A pénteki nap vége

A pénteki napon elmentünk a tengerszemhez. Nagyon szép környéken volt és pont útba esett az étterem felé, amiben az utolsó vacsorára szánt időt el akartuk tölteni. Látszik a helyen, hogy sokan járnak ide. Velünk együtt mások is voltak itt, akár még a vízben is. De volt, aki csak feküdt a fűben és élvezte a semmittevést. Mi csak megnéztük a helyet, aztán mentünk tovább. az étterembe.

Az elmúlt napokban sok helyen voltam autóval, aminek azon az oldalán ültem, ahol az én megszokásom szerint a kormány szokott lenni. Nagyon furcsa érzés, hogy itt az útnak a másik oldalán vezetnek, mint ahol én az egész eddigi életemben megszoktam. Furcsa például az, hogy a tükörben nem azt látom, amit látnom kellene. A körforgalmak még napok után is nehezen értelmezhetőek számomra. Illetve a kanyarodások egy másik útra. Pár nap után már némileg ismerős a helyzet, de azt gondolom, kell egyfajta gyakorlás, hogy az ember erre e a rendszerre át tudjon állni. Arról már nem is beszélve, hogy az utak rendkívül szűkek, és nagyon sok helyen beláthatatlanok az utak. A barátaim elmondása szerint ezt még megtetézi az, hogy sok olyan ember vezet, aki kevés rutinnal bír, lehet, hogy például egy tolatás gondot tud okozni. És, ha ez nem lenne elegendő, Abertilleryben és a környező településeken rendkívül meredek utcák találhatóak. Ezek alapján azt gondolom, hogy kezdő bal oldalas vezetőként igazi kihívást jelenteni itt az autó vezetés. Tavaly voltam a lányaimmal Londonban, akkor szóba került az autó bérlés. Így utólag is azt gondolom, hogy jó döntés volt akkor nem megtenni ezt.

Mindenesetre nem én vezettem, így nem volt gond az úton. Egy kicsit sétáltunk az étterembe érkezés előtt. Nagyon hangulatosak a walesi települések. Az étterem meg tipikusan olyan volt, amilyeneket az Angliában játszódó filmekben lehet látni. Angliában már általános gyakorlat, hogy egy étteremben online rendel mindenki. Az asztalokon ott van az étterem rendelési rendszeréhez vezető QR kód, amivel az asztal száma alapján tudjuk megrendelni az ételeket, ezzel akár rendelési kedvezményeket is azonnal igénybe tudunk venni.

A másik kulináris élmény, amivel itt találkoztam először az az ecetes sós csipsz. Most, a vonaton ülve is vettem egy ilyet. Ez is valami különleges íz élményt ad, amit otthon még csak nem is láttam. Szóval, annak ellenére, hogy “A gasztroforradalom kimaradt belőlem”, tudom élvezni ezeket a különleges élményeket. A tartalmas vacsora után még ettünk egy kiváló fagyit, amit egy Ukrán hölgy készít a saját üzletében a városban. Ezt is kár lett volna kihagyni.

A péntek hátralévő része pihenéssel telt el. Volt alapja annak, hogy az éjjel szépeket álmodtam.

Szombat

Lassan kezdem megszokni, hogy óra nélkül ébredek. Arról nem is beszélve, hogy az angol elektromos aljzatok nem a nálunk megszokottak. Így a barátomék házában a töltőmet bedugni csak a nappaliban volt lehetőségem, azaz a telefonom napok óta nem ott pihen éjszaka, ahol én. Így aztán gond nélkül tudtam megvalósítani azt, hogy nem nyomkodok telefon elalvás előtt. Bár az én szobámban volt ébresztő óra, eszembe sem jutott használni. Így mindig pont időben ébredtem fel.

Miután mindannyian felébredtünk, megbeszéltük az utolsó nap tervét. Egy utolsó reggeli, egy bristoli múzeum meglátogatása és a búcsú volt hátra.

A tipikus angol reggelit a Wetherspoon üzletlánc egyik éttermében ettük meg. Ettem már angol reggelit sokszor, például tavaly Londonban, meg a Nomad Cruise fedélzetén is több alkalommal. Ebben az a jó, hogy nincs benne semmi meglepetés. Ennek ellenére itt sikerült a meglepetés is, mert a barátaim kértek nekem egy véres hurkát is, amit itt nem rizzsel, hanem – ha jól emlékszem – árpával készítenek el. Ezen kívül kipróbáltam pár szószt is a reggeli mellé, azaz összességében mégis csak sikerült ismeretlen és jó ízeket is megtapasztalnom.

