63. | A békés harcos útja

Az egyik barátommal találkoztam hétfőn a nagyvárosban. Egy jót beszélgettünk, miközben sétáltunk egy jót. Vagy egy jót sétáltunk, miközben egy jót beszélgettünk. De lehet, hogy mindegy a sorrend.

Az életünk részleteiről szólt a beszélgetés s a búcsúzás pillanata körül egy adott kérdés kapcsán kérdezte meg a barátom, hogy láttam -e A békés harcos útja című filmet. Úgy emlékeztem, és azt mondtam, hogy nem. Ennek az ajánlásnak a kapcsán megnéztem a filmet, s hamar rájöttem, hogy már láttam. Csak erre nem emlékeztem. Aztán – természetesen – nézve a filmet, jött vissza a történet és egy kis idő múlva már megvolt a vége is a fejemben. Ettől függetlenül megnéztem, mert tudtam, hogy a hangsúly a filmben elhangzó párbeszédeken lesz.

Ahogy elkezdtem nézni, egy érdekes kísérlet jutott az eszembe, ezért elkezdtem előröl nézni. És lejegyzeteltem az össze párbeszédet. Azért tettem ezt, hogy megnézzem azt, hogy a mostban hogyan tudok kapcsolódni a párbeszédekben rejlő gondolatokhoz. Tudtam, hogy a gondolatok jó pár része régóta ismerős, mert nem csak itt, hanem többször és több helyen hallottam már őket. A számomra érdekes kérdés az volt, hogy a mostani életemmel mit gondolok a filmbéli gondolatokhoz.

A párbeszédek a felbukkanás sorrendjében kerültek lejegyzésre, a magyar szinkron alapján. Van a filmben több szimbolikus jelent, amit nem a párbeszédek jellemeznek a legjobban. Illetve van olyan mondanivaló, amit nem tudok ide leírni, mert akkor egy forgatókönyv írodna ide, nem egy bejegyzés. Mindenképpen érdemes megnézni a filmet!

A film – ha lehet ilyet mondani – számomra érzelmileg a 80. perctől indul be. Onnantól egymás után jönnek a megható jelenetek, gondolatok.

Ha a lejegyzetelt párbeszédek nem feltétlenül értelmezhetőek, akkor is érdemes a valódi jelentésre koncentrálni. Azt gondolom, hogy a film ismerete nélkül is megállják a helyüket a gondolatok.

Szerettem volna egy írást készíteni arról, hogy hogy érzem magam. Mire ennek az írásnak a végére értem, rájöttem, hogy ez lett az…

A párbeszédek

• Többet tudok mint hinné.
• Többet gondolkodsz, mint tudsz. A tudás nem ugyanaz, mint a bölcsesség.
• Igazán? Mi a különbség?
• Tudod, hogy kell szélvédőt pucolni, igaz?
• Igen.
• A bölcsesség az, hogy csinálod. (A film egy másik pontján, kicsit később:) A tudás nem ugyanaz, mint a bölcsesség. Nem tudni kell, hanem tenni.

Gyermek korom óta ismerem a Zen egyik mondását: Aki beszél az nem tud. Aki tud az nem beszél. Mostanában sokat gondolkodtam ezen a mondáson. Én egyenlőre még sokat beszélek… A dolgot csinálása, a tevés most megint előtérbe került ez életemben. Ahogy az “Időbeosztás, szokáskövetés” című bejegyzésemben írtam tegnap, a tevés most természetes módon került elő az életemben. A meditálást egyszerűen csak teszem, és meg is tudtam mellé fogalmazni, hogy természetes egyszerűséggel érkezett az életembe és nincsenek elvárásaim vele szemben. Csak csinálom. Nincs cél, nincs jó vagy rossz módszer. Nincs mit megtanulnom, hogy csinálhassam. Egyszerűen csak csinálom. Az élet sok területére ki tudom most terjeszteni ezt a fajta gondolkodást.

• Mit szól ahhoz, hogy van egy visszatérő álmom, amiben ezt a cipőt látom?
• Azt, hogy még mindig alszol. Leélheted az egész életed anélkül, hogy felébrednél.

Ahogy többször olvasható volt az írásaimban egy ébredési folyamaton megyek keresztül. Minden bennem volt és van ahhoz, hogy olyan életem legyen, amit most élek. Gondoljunk csak a pillangóra a “Pillangó vagy főnix” című írásomban, aminek a címe az első elképzelésem szerint “Pillangó leszek” volt. Az életemet most az átalakulás gondolata vezérli. Ez egyfajta ébredés számomra.

