Alea iacta est!
Az előbb hivatalosan beadtam a felmondásomat. Ennek egy nagyon fontos mondata a következő:
Döntésem alapos mérlegelés után született meg, és hálás vagyok a lehetőségért, hogy a BUSCH-HUNGÁRIA KFT. csapatának tagja lehettem. Köszönöm az eddigi együttműködést és a tapasztalatokat, amelyeket a nálatok töltött idő alatt szereztem!
Megértéssel fogadták a döntésemet, s megbeszéltük, hogy nincs semmi, amivel maradásra bírhatnának. Megkaptam útravalónak azt a nagyon komoly elismerést, hogy az országunknak szüksége lenne az ilyen emberekre, amilyen én vagyok. Erről már említést tettem a “Szabadság, önző szabadság” című bejegyzésemben.
Nincs bennem semmi különös érzés. Tudtam, hogy ennek a percnek el kell jönnie, tudtam, hogy milyen pont ez, lásd a “A pont, ahonnan nincs visszatérés” című írásomat.
A kocka el van vetve. Már november vége óta…