Az elmúlt másfél évben most voltam másodszor Angliában és csak ma találkoztam először az angol esővel. Hiába hallom tehát azt, hogy itt mindig esik. Én nem ezt tapasztaltam. A mai eső sem okozott semmi problémát, tulajdonképpen csak finoman szemerkélt. Meg amúgy is autóba ültünk és mentünk el együtt Bristolba.

Bristol Aerospace

Erről a múzeumról ezt olvastam el előzetesen:

Látogasson el az Aerospace Bristolba, és utazzon át a repülés több mint egy évszázados történelmén, felfedezve a repülőgépeket, helikoptereket, motorokat, űrtechnológiát és sok mást!

Lehetősége lesz arra, hogy felszálljon a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépére, a Concorde Alpha Foxtrotra, az utolsó valaha épített szuperszonikus repülőgépre, és repüljön! Pillantson be a pilótafülkébe, és sétáljon végig az utastéren, hogy megtapasztalja, hogyan utaztak stílusosan a Concorde utasai.

Az Aerospace Bristol szórakoztató családi napot kínál minden korosztály számára interaktív kiállításokkal, egy lenyűgöző audiovizuális show-val, amelyet az ikonikus Concorde külsejére vetítenek. Ne hagyja ki!

Innen nem volt messze a vasútállomás, ahonnan a már megismert úton juthattam vissza Londonba. Itt búcsúztam el a barátaimtól azzal, hogy teljesen véletlenül másfél hét múlva Magyarországon újra fogunk találkozni.

Egyenes út Londonba

Lehetett volna egyenes is! De végül nem lett…

Bristolban ugyanis rossz vonatra szálltam fel. Az történt, hogy pont odaérkeztem a megfelelő vágányhoz, mikor megjött a vonat. Mondták ugyan, hogy hová megy, de ez helyismeret hiányában olyan, mintha nem is mondtak volna semmit. Felszálltam rá. Aztán mivel azonnal elindult, kellett pár perc, mire rájöttem, hogy ez az indulás túl korán volt.

Ekkor kiderült, hogy ezzel a vonattal nem jutok el Paddingtonba, helyette Cheltenhamben tudok leszállni, fél óra múlva.

A kalauzt azonnal megkerestem, rendkívül segítő kész volt. Segített kitalálni, hogy mi a teendőm. Le kell majd szállnom Cheltenhamben, onnan el fogok tudni jutni Paddingtonba. Az idő síkot is láttam már ekkor.

Azt gondolom, hogy megvan az esélyem arra, hogy életemben először lekéssem a repülőgépemet. Ha minden jól megy, 19:15-re a Luthon Airport Parkwayen leszek, onnan még rövid idő alatt át kell jutnom a repülőtérre, ahol meg kell csinálnom a security belépést és a fényképes azonosítást. A repülőgépre 19:45-ig van időm feljutni, szóval, az időm eléggé ki van centizve.

Cheltenhamben megkerestem az információs pultot, ahol elmagyaráztam azt, hogy mi történt velem. Olcsó vigasz volt az, hogy ami velem történt, az gyakran megtörténik még a helyiekkel is. Minden esetre nagyon segítőkészek és megértőek voltak a hölgyek. Szinte fogták a kezem, megbeszéltük, mennyi idő múlva találkozzunk, mert sajnos a következő vonat indulásáig még el kellett töltenem némi tétlen időt. Mintha a repülő várna rám… Az idő múltával aztán együtt megkerestük a vonat menedzserét, aki megértően fogadta a problémámat és biztosított arról, hogy nyugodtan felszállhatok a vonatra. Most itt ülök, és várom, hogy megérkezzünk Paddingtonba.

Abba most nem akarok belegondolni, hogy mi lesz, ha lekésem a repülőt. Ha így alakul, a B tervet majd ott kell kidolgoznom. Ez – úgy gondolom – egy jó gyakorlat élőben arra, hogy mi várhat rám az elkövetkezendő utazásaim során. Nincs benne, feszültség és aggodalom, valahogy biztosan visszajutok Magyarországra. Még akkor is, ha esetleg nem szeretnék.

Elértem -e a repülőt?

Ilyen kérdés után már remélem, mindenki azon izgul, hogy sikerült -e végül elérni a hazafelé tartó járatot, vagy nem.

