Jó hogy nem turistának jöttem erre a szigetre. Most éppen egy határidős munka mellett élem a mindennapjaimat. De napról napra ér valami érdekes élmény, vagy új tapasztalás. Az utolsó bejegyzést a múlt héten szombaton írtam, ma csütörtök van. Elmesélem, milyen események történtek velem öt nap alatt.
Vasárnap – 08.31
A hónap utolsó napja egyben a hét utolsó napja is. Ezen a napon éltem meg azt először, hogy valakivel beszélgetve eljött a pillanat, mikor nekem már szeptember volt, neki meg még augusztus. Nem csak 6.600 kilométer választott el bennünket egymástól, hanem egy hónap is. Ez azonban nyilván éjszaka történt, elnézést kérek, hogy rögtön egy előreszaladással kezdtem.
Mivel éjszakánként későn fekszem le, a napokat nem az otthon megszokott korai keléssel kezdem. A napom első fele munkával telt, itt olyan érdekességeket tudnék csak megemlíteni, hogy milyen nagyon jó szakmai módon is együtt dolgozni. De ezzel inkább csak keveseket untatnék.
Volt azonban az AI-al egy kis egészségügyi konzultációm. Ezt írtam neki: Thaiföldön vagyok egy hete, életemben először Ázsiában. Az egyik orrlukam belsejében keletkezett egy seb. Mintha a bőröm felső, legvékonyabb rétege sérült volna meg. A seb nem gyógyul, erősen képződik rajta egy sárgás színű kemény réteg, ami időnként leesik. Olyan mintha a sebből szivárgó váladék szilárdulna meg. Ezen kívül a homlokomon és az államon is lett olyan körömnyi seb, ami szintén finoman nedvességet termel és ez a nedvesség rá szárad a foltra. Mi lehet ennek az oka? Van okom aggodalomra?
A válasz megnyugtató volt:
Értem a helyzetedet, és teljesen jogos, hogy aggódsz, mert külföldön, ismeretlen környezetben minden szokatlan tünet ijesztő tud lenni.
A leírásod alapján több dolog is szóba jöhet:
- Felületes bőrfertőzés (impetigo):
- Ez egy gyakori bakteriális bőrbetegség, amelyet főleg a Staphylococcus aureus vagy a Streptococcus pyogenes okoz. Jellemző rá, hogy apró sérülés helyén sárgás, mézszínű pörk képződik, ami könnyen leválik, alatta nedvedzik, majd újra pörk képződik. Ez pontosan illik arra, amit az orrodban és az arcodon tapasztalsz.
- Az orr belsejében különösen gyakori, mert ott sok baktérium él, és a trópusi, meleg, párás környezet elősegíti a gyulladást.
- Nem valószínű, hogy súlyos trópusi betegségről van szó, sokkal inkább egy hétköznapi, de kellemetlen bőrfertőzésről.
Kérdezés nélkül elmondta, hogy mit tudok most tenni, mikor forduljak orvoshoz, még egyszer megnyugtatott, hogy ne stresszeljem szét az agyam: valószínűleg felületes bakteriális bőrfertőzésed van (impetigo), ami nem ritka a trópusokon, főleg ha a bőröd kicsit sérült volt. Nem életveszélyes, de kezelni kell, hogy ne terjedjen tovább. A legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás egy helyi antibiotikumos kenőcs beszerzése a patikában. Mondjuk, ilyen szinten még nem jelezte, hogy mennyire ismer, mert nem lepődtem volna meg ha valami ilyesmit mondott volna: Soma, tudom, hogy nem aggódsz, de ha aggódnál sem kellene ezt tenned…
Természetesen a választ követő szokásos kérdése is nagyon hasznos volt: Szeretnéd, hogy írjak neked thai gyógyszertárban használható konkrét hatóanyag-neveket és thai márkaneveket, amiket be tudsz kérni? Szerettem volna. Így vasárnap életemben először meglátogattam egy ázsiai gyógyszertárat. Megmutattam az AI beszélgetésben azt a gyógyszer nevet, amit javasolt nekem az Algoritmusdoktor (MediBot).
