Az utamon járva egyre-másra érkeznek meg hozzám a felismerések.
Az átélt kalandok, élmények és viszontagságok egyszer csak tapasztalatként összeállva léteznek tovább.
Ezek a tapasztalatok úgy gondolom, a digitális nomád életforma elengedhetetlen kellékei.
Vagy velejárói?
Mindegy is. Nem akarok elveszni a részletekben.
Tapasztaltabbnak érzem magam, erről gondoltam egy kicsit írni, ezzel együtt pedig – az időnként aktuális – kicsi visszatekintést is elkészítem.
9 hónap
266 nap. 1 hét múlva 9 hónap. Háromnegyed év.
Ennyi ideje indultam el Délkelet-Ázsiába.
A koszon kívül más is ragadt rám.
Ez az idő elég volt ahhoz, hogy a kezdeti – tapasztalatlanságból adódó – állapotból egy másfajta működésbe kerüljek át.
Ez az idő elég volt arra, hogy ha egy-egy társaságban már nem én vagyok a junior. A kilenc hónapnak már az utazók között is súlya van. Előfordul, hogy nem csak hallgatok az utazással kapcsolatban, hanem konkrét élmények alapján én mondok másnak új információt.
Ahogy visszagondolok erre a pár hónapra, úgy rémlik, hogy egyszer sem éreztem magam elveszettnek. Mégis megváltozott bennem valami, csak nehezen találom a megfelelő kifejezéseket. Arra, hogy mi és hogyan.
Ezt még ezeknek a szavaknak az írása közben sem tudom, de biztos vagyok benne, hogy megtalálom. Ha ez a bejegyzés megjelenik, akkor megtaláltam. Ha nem találom meg, ezt csak én fogom olvasni.
Elkezdem az egyes utazási területeket számba venni, hátha az egyes területek változásai végül megmutatják a megfelelő gondolatot.
Az országok
Thaiföld, Indonézia, Thaiföld, Laosz és Vietnám.
4 ország, 5 határátlépés.
Amikor Thaiföldre érkeztem, csak elképzeléseim voltak Délkelet-Ázsiáról. Olvastam, videókat néztem meg, jótanács listákat elemeztem. És természetesen ott voltak a megelőző évtizedekben hozzám eljutó elképzelések.
De minden ismeret csak egy-egy elképzelés volt. A valóságban csak Koh Samui repülőteréről kilépve kezdtem el megismerni ezt a földrészt. Voltam ugyan előtte Bangkokban, de ott csak egy nemzetközi, majd egy belföldi repülőteret láttam. Ázsia, de mégsem. Egy semleges, mindenhol ugyanolyan terület.
Emlékszem az első napokra. Amikor megfogalmaztam – csendben és hangosan is -, hogy ha kinézek a szállásom ablakán, igazából nem tudnám megmondani, hogy egy magyarországi szobában vagyok, vagy egy thaiföldiben.
Az utcákat (ja, a legtöbb esetben nincsenek is utcák) járva jó volt felfedezni, hogy mennyi minden hasonló, és mik a különbségek.
A fű olyan (vagy nagyon hasonló), mint Európában. A bitumen, a beton sem különbözik. Vannak pálmafák és egzotikus növények, de a hasonlóság nem mindig és nem mindenhol jelenik meg túl élesen.
Az eldobott szemét olyan, mint bárhol. Az útszéli por sem más. Ugyanúgy villanyoszlopok vannak az út mellett. A közlekedési táblák 95%-ban ugyanazok. A boltok elrendezése sem más, mint bárhol máshol.
Nem keresek több hasonlóságot, inkább azt mondom, hogy nagyon sok aspektusában nincs különbség Ázsia és Európa között.
Zárójeles megjegyzés: Éppen eddig értem az írásban, mikor olyan történt velem, ami még soha. Miközben olyat tettem, amit még soha. Történetesen éppen a tengerparton üldögéltem egy napozó székben. Tenger, hullámok, homok. Csak a napfény hiányzott, mert már este volt.
Még soha nem írtam a tengerparton üldögélve. Napok óta a teljes napokat kávéházakban üldögélve töltöttem, úgy éreztem, jó lesz megpihenni a parton. Aztán annyira ellazultam, hogy elővettem a laptopomat és elkezdtem írni.
15 perc múlva megállt mellettem egy srác, és azt mondta – 19:40-kor -, hogy 50.000-be kerül itt ülnöm. Nem kérdeztem meg tőle, hogy ez most egy komoly dolog, vagy csak egy lehúzós próbálkozás. Mondtam neki, hogy ebben az esetben távozom.
Így esett meg, hogy egy soha ki nem próbált tevékenység közben egy soha nem rendelt élmény érkezett meg hozzám.
Visszatérve az eredeti gondolatmenetemhez: Ott vannak aztán a különbségek.
A boltokban más áruk is vannak, illetve, ami nem más, az mondjuk más márka alatt működik. Másfajta zöldségek és gyümölcsök is várnak a polcokon. Más a sör. Más a kenyér.
