A mai napra tervezett hivatalos programok:

• Érkezés a marseille-i sétahajó kikötőbe
• Regisztráció
• Üdvözlő ceremónia + 30 másodperces bemutatkozások
• Újonc találkozó
• Törzsi vacsora
• Gyors barátkozás

A napom most ébresztőórával kezdődött. A szállásdóm még este írt egy üzenete nekem, amit elég későn olvastam, ennek alapján arra számítottam, hogy nem lesz itthon. De kicsivel később ő is kijött a szobájából. Így egy igazán jó beszélgetéssel indult a napom. Aztán egy döntést hoztam, így miután lezuhanyoztam és összepakoltam a két hátizsákom, gyalog indultam el a hajóhoz.

Viszlát Marseille

Azért döntöttem a gyaloglás mellett, mert így volt lehetőségem még egy szemszögből megnézni a várost. 9+ kilométer gyaloglás várt rám, de ez számomra nem igazán jelentett kihívást, a két hátizsák ellenére sem. a kint alvós, sátorozós felszerelésem nehezebb szokott lenni, mint a mostani hajókázós csomagom.

Érdemes volt megnézni a várost egy másik útvonal alapján is. Az elmúlt két napban megismertem egy újabb nagyváros igazi arcát. A mai napon ez a kép tovább erősödött bennem. Egyrészt, rengetegszer éreztem a fű szagát. És most nem arra a növényre gondolok, amin az ember néha szeret mezitláb sétálni, vagy néha átkozza, mert rendszeresen nyírni kell. Érdekes élmény volt, hogy a szobámban pakolva is éreztem. Valamelyik szomszéd valószínűleg éppen relaxált. Sok olyan helyen bandukoltam, ahol fullasztó bűz vett körül, s ennek oka a sok telehugyozott hely volt. Tényleg sokat éreztem ezt, mindenfelé az utcákon. Mondjuk, nyilvános WC-t nem is láttam, az emlékeim szerint. A város mediterrán jellegéből adódóan, valamint az évszaknak köszönhetően minden elég száraz az utcákon és sok a por.

A Google jó pár alkalommal járda nélküli autó utak mentén vezetett, aminek egy adott ponton már nem igazán tudtam örülni. A gyaloglás mellett az is a tervem része volt, hogy az első beülős helyen reggelizni fogok. Pár kilométer után az első hely, ami egyáltalán megjelent előttem, egy négy sávos, középen kordonnal lezárt út másik oldalán volt elérhető, szóval, ezt kihagytam. A második helyen a kiszolgáló fiatal ember egy szót sem beszélt angolul, furcsa volt, hogy még az “inni” szót sem ismerte. Bár, azzal a tapasztalattal, hogy egy szót sem ért a velem szemben álló francia ember, annak ellenére, hogy folyékony angolsággal válaszol, már volt szerencsém találkozni Párizsban.

Végül csak egy pizzériával találkoztam, de ez nem volt vonzó. A tipikus – utcán kis asztalkákkal és székekkel dolgozó – helyre vágytam, de ilyennek nyoma sem volt. Aztán eljött a pont, amikor a város lakott része véget ért és nem volt más mellettem, csak az autóút. Azonban, a csetelések alapján már tudtam, hogy a hajón rengeteg étel vár.

Meleg volt egész nap, így sokat izzadtam a két hátizsák alatt. Sok emberrel találkoztam a sétám alatt, de alig emlékszem olyanra, aki mosolygott volna. Ezek alapján Marseille biztosan nem lesz az új otthonom.

A kikötőtől nem messze egy taxis szólított meg, látta a hátizsákokat rajtam. El akart vinni a kikötőbe, 10 EUR fuvardíjért. Elutasítottam, de közben láttam, hogy hülyének néz. Próbált meggyőzni azzal, hogy még 2 kilométer a távolság. Annyira nem tudott jól angolul, hogy megértse, ahogy elmagyaráztam neki, hogy nyolc már mögöttem van, és köszönettel, de a maradékot is gyalog akarom megtenni.