Vasárnap elkezdtem egy AI minikurzus elvégzését, így örömteli volt a fenti példa, mert azt gondolom, hogy egészen jó szintre sikerült fejlesztenem a prompt engineering képességeimet, azaz a mesterséges intelligenciával való hatékony kommunikáció művészetét és technikáját. A prompt engineering azt jelenti, hogy tudatosan megfogalmazod és felépíted a kérdéseidet, utasításaidat vagy leírásaidat egy mesterséges intelligencia (például ChatGPT) számára, hogy a lehető legjobb választ kapd. Olyan, mintha megtanulnád a „közös nyelvet” a géppel: a jó prompt pontos, kontextust ad, és egyértelművé teszi, mire van szükséged.
Az előző mondatokból kiderült már, hogy aznap is elmentem sétálni, megvenni a kenőcsőt (amit egyébként kétszer használtam és elmúlt a bőrfertőzés!), kaját és piát. Sokan kérdeztek tőlem sok mindent az elmúlt napokban, ezek a beszélgetések jó alapját adják egy ehhez hasonló blog bejegyzésnek. Mivel a kérdések között sok azonos van, többször elmondom ugyanazt, így mire ide érek, hogy írok a mindennapokról, már nem nagyon kell gondolkodnom.
Ezért, mikor a kaja és pia bevásárlást említettem az előző mondatokban, eszembe jutott, hogy érdekes kérdés itt a hűtőszekrény. A szoba hőmérsékletű vizet nem kívánja a szervezet. Hiába, a trópus az trópus. Ezért a hűtőbe mindig kell vizet tenni. Még akkor is, ha nem igazán vagyok oda a hideg vízért. Jobb a hideg, mint a meleg. A csapvizet nem isszuk. A hűtőszekrényben 3 polc van. Mivel albérlő vagyok itt, egyet vettem használatba a háromból. Nem hangzott el olyan kérés, vagy utasítás, hogy ne használjam a másik kettőt, vagy csak ezt az egyet használhatom. Mégis az első pillanattól ez a felállás. Egy polcra nagyjából a következő dolgokat tudom bepakolni: egy palack víz, egy doboz tojás, két-három Nescafé, egy-két készétel és egy kis zöldség. Ennek csak annyi jelentősége van, hogy a túlélő készleteimet nem a hűtőben halmozom fel. A konyhában polc is csak annyi van, hogy az a pár edény fér el rajta, amink van. Így még a hűtő tetejét neveztem ki raktárnak a magam számára. Itt tartok egy csomag tésztát, pár zacskós levest, pár almát és egy két hal konzervet. No, ennek a rendkívül nagy tárolókapacitásnak az eredménye, hogy kb. kétnaponta hozok haza némi tápszert. Vizet szinte mindig. Azt hiszem, nem tévedtem, mikor azt mondtam, hogy “Minimalista életet élek.”
A mindennapi élelmiszerek beszerzése közben adtam enni kicsit a lelkemnek is. Lementem a tengerpartra és kicsit nézegettem a tengert. Az elmúlt két hétben hetente ötször úsztam átlagosan. Többen kérdezték, hogy a tengerben. Nem. Ennek pedig az az oka, hogy a házhoz közel lévő tenger szakaszon nem lehet úszni, mert nagyon sekély és sáros aljú a víz, elég hosszú távon. Magyarul kellene 100-200 métert gyalogolnom a homokban, hogy valami szikla akadályon átmászva el tudjak merülni a vízben. Ezt a torna mutatványt nem vágyom megtenni egyszer sem. A strand nincs olyan messze. Biztosan furcsán hangzik de annyira nem vagyok oda a strandokért. A vizet imádom, nem napozom és nem fekdesek homokban. Mondhatom úgy is, hogy még nem találtam meg a számomra kedves tenger vizi fürdési lehetőséget. Jó, ennek lehet az is az oka, hogy nem is kerestem. A tőlem kb. 50 méterre lévő medencében úszom minden alkalommal.
Visszatérve vasárnapra! Lementem a tengerpartra és eszembe jutott a csendes szemlélődés közben, hogy tulajdonképpen ha hazafelé veszem az irányt, akkor mehetek akár a tengerparton is. Ezt az elgondolást meg az követte, hogy mehetek meztelen lábbal, akár a vízben is. Ez olyan jó ötletnek tűnt, hogy azonnal meg is valósítottam. Viszont azon a ponton, ahol a partról fel kellett volna mennem, nem mentem fel, mert kíváncsi voltam a keretekre. Elmentem addig, ameddig tudtam. Ezek a helyek is látszódnak az alábbi képeken.
Ahol nem folytathattam az utamat hazafelé (úszás nélkül), ott cserébe azért, mert vissza kellett fordulnom, egy nagyon békés helyet kaptam arra, hogy meditáljak. Éltem a lehetőséggel. Ez volt az első ázsiai tengerparti meditációm.
A nap hátralévő részében még egy érdekes dolog volt. A konyhában találkoztam a minap megismert kicsi gekkó féleség unokabátyjával. Az ablakon ülve köszönt rám, aztán ijedtében elbújt a a csöpögtető mögött. Kár, hogy így elrohant, mert készítettem volna jobb képeket is…
Hétfő – 09.01
Mikor a bekezdés elején azzal kezdtem, hogy nem turista vagyok itt, akkor azt úgy értettem, hogy nem turista vagyok itt, legalábbis nem érzem annak magam.
Azért gyorsan megkérdeztem az AI-t, hogy mit is a jelentése a turista fogalomnak. Ez olyan érdekes beszélgetés volt, hogy erőt kellett vennem, hogy ne tegyem ide. Inkább írok belőle egy másik bejegyzést. Előzetesen annyit, hogy akár mégis nevezhetném magam turistának, de nem teszem, mert én arra gondoltam, hogy a turista az ideiglenesen utazó, kiránduló személy.
Én nem ideiglenes utazást terveztem, és semmiképpen sem kirándulgatni jöttem ide. Itt élek. Igyekszem hétköznapi életet élni. Biztosan közzé teszek majd képet, amin vigyorogva iszom a kókuszdiót, amíg a jetski-re várok, de ez nem a mindennapi életem része. Az anyagi lehetőségeimet figyelembe véve sem ezt a fajta életet valósítom meg. Ezért, amikor az elmúlt napok beszélgetéseiben szóba került az, hogy voltál -e már itt, meg ott, kipróbáltad már ezt, meg azt, szinte mindenre azt mondtam, hogy még nem, ha egyáltalán ki fogom. A másik elgondolásom ezzel a témakörrel kapcsolatban, hogy ha egy turista egy vagy kettő hét alatt meg tudja nézni itt azt, amit szeretne, akkor én a rendelkezésemre álló kb. három hónap alatt többször is meg tudok nézni bármit. Nem kell tehát kapkodnom és semmivel nem vagyok elkésve.
E hosszas bevezető után bevallom, hogy a hétfői nap nagyobbik részét is a laptopom előtt ülve munkával töltöttem el.
Este azonban elmentem a híres Fisherman’s Village Night Market-re, amiről már Magyarországon is hallottam, megfogalmaztam, hogy én ennek a közelében szeretnék élni. És természetesen egészen másnak képzeltem el…
Ez az éjszakai piac este hattól tízig van nyitva. A piacot az első felfedezéseim alapján három területre osztanám fel: 50% a mindenféle szarokat árusító részek, 25% koktélok és 25% a kaja.