Nem akarom senki idegrendszerét az élettel össze nem egyeztethető módon megtépázni, így elárulom, hogy ezeket a vonaton elkezdett írást itt, a repülőn ülve fejezem be. Nem sokon múlott, de végül sikerült elszalasztanom a lekésés élményének megszerzését.

Paddingtonba időben érkezett meg a vonat. Érdekes érzés volt életemben másodszor megérkezni egy vasútállomásra, ahol így már pontosan tudtam, hogy merre kell szaladnom. Szó szerint szaladnom, mert tudtam, hogy a mostani játékban valószínűleg perceken múlik minden. Hibázni sem akartam, ezért ahogy megláttam egy alkalmazottat, máris útba igazítást kértem. Szerencsém volt, most is bebizonyosodott, hogy a bajban közel a segítség, ezzel együtt az is, hogy ebben az országban tényleg kedvesek az emberek. Mikor elárultam a srácnak, akit megszólítottam, hogy nagyon sietek, egy másik metró vonalra hívta fel a figyelmemet, amin gyorsabban elérem a következő állomást.

A metrózás után egy hosszú vonat úr várt rám. Eléggé lassúnak éreztem a vonat haladását ahhoz, hogy érezzem, tényleg perceken fog múlni a végén a siker kérdése. A vonaton volt időm megpihenni és látni a külvárosi élet színes forgatagát. Mindenféle embereket volt lehetőségem megfigyelni, s élveztem is az utazást.

Örömmel tapasztaltam magamon azt, hogy a nyugalmamat végig sikerült megőriznem. Nem volt bennem feszültség azzal kapcsolatban, hogy esetleg lekésem a repülőt. Nem járt az agyam azon, hogy mit fogok csinálni a repülőtéren, ha ott kell majd maradnom. Egyáltalán nem örültem volna annak, ha még egy jegyet kellene vennem, de emiatt sem volt bennem egy pillanatra sem aggodalom. Tényleg csak az járt a fejemben, hogy ha lekésem a gépet, akkor majd egy kis szusszanás után keersek megoldást. De addig nincsen teendőm.

Szóval a vonat elég lassan haladt. De azért látható közelségbe került a repülőtér. A vonal utolsó előtti állomása volt a Luton Airport Parkway, amit már ismertem, az utolsó állomása meg Luton. Ezt látva kicsit örültem, hogy egyenesen a reptérre mehetek, de a rutin már működött bennem. A ChatGPT segítségével megtudtam, hogy a Luton végállomás nem azonos a Luton repülőtérrel. Így a vonat út utolsó negyed órájában úgy döntöttem, hogy előre megveszem a DART vonalra a jegyemet, hogy ezzel is időt spóroljak a leszállás után. Jó döntés volt ez, úgy érzem, mert elég sokat kellett nyomkodnom a telefonom, mire ezt a feladatot megoldottam. Egy feleslegesen letöltött alkalmazás használata után végül online sikerült megvennem a jegyet. Ezzel felkészültnek éreztem magam az utolsó rohanásra.

Majdnem sikerült elvéreznem a vonatról leszállva. Angliában nem nagyon lehet bliccelni a vasúton és a Metrón. Az állomásra befelé és kifelé is a jegy használatával lehet be és kijutni. Azaz, ha trükközni szeretne az ember, nem elég, hogy feljut a vonatra, kifelé még megütheti a bokáját azzal, hogy nem tudja kinyitni a kaput. A biztonsági ellenőrök pedig minden kapunál ott vannak. Természetesen nem csak őrködnek, hanem segítenek is. Szóval, Luton Airport Parkwayen majdnem nem tudtam keresztül jutni, mert ott már a DART jegyet akartam használni a kapu nyitásához, pedig annál a kapunál még a vonat jegyre volt szükség. 30 méter múlva, a következő kapunál pedig már a DART jegyre.

Innentől már tényleg a szerencsén múlt a sorsom. A DART vonat éppen ott állt, ahogy beugrottam rá, már indult is. A repülőtéren szerencse volt, hogy ismertem a járást. Ahogy megérkezett a vonat, még 12 percem volt a repülőm kapujának bezárásáig. Itt azért már elkönyveltem, hogy sikerült lekésnem a gépet, de azért nem adtam fel. Küzdeni akartam.

