191. | Mount Batur és a napfelkelte

Erre a napra az egyik legismertebb Bali élményt ajándékoztam magamnak.

Egy aktív vulkánt látogattam meg – egy olyan utazást választva, ami egyszerre fizikai kihívás, látvány és belső út is.

Elmesélem, a napomat.

Az élmény hajnalban indul

A megelőző napon este tízkor értem haza Gili Trawanganról. A sofőr hajnali 1:15-re jött értem, így valahogy egyértelmű volt, hogy nem fogok aludni a túra előtt. Próbáltam, esküszöm, de nem sikerült.

Kiderült, hogy ma hajnalban és reggel én leszek ez egyetlen utas az értem jött autóban. Így rengeteget beszélgettünk a sofőrrel.

Már fejben sem tudom tartani, hány olyan emberrel találkozom napi szinten, mint ez a srác. Csak ezen a napon 4 nagyszerű emberrel beszélgettem. Tegnap öt tartalmasabb beszélgetésem volt idegenekkel.

A sofőr a nap végére már meg akart hívni a családjához ebédelni, de sajnos aznap éppen nem főzött a felesége. Mindegy is ez, már önmagában a szándékért kifejeztem neki a hálámat.

A Mount Batur hegyről is mesélt nekem út közben. Megtudtam, hogy bár a vulkán aktív, utoljára 25 évvel ezelőtt tört ki, most semmi jele nincs az aktivitásának. Amúgy állandóan figyelik, s ha jelzés érkezik, azonnal evakuálják és lezárják a környéket.

Sötétben érkeztünk meg a gyülekező pontra, az első között jelentem meg. Hamarosan már több tucatnyian várakoztunk arra, hogy megkezdjük a gyalogtúránkat a hegy teteje felé.

Több túravezető is várt ránk, így 5-6 fős csoportokra osztottak minket. Kaptunk bambusz túrabotot, fejlámpát és egy-egy palack vizet.

Hajnali három óra körül vágtunk neki a hegynek. Kb. 2,5 kilométert gyalogoltunk felfelé, 500 méter szintemelkedéssel és nettó másfél óra alatt értünk fel. Az összes idő ennél jóval több volt, mert gyakran megálltunk, megvártuk a csapat azon tagjait, akik folyton lemaradtak.

Nem ez volt életem legnehezebb túrája, de a jó közepes nehézségűek közé biztosan beletartozik. Ahhoz, hogy az 1.700 méteres tengerszint feletti magasságot elérjük folyamatosan felfelé kaptató úton kellett haladnunk, így ezért volt némi energia szükséglete a gyaloglásnak.

Az elégetett energiát még a napfelkelte előtt pótoltuk. Reggelit kaptunk a hegy tetején. Banános szendvicset! Ilyet sem ettem még, és el kell mondanom, kiváló volt. Két háromszög alakú toast között banánpüré. Kaptunk még banánt és lágytojást, meg egy helyi édességet. A banános szendviccsel felkanalazott lágytojás különlegessé tette a különleges reggelit. LOL.

A napfelkelte

A napfelkelte nehéz fénykép téma. Megpróbáltam a tőlem telhető legjobb képeket elkészíteni.

Írni könnyebb róla.

A hegy tetején a megfelelő irányba állított padok várják a látványosságnak kinevezett egyszerű természeti jelenség iránt érdeklődöket.

Mint a madarak a dróton, úgy üldögéltünk egymás mellett, a csodát várva. Az egyik oldalamon egy szerb nő ült, s nagyon érdekes volt vele “otthoni” dolgokról is beszélgetni.

Nem igazán tudnám megmondani, hogy egy napfelkelte hogyan kezdődik.

Nem a napot láttam meg először, hanem a fények megjelenését. Lassan megjelent egy csík az égen.

Aztán lassan érzékelhetővé vált a csíkban egy addig nem látható hegy gerince. Jobban kivehető vált a közelünkben található, fölénk magasodó két másik hegycsúcs. Egyre több részlet rajzolódott ki az előttünk elterülő vulkanikus mélyedésből, a benne található épületekről, mezőkről. A vulkanikus tó is egyre közelebb került hozzám.

Négy hónapja hurcolok magammal egy pulcsit. Ezen a hajnalon használtam először. Ahogy világosodott az ég, ez a ruhadarab újra feleslegessé vált. A hátunk mögött volt egy olyan mélyedés, amiről azt gondoltam, hogy ez a vulkán kürtője. Nem akarom tudni, hogy valóban az -e. Nekem az volt ezen a reggelen.