Az utcákon több a kutya. Más a közlekedés. A házak néha nagyon más formájúak. Más elrendezésűek
Zárójeles megjegyzés: Ez egy ilyen este. Az előző zárójeles résztől úgy érzem nem jutottam messze. Az írásban sem. Távolságban sem, mert a tengerpart kb. 800 méterre van innen. De közben hazajöttem a hostelbe. Vettem magamnak két doboz sört, hogy majd itt a kerthelyiségben békésen üldögélve írok tovább.
20:05-kor elkezdődött a karaoke este. Igazából most írás mellett csak egy nevet emlegetek sűrűn. Jézus Krisztus!
Az estét nyitó kislány olyan kurva rosszul énekel, hogy minden – ítélet nélkül – csak arra tudok gondolni, hogy ha a többiek is ilyenek lesznek, és a hangerő sem csökken, akkor a) kiég az agyam, b) felmegyek a szobámba és az ágyamban üldögélve írok.
Most iszom egy kis sört, hogy kiderüljön, mekkora veszélyben van az agyam. Innen folytatom tovább. Valamikor és valahol. (Elkezdődött a második dal. Két fiatal lány próbálkozik. Jézus Krisztus továbbra is a leggyakrabban használt kifejezésem ezen az estén. Viszont határozottan érzem, hogy pusztul az agyam. Ebből egy újabb távozás lesz. Azt hiszem, akkor sem maradnék, ha nekem fizetnének 50.000-et. LOL.)
Na, jó! Nem megyek sehová. Kikapcsolom az érzékszerveim közül a hallást. Ha hallok valami jót, legfeljebb majd… Fuck, a harmadik kislány jó. Tud énekelni! Ráadásul jól. Nagyon jól!
Remélem, nem lesz miért újra visszatérnem az íráshoz. Úgy értem, jó lesz, ha ma már semmi nem történik.
No, még egyszer nekiugorva, úgy téve, mintha mi sem történt volna.
Vannak különbségek is Thaiföld és – mondjuk – Magyarország között. De közel sincs arról szó, hogy az azonosságok miatt egyformák lennének, mint ahogy a különbözőségek sem azt jelentik, hogy minden felfoghatatlanul más.
Ez volt Thaiföld. Balin is voltak új dolgok, de Thaiföldhöz képest már sokkal simulékonyabb váltás volt.
Természetes módon – ezt akkor írtam is – Thaiföldre ismerősként tértem vissza.
Aztán jött Laosz. Itt már határozottabban és sokkal karakteresebben, gyorsabban ismertem fel a különbségeket. A hasonlóságok ebben az esetben azt jelentették, hogy nagyon-nagyon sok minden pontosan az volt, ami Thaiföldön.
És bár Vietnámban még csak két hete vagyok itt, az ismerős dolgok ismerőssége már nagyon természetesen vesz körül, és szinte pillanatok alatt jött meg az, hogy miben más ez az ország.
Összegezve ezt a részt az gondolom, hogy a kardinális különbségeken voltam túl az elején, az apróbb – bár egyáltalán nem jelentéktelen – különbségek meg sokkal feltűnőbbek számomra.
Lehet, hogy nem is bennem történt változás, hanem egyszerűen lett egy referenciapontom. Az első országban minden egyetlen nagy első benyomás volt. Most már az új élményeket automatikusan összevetem a korábbiakkal. Nem kisebb a kíváncsiság, csak rendezettebben érkeznek meg hozzám a benyomások.
Más aspektusok
A helyi emberekkel akartam folytatni.
Azt hiszem, szükségtelen.
Akartam még írni az utazásról. A szállásokról. Az étkezésről. A munkahelyeimről. Az asztalokról és a székekről. A más utazókkal való találkozásaimról.
De az előző bekezdés végére rájöttem, hogy megtaláltam a magyarázatot arra, hogy miért vagyok tapasztaltabb. Valószínűnek tartom, hogy a többi terület mélyére ásva is ez lenne az a magyarázat, amivel elégedett tudnék lenni.
A referencia pontok megszerzése és a benyomások másként értelmezése mintha megteremtette volna a saját belső „Ázsia-operációs rendszeremet”.
Azért voltam gondban ennek az írásnak az elején, mert voltak bizonyos kifejezések, amik használatával könnyebb lett volna fogalmaznom.
“Kulturális becsapódás.” “Kevesebb energiát visz el.” “Újratanulás és annak nehézségei.” “Kapaszkodó nélkül.” “Megérkezés dinamikája.” “Finomhangolás.” “Összeraknom magam.”
Ezek a gondolatok jelentek meg bennem, de azonnal el kellett vetnem őket, mert nem tudtam azonosulni velük.
Ennek a bejegyzésnek az elején írtam: Ahogy visszagondolok erre a pár hónapra, úgy rémlik, hogy egyszer sem éreztem magam elveszettnek. Mégis megváltozott bennem valami, csak nehezen találom a megfelelő kifejezéseket. Arra, hogy mi és hogyan.
Élveztem magam megfejteni ma este. A szörnyű karaoke ellenére!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás