32. | Szeretem, amit csinálok

A digitális nomád életmód választása mellett számomra nagyon fontos tényező az, hogy szeretem amit csinálok. Az, hogy tulajdonképpen az egész életem a számítógép mellett zajlott. Nem kell tehát egy új formát választanom most, mert a mindennapjaimat behálózza a digitális élet.

Elmesélem a kapcsolódásomat az informatikával.

Én és a számítógép

Én még a hőskorban születtem. Nem volt a mindennapok része sem a számítógép, sem a mobil telefon. Valamikor 1987 környékén járhattunk. A számítógép mint jelenség akkor kezdett beszivárogni az életünkben. Magyarországról beszélek. Mi akkor még a COCOM-lista országa voltunk. A COCOM-lista egy, a keleti blokk országait sújtó, multilaterális kereskedelmi embargó volt. A lista az embargót koordináló 1947-ben alapított bizottság, a Coordinating Committee for Multilateral Export Controls (Multilaterális Exportellenőrzési Koordinációs Bizottság) első két szavának rövidítéséből kapta nevét. Ha volt is számítógép korábban, Magyarország lakosságához csak ezekben az időkben kezdett eljutni. Volt, hogy csempészve tudta az ember megszerezni.

1987 táján kaptunk az öcsémmel egy Ász Basic nevű kártyajátékot. Ennek jelmondata “A programozás gyerekjáték – még felnőtteknek is” volt. Ez egy olyan kártyacsomag volt, ami a programozás alapjait tanította meg. Ha jól emlékszem, nem sokra mentem vele.

Ebben az időben tett fel egy kérdést nekem az apám. A mai napig emlékszem rá, hogy a kádban dolgoztam. 11 éves voltam. Mi mást csináltam volna. A vértesszőlősi Samu nevű előemberről szóló dolgozatomat írtam. Te is ilyesmiket csináltál a kádban, nyugtass meg kérlek! Apu bejött és megkérdezte, hogy mit szólnék, ha vennénk egy számítógépet. Nem nagyon értettem a fogalmat. Azt mondta, egy Commodore-re gondolt. Én csak a komondor kutya fajtát ismertem, így miután a beszélgetést befejeztük, igazából egy kutya vásárlására gondoltam.

Ehhez képest nemsokára a család tulajdona lett egy Commodore VIC 20-as számítógép. Egy fiatal sráctól vettük meg, együtt mentünk el érte. A fiú lenyűgöző programot mutatott, amit ő írt. Egy három dimenziós fánk forgott a képernyőn. Mutatta a programot. Varászlatos volt. Azonnal éreztem, hogy én is szeretnék programokat írni.

Az elhatározás maradt, megvalósítanom azonban nem sikerült. Akkor még nem tudtam, hogy képes vagyok autodidakta módon tanulni. Akkor még nem volt internet (atya ég!), segítség nélkül semmire nem jutottam a számítógéppel. Hiába jártam 13 évesen szakkörre, ahol tanították nekünk a Basic nyelvet, egyszerűen nem értettem. Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentősséget.

Aztán 14 éves koromban apu hazahozott egy 286-os AT PC-t. Ez is a hőskor volt még, de ez a számítógép valahogy komolyabb volt. Olyan finomságok, mint winchester, meg egér még nem is voltak ebben a gépben. Egy Hercules monokróm monitor volt hozzá. Meg 2 db 3,5”-os floppy lemez. Az egyik lemezen az operációs rendszer (DOS) volt. Ezzel elindult a gép, utána ki lehetett venni ezt a lemezt. A másikon meg egy Quick Basic nevű fejlesztő rendszer.

Az igazi történet tulajdonképpen itt indult számomra. A számítógép komoly volt. Én magam is komoly ember voltam már, legalábbis azt gondoltam akkor magamról. A Basic viszont gyerekjáték. Persze ez nem igaz, ezt is csak én gondoltam akkor. Annak ellenére, hogy nem boldogultam vele, a kártya játék mégis csak egy játék volt, a helytelen következtetésem ebből pedig az lett, hogy akkor maga a program is játék.

Nekem komolyabb kellett!

Bementem tehát apu munkahelyére az informatikusokhoz és nekik szegeztem a kérdést, hogy tudnak -e adni nekem valami komoly dolgot, nem ezt a játékszert. Furcsán néztek rám, de rövid beszélgetés után adtak egy harmadik floppy-t, rajta a Borland Turbo Pascal-jával és bónuszként egy 600 oldalas Turbo Pascal egyetemi könyvet. Meg a “sok sikert!” tanácsot.

Azon a nyáron, 14 évesen megtanultam programozni a Turbo Pascalt. Az élet furcsa kis meglepetése volt az, hogy egy közgazdasági középiskolába jártam, ahol számítástechnikai programozó végzettséget szereztem. Az első évben kiderült, hogy a Turbo Pascalban fogunk programozást tanulni. Vagyis én úgy érkeztem meg erre a képzésre, hogy közel azonos tudásszintem volt az egyetemet frissen végzett tanárunkkal. Egy ideig sütkérezhettem abban az élményben, hogy az órákon párszor a jóváhagyásomat kérő pillantást kaptam a tanár úrtól.

Nagyon hamar elkezdtem komplett programokat írni, csak a saját szórakoztatásomra. Pár éven belül eljött a pillanat, mikor pénzt tudtam kérni azért, amit csinálok. Ez még a kilencvenes évek eleje volt.

