Az év utolsó napja van ma. Ez egy újabb nap a mesés Gili Trawangan szigeten. Ma két idősíkban töltöttem a napomat. A nap nagyobb részében a jelen paradicsomában. És egy - a tenyeremből kifolyó homokszemekkel mért - ideig megízleltem a múltat. Év végén ez valahogy elkerülhetetlen. Lassú kör Gili Trawangan körül Az Elveszett papucsok világában élek. Rengeteg elveszett szandált, úszócipőt és papucsot láttam a mai turám során ...
Gili Trawanganra érkezem. 0,01% Indonézia, hosszú út, alkuk és fájó izmok után megérkezés egy kicsi, mégis hatalmas élményt adó szigetre.
Egy személyes írás arról, miért lett az identitásom része Magyarország elhagyása, és hogyan hat rám a megosztottság, kívülről nézve.
Egy gyengéd, vezetett reggeli meditáció, ami segít lelassulni, megérkezni és közelebb kerülni önmagadhoz. Napi 10 perc valódi jelenlét.
Om a városban, Om a kezemen. Két forma, egy jelentés: belső csend és a csendben végzett cselekvés. Nem dísz, hanem iránytű.
Tárgyaktól ajtókig lomtalanítottam. Ami maradt, az könnyebb lett. Ami ment, az már nem én voltam. Év végi tisztázás, kívül és belül.
Cumi Kuah Hitam – fekete tintás tengeri leves Balin. Csípős, mély umami ízek, három sambal, izzadás, túlélés és egy rövid pillanat, amikor helyinek éreztem magam.
Első trópusi karácsonyom Balin: fehér elefánt ajándékcsere, emberi pillanatok, nevetés, veszélyes tűzijáték és egy LEGO bambusz, ami közösséget teremtett.
Nem volt selyempapír, csak szavak, emlékek és pár üzenet. Egy karácsony, ami nem a hiányról, hanem a kapcsolódásról szólt.
Denpasar illatai és emberi gesztusai mesélnek tiszteletről, jelenlétről és arról, hogyan válik a hétköznap ajándékká Balin.