Ha azt mondom, hogy az elmúlt hetekben eléggé vártam már ezt a napot, akkor nem mondok igazán keveset. Végre eljött!
A nap értékelése: 10/10
Az előkészületek
Azt hiszem, a minimalista élet szele eléggé megcsapott. Az utazással kapcsolatos konkrét teendőket úgy néz ki nem akartam elkapkodni. Ezeket a dolgokat tettem meg:
- 05.28 megelőző hét szerda
- megrendeltem az új hátizsákom
- 05.29 megelőző hét csütörtök
- megrendeltem a nadrágom a white partyra
- lefoglaltam a repülőtéri parkolást az autónak
- 06.01 megelőző vasárnap
- megbeszéltük a szoba elfoglalás részleteit a Marseilles-i szoba tulajdonosával
- 06.02 hétfő
- megérkezett a nadrágom
- megérkezett a hátizsákom
- elvégeztem a bejelentkezést a repülőre
- felvettem a kapcsolatot két érdekes leírást adó hajós társsal
- elvégeztem a bejelentkezést a hajóra. Megtudtam, hogy a 8403-as szobában leszek, és már tudom, kivel osztozom a szobán.
- 06.03 kedd
- a nadrágom felvarrását el tudtam intézni
- megvettem a Daedalon tablettáimat
- regisztráltam az AI vezérelt randi vacsira (erről írok majd később)
- 06.04 szerda
- két nap után készen lett a hajóra a beszállókártyám
- este elkezdtem bepakolni
Csütörtök
A repülés
A nap bevált rutin szerint indult. El kell jutni a repülőtéri parkolóba. Onnan transzferrel 10 perc alatt átvisznek a repülőtérre, ahol a szokásostól eltérően poggyászt is fel kell adnom. Így komolyan vettem azt, hogy 4:00-ra legyek Budapesten, ehhez a parkolással együtt 2:00-kor kellett elindulnom otthonról. Így ezen az éjszakán nem aludtam egy percet sem: teljesen felesleges lett volna lefeküdnöm.
Időben értem a parkolóba, időben kint voltam a repülőtéren, szóval, jól alakult minden, mondhatnám, hogy az elképzeléseknek megfelelően. A rutinnak azonban a mai nappal vége szakadt. Egyrészt ma lettem hátizsákos utazó. A héten átvett hátizsákomat az indulás előtt telepakoltam ruhákkal. Emellett ott volt a laptop tartó hátizsákom is. Úgy indultam el az autóhoz, ahogy a hátizsákos túrázók nagykönyvében meg van írva. A laptop hátizsákot felvettem a mellemre, a nagy hátizsákot meg a hátamra. Mondhatom, hogy alig tudtam kijönni a lakás ajtaján, s már az autóig elérve meg tudtam állapítani, hogy ez így rendkívül kényelmetlen lesz. Vagy legalábbis, meg kell szoknom.
A reptéren jött a másik rutin ellenes dolog: az utóbbi években nem nagyon utaztam feladott csomaggal, csak a fedélzetre felvihető egyetlen táskával. Vagyis laptop hátizsákkal. Most a nagy hátizsákot külön kellett kezeltetni. Ebben nincs nagy rutinom. Mint ahogy abban sem, hogy tudjam, hogy hol kell ezt intézni. Ismerem valamennyire a budapesti repülőteret, de a csomag feladás pontos helye ismeretlen volt nekem. Így egyszer teljes hosszában végiggyalogoltam a repteret, mire rájöttem, hogy nem jó felé indultam. Visszafelé is legyalogoltam, majd a másik irányba haladva végül megtaláltam a megfelelő helyet.