Az évtized végére már elérhető volt az internet. Az első munkahelyemen ennek megfelelően megtalált a weblap készítés, emiatt mondhatom, hogy 25 év tapasztalatom van már a weblap készítésben. Szintén az első munkahelyemen talált meg a Visual Basic fejlesztés.

Azt meg majdnem kifelejtettem, hogy 1995 környékén ismerkedtem meg az Excel-lel. Úristen, majdnem 30 éve a barátom…

Mire észbe kaptam, már komplett másodállásom volt a mindenkori állandó munkáim mellett. Kiváló jövedelem kiegészítés volt, sokszor alvás helyett is dolgoztam. De mindig örömmel csináltam ezt a fajta munkát.

2002 áprilisa óta vezetek egy táblázatot, amiben minden magán munkám pontos időráfordítása megtalálható. Olyan ez, mint egy blokkoló óra: leülök dolgozni, és megnyomom a gombot. Ha felállok valamiért megint megnyomon. Másodpercre pontosan tudom, hogy mennyi időt töltöttem el számítógéppel végzett másodállásbeli munkáimmal. A táblázat most 25.000 sornál tart és 6.861 órányi munkát rögzített…

A digitális múltam összegzése

Az elmúlt 35 évben a számítógép a tanulásom, kikapcsolódásom, munkám, másodállásom. Hivatás szerűen bármit csináltam, csak digitálisan létezik. Talán 20 éve jutott először eszembe, hogy ha minden számítógépet kikapcsolnánk a világon, akkor nyoma sem maradna a szakmai munkámnak.

Emellett persze nagyon sok olyan dolgot tettem, ami megmaradhat. Falakat falaztam, kertet építettem, a lakásom és házam részeit építettem meg. Játszóvárat készítettem a gyerekeimnek. Fát ültettem. De ezek nem a szakmai munkám eredményei.

Mit szeretek még mindig ebben?

Annak ellenére, hogy ilyen sok éve nyomkodom a billentyűket, a mai napig szeretem ezt csinálni. A számítógép az a társam, akire mindig számíthatok.

Most is örömmel hallgatom, ahogy a billentyűzet kopog a kezem alatt. Élmény, hogy megszületnek az írásom sorai a monitoron.

Szeretem, hogy a számítógép segítségével rendet teremtek a saját káoszomban. Örömmel élem meg, hogy az én gépemen rend van. Magabiztosságot ad, hogy olyan módszerekkel dolgozom, ami az uralkodás illúzióját tartja fent bennem. Ezt a világot a saját kereteim között a magaménak érzem. Ez egy olyan tudás, amit át tudok adni másnak.

Szeretem azt, hogy a nap végére nincs a mailboxomban tíznél több levél. Szeretem azt, hogy Windows asztalomon nincs egynél több ikon. Szeretem a feladat lista programomat tölteni és fogyasztani. Élvezem, hogy minden dolgom a Google naptáramban van. Jó érzés, hogy tudom, hogy milyen email címeim vannak és melyiket mire használom. A jelszó kezelő programba olyan érzésekkel nézek bele, mintha Ali Baba barlangjába lépnék. Megelégedéssel használom az évek alatt kiválasztott programjaimat. Egyik használata sem kötelesség. Egyszerűen csak segítik az életemet.

Szeretem azt, hogy a kreatív élményeket meg tudom élni ennek az eszköznek a segítségével. Számomra öröm egy jól sikerült Excel tábla létrehozása. Akár magamnak készítem, akár másnak. Nagyon sok hálás tekintettel találkoztam már egy-egy megoldás átadása, vagy éppen a felhasználó szeme előtt való elkészítése után.

Minden weblap, amit készítettem öröm volt a végén. Száznál is többet készítettem már, és még biztosan vár rám pár.

Ha kikacsolódásra vágyom, a gépem mellé ülök le. Feltéve, ha otthon vagyok, mert úgy alakítottam az életemet, hogy ne legyek kocka. Sokat járom a természetet, biciklizem, utazok. Sokat vagyok társaságban. De ha nem ezeket csinálom, bármikor le tudok ülni a gépem elé.

Tervezésnél, tanulásnál ehhez az eszközhöz fordulok. Jó sok éve a Google teszi könnyűvé a mindennapjainkat. Egy kis ideje meg az AI turbózza fel a mindennapokat. Minden változást örömmel fogadok.

Így könnyű digitális nomáddá válni

Amikor azt mondtam, hogy az elmúlt életem minden eddigi eseménye arra felé terelt, hogy egy teljes életmód váltást meg tudjak tenni az olyan tények is a fejemben vannak, amiről most írtam.

Én az eddigi digitális életemet tulajdonképpen most csak a nomád jelzővel egészítem ki. Azt szeretném továbbra is csinálni, amit eddig is. Egyszerűen csak utazni is szeretnék munkavégzés közben.

A digitális világ nem mindenkinek való. Sok olyan emberrel találkoztam már, aki antitalentumnak vallja magát az informatikával kapcsolatban és igazat is kell adnom neki. Sok olyat láttam, aki azt gondolja, hogy felkészülten kezeli a gépet, pedig dehogy. És természetesen sok profit is látok magam körül. Mindenki másképpen csinálja. Éppen ezért a digitális életmód nem is mindenkinek lehet megfelelő.