• Ez egy szolgálat. A legnemesebb feladat. Mások szolgálata.

Régóta tudom, hogy sokan az igazán teljes élet egyik alapkövének tekintik a mások önzetlen szolgálatát. Többek között a Zen tanaiban is benne van ez a gondolat. Egy ideje már hív ez a szolgálat, de még nem értem oda. De már éledezik bennem egy ideje ez a törekvés. Pár hete beszéltem erről a kisebbik lányommal. Úgy gondolom, hamarosan be is fog következni az, hogy megteszem az erre irányuló lépéseket. Talán úgy mondanám, hogy már nem fogok sokáig beszélni róla, csak megteszem.

• Lassabban, hogy az ízét is érezd!
• Mindenre van valami szabálya, igaz?
• Nem szabályok. Olyan dolgok, amire az élet tanított meg.

Az élet tanításairól van már tapasztalatom. És nem a 49 évről beszélek. Az “Édes gyötrelmeim” című írásban például ezekre céloztam. De a már említett “Pillangó vagy főnix” című írásomban is foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal. A jelenemet nagyon meghatározza az, hogy hálás vagyok az életemtől kapott tanításoknak. Szeretem azt, aki vagyok és ezt nagy részt az átélt tanításoknak köszönhetem.

• Mindenki megmondja, mit csinálj, mi a jó neked. Nem akarják, hogy te találd meg a válaszokat. Azt akarják, hidd el az övéiket. Én csak azt akarom, hogy végre ne a külvilágból merítsd a tudásodat, hanem saját magadból. Az emberek rettegnek attól, ami bennük van. Pedig csak ott találják meg azt, amire szükségük van.
• Nem tudsz aludni. Lehet, hogy azért, mert késő éjjel, mikor minden zaj elhal, és ott fekszel az ágyadban teljesen egyedül, úrrá lesz rajtad a félelem. Azért, mert hirtelen minden annyira üres.

Hosszú hónapok vannak mögöttem, amik álmatlanul teltek. Ha messzebb nézek a múltba nagyon-nagyon sok hét van már az életemben, amikor nem tudtam aludni. Pár hete ez a probléma megoldódni látszik. Újra tudok aludni. Ennek több okát is látom. 5 hete meditálok. 5 hete foglalkozom újra a testemmel, edzem, az egészséges fáradtság állapotába dolgozom minden nap. És nem utolsó sorban sokkal közelebb vagyok önmagamhoz most, mint korábban bármikor. Talán tényleg nem félek már éjjelente sem…

• Az ember nem az, amit gondol, csak azt hiszi. És ez sok keserűség forrása.
• Nem a gondolataim vagyok?
• Persze, hogy nem. Az elme csak egy reflex szerv. Mindenre reagál. Több millió kósza gondolattal tölti tele a fejünket naponta. Ezek pont annyira árulják el, kik vagyunk, mint egy szeplő az orrunk hegyén.

A gondolatok teremtő erejéről nagyon régen hallottam először. A mostani tudásom azonban sokkal erősebb. Mostanában olvastam el az agy működéséről egy könyvet, apu ajánlására. Ezzel egy időben építem az új személyiségemet, többek között Zen tanítások hallgatásával. Pontosan tudom és biztosan érzem is, hogy hogyan vezetnek félre engem is a saját gondolataim. Jó birtokolnom ezt a tudást.

Mellesleg pár hónapja egy Mindfulness tanfolyamon, aztán az előbb említett könyvben is azt tanultam, hogy az embernek 35.000-70.000 gondolata van. A pontosság kedvéért! A több milliónyi gondolat barokkos túlzás a filmben.

• Az élet lényege, azt megtanulni, hogy a megfelelő erőkifejtést használd a megfelelő időben, a megfelelő helyen.

Itt Bruce Lee tanítása jut eszembe, amit 2022-ben olvastam. Bruce Lee szellemiségének a gondolata a „légy víz!”- filozófia tanítása. Ez azt jelenti, hogy a víz folyékonyságát, megfoghatatlanságát, alaktalanságát felhasználva hogyan legyünk erőteljesebbek, hatékonyabbak a mindennapi életünkben, és hogyan kerüljünk egyre közelebb esszenciális belső természetünkhöz, az igazi szabadság forrásához. Légy víz, barátom!