Feladtam a hátizsákot, azzal a bizalommal, hogy ugyanolyan éppnek és szépnek fogom viszontlátni, mint ahogyan kedden kivettem a csomagolásából. Bízom magamban, hogy a leszállás után nem a “nincs csomagom” rutin gondolkodás megy majd végbe mennem. Jó lenne nem a repülőtéren hagyni az új hátizsákomat az összes ruhámmal együtt…
Gyorsan átestem a biztonsági ellenőrzésen. Amikor a fémdetektor kapun mentem át, nem túl kedvesen szólt rám az egyik biztonsági őr, hogy “az úr vegye ki a kezét a zsebéből!” Most már legalább azt is tudom, hogy zsebre tett kézzel nem lehet átmenni egy átvilágító kapun.
Gyorsan megreggeliztem. kicsit olvastam még az étkezés után, majd ide jöttem, ahol be tudok szállni a repülőre. Érdekes, hogy az információs táblákon még nem volt kiírva a pontos kapu száma, csak egy -tól -ig határ, de a Ryanair alkalmazás már sokkal korábban tudta, hogy hová kell jönnöm.
A “Cinque Terre útinapló” című írásomban említettem, hogy a repülőn írtam a bejegyzés egy részét. Nagyon jó érzés, hogy most is itt ülök a váróteremben és írok. Nem emlékszem, hogy írásban említettem -e már azt, hogy mennyire szeretek írni. Biztosan említettem már, de talán nem árt az ismétlés.
Most nem írok többet, mert már nincs mondanivaló. 05:12 van, a gép 58 perc múlva felszáll, így valószínűleg hamarosan keződik az ünnepi sarok taposás és türelmetlenkedés. Mivel fix helyünk van a gépen, nem nagyon értem, hogy miért kell olyan nagyon sietni a fedélzetre. Nyilván meg tudnám magyarázni, hogy miért van ez, de azok a sorok nem lennének tele pozitív gondolatokkal és jelzőkkel. Nem vagyok benne biztos, hogy erre a magyarázatra bárkinek is szüksége lenne. Abban viszont teljesen biztos vagyok, hogy amint leülök a gépen, el fogok aludni. Nem az első repülésem lesz ez, ahol nagy valószínűséggel már a felszállás előtt elalszom. Ha tudok, mégis fent fogok maradni, mert a Földtől való elrugaszkodás pillanatát nagyon szeretem.
Marseille
Marseille Franciaország második legnépesebb városa Párizs után, és a legnagyobb kikötőváros az országban. A Földközi-tenger partján, Provence régióban, Dél-Franciaországban fekszik.
Marseille az egyik legrégebbi város Európában – i. e. 600 körül alapították görög kereskedők Massalia néven. Erős multikulturális jelleg jellemzi, főként az Észak-Afrikából érkezett bevándorlóknak köszönhetően. Jelentős a mediterrán és arab hatás, ami az ételekben, zenében és életstílusban is megmutatkozik. Marseille a legnagyobb tengeri kikötő Franciaországban, és egyike Európa legforgalmasabb tengeri kapuinak. Fontos ipari és kereskedelmi központ, különösen a tengeri szállítás, logisztika és olajfinomítás területén. Néhány látnivaló: Vieux-Port (Ókikötő): A város szíve, tele halpiacokkal, kávézókkal és csónakokkal. Notre-Dame de la Garde: Egy dombon álló bazilika, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a városra. Calanques Nemzeti Park: Mesés, sziklás öblök és türkizkék tengervíz – ideális túrázóknak és természetkedvelőknek. A Mediterrán Civilizációk Múzeuma – modern építészet és izgalmas kiállítások. Marseille híres a bouillabaisse nevű halleveséről. Konyhája mediterrán, sok halat, olívaolajat, fűszereket használ. A városban számos piac és étterem kínál helyi specialitásokat. Mediterrán éghajlat, forró nyarak és enyhe telek jellemzik. Gyakori a mistral szél, amely száraz és erős, különösen télen és tavasszal.
