69. | Úton a tudatalattim felé

Nem hiszek az év eleji fogadalmakban, nem is szoktam ilyet tenni. Az idei év, az idei év tervei azonban indokolttá tették azt, hogy az év tervezéssel dolgozzam. Ez majdnem olyan, mint egy újévi fogadalom, de annál sokkal komplexebb feladat. Nem csak úgy ötlet szerűen jön a fogadalom, hanem valóban egy átgondolt tervezés valósul meg. Ennek megfelelően egy év tervezéssel kapcsolatos munkafüzetet kitöltöttem, illetve részt vettem egy év tervező mini kurzuson az év elején. A specifikusan megfogalmazott éves célok között volt kettő, ami a belső világomra vonatkozott:

• Elcsendesíteni a fejemben állandóan jelen lévő gondolatokat,
• Jobban figyelni a belső hangomra.

A hangok elcsendesítése

Az első céllal kapcsolatban pont idén tanultam meg, hogy a gondolatokat nem fogom tudni elcsendesíteni, vagy kikapcsolni, mert az agy működésének sajátossága az hogy, hogy termeli a gondolatokat.

Egy kis játék a számokkal: “A békés harcos útja” című bejegyzésben említettem, hogy a tanulmányaim során többször találkoztam azzal a felvetéssel, hogy az embernek 35.000-70.000 gondolata van naponta. Tegyük fel, hogy e mellé a gondolat termelési képesség mellé 8 óra alvás párosul az adott napon. Így egy átlagos embernek 16 órája marad gondolkodásra. Ez 57.600 másodpercet jelent gondolkodásra alkalmas időnek naponta. A fenti logika alapján másodpercenként 0,6-1,2 gondolata van egy embernek, ha azt feltételezzük, hogy álmában nem gondolkodik. Márpedig ezt feltételezzük: a kutatások szerint az emberi agy alvás közben is aktív, és bizonyos értelemben „gondolkodik”. Az alvás különböző szakaszaiban eltérő folyamatok zajlanak, amelyek hozzájárulnak a gondolkodáshoz, a tanuláshoz és a problémamegoldáshoz.

Ennek a sok elméletnek az a lényege, hogy megtanultam és egyet is értek azzal, hogy a gondolkodásomat nem tudom elcsendesíteni. A gondolataimat irányítani tudom megtanulni és éppen itt vagyok ebben a tanulásban. Erre módszer a meditáció, amit már hetek óta napi rendszerességűvé tettem.

Belső hangom meghallása

Az életem 8 évvel ezelőtti szakaszában is voltak élményeim a belső világgal. Az Agykontroll alaptanfolyamot kétszer végeztem el. Tinédzser korom óta érdekel a keleti kultúra, főleg a harcművészetek mögött rejlő spiritualitás. A meditációval először 12 éves korom körül próbálkoztam. Aztán hosszú évek csendje következett.

Természetes módon alakult ki bennem az érdeklődés a belső hang iránt. És természetesen kataklizma után, ahogy “A döntés” és ahogy a “Pillangó vagy főnix – visszapillantás I.” című bejegyzéseimben írtam. 8 évvel ezelőtt egy terepiában mondta el egy pszichológus nekem, hogy az alvási problémáknak lehet az az oka, hogy a belső hang az alvás nyugalmi időszaka alatt tud hangosabban szólni. Akkor kezdtem el ismerkedni azzal a valakivel, aki belül vagyok. Néha szép szóval kértem, hogy kussoljon már, néha meg üvöltöttem neki, hogy hagyjon már aludni, mert mind a ketten meg fogunk halni, ha nem hagy békén.

Az elmúlt 7-8 évben aztán közelebb kerültem hozzá. Vagy közelebb magamhoz. Az önismereti utam nagyon színes volt. Sok minden került a látókörömbe. Kezdtem egy – az előbb említett – terápiával. Elvégeztem két coaching tanfolyamot. Jártam coachingba. Voltam pszichodrámázni. Tanultam mindfulnesst. Rengeteg elődást hallgattam meg kiváló előadóktól. Sok könyvet olvastam el a témával kapcsolatban. Még coaching ülést is tartottam. Rengeteget beszélgettem a környezetemben lévő emberekkel. Megtanultam a jobb agyféltekés rajzolás alapjait. Elvégeztem egy villámolvasás tanfolyamot. Ahogy már korábban említettem, 5 féle írás tanfolyamon vagyok túl. És nyilván rengeteget gondolkodtam is.

