4. | A döntés

Az utazásom bölcsője az álmodozás.

Gyermek korom óta számtalan alkalommal képzeltem el azt, hogy egy óceán partján élek, halászattal keresem a betevő falatot. Gerald Durell könyveinek hatására van egy másik álmom is, amiben amatőr természetbúvárként járom a világ csodálatos helyeit. Nos, ma már biztos, hogy sem halász, sem amatőr természetbúvár nem leszek.

Utazó azonban még lehetek, vagy, – ahogy manapság mondjuk: digitális nomád. Megírom a mesét, amiben a legidősebb fiú az internet hullámain lovagolva elindul az operenciás tengeren túlra, hogy megtalálja az álmait.

Az életem persze nem egy tündérmese. Egyszerűen csak élet a maga örömeivel és bánataival, ami oly sokunknak ebben a sokszínű alakban adatott meg. Az én utam is kataklizmában kovácsolódott ki. Hiszem, mert tanultam és tapasztaltam is, hogy a fejlődés, az előre lépés legtöbbször kataklizmák eredménye.

Az én világomat – eddig – három földrengés zúzta üres mondatokká. A második volt a sorsfordító. Akkor kezdtem el magamról tanulni, magammal békében élni. Erre is van divatos terminológia: ekkor kezdtem az önfejlesztésbe.

Természetesen ekkor találkoztam azzal a két emberrel, akik a saját tündérmeséjükkel elindították bennem azt a lassú növekedési folyamatot, ami majdnem napra pontosan hét év után szökkent szárba. 2017.11.17-én vettem részt Zárug Zita és Harkányi Árpád: Hogyan utazzuk be a világot napi 3533 forintból? című előadásán. Azonnal elolvastam a könyvüket is.

Már akkor szerettem volna világgá menni. 2024 nyarán újra előjött a menekülés terve.

De a sors adott még pár hónapot, hogy végül a döntésem 2024 novemberének végében szülessen meg.

Még mielőtt bárki megkérdezné, el kell mondjak még egy fontos dolgot. Nem a nagy ő miatt hagyom el a hazámat! Éppen ellenkezőleg: ő volt az egyetlen, aki miatt örökre itt maradtam volna.

A világban való utazáshoz, a digitális nomád életforma elkezdéséhez az egyik legfontosabb kellék a döntés.

2024 novemberében azt döntöttem el, hogy a következő hónapok során el fogom magam határozni az igen, nem kérdésben. Megyek, vagy maradok? Azonnal elkezdtem ezen gondolkodni, és ami ennél is fontosabb, ösztönösen a tervezést is elkezdtem. Két nap tervezgetés után rájöttem, hogy nyakig benne vagyok a dologban, s nem kell döntenem, mert eldőlt. Elmegyek.

Az alapkövek

Az én életemben minden döntést meg kell alapozni. Nagyon hamar felismertem azt, hogy hihetetlen módon együtt állnak az égen a csillagok. Úgy tűnik, hogy az elmúlt hét év arra készített fel, arra formázott, hogy ezt a döntést könnyen meg tudjam hozni. Azt javaslom, hogy hasonló helyzetben te is pucold le azokat az alapköveket, hogy biztonságosan álljon rajtuk az építményed.

1) A lányaim.

Két gyönyörű lányom van. A második földindulás következményeként a most húsz éves csirkém hét éve velem él. Tavaly a fővárosban élt egy albérletben, míg ott járt egyetemre. Nem tetszett neki sem a város, sem az egyetem. Hazajött Győrbe, most itt egyetemista és itt él a lakásunkban. Komolyan tanul, dolgozik, van egy jó fej pasija. Látom az útját, amin elindult. A kisebb lányom az édesanyjával él. Neki éppen november végén volt a szalagavatója. Ahogy néztem a műsort nagyon meleg érzések jártak át. Jó helyen van ő is. Jó emberek veszik körül. Neki is van egy jó fej barátja. Védelmező az iskolája, s nagyon céltudatos, tudja, hogy hol szeretne tovább tanulni. Úgy éreztem akkor, hogy ő is a saját útját járja már. Véletlen egybeesés, hogy másnap jött a harmadik földrengés az életembe.

2) Az otthon.

A családom széthullása után évekig kerestem az otthont. Mikorra megtaláltam, el is vesztettem. Ma már tudom, hogy az otthonom ott van, ahol a társam minden nap örömmel vár haza, velem akar álmodni és reggel velem ébredni. Akit félelem nélkül ölelhetek, csókolhatok és minden nap mondhatom neki azt, hogy szeretem. Ennek az otthonnak a megteremtése most sem sikerült. Újra kell kezdenem. Miért ne tehetném ezt a világ egy másik pontján?

3) Honvágy.

Negyvenkilenc éves vagyok és eddig huszonegy házban éltem. Tíz évnél több időt nem töltöttem egy településen sem. A jelenlegi városom, Győr egyenlő volt a szeretett nővel, többé ez a város sem hív. Soha többet nem fogok ott élni. Nem tudom megmondani, hogy hová való vagyok. Nincs olyan település, ahol eddig éltem és vissza szeretnék menni oda. Nincs kötődésem egyetlen hellyel sem. Ahogy mehetnék most Békéscsabára, vagy Sopronba élni, úgy mehetek mondjuk Egyiptomba is. Akár húzhatok is lapot arra a bizonyos huszonegyre…

4) Tárgyak.