Nagyjából sztenderdek az élményeim egy bizonyos idő elteltével. Miután újra találkoztam a sértetlen hátizsákommal, és elhegytem a repülőtér fő épületét, megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy hogyan jutok be a Marseille St-Charles vasútállomásra. Azonnal megtudtam a megfelelő busz járat számát, ami kb. 50 méterre volt akkor tőlem. Odamentem, éppen indult a busz, így nem sokat voltam a repülőtéren.
A várost a buszból tudtam megfigyelni első alkalommal. Nagyon nagy, és érdekes városnak néz ki. Meglepően sokszínű volt már a buszból is, később kiderült, hogy nem véletlen ez a benyomásom.
Nagyon jó szöveges leírást kaptam a szállásadomtól, így egy metró és egy buszjegy segítségével eljutottam abba az utcába, ahol a szállásom van. A metró jegyet itt is gyorsan lehet megvenni az automaták segítségével. A buszon pedig csak bankkártyát kell érinteni, mint Londonban.
Sonia volt a házigazdám. Ahogy tegnap egyeztettük vele, ma itthonról dolgozott, így találkoztam is vele. Ez most egy olyan szállás volt, amit a szállásadóval osztottunk meg ketten. Vagyis, az egyik szoba a kettő közül az övé volt, a másik az enyém. Voltam már pár alkalommal ilyen szálláshelyen, soha nem volt semmi problémám. Úgy gondolom, most sem lesz. A házigazda tényleg rendkívül jó fej, ahogy az értékelési mutatták. Egy negyed órát beszélgettünk, aztán egy rövid kipakolás után egyszerűen elindultam a városba. A régi kikötő volt a célom.
Tudtam, hogy kb. 3,5 km a távolság, nem is erőlködtem a tömegközlekedéssel: látni akartam az utcákat. A tapasztalataim alapján érdemes nyitott szemmel járni egy városban, nagyon fontos információk juthatnak el hozzám a szépségek és realitások mellett. Én a város egy magasabban fekvő részén választottam szállást. Elindulva sem a szűk kis utcácskákkal találkoztam, hanem a normál méretű utakkal. Aztán a kikötő felé közeledve egyre több széles út került elém.
Sok a növény az utcákon, s a szokásostól eltérően nem csak a mediterrán országokra jellemző kép várt, hanem rengeteg fát is láttam az utak mentén. A kikötő nagy volt, de ahová én érkeztem, nem látszódott, hogy ez Franciaország legnagyobb kikötője. Sok hajót láttam, de itt főleg kisebb vitorlás hajók vannak. A környék nagyon szép, s mint később megtudtam, pár éve tudatosabb módon csalogatják a turistákat, és én ennek az eredményét láttam.
Amikor leértem a kikötő forgatagába, szerettem volna valamit enni és inni. Egy ír kocsma Guinness felirata nagyon csábító volt, így kértem egy korsóval. Mint kiderült, itt nem tudok enni, így lemondtam az evésről a sör javára. Miközben iszogattam, jött egy üzenet, hogy 15 perc múlva, 250 méterre tőlem valaki egy közös ebédre invitál társakat. Én értem oda elsőnek. Megkezdődött az ismerkedésem az emberekkel.
Természetesen a bouillabaisse nevű hallevesből ettünk. És közben meséltünk magunkról és hallgattuk egymást. Arról, hogy hányféle országból érkező mennyi emberrel találkoztam, nem fogok tudni írni, mert egy idő után totál káosz lett az egész. Egyszerűen csak annyi, hogy jó volt ezekkel az emberekkel találkozni és együtt lenni. És a halleves mellé megkóstolni a Pastist.
A Pastis Franciaország tradicionális röviditala, 1932 óta készül változatlan formában Marseille-ben. 100%-ig természetes anyagokból, kínai csillagánizs, édesgyökér és zamatos provance-i fűszernövények felhasználásával készül. Igazi teljességét jeges vízzel keverve adja, de fogyasztható narancslével vagy más üdítő gyümölcslevekkel is. A mai napig a legkeresettebb francia szeszes ital. 45%-os alkoholtartalma tekintélyt parancsoló, de tisztán ritkán fogyasztják, pici vízzel jól fogyasztható.