A repülőtéren szerencsére minden jól ki van táblázva. Így mikor a vonattól futva beestem az ajtón, egyből láttam, merre van a security ellenőrzés. És alig voltak ott. Így lihegve, de egy percen belül már dobáltam a cuccaimat az ellenőrző ládába. Valamiért a sors itt még türelmet akart nekem tanítani, mert kiszedtek a scanner mögül és mindenféle pózokban kellett élő szobrot játszanom, hogy a biztonsági őr körbe tudjon tapogatni és kézi scannerrel mérni. Ilyenkor tudom, hogy nincs értelme hisztizni, hogy én sietek. Tudomásul vettem, hogy fogy az időm. És láss csodát, egyszer csak intettek, hogy enyém a pálya. Az övemet már nem volt időm vissza venni, így olyan módon kellett rohannom tovább, hogy az egyik kezemmel folyamatosan huzogattam felfelé a nadrágomat futás közben. Írtó jó móka volt. És állati nagy mákom volt, mert bár már ki volt írva a gépemhez, hogy “utolsó felszólítás” állapotban van a kapum, ezzel együtt az is világossá vált, hogy nem a repülőtér túlsó felén van. Viszonylag közel volt, de ahhoz hogy elérjem, mindenféle duty shopokon kellett keresztül sprintelnem, aztán üres folyosókon izgulnom azon, hogy egyetlen kanyart se rontsak el. A kapu 19:45-ig volt nyitva. Így, mikor 19:42-kor a célegyenesbe fordultam és megláttam, hogy még van két ember a kapunál, már felcsillant a remény. Ők is látták, hogy futok és mosolyogva vártak. Így 2 perccel a kapu zárása előtt eljutott a fülemig a mosolyogva mondott mondtat: “megcsináltad!”

Semmit nem kellett várnom ahhoz, hogy a gépre kerüljek. Izzadva mint egy ló végre nyugodtan le tudtam ülni.

A felszállás után aludtam egyet, s jól eső érzésekkel tele fejezem be ezt az írást. Nagyon jó volt Walsben lenni, szuper élmény volt a barátaimmal tölteni az időmet. Megint rengeteg pozitív energiát gyűjtöttem magamba, s elégedetten érkezem majd haza. Éjfélkor már az autómban fogok ülni és mosolyogva gondolok vissza a mai napra.

The post 109. | Wales 2 first appeared on Digital Nomad Blog.

2:30-kor indultam el a repülőtérre, a szokás menetrend szerint érkeztem meg ide: leparkoltam a parkoló társaságnál (mindig izgalmas a szűk, autókkal határolt helyekre betolatni), kihoztak a repülőtérre, berongyoltam a biztonsági ellenőrzésen (itt most lőpornyomokat kerestek a tenyeremen és a derekamon (de nem találtak!)), ettem egy reggelit, bejöttem a megfelelő kapun. Most már csak arra várok, hogy beengedjenek a repülőre. Van időm tehát elkezdeni ezt a bejegyzést, mivel a gép csak 32 perc múlva száll fel.

Ez az angliai utazás jó bevezető gyakorlatot ad a digitális nomád életmódban rejtőzködő bizonytalanságok kezeléséhez, a probléma megoldó képesség alkalmazásához. Ez Anglia, itt nyilván mások a szabályok, mint máshol. És most nem csak a baloldalas vezetésre gondolok. (Apropó, akartam említeni a Vallettáról szóló bejegyzésemben, hogy ott is a bal oldalon közlekednek az úton.) Az már egy kisebb megterhelés a gyanútlan látogató számára, hogy itt nem csak úgy leszállunk a repülőről, aztán bepattanunk Angliába. Itt útlevél ellenőrzésen kell átesni még a leszálláskor is. Nem nagyon értem ezt, hiszen pont ugyanezen az ellenőrzésen már túl voltam Budapesten is. Ott is, itt is beolvasta az útlevelem az automata, majd egy arcfelismerő rendszer összehasonlította a jelenlegi arcomat az útlevélben szereplővel. Azaz, mire rátehettem a lábamat a király szent földjére, már túl voltam egy reptéri biztonsági beléptetésen, egy útelvél ellenőrzésen és arcfelismerésen, egy repülőgép előtti beszállókártya és útlevél ellenőrzésen és végül egy megismételt útlevél ellenőrzésen és arcfelismerésen. Akármi rosszat akartam volna tenni, szerintem esélyem se lett volna. Azt meg elképzelni sem tudom, hogy mi lett volna, ha a budapesti rutin ellenőrzés lőpornyomot talál a kezemen, vagy a hasamon…

Miután hosszú sorbanállás után végre kint voltam a repülőtérről, az első lépések könnyűek voltak. Az úgynevezett DART vonattal hamar eljutottam a Luton Airport Parkway állomásra. A vonat annyiért jött, amennyiért a ChatGPT alapján vártam 4,90 GBP (2.200 HUF) pénzért repítenek a vonatok kb. 5 percenként a célba.

