Most elég gyors a tempó.
Ma fejeztem be az előző bejegyzést Hanoiról. Állok neki megírni ezt a bejegyzést Haipongról, úgy, hogy egyébként már nem ott vagyok.
Hogy hol vagyok, legyen a következő bejegyzés meglepetése.
Ebben a bejegyzésben Haipongban leszünk.
Miért?
Az 5 Hanoiban töltött éjszaka után eljött a távozás ideje. Több települést is szeretnék megismerni Vietnámon belül.
Pont két órával ezelőtt kérdezte meg az egyik barátom, hogy hogyan döntöm el, hogy hová megyek legközelebb.
Ez most úgy történt, hogy annyit tudtam csak, hogy a Ha Long öbölbe szeretnék jönni.
Nem sok mindent tudok erről a helyről, de a számok, amiket ismertem, ide hívtak. 1.500-2.000 km2 terület, egy 434 km2-nyi UNESCO világörökségi magterület és nagyjából 1.600 mészkőszirt és sziget.
És természetesen a tenger.
Egyértelmű volt, hogy ezt a területet nem hagyom ki.
Felkeltem szombaton, ránéztem ennek a nagy területnek a térképére és eldöntöttem, hogy ide jövök. Nem volt különösebb oka. Mert nem kellett, hogy oka legyen.
Újra buszon
Vettem egy buszjegyet. Az, hogy három órát kell utazni a korábbi utazásaim után négyzetgyökjel alá tett gyerekjátéknyi élménynek tűnt.
A busz a Hanoiban már meglátogatott öreg negyedből indult. Másodszor is hasonlóan kaotikus képet mutatott ez a városrész, mint első alkalommal.
Az élmény most annyiban volt más, hogy kipróbáltam egy olajban sütött, cukorral bevont tészta golyó süteményt. Az öreg negyed két látogatásának legjobb élménye ez a süti volt.
A busz 14:30-kor indult, engem 13:05-kor tett ki a taxi az út szélén. Volt még tehát több mint egy órám arra, hogy sétálgassak kicsit itt.
A több mint egy óra kifejezés valamiét nagyon keményen inflálódik itt Ázsiában. Fél perccel azután, hogy otthagytam a taxit, kaptam egy üzenetet. A mai busz 14:00-kor indul, legyek szíves a felszállási helyen lenni 13:50-kor.
Tudtam én, hogy nem szabad az utolsó pillanatban idejönnöm.
A busz profi volt. Kedves személyzet, légkondi, behűtött palack víz és kétszeri létszámellenőrzés.
Az indulás után 1 órával odajött hozzám az egyik csoportvezető, érdeklődött, hogy hol a szállásom, mert elvisznek oda, ha megérkeztünk.
Így derült ki, hogy ez a busz nem igazán megy Haipongba, ahová jegyet vettem. Ez az út oda vezet, ahová én végül 5 nappal később érkeztem meg.
Nagyon sajnálja – mondta a fiatalember – a kellemetlenséget, kissé odébb fog megállni a busz. De segít, hív nekem előre egy taxit. Ezt köszönettel nem fogadtam el. Majd megoldom én ott, ahol kell. Minden esetre értékeltem a gesztust.
A busz egy autópálya hatalmas körforgalmánál állt meg. Itt is elnézést kértek, de nekem csak eddig tartott az út. LOL.
Még le sem tettem a lábam az útra, már ott volt egy taxis és kissé ellentmondást nem tűrően mondta, hogy indulhatunk is.
Én is ezt a kissé ellentmondást nem tűrő módot használtam. Biztos voltam benne, hogy egy szavamat sem érti, de nem zavart. Ráadásul, ha jól emlékszem, nem is könnyítettem meg a dolgát, mert magyarul mondtam a szavakat. És csak a fejemben. Ott is csak csendben.
A szememmel intettem neki, hogy öreg, én most leülök, miattam te mehetsz. Majd – a sok taxis elképedésére – leültem az útpadkára. Megnéztem, hogy hol vagyok. A kissé messze a várostól kb. 25 kilométert jelentett. Megnéztem azt is, hogy hol a szállásom.
Aztán hívtam egy taxit az alkalmazásom segítségével és otthagytam az útszéli taxisokat.
Fél óra múlva megérkeztem Haipongba.