A másik gondolat, aminek a szellemében egy jó ideje élek az, hogy “ne vitatkozz a hülyékkel.” Valóban mindenhová a megfelelő erőkifejtést kell tennünk, ezzel tökéletesen egyet értek. A megfelelő tanítás érdekében álljon itt egy vicc:

– Mester, mi lehet a boldogság titka?
– Ne vitatkozz idiótákkal!
– Én nem hiszem, hogy ez lenne a titok!
– Igazad van – mondta a mester…

• Magának elment az esze, tudja?
• Egy élet munkája fekszik benne.
• (A film egy másik pontján, kicsit később:) Van, hogy el kell veszítened az eszedet ahhoz, hogy észre térj.

Néha kell az a pofon, az a hasbarúgás, ami után az ember elveszti a talajt és fel tud állni, majd tovább tud menni. Számomra ez a rövid párbeszéd ezt jelképezi és teljesen át tudom érezni az igazát. Erről beszéltem “A döntés” és a “Pillangó vagy főnix” című írásomban. A szemlélet váltáshoz valamit el kell engednünk. Ha a józan ész az, amit el kell engedni, hát legyen.

• Dobd ki a szemetet, Dan. (Itt a fejben lévő szemétre kell gondolni.) Mert a szemét az, ami elválaszt az egyetlen dologtól, ami számít: a jelentől. Itt és most. Ha majd igazán a jelenben fogsz élni, meglepődve tapasztalod, mire vagy képes és, hogy mi minden sikerül.

Az életem célja az, hogy… Azon gondolkodtam, mikor ezt a mondatot írtam, hogy úgy hangzana természetesen, hogy “a jelenlegi életem célja az…”, de ennek semmi értelme nincsen. Ez az egész film, és összességében az, amiben benne vagyok arról szól, hogy nincs olyan, hogy a “jelenlegi életem”. Életem van. Az itt és a mostban. Ami volt, az a múlt. Ami lesz, az a jövő. Én csak ebben a pillanatban létezem.

• Válaszokat akarok! Tudni akarom, hogy ez az egész hová vezet. Miféle harcos az, aki WC pucolással készül fel a nagy harcra?
• Egy igazi harcos mindig tud meditálni, mindegy, hogy mit csinál. Engedd el a kötelékeidet. A büszkeségedet. Annyi mindennek vagy a rabja.
• És mi az, aminek a rabja vagyok?
• A beszédnek. Annak, hogy folyton közbevágsz. Hogy mindent tudsz, mikor fogalmad sincs semmiről.

Az elengedés, az átalakulás és a meditáció. Visszatérő gondolatok és tettek az életemben. “Álom az álomért”, ahogy a nulladik bejegyzésben írtam. Sok mindent el kell engedni, hogy a biztosan érezzem a semmit. Ahogy például a “Minimalista életet élek” írásomban olvasható. Érdekes kép számomra, hogy ahogy egyre több mindent teszek le az életemben, egyre gazdagabbnak érzem magamat.

• Nekem egyszerűen nincs időm magára.
• Pedig csak a most van, Rom.

Igen. Ezt élem. Amit ma megtettem, attól lettem gazdagabb. Amit ma sem tettem meg, az örökre elveszett. Holnap már nem azt teszem. Holnap már egy nappal kevesebb van tenni. Élvezem a napjaimat, ezzel ez életemet is, így vagyok boldog. Erről fogok írni hamarosan egy bejegyzésben, aminek “Szabadság, önző szabadság” lesz a címe.

• Ha elérem, amit akarok, boldog leszek. Igazából és örökké.
• …

Téves gondolat, a mester nem is válaszolt rá a filmben. A boldog leszek kifejezés nem értelmezhető. A boldog vagyok az egyetlen számomra értelmezhető gondolat. Ennek a tudatában minden percem egy kiváló nap egy remek része. Nem holnap akarok boldog lenni. Nem tegnap voltam boldog. Most vagyok. Most éppen attól, hogy a pontot ide teszem a mondat végére.

• Nem tudom, hogy mit tegyek.
• Az első, amit egy harcos megtanul, hogy semmit sem tud.
• Mi történik velem? Nem szoktam sírni!
• Úgy tűnik, szoktál.
• Olyan kínos.
• Az érzelmek ilyenek. Csak úgy jönnek és mennek.
• Mit csinál az ember, ha nem teheti azt, amire született.
• Minden okkal történik, Dan. Még ez is. Rajtad áll, hogy kiderítsd az okát.

Erre a mondatra nagyon jó érzésekkel tudok rezonálni. Pontosan ez a lényeg számomra. Nem az okok kiderítése, ami a korábbi életemet jellemezték. A minden okkal történik megértése, befogadása és szeretete.

• A felkészítésed új szakaszba ért. A válaszokat most már magadban kell megtalálnod.