Ezek az ismeretek mind a tudatos és a tudatalatti határán mozognak, hol erre, hol arra lépve át a határt. Alakították a személyiségemet, a látásmódomat, a befogadó képességemet.

De az a valaki, aki belül vagyok csak néha mutatta meg magát. Az év elején ezért fogalmaztam meg azt a célt, hogy szeretnék vele közelebbi ismerettségbe kerülni. Főleg azután, hogy az elmúlt hónapokban külső segítség nélkül fedeztem fel, fejtettem meg magamban az életemet irányító – tudatosan nem ismert – programok közül legalább kettőt, hármat.

“A félelmeimről – Simon Sinek” című bejegyzés megírása után pedig világosan éreztem azt, hogy el kell merülnöm magamban. Mert belülre nem látok. Egy barátom kérdezte meg az írás kapcsán, hogy miért van szükségem félelemre? Azt válaszoltam, hogy nem kell a félelem. Inkább csak nagyon kíváncsi vagyok, hogy van -e olyan gát, rejtett tartózkodás bennem, amiről nem tudok. Olyan félelem, ami annyira erős, hogy akár még magam előtt is titkolom. Elfogadom, hogy tudatos szinten nem érzek félelmet, de kíváncsi vagyok, hogy belül sincs semmi. Másodsorban pedig igyekszem túllépni az egómon, és egyre jobban élem meg, hogy nem vagyok tévedhetetlen.

Hogyan kerülhetek beljebb önmagamba?

Ayahuasca?

Az ayahuasca szertartás egy ősi, sámáni rituálé, amelyet főként Dél-Amerika bennszülött népei végeznek spirituális és gyógyító célokkal. Az ayahuasca egy pszichoaktív főzet, amelyet a Banisteriopsis caapi lián és más növények, például a Psychotria viridis kombinációjából készítenek. A főzet hatóanyaga a dimetil-triptamin (DMT), amely mély, belső utazásokat, látomásokat és spirituális felismeréseket idézhet elő.

A szertartást általában egy tapasztalt sámán (curandero) vezeti, aki énekekkel (icarók), füstölőkkel és rituális eszközökkel segíti a résztvevőket az utazásuk során. Az élmény intenzív érzelmi és fizikai megtisztulást hozhat, gyakran hányás vagy sírás formájában, amelyet a kultúrák „tisztulási” folyamatként értelmeznek. Sokan spirituális ébredést, belső gyógyulást vagy mélyebb önismeretet tapasztalnak meg a szertartás során.

El sem mondom, hogy az elmúlt hónapokban hányszor jött velem szembe ez a szó. Aki megnézte a “A trauma bölcsessége” című filmet, hallhat erről Dr. Máté Gábortól is. Nem viccelek, ha azt mondom, hogy szinte hetente hallom ezt a szót jobbról és balról is. Az élmények, amik a szertartás mögött integetnek minden esetre nagyon izgalmasan tűnnek.

Persze, ezzel a szertartással több probléma is van.

Magyarországon az ayahuasca szertartások jogi helyzete nem teljesen egyértelmű. Bár maga az ayahuasca főzet nem szerepel a kábítószerek jegyzékén, egyik fő hatóanyaga, a dimetil-triptamin (DMT), tiltott anyagnak minősül . Ezért a DMT-t tartalmazó ayahuasca fogyasztása Magyarországon illegálisnak tekinthető. A magyar jogszabályok szerint a kábítószerek vásárlása, fogyasztása és birtoklása bűncselekménynek minősül, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Ezért az ayahuasca szertartásokon való részvétel Magyarországon jogi kockázatot hordoz.​

Aztán ott van az a kérdés, hogy az én szervezetem nem igazán tolerálja még az alkohol hatását sem. Szóval, akárhányszor is szólított meg ez a lehetőség a sarok mögött bújkálva, nemet kell neki mondanom. Egyelőre. De, lehet, hogy egyszer még ellátogatok Hollandiába…

Szóval, kellett valami biztonságosabb módszer. Ezt pedig a véletlen kínálta számomra.

Rövid Transzformációs Terápia

A napjaimat egy ideje ezzel a 10 perces reggeli meditációval kezdem. Pár hét után kíváncsi lettem, hogy kié az a kellemes hang, amit reggelenként először hallok. Így jutottam el pár kattintás után Eszter Youtube csatornájára, majd az oldalára. És aztán el is merültem ebben a módszerben.