A szobám
Tegnap kérdezte egy barátom, hogy most milyen a szobám.
Kényelmes. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott.
Aztán azt mondtam, hogy tiszta, igazából csak kissé koszos, de ez abszolút az egészséges keretek között van. Három dolog maradt meg bennem. A haj a lefolyóban. A szappan relikviákat tartalmazó szappantartó. És a fogmosó pohár.
Ezt eszembe sem jut használni soha, de most valamiért belenéztem. Megállapítottam, hogy ezt régen nem mosták el.
Engem ezek a fajta kellemetlenségek egyáltalán nem érintenek kellemetlenül. Ez a műfaj ilyen és kész.
Egy furcsaság volt még ezzel a szállással kapcsolatban. Az előteret minden este 11 óra körül belakatolták. Mivel mind a négy éjjel kint voltam a városban, minden este fel kellett kelteni a portást. Ő ezt nem vette rossz néven. Ott aludt a lakattól 4 méterre. Ezért kissé érthetetlen volt, hogy miért is kell bezárni a kaput, de ahogy a következő célpont kiválasztását, úgy ezt sem kell megérteni.
Az viszont, hogy a lépcsőházba vezet ajtó is el volt reteszelve már adhatna okot a valós fejtörésre. A retesz ugyanis a porta felől volt elfordítva. Minden szoba minden ablakán rács volt felszerelve.
Azaz egy esetleges tűz esetén erősen korlátozott lehetőségekkel álltunk volna szemben. Teszem azt, ha portás nem nyitja ki reteszt, mi meg nem tudjuk betörni az ajtó vastag üvegét, akkor esetleg ropogósra sülünk.
Szerintem egy európai tűzbiztonsági létesítményfelelős infarktust fog kapni, ha ebben a szállodában száll meg.
A város
Az AI azt mondta erről a városról, hogy nem igazán bővelkedik a látványosságokban.
Egyetlen öreg, fából épült pagodát tartott említésre méltónak.
Én ezt másnap megnéztem. Látnivalók kipipálva.
Tényleg öreg épület volt. Nagyon békés, kissé túlzsúfolt a tárgyaktól. Viszont a fa szerkezete és teteje miatt volt egy különleges atmoszférája. Ehhez járult hozzá a láthatólag öreg vakolat a falak némely részén.
És a gyönyörű kert. Jó pár szoborral és egy kis aranyhalakkal tömött tavacskával. A kert annyira barátságos volt, hogy elkezdtem meditálni az egyik padra ülve.
A szúnyogok leszavazták ezt a tervemet. Így még egy darabig nézelődtem.
Aztán levontam a következtetést, hogy ez egy vendégszerető város. Rá kellett jönnöm, hogy a hotelben említett nehezített menekülési útvonal talán csak tradíció.
Ugyanis, amíg én a templom belsejét nézegettem, mindenki más csendben elhagyta a területet. És utána valaki lelakatolta a kijáratot.
Mindjárt eszembe is jutott, hogy milyen jó volt 10 napig egy buddhista templomban élnem februárban. Nosza, lehet, hogy itt lesz újra az alkalom. Kicsit beleborzongtam a gondolatba, hogy ha itt alszom az udvaron, akkor reggelre megesznek az anti meditáló rovarok.
Kicsit elgondolkodtam még azon is, hogy kulturális megközelítésből hány pontot érhet az a mutatvány, amikor kimászom majd a kerítésen. Szerencsére ekkor feltűnt egy szerzetes, akinek jó pár perccel előtte illedelmesen maghajlással és waival köszöntem.
Lehet, hogy ez volt a szerencsém? LOL. Kiengedett. És még tűz sem kellett ehhez.
Egyébként a következő napokban még sokat sétáltam a városban.
Összefoglalóan az a véleményem, hogy egy nagyon kedves települést sikerült a véletlen vezérelte utamon megismerni.
A szállásomtól pár kilométerre található városközpont igazi pezsgő városi élettel lüktetett. Rengeteg bolt, edzőtermek, éttermek, utcai árusok.
És a kedvencem, a sok kávéház.
A következő három napot reggeltől estig a városközpontban töltöttem. Jó pár kávézót kipróbáltam. Mindenhol finom volt a kávé, kiváló a wifi és kényelmesek a székek.
