Eljött hát ez a nap is! Elindultam az első hosszabb gyalogos útra a szigeten. Vártam már ezt az alkalmat.
A célom a vörös Wat Sila Ngu (más néven Wat Ratchathammaram) (magyarul Kőkígyó-templom) meglátogatása volt. A saját írásom után egy “hivatalos leírást” is elhelyztem a bejegyzésben.
A bejegyzéshez tartozó képeket mini galériákba rendeztem. Ahhoz azonban, hogy meg tudjam mutatni, hogy merre vezetett az utam, négy képet ide kiemelek.
Az első képen Koh Samui területei láthatóak. Én Bohputban élek a sziget északi részén és dél, dél-kelet felé kellett gyalogolnom a cél eléréséhez. Keresztül kellett gyalogolnom Chawengen, hogy Lamiban találjam magamat.
Ennek helynek az elérésére a Google Maps a második képen látható két gyalogos útvonalat adta meg nekem. A kékkel pöttyözött úton indultam el, erre a terv a Google szerint 3 óra 55 perc és a 16,8 km-es távolság. Az alternatív útvonal ezzel szemben 4 óra 49 perc és 18,7 km volt. Úgy terveztem, hogy a rövidebb úton megyek el oda, majd a hosszabb úton érkezem haza.
A harmadik és negyedik képek pedig a karórám által rögzített ténylegesen megtett kirándulás útvonalát mutatják. A képeken nem láthatóak az eredmények, de a nap végére 33,51 km-el, 6:59 perc sétával és mindössze 285 méter szintkülönbség megtételével lettem gazdagabb. Legalább nem kellett hegyet másznom!
Bohput
Elég későn ébredtem ezen a szombaton. 10:30-kor kezdtem el a gyaloglást. Mivel kb. 7 óra gyaloglással, étkezésekre és innivaló miatti megállásokkal számoltam, úgy gondoltam, hogy este tíz körül fogok hazaérni. Ez így is lett!
A napsütés hiányzott a reggelről. Talán rosszul fogalmaztam. Nem hiányzott, éppen hogy reményre adott okot, hogy talán nem fogok ropogósra sülni a nap folyamán.
Az utamon az első pihenőt a mindennapos 7-11 bolt és a már egyszer használt mosoda között tartottam meg, kemény 1.000 méter megtétele után. Éhesen indultam, kávét nem ittam, így ezeket itt az elején magamhoz vettem. Az avokádós szendvics nagyon finom volt, gyakorlatilag 3 hete ez volt az első szelet kenyér, amit ettem. A kávé jeges volt, pont így szeretem.
Mivel az utat végig lakott településen tettem meg, sok természeti csodára nem számítottam. Egyetlen néhai kígyóval találkoztam csak a járdán. És rettentő zajban gyalogoltam végig, így szinte az egész úton könyvet hallgattam. így a nap végére közel 350 oldallal lett gazdagabb az olvasási élmény memóriám is.
Rengeteg nem szép helyet láttam. Ezt úgy értem, hogy elég sok a kosz az utak mentén. Ilyenkor azért szembesülök azzal, hogy a minden derű ellenére a thai emberek is szemetelnek. Itt az a szokás, hogy a kukás autó minden éjszaka körbejár és elviszi a szemetet. Mi is csak oda tesszük a fekete zsákokat a kukába, vagy mellé, ha nem fér el. Ezen a napon rengeteg olyan fekete zsákot láttam, amit még nem vittek el.
A másik érdekesség az, ahogy a közlekedésben résztvevők a járdát használják. Az, hogy az autók úgy állnak meg a járdán, hogy csak az úttesten lehet őket kikerülni, szerintem egy természetes dolog. De ott vannak még a motorok is, amiről már írtam, hogy van egy olyan feltételezésem, hogy a fűben teremnek, annyi van. No az, hogy egy motor a járda közepén áll meg, megint csak egy természetes dolog. Vagy keresztbe a járdán. Szóval, az utam jó részén szemeteszsák és motor/autó kerülő versenyen vettem részt. Komolyan mondom, ha kicsit szédülősebb vagyok, kihányom a beleimet, annyit kerülgettem dolgokat ezen a napon.
Azt is említettem már, hogy az út másik oldalára átkerülni megint csak a lehetetlen kategóriában kezdődik. Mivel az út során elég sok kereszteződésen kellett keresztül mennem, volt részem bőven a gyaloglás közbeni várakozásban. A gépjármű vezetők semennyire nem előzékenyek. Az nyugati emberek emellé még bután is vezetnek. A thai emberek legalalább értelmezhető távolságot hagynak, mikor elmennek mellettem. A nyugati ember simán eldönget melletted 30 centiméterre. Nem vagyok félős gyerek, de egész nap figyelmeztetnem kellett magamat, hogy minden úttestre való lépés előtt kétszer olyan gondossággal mérjem fel a helyzetem, mint Európában. Pedig aztán ott is vannak meredek helyek…
Természetesen láttam szép épületeket, inkább moderneket, mint hagyományosakat. Megtudtam, hogy tőle nem messze van egy elefánt szentély. El is határoztam, hogy legközelebb azt is megnézem.
Az eső egy picit szemerkélt, de ezt és a forgalmat leszámítva mindenféle izgalom nélkül jutottam el Chawengbe.
Chaweng
Ez a településrész abban az értelemben nem különbözik Bohputtól, hogy ugyanolyan. Csak a táblából tudtam meg, hogy megérkeztem ide.
Itt jártamkor még borús volt az idő, de eddigre elérve már tapasztalhattam, hogy mit jelent a trópusokon gyalogolni. Nyilván a fizikai munkának is köze volt hozzá, de azt hiszem, hogy a 70-80%-os relatív páratartalom is segített abban, hogy minden ruhadarabom úszott a vízben. Magyarországra ugyanerre az időszakra 60-68%-os relatív páratartalom jellemző egyébként. A nap végére a nadrágomat mindenhol a testemből kiváló só színezte fehérre. Elég sokat ittam a nap folyamán, ennek ellenére – ahogy az ilyenkor megszokott – mosdóba nem nagyon kellett mennem. Azt hiszem, elég alaposan sikerült szemléltetnem azt, hogy egész nap izzadtam, mint a ló.
Még Lamai előtt tettem egy 50 méteres kitérőt, mert ott volt éppen a tenger az utam mellett. Egy széket is találtam a homokos parton, úgyhogy egy kis pihenőt tartottam itt, s mielőtt tovább indultam, meditáltam egy kicsit.
Közeledtem Lamai felé. Chaweng és Lamai között van egy kellemetlen szakasz. Nagyon sokat kellett gyalogolnom egy négysávos autó út szélén. Kilométereken át nincsen ugyanis járda az úton. Annyira nem volt para egy főúton sétálni, de azért volt bennem némi izgalom, hogy ne kerüljek vissza a mai napon az utam során látott kórházak egyikébe sem. Mert halkan jegyzem meg, hogy ezen a 17 km-es út szakaszon három kórházat láttam.
Boltok egy ilyen településen kb. 300 méterenként vannak, így vizet bárhol tudtam venni. Természetesen vittem magammal is egy keveset, ezt a templomnál fogyasztottam el, mikor már jó meleg volt.
Lamai
Ez a település rész valahogy zsúfoltabb, mint ahol én élek. És sokkal több turistát láttam. Meg kerültem ki. A képeket nézegetve nem is nagyon tudok kiemelni erről a szakaszról különösebb dolgot.
Talán csak annyit, hogy még nem éreztem szükségét, de itt már felvettem a sapkámat, mert eszembe jutott, hogy nem akarok napszúrást kapni. Szóval, kerestem az árnyékos foltokat a járdán, hogy ott tudjak menni, illetve egy idő után éreztem, hogy melegszik a cipőm.
Egy kis büfébe beültem egy görögdinnye smoothi-ra, s igazán jól esett, hogy azonnal bekapcsolták a ventillátort nekem, mikor leültem. Majdnem (!) megszáradt a póló rajtam.
Wat Sila Ngu
Aztán egyszer csak ott voltam a templomnál. Ajánlom elolvasni a templomról szóló részt a bejegyzés végén, amit az írásom elején is említettem. A saját élményeim a következők voltak.
Öröm volt megpillantani a templomot. Azaz, jó volt már odaérni. Tudtam, hogy be is akarok menni az épület belsejébe, de csak útközben döbbentem rá, hogy a térdemet éppen nem fedi el a nadrágom, ennek a testrésznek az eltakarása pedig követelmény a buddhista templomok látogatásakor. Lehet, erre volt jó az, hogy idén kétszer is futottam reptereken ebben a nadrágban öv nélkül, mert így legalább tudtam, hogy ha kilazítom a szíjat, akkor a nadrág pont annyit csúszik le rajtam, hogy el fogja takarni a nem kívánt testrészemet. A vállaim fedve voltak, a cipőt meg le kell venni, ha be akarsz menni, de ugye elvenni könnyebb meglévő dolgot, mint pótolni egy hiányzót.
A templom nagyon szép volt, ahogy a környezete is. Bár, ha belegondolok, a környezettében is inkább csak a szobrok és az egyéb épületek voltak szépek, maga a környezet egy tiszta és egyszerű képet mutatott.
A templom maga hordozott valami különleges fennköltésget. A zárása előtt egy órával értem oda, így volt időm megcsodálni a szobrokat. Volt időm arra, hogy egy második meditációt is elvégezzek benn. Nem ez volt az első alkalom, hogy templomban meditáltam, Milánóban már volt alkalmam erre, ahogy azt a “Cinque Terre útinapló” című bejegyzésemben megírtam.
A templom körüli séta során találkoztam egy szerzetessel, akit a neki kijáró tisztelettel köszöntöttem, de nem köszönt vissza. Megkérdeztem a ChatGPT, hogy mi lehet ennek a nem köszönésnek az oka és megnyugtató választ kaptam. Összességében valószínű, hogy nem tiszteletlenségből nem köszönt vissza, hanem mert a helyi vallási és kulturális szokások szerint a szerzetesek máshogy viszonyulnak a köszönésekhez, mint amit Európában megszoktunk.
Ez egy nagyon érdekes tapasztalat, hogy a szerzetes nem köszönt vissza és több lehetséges magyarázata is lehet:
- Különböző kulturális szokások
- Thaiföldön a szerzetesek (különösen a théraváda buddhista hagyományban) gyakran nem köszönnek vissza világi embereknek, főleg nem női látogatóknak. Ez nem tiszteletlenség, hanem a rend szabályainak (vinaya) való megfelelés.
- A köszöntés módja is más: a helyiek a wai gesztust használják (összetett kézzel, enyhe meghajlással), amit a szerzetesek általában nem viszonoznak ugyanígy. Inkább egy apró bólintással, mosollyal, vagy teljesen csendben reagálhatnak.
- A szerzetesi szabályok
- A buddhista szerzetesek számára fontos a visszafogottság, és gyakran tartózkodnak a felesleges beszédtől. Lehet, hogy a szerzetes éppen fogadalmat tett a csend gyakorlására, vagy egyszerűen nem volt alkalmas beszélgetésre.
- Személyes ok
- Lehet, hogy épp meditációban, gondolatban vagy egy feladat közepén volt, és nem reagált. Ez nem személyes elutasítás, inkább az adott pillanat része.
Nagyon jó, hogy megtudtam ezt, mert segít megismerni az itteni kultúrát.
Üldögéltem kicsit a tengerparton, kicsit elmerengtem a szobrok korán, a nem ismert kulturális jelentésükön, majd – mivel közeledett is a zárás ideje – elindultam hazafelé.
A visszaút
Ahogy említettem, a másik útvonalat terveztem megtenni hazafelé. A két utat elválasztó kanyarig így is gondoltam. De az utolsó percekben átgondoltam a dolgot és mégis ugyanazon az útvonalon maradtam, amin jöttem. Az ugyanis már nyilvánvaló volt, hogy a visszafelé vezető út nagy részét sötétben fogom megtenni. Az alternatív útvonal lakott területen kívül, de autó úton vezetett át. Így igazából nem akartam azt kockáztatni, hogy a sziget közepén üssön el valaki a kivilágítatlan szerelésemben.
A templomtól nem messze megálltam vacsorázni. Egy pad thai-t ettem, s mivel most egy kicsit kevésnek éreztem, kértem még egy adag sült banánt is utána. Ittam, egy Fantát is, csak a kíváncsiság kedvéért. Tényleg nagyon más íze van, mint Európában!