Az RTT (angolul Rapid Transformational Therapy, magyarul Rövid Transzformációs Terápia) egy megoldásközpontú terápia, különböző technikák innovatív keveréke, amely felhasználja a legújabb kutatások eredményeit. Mind a lelki, mind a testi problémák kezelésének, megoldásának hatékony módja.
Az RTT módszer maga a hipnoterápia, az NLP (neurolingvisztikus programozás), a pszichoterápia és a kognitív viselkedésterápia alapelveiből merít.
A felszíni hipnózis technikáját alkalmazza, hogy segítse a kliens tudatalattihoz való hozzáférését, és ezáltal hatékonyan feltárja az aktuális problémák kiváltó okát. A gyors indukciós technika a meditációhoz hasonló ellazult tudatállapotot eredményez, amely rendkívüli kommunikációt tesz lehetővé a kliens és pszichéjének mélyebb rétegei közt. Ezzel lehetővé válik egy nagyon erőteljes átalakulási és változási folyamat. Életünket 95% -ban a tudatalattink irányítja, ami a beidegződések, szokások, meggyőződések alapján vezet minket. Az RTT kezelés alkalmával hipnózis segítségével közvetlenül a tudatalattival dolgozunk. Ezen a szinten változtatjuk meg a szokásokat, a meggyőződéseket kialakító gondolatokat és programokat.

Azt hiszem, nem is nagyon olvastam tovább, mert valószínűleg itt jutott eszembe, hogy ez kell most nekem.

Sejtettem, hogy utána nézhetnék ennek a terápiának máshol is, de engem Eszter szólított meg. Egy baj volt csak: a naptárát hiába lapoztam el decemberig, nem volt benne szabad időpont. De aztán észrevettem, hogy márciusban még volt egyetlen elérhető alkalom. Azonnal kitöltöttem a jelentkezési lapot. Szarvasra kellett ellátogatnom, de ez nem probléma, egy ilyen lehetőségért szívesen autókázom 550 km-t.

A jelentkezési lap

Egy felmérő adatlap kitöltése követte a jelentkezésemet. Ebből három kérdést idézek ide, a válaszaimmal együtt:

• Írd le röviden, hogy mi az a probléma (téma, nehézség, gond, tünet), aminek a megoldására a kezelést szeretnéd igénybe venni!
• Nincsen problémám. Ami igazán érdekes számomra: Van -e olyan elakadásom, félelmem, amiről jelen pillanatban nem tudok. Olyan félelem, ami esetleg olyan mértékű, formájú, amit még magamnak sem merek bevallani. Tudatos szinten számba vettem mindent, s nem találtam ismeretlent. Teljesen jól érzem magam a bőrőmben, nincs ismert problémám, egyszerűen csak szeretnék mélyebbre menni.
• Mi az az eredmény, amit ettől a kezeléstől vársz? Ha lenne egy varázspálcám, és azt mondanám, hogy „abrakadabra”, valóra tudom váltani bármilyen kívánságodat a problémával kapcsolatban, akkor mi lenne az a kívánság?
• Arra vagyok kíváncsi, van -e valami rejtett dolog bennem, legyen az jó, vagy rossz, amit az elmúlt 7-8 év önismereti útján még nem láttam meg.
• Milyen lenne az életed, ha megszűnne ez a probléma? Hogyan éreznéd magad a bőrödben, mit csinálnál másként, hogyan változna az életed nélküle? Csak pozitív szavakat és mondatokat használj!
• Az életem már most is egy csoda. Nincs problémám, aminek a megszűnésére várok éppen. Egy olyan lelki úton vagyok, amit minden pillanatban élvezem. Teljes valómmal érzem, hogy jó az életem és jó az utam.

A terápia

Mulholland Eszter varászlatos személyiség, azonnal elvarázsolt a személyiségével. A terápia egy tudatos szinten zajló beszélgetéssel kezdődött. Nagyon sok mindenről beszélgettünk annak kapcsán, hogy be tudjak mutatkozni, hogy meg tudjam mutatni a valómat. Jó érzésekkel hallgattam azt, hogy mennyire meglepte Esztert az, hogy valaki úgy jelentkezett hozzá, hogy nem problémát hozott.

Mivel vannak ismereteim a coachingról, mély meggyőződéssel mondhatom, hogy Eszter nagyon jó kérdéseket tett fel nekem az értő figyelmével. Felkészülten fogadott, ezt is éreztem, mert volt olyan felismerésünk már a tudatos beszélgetésben, amit a pár szavas bemutatkozásomban elbújó és a beszélgetésben is megjelenő adott szó kapcsán jött elő. Fontos kiemelni, hogy már a tudatos beszélgetés alatt volt felismerés. Nagyon hasonló hullámhosszon működtünk együtt a beszélgetés alatt, ami vagy azt jelenti, hogy Eszter kiváló szakmaisággal kapcsolódik az adott pácienshez, vagy azt, hogy nagyon hasonlóan látjuk a világot és benne magunkat. Merem érezni azt, hogy mind a kettő aspektus jelen volt.

Eszter megkérdeztem, hogy miért írtam azt, hogy az életem már most is egy csoda. Az előtte való hét hétfőjén egy barátom megkérdezte, hogy boldog vagyok -e. Igennel válaszoltam. Miért, jött a következő kérdés. Ezt viszont nem tudtam világosan megmondani. Csak egy érzés bennem, feleltem. Eszter kérdésére már tudtam válaszolni, s szerintem a két kérdés pont egy és ugyanaz. Azért vagyok boldog és azért csoda az életem, mert biztosan érzem, hogy minden, amire szükségem van, minden amit keresek ott van bennem. Mindig is ott volt, és én ezt mindig is éreztem. Hálás vagyok az életemnek, boldog vagyok a tudattól, hogy nekem nem kell önbizalmat építenem mindenféle módszerekkel, mint a környezetemben oly sok embernek. Én megkaptam ezt valahonnan. Mindig hittem magamban. Talán számomra ez a boldogság. Hálás vagyok azért, hogy ez a válasz itt született meg bennem!

A hosszú beszélgetés után nekiláttunk a felszíni hipnózisos résznek. Önismereti munkát még nem végeztem fekve. A nagyon barátságosan berendezett terápiás szoba egyik fontos darabja a kanapé, s mire ide érkeztünk már eléggé az alkalomra hangolódva feküdtem le. Az elmúlt hetek sok Eszter hangjával végzett meditációja után nagyon barátságos élmény volt, hogy a hang most csak nekem és csak értem szólt.

A megfelelő tudatszint elérése után kezdődtek a kalandok.

Az első gyermekkori élményem megtalálását ahhoz hasonlítom, mikor az ember a rulett kereket forgatja meg. Többször egymás után. Aztán egyszer csak ott van egy élmény. Mikor azt hallottam, hogy “most ötig számolok és akkor mondd meg, hol vagy és mit látsz”, éppen nem volt a fejemben élmény. 1: Nem gondolok semmire. 2: mindjárt az öt jön. 3: Jöhetne már egy emlék… 4: Huston, baj van. 5: megvan. Beugrott az emlék!

Annak, hogy ez mi volt, az írás szempontjából nincs jelentősége. Egy kora gyermekkori élmény ugrott be, amit jobbára csak a családi históriákból ismerek, mert tudatos szinten soha nem emlékeztem rá. Az adott helyszínen nem is emlékszem, hogy valaha jártam volna. Egyetlen képem van róla, egy családi fotóról. Mégis minden világosan látható volt a csukott szemeim mögött. Ami ezzel az élménnyel kapcsolatban a terápián is túlmutat az az, amikor az egész terápiát két nappal később elmeséltem az idősebb lányomnak. Amikor ehhez a részhez értem, azzal kezdtem neki az első emléket, hogy kimondtam a helyszín nevét. Semmi mást. Ő meg felkiáltott: “Apa, tudtam, hogy ezt fogod mondani!” Elmesélte, hogy a párjának éppen a napokban mesélte el ezt a történetet. Megkérdeztem tőle, hogy mikor mesélte el, mire azt válaszolta, hogy tegnap, vagy tegnap előtt. Abban maradtunk, hogy ha ez tegnap előtt történt, az igazán varázslatos lenne, mert pont akkor voltam Eszternél…