Egy igazán különleges élménnyel lepett még meg ez a város. Az egyik kávézóban nem beszéltek angolul, az itallap vietnámi volt. Így a kép alapján választottam egy italt.
Annyira szeretem az előzékenységet, amivel itt kezelnek. Rámutatok egy képre, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy azt szeretném inni. De mindig kérik a megerősítést, hogy biztos vagyok -e a választásomban. Ez most is így volt. Az egyetlen baj, hogy mindezt mindenképpen vietnámi nyelven akarják. Mivel nem értem a kérdést, általában csak a felemelt hüvelykujjammal jelzem, hogy rendben van a választás.
Egyszerű folyamat ez. Rámutatok a képre. Ő valószínűleg azt ismétli el, hogy mit rendeltem. Én meg egy nemzetközi jelzéssel azt üzenem, hogy azt szeretném inni, ami a képen van, de teljesen mindegy, mit hozol, jó lesz.
Itt most a hölgy nagyon szerettem volna azt a megerősítést nem csak szimbólum szinten, úgyhogy harmadik nekifutásra kimondott két nagyon érdekes szót: avokádó smoothie.
Szerintem látta rajtam, hogy innentől kezdve nem a mindegy lesz megerősítést kapta meg, hanem tényleg ezt akarom inni.
Mind a ketten nyertünk.
Még soha nem ittam avokádó smoothiet. Itt viszont kettőt is. Szerintem ha többet nem mondok erről, a mennyiség elmondja helyettem, hogy mennyire volt finom.
Azért elárulom: hihetetlenül finom volt. Az a lágy krémesség, amivel szétomlott a számban, az avokádó puhasága, nyers és mégis érett íze, a megfelelő mennyiségű cukor és a kiváló hab a tetején.
Valamiért nem érdekelt, hogy hány kalória lehet benne. Egyszerűen kellett egy második is!
A Belorusz kapcsolat
A városra még egy személy fog emlékeztetni, nem csak a bezártság és az avokádó.
A szállásomra megérkezve láttam egy – vélhetőleg – európai srácot, akivel köszöntünk egymásnak.
Aztán én pár óra erejéig a szobámba vonultam vissza. Majd elindultam kicsit felfedezni a környező esti utcákat.
Ekkor ismét összefutottunk. Bemutatkoztunk egymásnak, szóba elegyedtünk. Pár mondat után megkérdezte, hogy hová megyek. Mondtam, hogy nincs célom, csak kicsit sétálni akarok a környéken.
A következő kérdése az volt, hogy “egy sör esetleg?”. Ezzel az aznapi és a következő három estére szóló szokásunkat alapoztuk meg.
Aznap két órát söröztünk és beszélgettünk, mielőtt nyugovóra tértünk.
A rákövetkező napokon aztán a városban vagy a szállás körül tartottunk gyülekezőt este 6-7 óra körül és együtt vacsoráztunk is ittuk a csapolt sört.
A rekordot másnap este állítottuk fel, amikor ketten megittunk 5 nagy kancsó italt.
A sör itt szerintem energiaitalként működik, mert én még a négy liter per este fogyasztás mellett sem éreztem a fejemben sok mindent, ellenben alig tudtam elaludni.
Miután rendre túljutottunk a lakaton a szállásánál.
Evgenyij (nem is tudom, hogy az ilyen ismerősök esetében miért anonim a blogom) 20-25 éve érkezett először Ázsiába, azóta rengeteg évet töltött itt.
Nagyon sok nyelvi, történelmi és kulturális érdekességet tudtam meg tőle.
Mindezeken kívül is azzal búcsúztunk el egymástól ma reggel, hogy mind a ketten nagyon örülünk a véletlen vezérelt újabb találkozásunknak, mert nagyra értékeltük a beszélgetéseket.
Vele is úgy váltunk el, hogy tartsuk a kapcsolatot és szinte mind a ketten biztosak voltunk benne, hogy fogunk még találkozni.
Nem maradt más mondanivaló:
Бывай, Хайфон!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás
HA-HÓ!
Muszáj leírnom, az jutott eszembe, milyen jó olyan emberrel beszélgetni, akinek csak jó élményei vannak.
Aki csak ad és nem kér semmit.
„az élet szép, tenéked magyarázzam”
Puszi!
Apa