Onnan időnként feltört egy-egy meleg gőzfelhő. Olyan barátságos volt a hajnali hidegben. A kráter egy adott pontján beálltam ebbe a kellemes melegbe, széttártam a karom és hagytam, hogy a meleg körbeöleljen. Az egyik legjobb meleg volt ez, amit túrázás közben valaha éreztem.

Az előzetes elképzelésem a napfelkeltével kapcsolatban a napfelkeltével kapcsolatban az volt, hogy biztosan ez lesz a legszebb napfelkelte, amit eddig láttam.

A hegyről lefelé menet jutott eszembe ez a várakozás.

Nem biztos, hogy ez volt a legszebb napfelkeltém.

De az biztos, hogy a legteljesebb.

Ennek a napnak a születésében benne voltam.

Minden pillanata életté, majd rögtön emlékké vált bennem.

Lefelé menet már én vezettem a csapatot. Akárcsak a saját életemet.

Tibumana Waterfall

Az utazás következő állomása a Tibumana Waterfall volt. Ez a hegytől nagyjából egy óra autókázásra volt. ezen az úton már aludtam egy kicsit, miután már olyan fáradt voltam, hogy a beszélgetés szavait alig tudtam megformálni.

Arra ébredtem fel, hogy egy “meglepetés” helyen állunk meg. A jól szervezett fuvar következő állomása egy kávézó volt.

Itt újra átélhettem a Kopi luwak élményt, amit a “Egy csodálatos nap Balin, amikor a mézhez só is jutott” című bejegyzésben megírtam. Megint remek kávé és tea kóstolókat ittam. Egyben megtudtam azt is, hogy a a kávébabnak van férfi (egyedülálló mag) és női (páros mag) változata is. Ma még választhattam is, melyiket iszom. Legyen titok, hogy mit választottam.

Ezen kívül ma készítettem is képet a Kopi luwak kávé igazi felelőséről.

Innen már valóban a vízeséshez mentünk.

Igazából három vízeséshez.

A vízesések és a környezetüket meglátogatva a fenséges szó jutott eszembe. A természetes környezet és a sok munkával hozzátett mesterséges dolgok ritka harmóniában jelentek meg előttem.

A hidak, a szobrok, a hívogató pihenőhelyek stb. mind a környezet szerves részének tűntek. Egy fél órás utat tettem meg a parkolóig és vissza, sok időt tehát nem töltöttem itt.

De azt gondolom, hogy eleget ahhoz, hogy a hely szellemét megérezzem.

Mikor lefelé mentem a kevés árus egyike – szokás szerint – megállított. Mikor megtudta, hogy magyar vagyok, majdnem tökéletes kiejtéssel mondta azt, hogy “köszönöm”. Ezen jót nevettünk, megvolt a közös pont. Majd megjelent a férje is, és megmutatta, hogy ő is ismeri ezt a magyar kifejezést.

Aztán rátértünk az ajánlatra. Vásároljak valamit! Itt is elmondtam azt, amit már oly sokszor: nincs szükségem semmire, megvan mindenem.

Aztán ez a beszélgetés hirtelen vett egy érdekes fordulatot, amikor arra kért, hogy azért vegyek valamit, hogy őket támogassam.

Ezen egy pillanatra elgondolkodtam és azt mondtam neki, hogy tényleg nincs szükségem semmire, de azért, hogy segítsek nekik, üssön be a terminálba 50.000 IDR-t (1.000 HUF, 3 USD) és nem kérek semmit. Csippant a leolvasó és ő mondta, hogy ezért válasszak valamit. Mosolyogva mondtam, hogy tényleg nem akarok magamhoz venni semmit. Nincs szükségem karkötőre, szobrocskára vagy fa tálkára.

Tovább haladva még eszembe jutott, hogy elvehettem volna egy szem szőlőt a kölcsönösség tisztelete miatt, de ez azonnal múló gondolattá vált.

Mikor felfelé mentem, és közeledtem a bolthoz, szinte éreztem, hogy az öreg ember vár rám. Azonnal tudtam, hogy valamit adni fog, mert érezhető volt az izgatottsága. Kíváncsivá tett, hogy mivel leszek gazdagabb a következő pillanatban.

Egy palack ásványvizet adott. A szavai nagyon kedvesek voltak. Azt mondta, hogy tudja, hogy ez sokkal kevesebb, mint amit én adtam, de szeretné, ha ő is adhatna valamit.

Nagyon meleg volt. Így végül is a legtökéletesebb meglepetést kaptam. Megköszöntem, és azt válaszoltam neki, hogy ez a víz az összes többi termékénél többet ér nekem és nagyon hálás vagyok, hogy ezzel lepett meg.

A közös mosoly, az egymás tisztelete és a palack víz felejthetetlenné tette az önmagában is felejthetetlen napomat.