39. | Az elveszett valami nyomában

Összefoglaló

Nem ez a legkönnyebb írásom, ígérem, nehéz lesz olvasni!

Ez a negyvenedik bejegyzésem ezen a blogon. Igazából egy másik írás volt mára betervezve, de az, amiket most írok le már napok óta foglalkoztatnak. Valahogy ezek a gondolatok szeretnének írásban is formát ölteni. Nem állok tehát ellen a vágyamnak!

Napokkal ezelőtt fogalmazódott meg bennem az a kérdés, hogy mit is keresek most az életemben. És az a válasz jutott eszembe, hogy szeretnék megtalálni valamit, ami elveszett. Vagy, valamit, ami sosem volt az enyém. Ennek a gondolat együttesnek a második fele az érdekes. Lehet, hogy valami mindig is hiányzott az életemből?

Nehéz ennek a kérdésnek a megválaszolása. Ugye, ha azt mondom, hogy az engem illető kérdés megválaszolása számomra nehéz, érezhető, hogy senkitől nem várhatok és nem is várok segítséget.

Sokszor éreztem azt az életemben, hogy közel vagyok. Ne kérdezd, mihez, mert nem tudom megfogalmazni. Közel valamihez, ami jó. Nem a megoldáshoz. Nem a válaszhoz. Valami olyan leírhatatlan forráshoz, amihez sokan vágyunk. Mindig az zavart a leginkább, hogy nem tudom megfogalmazni azt, aminek a közelségét érzem.

Szepes Mária: A vörös oroszlán című könyvét 2022 áprilisában olvastam el. Ez a könyv az alkímia történetét és a keleti filozófia legmélyebb kulcsait rejti magában. A sok gondolat között, amit ez a mű mutatott be volt egy, ami nagyon megfogott. Egy helytelen utat mutatott, figyelmeztetést véltem kiolvasni belőle. Ha a végső választ keressük, sosem érhetünk célhoz. Ugyanis minden egyes válasz megtalálásával számos új kérdés merül fel. Mivel minden kérdésre sokáig kell keresni a választ, az ember előbb fog meghalni, vagy megőrülni, mint megtalálja a számára megnyugtató végső választ. Azaz, a legjobb, amit tehetünk, ha a kérdések erdejébe csak egy határig merészkedünk be. Valahogy ott is azt éreztem, hogy addig a pontig kell elmenni, ami mögött már a megmagyarázhatatlan, de megnyugvással elfogadható található.

Hány olyan embert láttam már, aki megtalálta a válaszát, ezt hirdette, ezt képviselte. Aztán saját magának sem merte elmondani, hogy nem elégítette ki a válasz… Hogy van még kérdése, nem pihenhet meg.

Az már a saját kérdésem, hogy hogyan lehet az ember annyira öntelt, hogy azt higgye már mindent, vagy legalábbis majdnem mindent tud? Szerintem kevesen vannak, akik a megismerés útján igazán messzire jutnak. Pontosítom ezt. Én kevés ilyen embert ismerek. Abban az értelemben legalábbis biztosan kevés az ilyen ismerősöm, ha azt mondom, hogy a megismerés a boldogsággal egyenlő.

Én biztosan tudom mondani, hogy a saját utamnak – bármilyen régóta taposom is – csak az elején járok. Voltak pillanatok, amikor mertem hinni, hogy már messzire jutottam, de ilyenkor az élet mindig alázatra tanított.

Szóval, mit is keresek én. Azt hiszem, önmagamat keresem. Szókratész híres mondása, az „Ismerd meg önmagad” nyomán, az önreflexió és az önismeret fontosságában hiszek egy ideje. Szókratész is hitt abban, hogy az erényes élet kulcsa az önmagunkról való tudás és a kritikus önvizsgálat. Ebben a számomra hihetetlenül izgalmas pár hónapban fogalmaztam meg önkéntelenül azt, hogy úgy érzem, az életem célja az, hogy megismerjem magam.