A behajózás

Rengeteg ember várt arra, hogy a fedélzetre szálhasson. Szerencsémre egy a tegnapi napon megismert csaj és srác már a sorban állt, így csatlakoztam hozzájuk. Majdnem egy órát álltunk sorban, mire a nagy csomagjainkat végre elnyelte a szállító gépezet. A regisztrációs pultnál megkaptuk a plasztik kártyánkat, ami a hajós élet egy fontos tartozéka, mert az étteremben még vizet sem adnak, ha ezzel a kártyával nem tudom igazolni magam.

Ezen a kártyán van egy bejegyzés, ami a résztvevő csoportjára utal. Ezen bejegyzés szerint hivatalosan is digitális nomád lettem.

Fénykép készült rólunk azonnal, ahogy a kártyát átvettük. Hivatalos fényképész várt ránk és elkészítette az első hivatalos fotót rólunk. Aztán átmentünk a biztonsági ellenőrzésen. Ahogy pár napja a repülőtéren, itt sem volt túl kedves a fogadtatás, de legalább hamar végeztünk. Miután megkaptuk a kártyánkat, 50 méteren belül jutottunk a biztonsági ellenőrzéshez egy egyirányú folyosón, de már ott elkérték a kártyát. Azután még egy sort ki kellett várnunk, immár a hajó aljánál. Itt mindenki papírját egyesével megnézték. Érthetetlen volt, hiszen ezt már megtették a csomag leadáskor is. Úgy néz ki, hogy mindenhol dupláznak. Mert a dupla ellenőrzéseken túl, itt egy biztonsági fotót is készítettek rólunk, mindenkiről, szigorúan egyesével.

Ezek után végre a hajón voltunk. Innentől már mindenki kedves volt velünk.

A hajón

A hajó egy elbaszott labirintus. Biztosan kell hozzá egy kis idő, míg megtanulok biztonsággal közlekedni rajta. Az első utunk a két sráccal az étterembe vezetett. Mivel ma még nem sikerült ennem, s a 10 km-es túra is erősítette bennem az éhséget, mire ide – délután kettő óra volt – jutottam, szinte éhen haltam már. Kárpótlásként a várakozásért, a büfében választható ételek rendkívül finomak voltak.

Kávéra már nem jutott idő, mert mennünk kellett a regisztrációra. Olyan meleg fogadtatásban, mint ami itt várt, még életemben nem volt részem. A Nomad Cruise egyik tagja majdnem a nyakamba ugrott. El fogom neki mondani – bár biztosan tudja is -, hogy írtó jó fej volt.

Ettől a ponttól elragadott minket a sok program. A nyitó ceremóniát elég nehéz volt megtalálni, de végül ott voltunk. Ez egy dög unalmas bemutató volt arról, hogy mit tud a hajó, milyen események vannak, rajta. A töredékét sem jegyeztem meg. Volt egy mentési gyakorlat is, amin ajánlott volt részt venni, arra az esetre, ha a hajó úgy döntene, hogy elsüllyed. Ezt kihagytam, inkább ittam egy italt. Úgy döntöttem, hogy ha a hajó mégis csak süllyedi kezdene, én majd koktélok ivásával fogom magam felkészíteni a túlélésre.

A hajó megnyitója után a Nomad Cruise megnyitó várt minket. Ez sokkal érdekesebb volt. Nem sok új információt kaptam az előttünk álló héttel kapcsolatban, de az előadás nagyon jó volt.

Vacsorázni mentünk, kicsit változott a programok eredeti sorrendje. Itt és most kiderült, hogy mi is az a törzsi vacsora. Mindannyian kaptunk egy kis ajándékot a Nomad Cruise csapatától a regisztrációs során. Egy Tote begat, benne egy jegyzettömbbel, egy tollal és a hivatalos programmal, egy hivatalos pólót és egy kitűzőt a nevünkkel. Ezen a kitűzön volt egy pici kép egy állatról. Én a sündisznó törzsbe kerültem. Egy a vacsoránál egy sündisznóval megjelölt asztalhoz ültem. Ezzel a játékkal megerősítették azt, amit két napja folyamatosan csinálunk: új, ismeretlen, érdekes emberekkel beszélgetünk.