No, a Parkway állomáson már nem volt olyan rózsás a helyzet, így a képem sem. Az AI alapján arra készültem, hogy innen 25 GPB (11.000 HUF) ellenében eljutok Bristolba. A kellemetlen meglepetés az volt, hogy 90 GBP (40.500 HUF) a jegy. Felhívtam a barátomat, hogy segítsen már, hol lehet a tévedés. Itt derült ki számomra, hogy a vonat olyan drága Angliában, hogy ők például még nem is nagyon vonatoztak itt a feleségével. A busz az ajánlott megoldás, az valóban elérhető lenne az AI által javasolt árban, csak az nem 2,5 órás, hanem 6-7 órás utazást ígérne. Tudomásul vettem ezt a bakit és megvettem a jegyet.

Amin mindösszesen annyi információ állt, hogy a Luton Airport Parkwayről megy a Bristol Parkwayre. Meg, hogy normál osztályon utazhatom, mint felnőtt. Ott álltam tehát a kezemben egy névjegykártya méretű kis papírlappal és nem tudtam, hogy merre mozduljak. A tavalyi londoni látogatásomkor nem volt ilyen bonyolult a helyzet: a lányaimmal simán elértünk mindenhová. Most, vagy az van, hogy hiányzik a lányok varázsereje, vagy Londonból Bristolba eljutni nem is olyan könnyű.

Szerencsére a Google segített. Bár eléggé kínos, hogy így kell információhoz jutnom. A következő egyszerű útvonal rajzolódott ki.

• Luton Airport Parkway – West Hampstead vonattal
• gyaloglás a metróhoz
• West Hampstead – Baker Street metróval
• gyaloglás
• Baker Street – Paddington metróval
• gyaloglás
• Paddington pályaudvar – Bristol Parkway vonattal
• Bristol – Abertillery autóval, Bristolba jön értem a barátomat

Szóval, eléggé neki kellett feküdni a telefonnak, hogy ezt az utat probléma nélkül tudjon megvalósulni. Ráadásul szarvas hibát követtem el otthon, mert indulás előtt elfelejtettem tölteni a telefonom. Ezt a lemaradást még az autóban ülve sem tudtam legyőzni. Szóval, mire felültem a vonatra, már csak 7%-os töltöttségű volt a telefonom. Bajban lettem volna, ha lemerül.

Ebben a pillanatban lépett ide hozzám a kalauz, aki udvarisan elkérte a jegyemet és megkérdezte, hogy hogyan érzem magam. Tudod ugye, hogy ez a vesszőparipám. Én is megkérdeztem őt, így kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy minden rendben van. Az arcát és a hangsúlyát figyelve el is hiszem ezt.

Ezekből nyilván kiderül, hogy írást a vonaton folytatom, a vonaton, ami percre pontosan indult el, így arra számítok, hogy percre pontosan érkezik majd meg, 50 perc múlva, 12:02-kor. Egy nagyon picit késett a vonat, és a leszállás és üdvözlés után már indultunk is Abertillery-be, ami Wales-ben található. Egy óra autó útra található Bristoltól.

Abertillery

Abertillery egy város és közösség Blaenau Gwent megyében, Walesben. Az Ebbw Fach-völgyben, a történelmi Monmouthshire megyében található. Abertillery hagyományos stílusú városközpontja főként a 19. század végén fejlődött ki, és mint ilyen, érdekes viktoriánus építészettel rendelkezik. A 4 főutcán elterülő város fénykorában két áruházzal és egy fedett viktoriánus árkáddal rendelkezett, amely két fő bevásárlónegyedet kötött össze.

