrálpszichológia – Grandiózus kísérlet arra, hogy mindezen gondolatokat, elveket, tradíciókat és módszereket egy egységes keretbe, világképbe foglalja, amely egyszerre pszichológiai, filozófiai, természettudományos és spirituális támpont is lehet a mai kor kereső embere számára.

Remélem, egyetértesz velem: a XXI. században az egyetlen lehetőség a tudományágak integrációja, a befogadás, a kölcsönös megtermékenyítés. A filozófia, a fizika, a biológia, a biokémia, az orvostudomány és a pszichológia immár egymással szövetkezve, vallási, szellemtudományi, spirituális és művészeti aspektusokra nyitottan válaszolhat az emberiség nagy, aktuális kérdéseire.

Buda László – 4 út

Van egy elképzelés a pszichológiában – elsőként talán Jung magyarázta el érthetően –, miszerint a világ megismeréséhez, kapcsolataink megéléséhez, döntéseink meghozatalához négy, alapvetően különböző úton-módon közelíthetünk:

• az érzékszervi észlelés (percepció),
• az érzés (emóció),
• a gondolkodás (kogníció)
• és a megérzés (intuíció) csatornáin át.

Leegyszerűsítve, vannak a

• tamáskodók („hiszem, ha látom”),
• az érző lények („jól csak a szívével lát az ember”),
• az okostónik („van tudományos alapja vagy nincs?”)
• és az ezósok („azt súgják az angyalok, hogy…”).

A tipológiát persze igyekeztem nevetségesen kisarkítani – mindannyian működtetjük mind a négy folyamatot valamilyen arányban.

Buda László – „Alaprecept”

Ha az embert holisztikus rendszerként csodáljuk körbe, és működését négy dimenzióba vetítve vizsgáljuk (test – szív – elme – lélek), majd ezt a négy dimenziót tovább bontjuk külső és belső alrendszerekre, egy elég egyszerű alapreceptet kapunk arra nézve, hogy mit jelent, miből áll össze az egészségmegőrzés és az öngyógyítás. Kérlek, olvasd végig az alapreceptet, nem azért, hogy valami újat találj benne, vagy azon kezdj töprengeni, mi hiányzik éppen most az életedből, vagy bosszankodj az idealizált felsoroláson, hanem csak azért, hogy meglegyen a közös nevezőnk. Hogy összefoglaljuk, amit az emberiség történelmének ismertebb gyógyítói hirdettek, s amivel – valahol belül – Te is, én is tisztában vagyunk, még ha nem is tudjuk megvalósítani…

Az alaprecept:

I. A test és a fizikai környezet szintje

1. A test gondozása és gyógyítása: Megfelelő táplálkozás, légzés, testmozgás, pihenés.
2. A környezet alakítása: Jó minőségű táplálék, tartózkodás a mérgező környezeti behatásoktól, megfelelő lakásviszonyok, természetközelség, rend, szépség, tisztaság, biztonság.

II. Az érzelmek és a kapcsolatok szintje

3. Az érzelmek megélése és gyógyítása: A megbetegítő érzelmek (például: harag, neheztelés, bűntudat, szégyen) feloldása, elengedése, a feltöltő, energetizáló érzelmek (például: öröm, lelkesedés, hála, szeretet) minél gyakoribb átélése.
4. A kapcsolatok alakítása: Konfliktusaink rendezése, függőségek feloldása, szeretetteli, őszinte, kölcsönös egymásra utaltságon alapuló kapcsolatok építése.

III. A gondolkodás és az információk szintje

5. A gondolkodás tisztítása és gyógyítása: Saját hiedelemrendszerünk, meggyőződéseink és gondolataink minél teljesebb megismerése, a szükségtelen, káros, megbetegítő, akadályozó részek elengedése, a józan, derűs gondolkodás megerősítése.
6. Az információs környezet alakítása: Folyamatos, élvezetes tanulás. Olyan információk keresése (könyvek, tanítások, tréningek), melyekből erőt és lendületet merítünk, s amelyek az egészség felé orientálnak, a szükségtelen vagy káros információk (például egyes tévéműsorok, aggodalmat és félelmet keltő hírek) leépítése.

IV. A lélek és az isteni minőség szintje

7. A lélek megtalálása: Öntudatra ébredés, személyes küldetés felfedezése, belső béke meglelése, spirituális úton való elindulás.
8. Az isteni minőségbe való beleolvadás: A külső és belső egységének felismerése, mély harmónia a természettel, a mindenséggel, vagy – ha úgy tetszik – az Istennel, személyes Isten-képeddel.

Aki ezt a programot követi, testi-lelki egyensúlyát nehéz körülmények között is meg tudja őrizni, kevés betegséggel fog találkozni, azokból is hamar kigyógyul.

The post 142. | A különbség csak látszat first appeared on Digital Nomad Blog.