Hát, ha ehhez az eddigi írásaim után bármit hozzá kellene még tennem, akkor nem írtam volna semmit. Annyira biztosan tudom már, hogy minden bennem van. Nem is keresgélek mostanában máshol.

Itt is álljon egy ígéret. Hamarosan írok egy bejegyzést “A gyökereim” címmel. Az írás gondolatai a fejemben vannak már és biztosan mondhatom, hogy ide fog kapcsolódni.

A mester a történet ezen pontján elküldi Dan-t, hogy addig gondolkodjon egy autó tetején ülve, amíg valami igazán fontosat nem fedez fel. A srác sok gondolattal próbálkozik, de a mester nem elégedett egyikkel sem. Végül Dan a következőt mondja:

• Olyan nincs, hogy semmi sem történik. Nincsenek átlagos pillanatok.
• Jó! Isten hozott!

Mostanában kicsit ironizálok magamon. Az elmúlt pár napban már többször mondtam, hogy hosszú ideje olyan boldog állapotban vagyok, hogy hamarosan biztosan történnie kell valami rossznak. De csak viccelek, nem hiszek ebben. Amióta jobban figyelek az életre, nagyon-nagyon sok pillanatot találok minden napomban, ami kimagaslóan jó. A legszebb az egészben az, hogy ehhez semmi különös dologra nincs szükségem. Csak a jelen pillanat megfigyelésére.

• Jobbak vagyunk!
• Jobbak vagyunk másoknál, mert többet tudunk, vagy mert így élünk? Erre gondolsz?
• Nem jobbak, csak okosabbak.
• Nincs olyan, hogy jobb. Sose leszel jobb, ahogy kevesebb se leszel, soha senkinél. A szokás a probléma. Mindig tisztában kell lenned azzal, hogy te döntesz. Hogy te vagy a felelős a cselekedeteidért.

Egy ideje nem szeretnék lenni semmi. Pontosabban semmi szeretnék lenni. Ezt természetesen nem abban az értelemben értem, hogy nem szeretnék létezni. Sosem akartam jobb lenni másoknál. Nem vagyok versenyző típus, nagyon régóta tisztában vagyok bizonyos korlátaimmal. A volt párom egyszer azt mondta, hogy tudta, hogy nagyképű vagyok, de hogy ennyire… Én azt mondtam neki, hogy én tudom, hogy nagyképű vagyok, ezzel nem bántott meg. Bizonyos helyzetekben egy kiállhatatlan pöcs vagyok. Bizonyos emberekkel tudatosan vagyok arrogáns. De ezzel én békében vagyok. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy több ember is, aki ismer és elmeséltem neki a fenti párbeszédet azzal reagált, hogy nem értik, miért mondta rám valaki, hogy nagyképű vagyok. A konkrét történet, amire az exem a fentieket mondta egyébként szerintem sem volt nagyképű. Ki mit lát benne(m)…

• Meghalhattunk volna.
• Az csak egy átmenet.
• A halál?
• Radikálisabb változás, mint a pubertás, de nem kell úgy kiborulni miatta.
• Mi a fenéről beszél?
• A halál nem szomorú. Az a szomorú, hogy ezt sokan nem tudják.

“A félelmeimről” című írásom azt hiszem, pont erről szól.

Amikor félsz, húzd ki a kardodat! Ragadd meg és kaszabolj le mindent, ami gátol! Le a megbánással és a félelmekkel, mindennel, ami múlthoz köt, vagy a jövőhöz!

Ezt is tanulom éppen. Esküszöm, ha úgy hozza a helyzet, a következő alkalommal kirántom azt a kardot!

• A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret. Hanem attól, hogy szereti, amit csinál. Egy jó harcos nem tökéletes. Nem győz mindig. Nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá!

Nagyon szeretem az életemet és azt, amit csinálok. Erről szól – milyen meglepő – a “Szeretem, amit csinálok” című bejegyzésem.

Ez természetesen nem jelenti azt, hogy harcos vagyok. Nem ettől vagyok harcos. Sebezhető vagyok? Halálosan! Kaptam már sebet? Igen, nem is számolom hányat. Bátor vagyok? Bátran felelem rá, hogy igen, bátor vagyok. Most nem teszem hozzá, hogy ennek ára volt. Elnézést! Mégis hozzá tettem…

• Az életben dönteni kell! Dönthetsz úgy, hogy áldozat leszel, de dönthetsz másképpen is. A harcos cselekszik, csak a bolond sír.
• Na és ha nem tudom megcsinálni?
• Az a jövő. Ne gondolj rá?
• Hogy kezdjek hozzá?
• Nincs olyan, hogy kezdet és vég! Csak a tett van!