A jelentős ipar 1843-ban érkezett a területre, amikor a település első mély szénbányáját ásták a Tir Nicholas Farmon, Cwmtilleryben. A város ezt követően gyorsan fejlődött, és jelentős szerepet játszott a dél-walesi szén iparban. Lakossága meredeken emelkedett, az 1891-es népszámlálás szerint 10 846 fő, tíz évvel később pedig 21 945 fő volt. A lakosság száma az 1930-as évek elején érte el a csúcspontját, kevéssel 40 000 fő alatt. Végül hat mély szénbánya, számos kisebb szénlelőhely, egy óngyár, téglagyár, vasöntöde és könnyűgépészeti vállalkozások működtek a környéken. Csak az egyik szénbánya, a Cwmtillery, több mint 32 millió tonna szenet termelt élete során, és fénykorában 2760 férfit és fiút foglalkoztatott.

A walesi nyelv

Itt két nyelven van kiírva minden, hiszen a hivatalos nyelvek az angol és a walesi. Olvastam kicsit a nyelvről, emellett érdekes volt látni a feliratokat. Mutatok pár példát, hogy látható legyen ennek e nyelvnek a különlegessége.

Alapvető köszönések és udvariasságok

• Helo – Helló
• Sut wyt ti? – Hogy vagy? (baráti)
• Sut ydych chi? – Hogy van? (udvarias)
• Da iawn, diolch. – Nagyon jól, köszönöm.
• Diolch yn fawr. – Nagyon köszönöm.
• Croeso. – Szívesen / Üdvözöllek
• Hwyl fawr! – Viszlát!
• Nos da. – Jó éjszakát

Alapvető kommunikáció

• Dwi ddim yn deall. – Nem értem.
• Wyt ti’n siarad Cymraeg? – Beszélsz walesiül?
• Dwi’n dysgu Cymraeg. – Tanulok walesiül.
• Beth yw dy enw di? – Mi a neved?
• Fy enw i ydy… – A nevem…

Helyek és irányok

• Ble mae’r orsaf dren? – Hol van a vasútállomás?
• Mae’n agos. – Közel van.
• Mae’n bell. – Messze van.
• Trowch i’r dde. – Fordulj jobbra.
• Ewch yn syth ymlaen. – Menj egyenesen tovább.

Kifejezések érzésekről, véleményekről

• Dwi’n hoffi coffi. – Szeretem a kávét.
• Dwi’n caru ti. – Szeretlek.
• Mae’n braf heddiw. – Szép idő van ma.
• Mae gen i ofn. – Félek.
• Dwi’n hapus. – Boldog vagyok.

Egy kis érdekesség (Wales nemzeti mondása)

• Cymru am byth! – Wales mindörökké!

Kedden, az első napon egy picit csavarogtunk a városban, de inkább beszélgetéssel töltöttük az időt. Téma akadt bőven, úgyhogy a napnak egyszerűen csak vége lett.

Túra a hegyekben

A második napon (szerda) egy nagy túrát csináltunk meg a környéken. 4 óra időtartammal, 18,5 km távolság megtételével, mindeközben 600 méter megmászásával.

Nagyon jó időben indultunk el túrázni. Rövidnadrágos és pólós kirándulás volt. A túra rögtön az utcára lépve kezdődött. Őszintén megmondom, hogy mire kiértünk a település végére, már kellőképpen bemelegedettnek érzetem magamat. Illetve, a levegő is kevésnek tűnt. Egy elég magas hegyen kellett ezután átverekednünk magunkat. A táj szépsége – ahogy mondani szokás – azonban mindenért kárpótolt. Szép ez az ország, ezt most már tapasztalat alapján mondhatom el.

A túrázás alatt nem sok emberrel találkoztunk. Egy férfival és annak három kutyájával futottunk össze az elején, ez még Abertillery közelében volt. Mondanom sem kell, hogy a vadidegen emberrel is váltottunk pár szót.

A hegyek másik felén voltunk egy nagyon frankó kis kocsmában, ahol cidert ittunk. Mondjuk, én még egy Guinnesst is.

Aztán elérkeztünk a ragyogó napsütésben a Big Pit nevű bánya múzeumhoz. Itt egy kis várakozás és pihenés után levittek minket a föld alá, kb. 100 méter mélyre. Kaptunk lámpát a leereszkedés előtt. Illetve, minden szikrát előidézni képes eszközt elvettek tőlünk. Az órámat és a telefonomat is le kellett adni. Ez egyszerűen csak egy nagyon komoly elővigyázatosság a robbanás veszély miatt. Hiába, a metán nem viccel. Sőt, mindannyian kaptunk egy szénmonoxid mérgezés ellen használható gázállarcot. Lent pedig egy csomó szabály batartása is várt minket.