Az 50%-on megkapsz mindent, amit minden más ország hasonló piacain is árulni szoktak: pólók, gatyák, hangszórok, órák, csetreszek és kütyük, mindenféle a minimalista életben abszolút nélkülözhető vacakok. Az itt található áruk 98%-a szerintem a Kínai Népköztársaság terméke, amit semmi esetre sem ítéletként fogalmazok meg. Egyszerűen csak azt akartam mondani, hogy ha az árusokat kicserélném mondjuk magyar eladókkal, akkor nem nagyon veszem észre, hogy nem Magyarországon vagyok. Jó, törökmézet, meg kakasos nyalókát itt nem tudtam volna venni… Ezen a területen csak annyi időt töltöttem el, amíg keresztül gyalogoltam, és az általam megnézett termékek száma erősen konvergált a nullához.
A koktélos terület vonzása irányomba nagyjából egybe esett a technikai terület vonzásával. Igazából még azt sem néztem meg, mennyibe kerül egy koktél, annyira nem érdekelt a téma.
Számomra nem maradt más tehát, mint a kajás terület. Ezt viszont kétszer is körbejártam, gondosan mérlegelve, hogy a szuper kínálatból mivel lakjam jól a hétfői estén.
Vasárnap egy másik helyen már érdeklődtem a rovarok iránt. Ahogy azt “A gasztroforradalom kimaradt belőlem” című írásomban jeleztem, a szándék megvolt bennem, hogy rovart egyek. A tegnapi sikertelen keresés után itt megláttam az áhított élelmiszert.
Megkóstoltam. Nagyon ízlett! Én egy rovar mixet kértem. Ennek az ára 150 Baht volt. Az egyszerűség kedvéért tízzel lehet szorozni az összeget, amit írok és akkor magyar Forint lesz az eredmény. Mondhatjuk tehát, hogy két gombóc magyar fagyi árért élhettem át ezt az élményt. Ebben a következő tételek szerepeltek:
- Sagu lárva: egy trópusi lárva, amelyet a vörös pálma bogár (Rhynchophorus ferrugineus) lárvája. Sok délkelet-ázsiai országban, így Thaiföldön is, a helyi konyha különleges csemegéjeként fogyasztják. A lárvák a sagu pálma törzseiben élnek, és gazdagok fehérjében, zsírokban és ásványi anyagokban. No, nekem egyedül pont ez nem ízlett…
- Tücsök.
- Fehér tücsök.
- Sáska.
- Báb. (Pupa.)
- Csirke gyomor. Tudom… Ez nem rovar! De adták a mixbe. Töpörtyű íze volt.
A fenti tételeket kiporciózták, miután már eleve sülve vannak kitéve az asztalra. Valami spriccelővel az egyik árus lefújta és valamilyen fűszert, vagy sót vékonyan elhintettek rajta, mielőtt egy egyszerű nejlon zacskóban a kezembe nem vettem volna. Hurkapálcát kaptam hozzá, kezdetben azzal szúrtam fel a falatokat, de ezt meguntam és kézzel fejeztem be az evést. A Sagu lárva sem volt rossz, de annak volt valami olyan mellékíze, ami nekem nem jött be. A többit még meg fogom kóstolni párszor.
Én az étkezés öröméért ettem rovart. Nem azért, hogy kipipáljam egy nem létező listán ezt a tevékenységet. Erre utal az előző bekezdés utolsó mondata. Azonban az egyik képen látható, hogy van még kihívás a témában, számomra is. A kis skorpió 150, a nagy 200 Baht. A pók és a százlábú 400. A skorpió és a pók számomra kicsit rémisztőek voltak az étkezés előtt. A százlábú már akkor sem. Mire belejöttem a rágcsálásba (kb. az első falat után), a skorpió már nem volt ijesztő. A fullánkja nincs rajta, így gondolom, az ember csak elrágcsálja egyben. A pók azért ma még nem vonzott, és ennek nem csak az ára volt az oka… De úgy érzem, fogok lakmározni mind a kettőből.
A rovar kalandon túl nagyon sok finom és illatos élelmiszert és italt lehet kapni ezen a piacon. A thai, kanai és japán konyha kedvelői ugyanúgy megtalálják a számításukat, mint a péksüteményre kiéhezett európaiak, a mindenféle grillezett dolgok szerelmesei. Grillezve kaphatsz kukoricát, disznót, marhát, tengeri herkentyűt. Az ételek közös jellemzője a nagyon gusztusos kinézet és az ennél is jobban hívogató illatok.