Ez az étterem egy nagyon érdekes hely volt. Tulajdonképpen az utca része volt, ott volt a konyha az orrom előtt, a székek meg a járda mellett. Mikor leültem, az egyik hölgy javasolta, hogy üljek egy másik asztalhoz. Azonnal megértettem, hogy azért mondja, mert az ő általa javasolt asztal fölött volt egy – a székre irányított – ventillátor, amit azonnal be is kapcsolt, mikor leültem. Csak nők dolgoztak ebben az étteremben, minden korosztályban. Ültek egy asztalnál és beszélgettek, de ahogy elmondtam, hogy mit szeretnék, azonnal mindeki(!) felállt és valamit elkezdett csinálni. Ilyen módon viccesen kényelmetlenül éreztem magam, mikor a pad thai elfogyasztása után kértem a banánt és ezért megint mindenki felugrott, mintha egy hangyaboly tagjai lennének. Itt talákoztam először a nyelvi elérhetetlenséggel. Az egyik kedvesen mosolygó kislány még a Fanta szót sem ismerte. Vagy esetleg én ejtettem ki érthetetlenül?
Már idefele jövet felfigyeltem rá, hogy a Lamai Night Market mellett jöttem el. Ez a visszafelé vezető úton már nyitva volt, így természetesen megnéztem. Nagyon sokféle ételt és hasznosságot lehetett venni. De az én közelemben lévő Fisherman’s Village Night Marketet nem pipálja le ez a hely, mert egy megveszekedett sült szöcskét sem lehetett itt venni.
Az úton rengeteg meghívást kaptam. Ez a településnek az a része, ahol rengeteg éjszakai szórakozóhely van. Itt ülnek a lányok, iszogatnak valamit, és ha feléjük megyek, akkor integetnek és hívnak maguk közé. Azt már megszoktam, hogy naponta egy tucat masszázsszalonba hívnak, ha elmegyek mellette. Ilyenkor mindig köszönök egy wai-val és egy thank you kiejezéssel jelzem, hogy nem megyek be. Itt a bároknál csak mosolyogtam és így nem mentem be.
Ahogy terveztem, 22 óra előtt érkeztem haza. Fáradtan, jól eső kimerültséggel. Szerettem ezt a napot is.
Hivatalos leírás
forrás: Wat Sila Ngu – Wat Ratchathammaram
A Wat Sila Ngu (más néven Wat Ratchathammaram) Koh Samui egyik kulturális látványossága, amelyet érdemes felvenni az útitervbe, és a helyi thai buddhista lakosság egyik legnépszerűbb temploma.
A „Wat Sila Ngu” angol fordítása, a „Kőkígyó-templom”, mély kulturális és spirituális jelentőséggel bír, amely a Délkelet-Ázsia-szerte tisztelt mitológiában és szimbolikában gyökerezik.
A „Sila” szó magyarul „követ”, míg az „Ngu” „kígyót” jelent. Tehát a Wat Sila Ngu név szó szerint „Kőkígyó-templomot” jelent. A kígyó, különösen a Naga, számos ázsiai kultúrában, köztük a thai kultúrában is erős szimbólum. A Wat Sila Ngu, vagyis a Kőkígyó-templom, egy olyan név, amely gyönyörűen ötvözi a fizikai leírást a spirituális szimbolikával, gazdagítva a templom kulturális jelentőségét. Élénk képet fest a templom spirituális menedékként betöltött szerepéről, és betekintést nyújt a thai buddhista hagyományok és hiedelmek gazdag szövevényébe.
A thai és buddhista mitológiában a Nagát gyakran hatalmas kígyóként vagy sárkányként ábrázolják, néha többfejűként. Védelmezőként és a nagy hatalom és bölcsesség szimbólumaként tekintenek rá. A Nagákról úgy tartják, hogy egy mitikus alvilág lakói, a kincsek védelmezői, valamint Buddha és tanításainak őrzői.
A Wat Sila Ngu kontextusában a név utalhat a templom fizikai tulajdonságaira, vagy szimbolizálhatja a benne megtestesülő spirituális értékeket. A templom vörös agyagcsempékkel borított külseje egy kígyó pikkelyes bőrére emlékeztet, a hullámzó ösvények pedig egy kígyó kanyargós mozgását tükrözhetik. Szimbolikus szinten a név tükrözheti a templom szerepét a spirituális bölcsesség és kincs védelmezőjeként, hasonlóan a tisztelt Naga kígyóhoz.
A templomhoz közeledve a díszes építmény látványa fogadja, amelyet fenségesen díszítenek a napfényben csillogó vörös agyagcsempék, lenyűgöző látványt nyújtva. A jellegzetes vörös külső a mitikus tűzokádó Nagát szimbolizálja, egy kígyóistenséget, akit számos délkelet-ázsiai kultúrában tisztelnek. Az azúrkék tengerre néző káprázatos vörös templom egyedülálló kontrasztot alkot a körülötte lévő buja, trópusi növényzettel.
Amint belépsz, azonnal észreveszed a magával ragadó nyugalmat, amely uralkodik, lehetővé téve a látogatók számára, hogy elmerüljenek a spirituális légkörben. A templom szívében egy hatalmas arany Buddha-szobrot találsz a Legyőződés Mara pózában, amely a megvilágosodás pillanatát jelképezi. Buddha tanításait, filozófiáját és életeseményeit művészien mutatják be a templomban található bonyolult faragványok és falfestmények.
A faragványok bonyolult részletei a Jataka mesékből (Buddha előző életeiről szóló történetek), buddhista tanokból és tisztelt szerzetesek életéből származó történeteket tárnak fel. Ezek a műalkotások gazdag szimbolikát tartalmaznak, a tisztaságot szimbolizáló lótuszvirágoktól a megvilágosodást jelképező Bodhi fáig. Ez egy gyönyörű lehetőség arra, hogy mélyebben megértsd a buddhizmus gazdag művészetét.
A Wat Sila Ngu története egy újabb réteget ad a vonzerejéhez. A 20. század elején épült templom több mint egy évszázada szolgál spirituális szentélyként a helyiek számára, és lenyűgöző úti cél a külföldi turisták számára. A helyiek gyakran látogatják ezt a templomot imádkozni és érdemeket gyűjteni, különösen buddhista ünnepekkor.
Talán a templom egyik legegyedibb aspektusa a rejtett földalatti kamra, amelyben egy meditáló Buddha található, és amelyet meditációra és vallási szertartásokra tartanak fenn. Ez a kamra a mély nyugalom helye, tökéletes a személyes elmélkedéshez.
A templom mellett található egy szerzetesi lakás (Kuti), ahol a szerzetesek laknak és gyakorolják napi rituáléikat. Fegyelmezett életmódjuk megfigyelése ritka betekintést nyújthat a buddhista szerzetesek mindennapjaiba. Ha érdekel, lehetőséged nyílik részt venni egy „Tak Bat” szertartáson kora reggel, ahol a helyiek ételt kínálnak a szerzeteseknek – ez a thai buddhista kultúra szerves része.
A templom területének felfedezése során számos kisebb szentélyt is felfedezhetsz, amelyek más istenségeknek és tisztelt szerzeteseknek vannak szentelve, mindegyiknek megvan a maga jelentősége. Köztük található Guan Yin, az Irgalmasság Istennőjének szobra, aki a kelet-ázsiai buddhizmus kiemelkedő alakja. Szentélyét gyakran látogatják azok, akik együttérzésre és kedvességre vágynak.
Hogy a legtöbbet hozhassa ki látogatásából, érdemes helyi idegenvezetőt felbérelnie, aki elmagyarázza a templom történetét és jelentőségét, a falfestményeket és a benne rejlő szimbolikát. Ugyanakkor élvezetes lehet a saját tempójában barangolgatni, és élvezni a békés légkört.
Ne feledd, a Wat Sila Ngu egy aktív istentiszteleti hely. Ezért elengedhetetlen a megfelelő öltözet: a vállakat és a térdeket be kell fedni, és a cipőt le kell venni, mielőtt belépsz a szent területekre. Légy tisztelettudó, halkabban beszélj, és ne irányítsd a lábát Buddha-szobrok vagy szerzetesek felé.