Ezzel viszont sikerült tisztáznom a napokkal ezelőtt megszületett kérdést. Nem azt keresem, ami elveszett. Azt keresem, ami sosem volt az enyém.

Azt gondolom, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy most jutottam el ehhez a komoly kérdéshez az életemben. Talán érezhető az előző 39 írásból, hogy egy komoly változásban vagyok éppen, egy nem könnyű trauma után. Nem véletlen – ahogy a 3+1 segítőm című írásban írtam – hogy mentorokat kerestem magamnak erre az időszakra. Mind a kettő relaxációs módszer első óráin túl vagyok már. A héten újra elővettem a meditációs gyűjteményemet. A jövő héten újra kezdem a sportolást. Feltett szándékom, hogy mire Thaiföldre költözöm, gyakorlott meditáló és napi szinten mozgó ember leszek. Nem véletlenül fogalmaztam meg a fent már idézett írásomban, hogy “Legfeljebb elsőnek nem Thaiföld éjszakai életével ismerkedem meg, hanem egy buddhista szerzetessel. “ Ez mára már feltett szándékom. Mint ahogy az is, hogy valóban komolyabban fogok ismerkedni a Zen-nel.

Érzem, hogy a világban és bennem sincsenek abszolút igazságok. Olyan komplex a világ, hogy számomra feleslegesnek tűnik a válasz keresése.

Szintén az előbb említett írásomban már egyszer említettem Douglas Adams zseniális könyvét. Azt gondolom, hogy annak a könyvnek a filozófiája nagyon közel áll ahhoz, amiről most én is megpróbáltam írni. Az a könyv nem mutatja meg magát mindenkinek. A barátaim között van pár, akinek felcsillant a szeme, mikor erről a könyvről beszélgettünk. Sokkal több olyan embert ismerek, aki olvasta, de nem tetszett neki. Ezt csak azért mondom, hogy tényleg tisztában legyünk azzal, hogy nem egyszerű könyv. Ezért csak ismételni tudom magamat: “Ha nem olvastad még, tiszta szívvel ajánlom, hogy kezdd el. Gazdagabb leszel, ha megérted, hogy miről szól! “

Szóval, az írás vége felé közeledve lassan megfogalmazhatom azt, hogy közel vagyok ahhoz amit keresek, de még nem tudom mi az. És abban sem vagyok biztos, hogy valaha elérem. De abban is biztos vagyok, hogy ezután is felé fogok haladni. Ha elérem, és még lesz körülöttem valaki, majd szólok.

Versenyző típus vagyok? Kérdezte ma tőlem az egyik barátom. Nem vagyok az. Úgy érzem, soha nem is voltam az. Így könnyed szívvel írtam le azt, hogy lehet, sosem érem el azt, amit keresek. Nem baj. Közhely, de az út a fontos. Számomra is.

Szintén ez a barátom kérdezte meg azt, hogy “könnyebb ha úgy érzed nincs vesztenivalód?” Erre nem tudok választani. Életemben egy olyan éjszakám volt, amikor azt gondoltam, hogy nincs vesztenivalóm. Az nem volt jó éjszaka, de másnap reggel már tudtam magam figyelmeztetni arra, hogy tévedtem, mert rengeteg veszíteni valóm van. Most sem érzem azt, hogy nincs veszítenivalóm, s emiatt könnyű az, amit most csinálok. Inkább azt érzem, hogy nem veszíthetek az új élet kialakításával. Már azzal nyertem, hogy nekiláttam. Már az ajándék, hogy dolgozhatok ezzel az álommal. Az utamon vagyok. Végre. Rengeteg veszteni valóm van, de ezt az utam járva csak növekszem. Egyszer biztosan eltörök, de nem az lesz a veszteség. A veszteség az lenne, ha nem a saját utamat járnám.