Kiderült, hogy a gyors barátkozás pont ez lenne. Amit magunktól is csináltunk.

A hosszú és finom vacsora után jöttek a 30 másodperces bemutatkozások. Látva, hogy hányan akarják ezt önként csinálni, én nem álltam be a sorba, annak ellenére, hogy készen volt a bemutatkozó szövegem. Érdekes és kevésbé érdekes megoldásokat hallhattunk. Talán többségben voltak az érdekes bemutatkozások.

Igazából az ismerkedés folytatódott hajnalig. Sokat beszélgettem érdekes és jó fej emberekkel. Sok érdekes történetet hallottam és mondtam el. Voltunk diszkóban, együtt táncoltunk jó darabig, s végül a sok italtól elfáradtan hajnali kettő körül lefeküdtem.

The post 94. | Nomad Cruise 1. nap – Marseille (2025.06.07) first appeared on Digital Nomad Blog.

A nap értékelése: 10/10

Az előkészületek

Azt hiszem, a minimalista élet szele eléggé megcsapott. Az utazással kapcsolatos konkrét teendőket úgy néz ki nem akartam elkapkodni. Ezeket a dolgokat tettem meg:

• 05.28 megelőző hét szerda
  • megrendeltem az új hátizsákom
• 05.29 megelőző hét csütörtök
  • megrendeltem a nadrágom a white partyra
  • lefoglaltam a repülőtéri parkolást az autónak
• 06.01 megelőző vasárnap
  • megbeszéltük a szoba elfoglalás részleteit a Marseilles-i szoba tulajdonosával
• 06.02 hétfő
  • megérkezett a nadrágom
  • megérkezett a hátizsákom
  • elvégeztem a bejelentkezést a repülőre
  • felvettem a kapcsolatot két érdekes leírást adó hajós társsal
  • elvégeztem a bejelentkezést a hajóra. Megtudtam, hogy a 8403-as szobában leszek, és már tudom, kivel osztozom a szobán.
• 06.03 kedd
  • a nadrágom felvarrását el tudtam intézni
  • megvettem a Daedalon tablettáimat
  • regisztráltam az AI vezérelt randi vacsira (erről írok majd később)
• 06.04 szerda
  • két nap után készen lett a hajóra a beszállókártyám
  • este elkezdtem bepakolni

Csütörtök

A repülés

A nap bevált rutin szerint indult. El kell jutni a repülőtéri parkolóba. Onnan transzferrel 10 perc alatt átvisznek a repülőtérre, ahol a szokásostól eltérően poggyászt is fel kell adnom. Így komolyan vettem azt, hogy 4:00-ra legyek Budapesten, ehhez a parkolással együtt 2:00-kor kellett elindulnom otthonról. Így ezen az éjszakán nem aludtam egy percet sem: teljesen felesleges lett volna lefeküdnöm.

Időben értem a parkolóba, időben kint voltam a repülőtéren, szóval, jól alakult minden, mondhatnám, hogy az elképzeléseknek megfelelően. A rutinnak azonban a mai nappal vége szakadt. Egyrészt ma lettem hátizsákos utazó. A héten átvett hátizsákomat az indulás előtt telepakoltam ruhákkal. Emellett ott volt a laptop tartó hátizsákom is. Úgy indultam el az autóhoz, ahogy a hátizsákos túrázók nagykönyvében meg van írva. A laptop hátizsákot felvettem a mellemre, a nagy hátizsákot meg a hátamra. Mondhatom, hogy alig tudtam kijönni a lakás ajtaján, s már az autóig elérve meg tudtam állapítani, hogy ez így rendkívül kényelmetlen lesz. Vagy legalábbis, meg kell szoknom.

A reptéren jött a másik rutin ellenes dolog: az utóbbi években nem nagyon utaztam feladott csomaggal, csak a fedélzetre felvihető egyetlen táskával. Vagyis laptop hátizsákkal. Most a nagy hátizsákot külön kellett kezeltetni. Ebben nincs nagy rutinom. Mint ahogy abban sem, hogy tudjam, hogy hol kell ezt intézni. Ismerem valamennyire a budapesti repülőteret, de a csomag feladás pontos helye ismeretlen volt nekem. Így egyszer teljes hosszában végiggyalogoltam a repteret, mire rájöttem, hogy nem jó felé indultam. Visszafelé is legyalogoltam, majd a másik irányba haladva végül megtaláltam a megfelelő helyet.