A nap hátralévő része gyorsított tempóban. Miközben ettünk, kiderült, hogy pont ott van velünk az, aki a mai napra már megbeszélt vezetett városlátogató túra ügyében eljárt. Így a halleves után elindultunk a találkozó pontra, mindezt nagyon kényelmesen. Útközben beültünk egy cukrászdába, nem csalódni abban, hogy finom sütiket készítenek ott.
A vezetett túra az ígért 2 órával szemben majdnem három lett, de egyetlen percét sem bántam. Egy nagyon jó fej srác vezetett végig minket a város egyik felén, rengeteg érdekességet mesélve nem csak a város éppen látott részével, hanem a történetével, illetve az ország történetével kapcsolatban. Mondhatom azt, hogy azért volt jó, amit kaptunk, mert szívvel dolgozott a srác. Akivel aztán ez este folyamán még több időt töltöttünk együtt.
A vezetett program vége előtt leléptem, mert résztvevőket az előző napokon nézegetve egy magyar lány leírása felkeltette a figyelmemet, így valamelyik megelőző nap írtam neki, hogy találkozzunk majd, hogy legyen időnk megismerkedni. Személyesen is olyan elragadó volt, mint a bemutatkozó szövegében. Egy hosszabb beszélgetés után aztán együtt mentünk el egy számára megbeszélt találkozóra, ahol egy belgiumi hölggyel ismerkedtem meg és vacsoráztunk hármasban. Aztán jó pár Pastist megittunk két jó helyen is, szintén így hármasban, mielőtt visszatértünk volna a társasági életbe.
Nem messze onnan, ahol a napomat kezdte egy jó nagy kupac digitális nomád ült, állt egy teraszon. Csatlakoztunk a csapathoz, akinek egy részét már ismertük is. Ott volt a túravazetőnk is. Sok eszmecsere és sok alkohol folyt. Jó beszélgetős élményeket szereztem.
Mivel csak a repülőn aludtam, s nem sokat ettem, 0:30 krül elindultam haza. Előtte elcsábított az egyik mini ételes egység, így jóllakottan kellett legyalogolnom a hazafelé vezető kb. 4 kilométert.
Nem kellett altatni. Ja, és sikerült nem felébresztenem Soniát!
Péntek
Időben keltem, kicsit izgulva, mert a tegnapi délután folyamán lefoglaltam egy mai kajak túrát a tengeren, de valami hiba folytán nem sikerült a foglalás. Elmentem a találkozóra, ahol a már megismert emberek közül talákoztam párral, s onnan kisebb várakozás után taxival mentünk el a várostól egy kicsit messzebb.
Ott is jó darabig várakoztunk, míg végre megjött a túravezető, s a rosszul sikerült foglalásnak megfelelően egyel kevesebb kajak volt nála. Így elbúcsúztam a többiektől és elindultam hazafelé. Szerencsém volt, mert 200 méter után volt egy buszmegálló, ahol mindössze 10 perc várakozás után fel is vett egy busz. Majdnem az öreg kikötőig tudtam vele jönni. Ekkor már majdnem dél volt, így a buszról leszállva leültem egy asztalhoz, ami éppen a lábam előtt volt. Ettem egy finom hamburger menüt és ittam egy jó kávét.
Aztán úgy döntöttem, hogy hazajövök és ma nem keresek délutánra újabb kalandokat. Azt gondolom, jól tettem, hogy a tegnapi tapasztalataim alapján ma már rutin segítségével megtett hazautat választottam. Rettentő álmos voltam, így aludtam három órát.
Ébredés után átnéztem a leveleimet, megcsináltam pár apróbb munkát. Befejezem ezt az írást. Aztán neki indulok az éjszakának. Ennem kell valamit, mielőtt inni fogunk.
Holnap behajózom.