Az elmúlt hetekben nagyon sokszor hallottam azt, hogy bátor vagyok. Nem érzem magam különösen bátornak. Inkább szerencsésnek. Talán már nem kell magyaráznom, miért…

Sokan látják bennem az erőt és a derűt. Valóban derűs és erős vagyok. De záró gondolatként tőlem álljon itt az Édes gyötrelmeim című írás árnyékában a húgomtól két hete kapott pár kép:

Ahogy elkezdtem megírni ezt az írást, egy számomra nagyon kedves albumot kezdtem el hallgatni. Ez a Nevermore nívű banda The Obsidian Conspiracy című albuma volt. Ez az album 2010-ben jelent meg és egy számomra nagyon nehéz időszakot kísért végig. Ezt az albumot hallgatva még ma is sokszor feltörnek bennem azok a fájdalmak, amik akkor érték az életemet.

Nem lehet azonban véletlen, hogy pont most vettem elő ezt az albumot. Minden különösebb magyarázat nélkül álljon itt az a dal, amire gondolok, és annak a szövege is.

Nevermore: Szabad üresség

[Refrén] Vigyél el a déli partokhoz
A szabad ürességen belül
Valami több után kutatok
Vigyél egy magasabb szintre
A szabad ürességen belül
Néhány dolgot egyszerűen nem lehet megmagyarázni

[1. versszak] Újra itt vagyunk
A tévedés egyszerű völgyében
Hová tart?
Az áramlással szemben úszik?
Ismerheti egyáltalán valaki
A sorsot, a nyugalmat, lélek létezését?

[Előrefrén 1] És még egyszer elmondom
A világ még mindig a zűrzavar forgó labdája
Amit senki sem ért

[Előrefrén 2] A hideg teljességen belül,
A hideg, brutális igazságban
Ott van egy érzékeny angyal

[2. versszak] Tehát a folyó véget ér
Ebben a mennyországnak hívott tragédiában…
Ez a tökéletesség?
Megint a szürkeségbe pörgünk?
És őrültté alakulunk át?

[Előrefrén 1] És még egyszer elmondom
A világ még mindig a zűrzavar forgó labdája
Amit senki sem ért

[Előrefrén 2] A hideg teljességen belül,
A hideg, brutális igazságban
Ott van egy érzékeny angyal

[Híd] Menedéket nyújt a bajtól
És énekel neked a legsötétebb óráidban

[Outro] Az idő megállította azt,
Ami ezen a sziklán nő
És a tragédia előjelét hordozza

Nevermore: Emptiness Unobstructed

[Chorus] Take me to the southern shore
Within emptiness unobstructed
My search for something more
Take me to a higher plane
Within emptiness unobstructed
Some things just can’t be explained

[Verse 1] Here we are again
In this simple valley of deception
Where does it go?
Is it swimming against the flow?
Or does no one ever know
Destiny, tranquility, validity of soul?

[Pre-Chorus 1] And I will say once more
The world is still a spinning ball of confusion
That no one understands

[Pre-Chorus 2] Within the cold absolute
The cold, brutal truth
There is a pained angel

[Chorus] Take me to the southern shore
Within emptiness unobstructed
My search for something more
Take me to a higher plane
Within emptiness unobstructed
Some things just can’t be explained

[Verse 2] So, the river ends
In this calamity we call heaven…
Is this perfection?
Are we spinning into the gray again?
And transforming to the insane?

[Pre-Chorus 1] And I will say once more
The world is still a spinning ball of confusion
That no one understands

[Pre-Chorus 2] Within the cold absolute
The cold, brutal truth
There is a pained angel

[Bridge] He will shelter you from harm
And sing to you throughout your darkest hours

[Chorus] Take me to the southern shore
Within emptiness unobstructed
My search for something more
Take me to a higher plane
Within emptiness unobstructed
Some things just can’t be explained

[Outro] What grows upon this rock
And its urgent sense of tragedy
Time has stopped

39. | Az elveszett valami nyomában