Feladtam a hátizsákot, azzal a bizalommal, hogy ugyanolyan éppnek és szépnek fogom viszontlátni, mint ahogyan kedden kivettem a csomagolásából. Bízom magamban, hogy a leszállás után nem a “nincs csomagom” rutin gondolkodás megy majd végbe mennem. Jó lenne nem a repülőtéren hagyni az új hátizsákomat az összes ruhámmal együtt…

Gyorsan átestem a biztonsági ellenőrzésen. Amikor a fémdetektor kapun mentem át, nem túl kedvesen szólt rám az egyik biztonsági őr, hogy “az úr vegye ki a kezét a zsebéből!” Most már legalább azt is tudom, hogy zsebre tett kézzel nem lehet átmenni egy átvilágító kapun.

Gyorsan megreggeliztem. kicsit olvastam még az étkezés után, majd ide jöttem, ahol be tudok szállni a repülőre. Érdekes, hogy az információs táblákon még nem volt kiírva a pontos kapu száma, csak egy -tól -ig határ, de a Ryanair alkalmazás már sokkal korábban tudta, hogy hová kell jönnöm.

A “Cinque Terre útinapló” című írásomban említettem, hogy a repülőn írtam a bejegyzés egy részét. Nagyon jó érzés, hogy most is itt ülök a váróteremben és írok. Nem emlékszem, hogy írásban említettem -e már azt, hogy mennyire szeretek írni. Biztosan említettem már, de talán nem árt az ismétlés.

Most nem írok többet, mert már nincs mondanivaló. 05:12 van, a gép 58 perc múlva felszáll, így valószínűleg hamarosan keződik az ünnepi sarok taposás és türelmetlenkedés. Mivel fix helyünk van a gépen, nem nagyon értem, hogy miért kell olyan nagyon sietni a fedélzetre. Nyilván meg tudnám magyarázni, hogy miért van ez, de azok a sorok nem lennének tele pozitív gondolatokkal és jelzőkkel. Nem vagyok benne biztos, hogy erre a magyarázatra bárkinek is szüksége lenne. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy amint leülök a gépen, el fogok aludni. Nem az első repülésem lesz ez, ahol nagy valószínűséggel már a felszállás előtt elalszom. Ha tudok, mégis fent fogok maradni, mert a Földtől való elrugaszkodás pillanatát nagyon szeretem.

Marseille

Marseille az egyik legrégebbi város Európában – i. e. 600 körül alapították görög kereskedők Massalia néven. Erős multikulturális jelleg jellemzi, főként az Észak-Afrikából érkezett bevándorlóknak köszönhetően. Jelentős a mediterrán és arab hatás, ami az ételekben, zenében és életstílusban is megmutatkozik. Marseille a legnagyobb tengeri kikötő Franciaországban, és egyike Európa legforgalmasabb tengeri kapuinak. Fontos ipari és kereskedelmi központ, különösen a tengeri szállítás, logisztika és olajfinomítás területén. Néhány látnivaló: Vieux-Port (Ókikötő): A város szíve, tele halpiacokkal, kávézókkal és csónakokkal. Notre-Dame de la Garde: Egy dombon álló bazilika, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra. Calanques Nemzeti Park: Mesés, sziklás öblök és türkizkék tengervíz – ideális túrázóknak és természetkedvelőknek. A Mediterrán Civilizációk Múzeuma – modern építészet és izgalmas kiállítások. Marseille híres a bouillabaisse nevű halleveséről. Konyhája mediterrán, sok halat, olívaolajat, fűszereket használ. A városban számos piac és étterem kínál helyi specialitásokat. Mediterrán éghajlat, forró nyarak és enyhe telek jellemzik. Gyakori a mistral szél, amely száraz és erős, különösen télen és tavasszal.