Az itt felszolgált italok gyümölcs alapúak, gondolom, alkoholt csak a koktél országban adnak. Itt valódi kókuszdiótól kezdve ihatsz a smoothe-ig és a facsart gyümölcslevekig mindent.
És ha a második gyomrodban van még hely a desszertnek, akkor kérhetsz csokiba mártott szőlőt, epret (nagyon gusztusos!), thai sütit, európai sütit, palacsintát.
A rovarok elfogyasztása után úgy éreztem, hogy jól laktam. Ez kb. két maroknyi rovart jelentett egyébként. De azért ez az érzés hamar elmúlt, annak ellenére, hogy az étkezésem teljesen átalakult, amióta itt vagyok. Nem csak mást, hanem kevesebbet is eszem.
Úgyhogy a vacsorámat egy helyben elkészített pad thai jelentette. Ezt 90 Baht-ért vettem. Az otthoni ár kb. ötödéért. A szemem előtt készítette el egy néni, élvezettel figyeltem, hogyan forgatja a kanalat. Én neki is megköszöntem, hogy elkészítette nekem a vacsorámat. Örömmel fogadta a wai-t. Szerintem nincs ehhez hozzászokva. De én nem turista vagyok, szeretném megengedni magamnak, hogy kedves vagyok a helyiekkel, hiszen ők is kedvesek velem…
Az ételt a számomra már jól ismert területen fogyasztottam el, ott ahol naponta szoktam sétálni. Hazafelé vettem pár apróságot a “kamrámba” és leültem a háztól 170 méterre meditálni a tengerparton. Itt kicsit hangosabb volt a tenger, így a vezetett meditációmat nehezen hallottam. Hálás vagyok, hogy már olyan sokszor volt alkalmam hallani, hogy talán fejből is el tudnám mondani.
Kedd – 09.02
Ez a nap is nagyrészt a munkával telt el.
A napra egyetlen tevékenységet terveztem csak. Magyarországon az egyik barátommal minden kedden 2 órát közösen töltöttünk el. Az együtt végzett tevékenységek központ eleme a beszélgetés. E köré tettünk mindig valamit: hosszú séta, íjjászkodás, kerékpározás, kártyázás stb. Együtt voltunk egyébként a Tátrában.
Már hónapokkal ezelőtt megbeszéltük, hogy ezt a fajta együtt töltött időt nem fogjuk hanyagolni, annak ellenére sem, hogy térben áthelyeződtem. Ez volt az első, nem “hagyományos” közös sétánk. Mert mind a ketten sétáltunk. A gyaloglás részletei:
- Indulás: 16:00 és 21:00
- Távolság 9 km és 8 km.
- Helyszín: Koh Samui és Tata
- Eszköz: Telegram
Ez az alkalom pontosan azt igazolta, amit többször leírtam már a blogon. A távolság bizonyos esetekben semmit nem jelent a kapcsolatok szempontjából.
Természetesen van olyan kapcsolatom, ahol nagyon is számít ez a távolság, de ez a mai séta nem ezt üzente. A barátommal való kapcsoltunk minősége szempontjából semmi különbség nem volt e között és a legutolsó magyarországi séta között.
Én egyébként úgy érzés alapján mentem az út mellett, körülbelül formán arra, amerre első nap hozott el ide a taxi. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy ott állok a repülőtér bejárata előtt. Az mondjuk hozzá tartozik az igazsághoz, hogy a repülőtér kb. olyan környéken van, ahol nálunk retró akció filmeket forgatnak. Ez sem kritikai megjegyzés, egyszerűen csak azt mondom, hogy Koh Samui-n számomra van az első olyan repülőtér, amit egzotikus filmekben, trópusi környezetben szoktunk látni, s amit nem a high-tech beton dszungel jellemez. A repülőtér bejárata ennek és a környezet által sejthető elvárásnak felel meg.
Ezen a napon nem készítettem egyetlen fényképet sem.
Szerda – 09.03
Lassan nem teszem hozzá a napok leírásához, hogy dolgoztam. Vegyük úgy, hogy ez nálam is az alap napi tevékenységek közé tartozik.
Kora délután azonban megint olyat tettem, amit még soha életemben. Az eddig felgyülemlett szennyes ruháimat szépen bepakoltam a laptop hátizsákomba. Elindultam mosni. Ugyanis a lakásban nincs mosógép. Sem, mert mosogatógép sincs. Meg kávéfőző sem. Azt hiszem, nem tévedtem, mikor azt mondtam, hogy “Minimalista életet élek.”
Tudtam a házigazdámtól, hogy 30 Baht lesz a mosás. Vele egyébként napok óta egyre többet beszélgetünk, örülök, hogy ilyen szinten beavat a bizalmába. Ma (csütörtökön) már egészen személyes jellegű problémával is megkeresett. Tudtam tehát, hogy egy kicsi összegért fogok tudni mosni, és nem nagyon lesz lehetőségem a helyszínen várni a mosás végére. Ami egy óra körül lesz.
Azt azonban nem tudtam, hogy csak 10 Baht-os pénz érmével tudok fizetni. Nekem kettő tízesem, meg kettő ötösöm volt. A mosoda az utcán volt egy tető alatt. Egy családi ház előtt. Egy Kínai Népköztársaság beli hölgy üzemeltette a céget, tőle kértem segítséget. Kinyitotta az egyik gép pénzbedobó nyílása alatti kis doboz lakatját, beletette a két ötösömet és adott helyette egy tízest. Az üzletet látva még viccből sem akartam megkérdezni, hogy tudok -e kártyával fizetni. Annál is inkább elkerültem volna ezt az otromba tréfát, mert egyrészt már régóta nem szeretek ilyet csinálni, másrészt a hölgy nagyon segítőkész volt. Először a pénz váltással.
Majd azzal, hogy az egyik tízest, amit ötször dobtam be, és jött vissza a nyílás másik oldalán, ő is bedobta nekem többször. Hogy aztán kinyissa a nyílás alatti kis doboz lakatját, beledobja a nem jól funkcionáló tízesemet és adjon egy másikat, amit hamar vissza is dobtunk az időközben újra lelakatolt dobozba.
A mosási instrukciók ennyiben ki is merültek. Három darab tízes, oda kell beszúrni, majd tangózzak vissza egy óra múlva. Azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy a gép adagol -e mosószert, bár ezt én is az esélytelenek pozíciójában gondoltam csak komolyan. Nem adagol, azt hozni kell. Legközelebb biztosan viszek, most megkérdeztem, hogy nem tud -e kisegíteni. Így lett mosószerem. Hálás vagyok ezért a segítségért.
Elmentem a szokásos utcámra, azzal a szándékkal, hogy kiválasztom, hol töltsem el az egy órát. Ezzel a választással el is ment az időm negyede, de ezt nem bánom, mert szeretek sétálni. Egy jó kávé és egy nagyon finom görögdinnye smoothie társaságában töltöttem el az időmet.
És az éppen aktuális könyvem is jelen volt a kávézóban. Michelle Cohen Corasanti: A mandulafa című könyvéről van szó. Ez a regény egy palesztin fiú történetét meséli el, aki tizenkét éves korában elveszíti otthonát és családját az izraeli megszállás következtében. A fiú különleges matematikai tehetsége révén képes elhagyni háború sújtotta szülőföldjét, és Amerikában új életet kezdeni. A regény a szeretet erejéről, a gyűlölet áráról és a megbocsátás lehetőségéről szól. Ennél sokkal fontosabb, hogy olyan regényről van szó, aminek a címlapján ez a felirat áll: “Előreláthatólag az évtized egyik legnagyobb könyvsikere.” Nekem az első oldalakon megmutatta a könyv, hogy miért írta rá valaki ezt a mondatot.
Ami izgalmassá tette a kávézóban a könyvet, hogy ott olvasva jelent meg egy új szereplő. Beszéljen helyettem egy képernyő fotó:
Mikor visszamentem a tiszta ruháimért, nem volt ott a hölgy. Igaz, nekem elég volt a gép. Szerencsére ez nem zárható gép, csak le kell csukni a tetejét. Igaz, hogy így más is elvihetné a ruháimat, de feltételezem, senkinek nincs szüksége a szakadt polóimra, meg alsó gatyáimra. A fürdős törölközőmet mostam még ki, meg egyetlen pár zoknit. Amióta itt élek, nem nagyon viselek zoknit. A napi séták során a futócipőmben gyalogolok csupasz lábbal.
Hazaérve úsztam egyet. Úgy tervezem, hogy ez a napi rutinom része lesz. A héten növeltem a múlt héten elkezdett időt, amit úszásra fordítok.
Az úszási technikám talán egy kicsit kiforrottabb, mint amit annak idején Eric Moussambani tudhatott magáénak. Mondom, nem sokkal… Remélem, ez változik majd, mint ahogy is, hogy egyhuzamban mekkora távot tudok megtenni. Élvezem nagyon ezt a medencét, jó, hogy van lehetőségem használni. Ha erre is azt mondom, hogy hálás vagyok érte, előbb-utóbb valaki elküld a fenébe. Úgyhogy ebben az esetben nem mondom, de a hátam mögött keresztbe tettem az ujjaim és igenis erre gondolok.
Csütörtök – 09.04
Ez is a tegnap lett hirtelen. 2:31 van, de esküszöm, még tegnap kezdtem el írni ezt a bejegyzést.
Egész nap dolgoztam. Kiültem a teraszra és szerettem a finoman mozgó levegő frissességét.
Ma nem voltam sehol, csak úszni. Ezt viszont különlegessé tette az, hogy miközben halat imitáltam a vízben, elkezdett cseperegni az eső. Aztán esni, de sajnos ez nem tartott sokáig. Pedig nagyon kellemes élmény volt az eső cseppek simogatásában úszkálni.
Mivel elállt, úgy döntöttem, hogy meditálok egyet, méghozzá a medencében. Állva, illetve a könyökömre támaszkodva, kapaszkodva a szélén. Az esőre gondolva a medence szélére tett telefonomat letakartam a törölközőmmel és nekiláttam a tíz perces elmélyülésnek. Közben elkezdett esni az eső, és ez nagyon különlegessé tette a pillanatot: a hold fényében egy pálmafák tövében épített medencében lazulva, fejemre eső cseppjeit érezve kikapcsolni. Az előbbi mondatban bemutatott vizuális élményből természetesen semmit nem láttam, hiszen tíz percig csukva volt a szemem. Ez semmit nem von le a pillanat varázsából.
Úszás közben végig lehetőségem volt egy kb. húsz centis gekkót nézegetni a medence melletti ház falán. Sztoikus nyugalommal figyelte a delfinné válási kísérletem izzadtság szagú pillanatait.
Még egy téma. Többen is kérdezték, hogy berendezkedtem -e? Erre csak azt tudom mondani, hogy azt a töménytelen mennyiségű dolgot, amit az Ázsiába költözésem örömére magammal hoztam, nagy nehézségek árán elpakoltam két hét alatt. Az alábbi képek egyikén látható kis akasztós polc a jelenlegi teljes felszerelésemet, mínusz a laptopom mutatja. Illetve, a képeken látható a szobám teljes felszerelése is. Plusz egy nagyon finom alma, ami azért érdekes, mert körte íze van.
Az elmúlt napok sok-sok apró örömét meg sem említettem: családi hívások, baráti érdeklődések, sok finom falat, jól elvégzett munka örömteli pillanatai…
Élményekben és érzésekben gazdag öt napon vagyok túl.