Az előbb már megígértem, hogy lesz egy “A gyökereim” című írásom. Abban lesz majd olvasható, hogy ehhez a párbeszédhez milyen gondolataimat tudom kapcsolni.

• Szinte minden ember átment már azon, amin te. Ha nem kapod meg, amit akarsz, szenvedsz. Ha pontosan azt kapod, amit akartál, akkor is szenvedsz. Mert attól fogva nincs mibe kapaszkodnod.

A vágy, mint az emberi szenvedés egyik fő oka a buddhizmus egyik lényegi eleme. A vágytalan vágyakozás megtalálása nem könnyű feladat. Még értelmezni sem könnyű. Érteni sejtem, hogy ez mit jelent, de megfogalmazni nem tudom. Lehet, hogy soha nem is fogom tudni megfogalmazni. De ez jó így!

A mondat azon része, hogy ha azt kapod, amit akartál is szenvedsz egy új aspektus számomra. Így rögtön meg is állapítom, hogy ez a film nekem ezt a gondolatot hozta el ma. Ezzel lettem gazdagabb, ez volt lényege annak, hogy megnéztem a filmet és, hogy ilyen sokat dolgoztam ezzel a bejegyzéssel. Köszönöm a tanítást! Hálás vagyok érte!

• Nem kell ahhoz edző vagy bizottság, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz.
• De igeni kell! Nyerni akarok, aranyérmet akarok és ahhoz kellenek.
• Az arany semmit sem ér! “Ha azt megszerzem, boldog leszek!” hallod, amit beszélsz.
• Ez az álmom Szok! És szerintem az álmok nem ártanak.
• Ezzel nem adod fel az álmaidat Dan! Csak azt adod fel, amid sose volt és sosem lesz. A kontrollt. Fogadd el, hogy nem te irányítod, mi történik veled.

Szinte már én unom, hogy “A gyökereim” című írás mennyi módon kapcsolódik ehhez a poszthoz. Lehet, hogy előbb azt kellett volna előbb megírnom. A gondolataim áramlása kiszámíthatatlan rejtelem számomra is. Ha így alakult, így jó!

• Három?
• Három!
• A harcos három szabálya.
• Már mindegyiket tudod.
• Paradoxon: az élet misztérium. Ne pazarold arra az idődet, hogy megértsd! Humor: Őrizd meg a humorérzékedet, főleg, ha saját magadról van szó. Ez mindennél több erőt ad. Változás: Soha semmi sem marad ugyanaz!

Az Írás és önismeret tanfolyamon mondtam az egyik társamnak, hogy szeretem, mikor valaki a saját nehéz történetét nevetve adja elő. Abban számomra hatalmas erő érződik. Magamon is érzem, régóta, hogy az életem nem túl vidám történetei attól lettek harmóniában velem, hogy akár már bennük élve hozzájuk tudtam tenni a humort. Hidd el, a felismerésük pillanatában nem nevettem! Aztán megtanultam.

Az első és a harmadik szabály is jó és teljesen egyet értek velük.

Az elsőhöz még annyi tennék hozzá, hogy nőnapon, március nyolcadikán megszületett bennem egy gondolat, ami talán megéri azt a körülbelül húsz éves vágyamat, hogy írjak egy könyvet. Ha megírom a könyvemet és olvasod, majd jusson eszedbe, hogy az első szabályhoz kapcsolódik. Ebben a bejegyzésben ez volt a harmadik ígéret. Ahhoz képest, hogy az előző 63-ban egyszer sem ígértem semmit, ez elég soknak tűnik még nekem is.

• Az út, ami boldoggá tesz. Nem a végcél. (Nagyon szép a hegymászós jelenet, a hegy tetején megtalált kővel!)

Ez szerintem ennyira közismert mondás, hogy sokunknak megvan. Abban is biztos vagyok, hogy a soknak nagy része meg is érti, hogy mit jelent. Ha nem érteném és nem élném meg ezt a gondolatot, akkor sem merném ezt bevallani. Nem használok szmájlikat az írásaimban, de ide majdnem tettem egyet…

Az utolsó párbeszéd után nem akarok írni semmit, azt szeretném meghagyni abban a tökéletességben, ahogy a filmben szerepelt. Itt bárkinek javaslom, hogy engedje útjára azt a könnycseppet…

• Hol vagy Dan?
• Itt!
• Ez mikor történik?
• Most!
• És te mi vagy?
• Ez a pillanat!