Nagyjából sztenderdek az élményeim egy bizonyos idő elteltével. Miután újra találkoztam a sértetlen hátizsákommal, és elhegytem a repülőtér fő épületét, megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy hogyan jutok be a Marseille St-Charles vasútállomásra. Azonnal megtudtam a megfelelő busz járat számát, ami kb. 50 méterre volt akkor tőlem. Odamentem, éppen indult a busz, így nem sokat voltam a repülőtéren.

A várost a buszból tudtam megfigyelni első alkalommal. Nagyon nagy, és érdekes városnak néz ki. Meglepően sokszínű volt már a buszból is, később kiderült, hogy nem véletlen ez a benyomásom.

Nagyon jó szöveges leírást kaptam a szállásadomtól, így egy metró és egy buszjegy segítségével eljutottam abba az utcába, ahol a szállásom van. A metró jegyet itt is gyorsan lehet megvenni az automaták segítségével. A buszon pedig csak bankkártyát kell érinteni, mint Londonban.

Sonia volt a házigazdám. Ahogy tegnap egyeztettük vele, ma itthonról dolgozott, így találkoztam is vele. Ez most egy olyan szállás volt, amit a szállásadóval osztottunk meg ketten. Vagyis, az egyik szoba a kettő közül az övé volt, a másik az enyém. Voltam már pár alkalommal ilyen szálláshelyen, soha nem volt semmi problémám. Úgy gondolom, most sem lesz. A házigazda tényleg rendkívül jó fej, ahogy az értékelési mutatták. Egy negyed órát beszélgettünk, aztán egy rövid kipakolás után egyszerűen elindultam a városba. A régi kikötő volt a célom.

Tudtam, hogy kb. 3,5 km a távolság, nem is erőlködtem a tömegközlekedéssel: látni akartam az utcákat. A tapasztalataim alapján érdemes nyitott szemmel járni egy városban, nagyon fontos információk juthatnak el hozzám a szépségek és realitások mellett. Én a város egy magasabban fekvő részén választottam szállást. Elindulva sem a szűk kis utcácskákkal találkoztam, hanem a normál méretű utakkal. Aztán a kikötő felé közeledve egyre több széles út került elém.

Sok a növény az utcákon, s a szokásostól eltérően nem csak a mediterrán országokra jellemző kép várt, hanem rengeteg fát is láttam az utak mentén. A kikötő nagy volt, de ahová én érkeztem, nem látszódott, hogy ez Franciaország legnagyobb kikötője. Sok hajót láttam, de itt főleg kisebb vitorlás hajók vannak. A környék nagyon szép, s mint később megtudtam, pár éve tudatosabb módon csalogatják a turistákat, és én ennek az eredményét láttam.

Amikor leértem a kikötő forgatagába, szerettem volna valamit enni és inni. Egy ír kocsma Guinness felirata nagyon csábító volt, így kértem egy korsóval. Mint kiderült, itt nem tudok enni, így lemondtam az evésről a sör javára. Miközben iszogattam, jött egy üzenet, hogy 15 perc múlva, 250 méterre tőlem valaki egy közös ebédre invitál társakat. Én értem oda elsőnek. Megkezdődött az ismerkedésem az emberekkel.

Természetesen a bouillabaisse nevű hallevesből ettünk. És közben meséltünk magunkról és hallgattuk egymást. Arról, hogy hányféle országból érkező mennyi emberrel találkoztam, nem fogok tudni írni, mert egy idő után totál káosz lett az egész. Egyszerűen csak annyi, hogy jó volt ezekkel az emberekkel találkozni és együtt lenni. És a halleves mellé megkóstolni a Pastist.

A Pastis Franciaország tradicionális röviditala, 1932 óta készül változatlan formában Marseille-ben. 100%-ig természetes anyagokból, kínai csillagánizs, édesgyökér és zamatos provance-i fűszernövények felhasználásával készül. Igazi teljességét jeges vízzel keverve adja, de fogyasztható narancslével vagy más üdítő gyümölcslevekkel is. A mai napig a legkeresettebb francia szeszes ital. 45%-os alkoholtartalma tekintélyt parancsoló, de tisztán ritkán fogyasztják, pici vízzel jól fogyasztható.