A válásom közben – ha csak pár hónapra is, de – lemondtam minden dologról, ami addig fontos volt: ház, berendezések, könyvek. Semmim nem volt. A telkemen állt pár fa, mindet én ültettem. Mindegyiktől elbúcsúztam szóval és egy érintéssel. Megéltem azt, hogy semmim nincs. Az életem újra építése során megint lett lakásom, autóm, ezer darab könyvem és sok olyan dolog, amiket bár szeretek, de évek óta úgy gondolok rájuk, hogy egyetlen pillanat alatt el tudom őket hagyni. Hét éve az életem egy kényelmes és barátságos szobában élem, egy asztal és egy ágy körül. A páromtól egy laptop táskával és egy táska ruhával költöztem el. Most egy asztalnál ülve írom ezeket a sorokat. Az ágy a hátam mögött vár. A fürdőszobában a csapon van minden tisztálkodó szerem. Nem azért mert nagy a csap. A fogkefe, a borotva és a deo stift elfér két tenyérnyi helyen. Nincs olyan tárgy, ami vissza tudna tartani. Nem kell magammal vinnem szinte semmit. Ágy és asztal mindenhol várni fog, a többi most nem számít.

5) Család.

Az egyik legkeményebb dió. Szerető és barátságos családom van. Mindenki megérti a döntésem és még támogatni is tudják a bátorságomat. Kisebb lányom mondta nekem “apa, ez nem lesz jó, mert alig fogunk találkozni.” Elmondtam neki, hogy boldog vagyok, hogy a saját útjukon látom kettőjük életét. Olyan úton, amiről szemmel látható, hogy jó nekik. Nem elhanyagolható módon, nekem is tetszik az útjuk, és nagyon szívesen nézném az ő boldogságukat a szomszédból. De már nem azonos az utunk. És én azért nem maradhatok, hogy a szomszédból nézzem ezt a csodát. Nagyon nagy boldogsággal fogom ezt nézni pár ezer kilométer távolságból is. Anyunak arra a félelmére, hogy ritkán tudjuk majd megölelni egymást, azt mondtam, hogy a világ nem olyan nagy hely, hogy a távolság akadály legyen. Kevesebbet öleljük majd egymást, de nem a semmibe megyek. Csak pár órával messzebb leszek…

6) Vagyon.

Egy lakásom van, amit hónapokkal ezelőtt átadtam a lányomnak. Van egy imádott autóm. (Toyota Corolla Sedan 1.6 Active LED Trend+.) A lakásomat az állampolgárságommal együtt megtartom Magyarországon. Az autómat eladom, az ára lesz a tartalék a zsebemben az indulásnál. Úgy megyek el, hogy amim Magyarországon marad, az a lányaimnak marad itt, az utam egy részéig ennek finanszírozása az én feladatom. Nem égetem tehát fel a hidakat, de nem saját magamnak, hanem a véreimnek tartom a hídfőállást.

7) Pénz.

Azt már eldöntöttem, hogy megyek. Azt, hogy hová és ott mit csinálok a következő hónapokban fogom megtalálni. Tudom, hogy hamarosan megszólít a konkrét gondolat. Vannak magyar munkáim, amik a magyar költségeim egy részét fedezik. Ezt az utazást nem a pénzért, a vagyonért vagy a hírnévért kezdem el, hanem az álmaim eléréséért. Szeretek dolgozni, biztos vagyok benne, hogy nem lesz gond megtalálni azt, aki az én tudásomat szeretné alkalmazni.

8) Barátok.

A felsorolás végére hagytam a családom utáni legnagyobb vagyonomat. Rendkívüli barátaim vannak. Olyan emberek akiket szeretek, s akik ki tudják mondani, hogy szeretnek engem. Akiktől bármikor kérhetek segítséget, támogatást, s akik bármikor számíthatnak rám. Srácok, szeretlek titeket, de miattatok sem maradhatok. Mennem kell! Tudjuk mindannyian, hogy nem fogjuk elveszíteni egymást!

9) Hobbi.

Hobbim a természet járása. Kell erről többet mondanom?

10) Magyarország.

Pár éve bennem él az a gondolat, hogy nem jó itthon. Nem szeretem azt a mentalitást, ami azt mondja, hogy ha nem ilyen vagy, akkor olyan és kész. Nincs alternatíva. Egy olyan országban szeretnék élni, ahol tíz emberből nem egy, hanem hat-hét mosolyog vissza rám. Ahol az emberi kapcsolatok nagy részét a barátság, az őszinteség, egymás tisztelete vezérli. Megpróbálok Magyarországon kívül magyar lenni, hátha máshol büszke lehetek arra, hogy magyarnak születtem.

Vágyom a világra. Ő nem fog ide jönni, nekem kell tehát hozzá elmenni. Megkeresem a következő asztalt, ágyat és miközben az álmaim élem egyszer majd megtalálom az otthonomat is… Lehet, hogy több országot is bejárok, míg majd az egyik így fog suttogni nekem: “Itt álmodd az utolsó álmodat!”