Összefoglaló
Itt arról írok, hogy milyen digitális eszközkészlettel vágok neki a világnak.
Évek óta bevált eszközkészlettel rendelkezem a munkám során, amit a felkészülés során nagy tapasztalattal tudok felhasználni. Természetesen akadnak olyan szoftverek is, amiket a most ismertem, vagy fogok megismerni.
A mindennapi feladataim ellátásában eszközeim a Gmail, a Google Calender és a Todoist. A Gmail fiókomat 2005.12.12-én nyitottam meg és mostanáig 61.000+ beszélgetést tart nyilván. A naptárat is azóta használom. A Todoistet 2016-ban kezdtem el használni, azóta 51.000+ feladatot végeztem el benne. A számok alapján valóban mondhatom, hogy ez a három szoftver a mindennapi életem részei. Az elmúlt években bizonyos munkák során használtam még rendszeresen a Trello-t is, de sokkal nagyobb kedvencem a Todoist.
Az adataimat a felhasználás céljától függően egyetlen 4TB-os portable SSD-n (természetesen rendszeresen készül róla biztonsági mentés), vagy a Google Drive-on tárolom.
A felkészüléshez a legtöbb adatot Microsoft Excel-ben tárolom, illetve ennek alternatívájaként bizonyos esetekben Google SpreadSheeteket használok.
Az írásokat ide a blogra a Scrivener programmal készítem el. Ez a program kimondottan a szépirodalmi írás támogatására készült, de sokkal jobban szeretek ebben írni, mint a Microsoft Word-ben. A munkahelyi munkáim során természetesen én is a Word-ot használom. A szövegek angol változatának elkészítésében a Google Translate a partnerem.
Az összegyűjtött hivatkozásokat a Raindrop.io alkalmazással kezelem.
Mesterséges intelligencia (AI) partnerem a legtöbb esetben a ChatGPT.
A file műveleteket a Total Commanderrel végzem el.
Jelen pillanatban egy HP Probook laptopon dolgozom, Windows operációs rendszerrel, a laptop saját kijelzőjével. Van egy Remarkable paper tabletem, méghozzá az első verziós. Ezt 2019 júliusa óta használom minden nap. Jelenleg egy Redmi Note 9 Pro mobiltelefonom van, amit hat éve használok, s éppen megérett a cserére. A következő kiválasztásánál már figyelembe fogom venni, hogy hová készülök.
Rengeteg online eszközt használok konvertálásra, szerkesztésre, keresésre stb., de ezeket nem kezdem el felsorolni, hiszen csak internetre van szükség a megkeresésükhöz és a használatukhoz.
Ezzel az eszközkészlettel és a mögöttük álló tapasztalatommal vágok neki a világnak.
Ezekkel az eszközökkel készítettem el tegnap, 2024.12.21-én ezt a weblapot is, a már évek óta nagyon sokat használt WordPress keretrendszerrel. Az elmúlt 10+ évben rengeteg weblapot készítettem el ezzel az eszközzel, manapság ha tehetem, nem is használok mást. 2000 óta készítek weblapokat, a WordPress előtt több más eszközt is használtam, de ma már ki merem jelenteni, hogy ez a legjobb. A WordPresst legszívesebben Elementorral használom.
Hello ,
I wanted to thank you for the resources about writing, in your article here online-dentist.hu/en/my-toolkit/. I have learned a lot of things that will improve my writing skills.
While looking for more information on the web, I came across this article: https://www.websiteplanet.com/blog/best-online-tools-writers/
It contains a list of online tools for writers (from brainstorming and note-taking tools to writing headlines and editing tools), which I found very useful.
I hope you consider adding it to your page, I believe these tools could be very handy to your readers, especially for writers.
Best regards,
Karen