Az elmúlt időszakban sokat gondolkodtam azon, hogy honnan jön az, ami bennem van. Mikor került megalapozásra az a belső erő, amit magamban érzek? Velem született? Vagy a körülmények miatt lettem ilyen? A választ nem tudom, lehet, hogy sose fogom megtudni. Azt azonban biztosnak érzem, hogy hosszú út eredménye a jelenem.
Ma reggel egy érdekes tényt vettem észre. Van egy úgynevezett reggeli köszöntésem. Nevezhetjük akár imának is. Az elmúlt években sok-sok reggelem indult úgy, hogy köszöntem a világnak. Egészen pontosan 2022.04.21 óta a napi rutinom része ez a köszöntés.
Jó reggelt kívánok magamnak és minden szerettemnek: lányaimnak, szüleimnek, testvéreimnek és barátaimnak! Legyen szép napunk!
A mai találkozásaim legyenek minden félnek építőek: értsük meg egymást, legyünk közel egymáshoz!
Örömmel, egészséggel és jókedvvel végezzem a mai feladataimat, leljem örömömet a mai napban is: Ma is kerüljek közel önmagamhoz és céljaimhoz, akár ismerem, akár csak később fogom megismerni őket!
Béke a világnak!
Ez a reggeli köszöntés, ima két ponton változott mindösszesen az elmúlt években. A tavalyi év végéig szerepelt benne a párom. Illetve egy hallgatott előadás kapcsán sokáig benne volt az a mondat, hogy “A falaimat lebontom.”
Ez a mondat azért került ki végül, mert egyrészt az előadóját egy idő után nem tartottam hitelesnek. Másrészt már a kezdetektől volt bennem kétség, hogy nekem vannak -e egyáltalán falaim. Mivel egy idő után úgy éreztem, hogy nincsenek falak, amiket le kell bontanom, ezt a mondatot kivettem a rutinból.
Apu tegnap küldött egy videót, ezt a bejegyzés végére illesztettem be. Hosszú a videó, így több részletben hallgatom meg. Ma reggel, az autóban hallgatva egy mondaton akadt meg a fülem: “Bontsd le az egód falait!” Érdekes, hogy mielőtt ma elkezdtem hallgatni ezt az előadást, még otthon éppen ezen a bejegyzésen gondolkodtam, jelent meg ez a mondat. Lehet, hogy visszateszem a reggeli köszöntésbe, csak egy kis módosítással: “Lebontom az egóm falait.”
Ami miatt azonban ez az egész ma jelent meg bennem, az a következő mondat: “Ma is kerüljek közel önmagamhoz…”. Ez némiképp az időbeliségre is választ adhat. Úgy néz ki, hogy a magam számára kialakított reggeli köszöntésbe ösztönösen(?) tettem bele ezt a mondatot. Vagyis, egy jó ideje már programozom magamnak azt, amire tudatosan csak mostanában kezdtem el figyelni.
Lehet, hogy nincsenek véletlenek? Valaki biztosan mindig dolgozik ott legbelül…
Buy me a coffee?
If you enjoyed this story, you can buy me a coffee. You don’t have to – but it means a lot and I always turn it into a new adventure.
Buy a coffee for Steve
Linktree
Short introduction