Visszatérve a terápiához: Már ennek az emléknek kapcsán elkezdtek folyni a könnyeim. Nagyon furcsa élmény csukott szemmel könnyezni. Az elmúlt sok évben rengetegszer volt alkalmam könnyeket hullatni. Ismerem már azt a fajta könnyet, ami marja az ember szemét. Ismerem a boldogság könnyeit. Ismerem a fájdalom hideg könnyeit. A most potyogó könnyeim melegek voltak. A felismerés okozta öröm könnyei voltak ezek. Boldogsággal voltak keveredve, és ez nagyon furcsa érzés volt. A múltam eseményének fájdalma keveredett össze a jelen boldogságával. Úgy fájt az esemény, hogy közben boldog is voltam. Ez az élmény varászlatosan könnyűvé tette a lelkemet…

A második, harmadik és negyedik eseményi az elsőnek az irányába mutattak, de sokkal mélyebbre merültünk el. “A gyökereim” című írásomban ezt írtam: „Valahogy az a gondolat kúszott be, hogy soha senkinek nem akartam megfelelni.” No, ez itt, pénteken kiderült számomra, hogy egyáltalán nem igaz. Egészen kisfiú koromtól, már az óvodától olyan akartam lenni, mint az apám.

Itt már azért folytak a könnyeim, mert tudtam, hogy ez igaz. Csak soha nem szembesültem ezzel, soha nem mondtam ki. Az utazás alatt találkoztam azzal a kisfiúval, aki valaha én voltam. Beszéltem hozzá. Megöleltem. Éreztem a fájdalmát és közben végig boldog is voltam, mert tudtam, hogy ami neki akkor fáj, az később majd az élete folyamán el fog múlni. Az, ami út bántja, a későbbi énjét már nem fogja bántani. Nagyon szerettem ezt a találkozást a kisfiúval. Sok mindent megértettem róla. A meditatív állapot vége előtt szorosan öleltük egymást, majd egybeolvadtunk.

Szeretnék még ezzel a kisfiúval találkozni, hogy többet megtudjak róla. És biztos vagyok benne, hogy fogjuk még egymást ölelni. Talán Hollandiában…

Sajnos eljött az a pont, amikor a meditatív állapotból ki kellett jönni. Mondjuk annyiban jó volt, hogy végre meg tudtam törölni az orrom. Minden más szempontból ott maradtam volna még. Ahogy Eszternél is. Fél napot töltöttem ott, és ennek az időnek minden percét szerettem.

Másnap megkaptam Esztertől a számomra készített meditációt. Azt hiszem, mindent elárul Eszterről az, amit az első meghallgatás után írtam neki: “Köszönöm a szerető gondoskodással elkészített festményt! Most hallgattam meg először így a friss élményekkel a szívemben írok, de lesz majd átgondoltabb írásom is. Most csak szeretném, hogy osztozz a melegségben, amit érzek! Könnyeztem jó darabig a meditáció közben, de a könnyeim melegek voltak, békés és szeretni való könnyek. Hálás vagyok az együtt talált felismerésért, amit nagyon szépen ábrázol a meditáció. A rólam készült portrét pedig szeretem, magamra ismerek a hangodban.”

A terápia második fele

A pénteki felismeréseket vasárnap elvittem apunak. Hosszen beszélgettünk kettesben. Nem csak a péntekről, sőt, kezdetben nem is arról. A beszélgetésünk természetes módon folyt át az egyik beszélgetés részből a terápiával kapcsolatos dolgokra, ráadásul úgy, hogy nem én, hanem apu evezett át arra a területre. Jó volt a közös múltunkról felnőtt és érett fejjel beszélgetni.

Egy nagyon intenzív három napos élmény vége érkezett el vasárnap. Nagyon sokkal lettem gazdagabb azzal, hogy megtettem az első lépéseimet a tudatalattim felé!

Utoszó: Hétfőn felhívtam egy barátomat, hogy elmeséljem neki az élményemet. Pont akkor hívtam, mikor egy levelet kezdett el írni nekem. “Szinkronicitás”. Ahogy egyre többet meséltem neki a felfedezéseimről, egyszer csak azt mondta, hogy tetszeni fog nekem a videó. Aztán jó pár perc múlva megint reflektált ezzel a történetemre. Nos, ehhez nem fűzök most több gondolatot, álljon itt ez a videó. Alatta pedig a záró gondolatok Presser Gábortól, azt se hagy ki ha teheted!

Én elmondanám, mit gondolok
Én megmutatnám, milyen vagyok
És megnyugodtam, hogy meghalok
És ennél többet úgysem tehetek