Sokat megtudtunk a bányászat múltjáról és jelentőségéről a területen. Abertillery a 19. és 20. században fontos szénbányászati központ volt Dél-Walesben. A város gyors növekedése a széniparhoz és a bányákhoz kötődött. Abertillery térségében több szénbánya is működött, például a Six Bells Colliery. Tízezrek dolgoztak a bányákban, amelyek a brit ipari forradalom motorjai voltak. Az 1960-as évektől kezdve a szénipar hanyatlani kezdett, és a bányák sorra bezártak. Ma Abertillery az ipari örökségére emlékezik múzeumokkal és emlékművekkel, például a Six Bells bányász-emlékművel. (Roedd Abertyleri yn ganolfan bwysig ar gyfer glofeydd yn ne Cymru yn ystod y 19eg a’r 20fed ganrif. Tyfodd y dref yn gyflym oherwydd y diwydiant glo a’r pyllau glo. Roedd sawl pwll glo yn ardal Abertyleri, megis Pwll Glo Six Bells. Roedd degau o filoedd yn gweithio yn y pyllau, oedd yn bwerus yn ystod Chwyldro Diwydiannol Prydain. Dechreuodd y diwydiant glo ddirywio o’r 1960au ymlaen, ac fe gaewyd y pyllau glo un ar ôl y llall. Heddiw, mae Abertyleri yn cofio ei hetifeddiaeth ddiwydiannol gyda hamgueddfeydd a chofadeiliau, megis cofeb y glowyr yn Six Bells.)

A felszínre visszaérve megnéztük a bányász múzeumot. Nagyon igényesen van összeállítva a látnivalók sora. Nagyon szépen vezettek bennünket végig a bányász élet minden rétegén.

Hazafelé másik utat jártunk be, így csak kétszer kellett a tüdő kiköpés következményein gondolkodnom. Ennek ellenére egyetlen percig sem bántam azt, hogy megcsináltuk ezt a kirándulást. Szép volt a táj, jó a társaság, érdekesek a látnivalók és összességében nagyon jó dolgokkal telt el a nap.

Este nem kellett altatni.

Lazulás

A csütörtöki napot a város óvatos megismerésével töltöttük. De helyett kapott a gasztronómia is. Megismertem a Mr. Kipling cég néhány termékét. Ettemm Flap Jack-et, French Fancies-t, és mindenféle egyéb érdekességeket. Megint csak nem volt meglepetés, hogy a boltokban itt is minden helyen kedvesek voltak velünk az eladók. Mindezt annak ellenére, hogy a hely történelmének sajátossága alapján az embereknek megvan a maguk oka a befelé fordulásra. Mégis tudnak kedvesek lenni a másikkal.

A csavargás mellett a napot alapvetően a barátságnak szenteltük. Mintha még ezer témánk lenne, amit át kell beszélnünk. Az este hangulata valahogy különösen lebegő volt – minden lelassult, és a nevetés is valahogy könnyedebben jött. Valami zöld ihletett meg minket aznap – a gondolatok szabadabban áramlottak, mint máskor. Az éjszakának volt valami különös mélysége és derűje – mintha a világ halkabb, de egyben viccesebb is lett volna. Olyan volt, mintha a valóság egy kicsit megpuhult volna – minden íz, szín és hang valahogy élénkebb lett. A természet közelsége és a társaság derűje olyan estét hozott, amit még sokáig mosolyogva emlegetünk. Könnyed felhők úsztak át a gondolatokon – beszélgettünk, hallgattunk, és minden a helyére került.

Pénteken is lazán indult a napunk. Dél körül elmentünk Porthcawl-ba. Porthcawl Wales déli részén található, és az Atlanti-óceán partján fekszik, pontosabban a Bristoli-csatorna partján, amely az Atlanti-óceán egyik mellékága. Azaz – a legpontosabb emlékeim szerint – ma fürödtem életemben először az egyik óceánban. Erre nem is voltam felkészülve, ezzel az élménnyel most szembesülök, ahogy leírtam.

Most befejezem az írást. Ma még vár ránk egy tengerszem megnézése, meg egy vacsora. Holnap még lesz közös programunk Bristolban, de aztán nekem már gondolnom kell arra is, hogy valahogy visszajussak Londonba.

Holnap éjfélkor már újra Magyarországon leszek. Nem tudom, hogy várom -e…

The post 108. | Wales first appeared on Digital Nomad Blog.