A nap hátralévő része gyorsított tempóban. Miközben ettünk, kiderült, hogy pont ott van velünk az, aki a mai napra már megbeszélt vezetett városlátogató túra ügyében eljárt. Így a halleves után elindultunk a találkozó pontra, mindezt nagyon kényelmesen. Útközben beültünk egy cukrászdába, nem csalódni abban, hogy finom sütiket készítenek ott.

A vezetett túra az ígért 2 órával szemben majdnem három lett, de egyetlen percét sem bántam. Egy nagyon jó fej srác vezetett végig minket a város egyik felén, rengeteg érdekességet mesélve nem csak a város éppen látott részével, hanem a történetével, illetve az ország történetével kapcsolatban. Mondhatom azt, hogy azért volt jó, amit kaptunk, mert szívvel dolgozott a srác. Akivel aztán ez este folyamán még több időt töltöttünk együtt.

A vezetett program vége előtt leléptem, mert résztvevőket az előző napokon nézegetve egy magyar lány leírása felkeltette a figyelmemet, így valamelyik megelőző nap írtam neki, hogy találkozzunk majd, hogy legyen időnk megismerkedni. Személyesen is olyan elragadó volt, mint a bemutatkozó szövegében. Egy hosszabb beszélgetés után aztán együtt mentünk el egy számára megbeszélt találkozóra, ahol egy belgiumi hölggyel ismerkedtem meg és vacsoráztunk hármasban. Aztán jó pár Pastist megittunk két jó helyen is, szintén így hármasban, mielőtt visszatértünk volna a társasági életbe.

Nem messze onnan, ahol a napomat kezdte egy jó nagy kupac digitális nomád ült, állt egy teraszon. Csatlakoztunk a csapathoz, akinek egy részét már ismertük is. Ott volt a túravazetőnk is. Sok eszmecsere és sok alkohol folyt. Jó beszélgetős élményeket szereztem.

Mivel csak a repülőn aludtam, s nem sokat ettem, 0:30 krül elindultam haza. Előtte elcsábított az egyik mini ételes egység, így jóllakottan kellett legyalogolnom a hazafelé vezető kb. 4 kilométert.

Nem kellett altatni. Ja, és sikerült nem felébresztenem Soniát!

Péntek

Időben keltem, kicsit izgulva, mert a tegnapi délután folyamán lefoglaltam egy mai kajak túrát a tengeren, de valami hiba folytán nem sikerült a foglalás. Elmentem a találkozóra, ahol a már megismert emberek közül talákoztam párral, s onnan kisebb várakozás után taxival mentünk el a várostól egy kicsit messzebb.

Ott is jó darabig várakoztunk, míg végre megjött a túravezető, s a rosszul sikerült foglalásnak megfelelően egyel kevesebb kajak volt nála. Így elbúcsúztam a többiektől és elindultam hazafelé. Szerencsém volt, mert 200 méter után volt egy buszmegálló, ahol mindössze 10 perc várakozás után fel is vett egy busz. Majdnem az öreg kikötőig tudtam vele jönni. Ekkor már majdnem dél volt, így a buszról leszállva leültem egy asztalhoz, ami éppen a lábam előtt volt. Ettem egy finom hamburger menüt és ittam egy jó kávét.

Aztán úgy döntöttem, hogy hazajövök és ma nem keresek délutánra újabb kalandokat. Azt gondolom, jól tettem, hogy a tegnapi tapasztalataim alapján ma már rutin segítségével megtett hazautat választottam. Rettentő álmos voltam, így aludtam három órát.

Ébredés után átnéztem a leveleimet, megcsináltam pár apróbb munkát. Befejezem ezt az írást. Aztán neki indulok az éjszakának. Ennem kell valamit, mielőtt inni fogunk.

Holnap behajózom.

The post 93. | Nomad Cruise -2. és -1. napok – Marseille (2025.06.05 – 2025.06.06) first appeared on Digital Nomad Blog.