Az előző bejegyzéssel egy órája, este 10 óra előtt végeztem.
Nem sok tervem volt már mára. Ha őszinte akarok lenni – és mindig az akarok lenni -, akkor inkább azt írom, hogy semmi tervem nem volt már mára.
A karaoke party véget ért. A harmadiknak énekelő lány volt az egyetlen, aki tudott énekelni. Ennek ellenére nem égett ki az agyam.
Sőt, tovább dolgozott.
Le kell írnom, mire jutottam.
És – ma már másodszor – olyat teszek, amit még soha nem tettem. Az ágyamon ülök, és a lábaimon a laptoppal írok. És meglepődve tapasztalom, hogy a lepedőn milyen szépen működik az egerem.
Vacsora egyedül, majd kettesben
Mondjuk, a bekezdés címének első fele erős túlzás.
A hostel kertjében nem lehet egyedül lenni. De vegyük úgy, hogy egyedül ültem egy asztalnál. Egyedül írtam a laptopomon. Sörözgettem a kikapcsolt füleim szelektív csendjében.
Miután elhatároztam, hogy nem érdekel a karaoke, tényleg nem érdekelt. Mocskos hangos és hamis volt, de sokkal jobban lekötött az írás. Aztán meg az olvasás. Mert az előző bejegyzés elkészülte után olvasni kezdtem.
Ma még csak egyszer ettem (sült rizst marhahússal) és kissé éhesnek éreztem magam. Ezért rendeltem egy adag sült rizst marhahússal. Szerintem nem viccelek, mikor azt mondom, hogy nagyon szeretem a rizst.
Békésen olvasgattam egy darabig. A kedvenc írom, Douglas Adams zseniális mondatai legalább olyan jól esnek, mint a rizs. Egy darabig például ízlelgettem ezt a gyöngyszemet: “Úgy látszott, mintha másvalamit nézne, mint amit nézett, ahogy ott állt és nézett valamit.”
She seemed to be looking at something other than what she was looking at, as she stood there looking at something.
Jó pár oldallal végeztem, és a késői vacsorám kétharmadával is, amikor megláttam őt.
Éppen az ölembe mászott be.
Az egyik reggel már találkoztunk. Akkor egyszerűen lefeküdt az asztalra rántottám mellé. Most közvetlenebb volt.
Nagyon apró volt. Fekete. Lila nyakörvvel.
Nem mutatkozott be, ezért cuki macskának hívom.
Azon a reggel sem én érdekeltem igazán, szóval a kapcsolatunk nem éppen érdekmentes alapokkal indult.
Most is nagyon nézegette a tányéromat. Jól nevelt cuki macskának tűnik, nem nyúlt hozzá, csak vágyódva bámulta. Azt már lehet, hogy csak képzeltem, hogy közben a nyálát nyeli.
A marhás rizs nagyon finom. Szerintem ő is ezt gondolhatta. A vacsorám hátrelévő harmadából szépen kiválogattam a – pont a cuki macska szájához méretezett – hús falatkákat, ő meg minden falatot ügyesen megevett az ujjaim közül.
Kétszer harapott csak kicsit másképpen, de éreztem, hogy nem direkt teszi. Úgy éreztem, igyekszik óvatos lenni. Ahogy rajtam lépkedett, például – nagyon előzékenyen – nem dugta ki a karmait.
Meg is jegyeztem, hogy milyen kellemes érzés, ahogy a puha talpacskáival mászkál a meztelen combomon. Nyugalom! Rövid nadrág azért volt rajtam, nem meztelenül ültem a hostel kertben!
Szóval szépen megvacsoráztunk kettecskén.
Aztán még egy negyed órát közösen töltöttünk el.
Én a hátát simogattam és masszíroztam, a fejét vakartam, az oldalát melegítettem.
Ő a hátát púposította. A füleit hegyezte. A fenekét mutogatta. A farkát antennaként az ég felé meresztette.
És megállás nélkül dorombolt.
Kétszer elérkezettnek láttam az időt, hogy elhagyjam a kerthelyiséget. Ő még nem akart elengedni. Nagyon dörgölődzött, ezt úgy fordítottam le magamnak, hogy maradhatok még.
Végül elváltunk. Én már zuhanyoztam, most írok.
Ha reggel találkozunk, szerintem nem mondja el, hogy mit csinált.
És megállás nélkül dorombolt
Egyszer kétszer már eszembe jutott, hogy utána nézzek, hogy miért is dorombolnak a macskák.
Ma este jött el az ideje.
Ez a cuki macska olyan egyszerűen kezelte ezt a közös vacsorát, hogy egyszer csak az a gondolatom született meg, hogy tulajdonképpen én is csak dorombolok. Hónapok óta, megállás nélkül.
De ahhoz, a metafora valóság alapját kiderítsem, először is tudnom kellett, hogy miért dorombolnak a macskák.
Sejtettem, hogy nincsen mindent kizáróan egyértelmű válasz erre a kérdésre.
Az elfogadott álláspontok szerint a dorombolás nem egyetlen funkciót tölt be.
Amit találtam, az pont nem egyetlen válasz volt. A dorombolás lehet elégedettség. Komfort. Biztonság. Kommunikáció. Önvigasztalás. Stresszkezelés. Talán még regeneráció is.
Szóval a klasszikus „dorombol = boldog macska” túlzó egyszerűsítés.
És ezekkel a kondíciókkal elfogadom a saját magam alkotta metaforát.
Én bizony dorombolok. Hónapok óta. Megállás nélkül.
És megállás nélkül dorombolok
Nagyon sokszor írtam már, hogy nem megszűntek a zajok körülöttem.
Hanem megtaláltam egy belső rezgést, ami mellett a zajok elvesztették a hatalmukat.
Csak halkan jegyzem meg, hogy a dorombolás is rezgés. Belső rezgés.
Én úgy dorombolok, hogy nem azt mondom, hogy nincs félelmem (rendben, ezt lehet, hogy éppen mondom), nincs fájdalmam, nincs veszteségem. Én azzal rezgek belül, hogy itt vannak ezek a dolgok, de már nem irányítják az életemet.
Lehet, hogy ez nálam egy csendes igen az életre. Vagy csak egy stabil frekvencia. Egy alapzaj. Nem is tudom pontosan. Csak azt tudom, hogy ott van.
Nem csinálom a flow-t. Benne vagyok. Ahogy a macska sem csinálja a dorombolást.
Kívül hangos a világ.
Belül meg csak ennyi:
brrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás