Tavaly szeptemberben készültem először Vietnámba.
Aztán másképpen alakult az utam.
Most végre megérkeztem.
Tetszik, amit itt élek meg.
Az első lépések Hanoiban
Sok kérdéssel érkeztem meg Vietnámba.
Végre sikerült probléma és meglepetés nélkül átkelni egy határon.
Ellenben nem volt mobil netem. Így megérkezni egy hatalmas városba nem a legkönnyebb élmény. Net nélkül sem tájékozódni, sem fizetni nem tudok. Szerencsére a megérkezés pillanatában minden probléma megoldódott, mert magára talált a telefonom.
Tagadhatatlan, hogy egyre nagyobb a tapasztalatom abban, hogy hogyan is kell élni ezt a fajta digitális nomád életet.
Gyorsan lefoglaltam egy szállodai szobát, hívtam egy taxit. Egy percen belül meg is érkezett a sofőr, aki semmit nem beszélt angolul, így semmi más dolgom nem volt a 20 perces utazás alatt, mint élvezni a város látványát és megbeszélést tartani a kisebbik öcsémmel.
Az első szállás
Egy nagyon szép szobát kaptam egy hotel nyolcadik emeletén. A képek alapján arra számítottam, hogy fürdőkád is lesz a szobában, így előre örültem, hogy hosszú hónapok után egy kád meleg vízben fogom magam áztatni. Kádat ugyanis tavaly augusztusban láttam utoljára. És akkor sem használtam.
Nem csalódtam, annak ellenére, hogy kád nem volt a szobában. Egyszerűen csak elfogadtam, hogy most sem fogok fürdeni.
Volt viszont egy nagyon szép és tiszta zuhanyzó, amit azonnal használatba is vettem. Az elmúlt szállásokon már megszoktam, hogy mindenhol be volt készítve két csomag fogkefe fogkrémmel együtt. Általában szappan is vár rám. Itt tusfürdő volt, de olyan pazar illatú, hogy komolyan elgondolkodtam azon, hogy viszek magammal belőle a további utamra.
Ami meglepő volt, hogy itt fésű és borotva is volt a fürdőszobában bekészítve. Fésűt kb. negyven éve nem használok, de most kipróbáltam, csak a móka kedvéért. A borotva – ahogy az, amit legutoljára Thaiföldön vettem magamnak – kritikán aluli. Egyszerűen nem kapok három pengés borotvát, a kettő soros meg szimplán csak nem jó.
A szobám érdekessége volt még egy nagy adag napraforgó mag, egy üveg aszalt gyömbér és a hűtőben kettő energiaital. Kitettem magamért és reggelre mindent elfogyasztottam.
A nyolcadik emeletről még éjszaka is szép volt a kilátás. Reggel meg egyenesen pazar. A szobában volt még egy TV is, amit – kivételesen – bekapcsoltam, valószínűleg azért, mert ilyet sem csináltam egy éve. Az HBO-n éppen egy olyan film ment, amit szeretek, így egy kicsit néztem vietnámi felirattal és angol nyelven.
Meglepődtem, de az elmaradhatatlan gekkó itt is várt a szobában. Biztosan nem tériszonyos a kicsit, ha ilyen magasra is felmászik.
Az történt ugyanis, hogy az asztal alatt elhelyezett hűtőt kivettem onnan, hogy kényelmesen tudjak dolgozni, és akkor találkoztam a kis állatkával.
A szoba egyetlen hátránya az volt, hogy – hiába készültem rá a nagy munkára – nem működött rendesen a wifi, annak ellenére, hogy minden emeletnek külön routere volt.
Így munka helyett sétáltam kicsit a környéken, és az utcán üldögélve kerestem másnapra egy másik szállást.
A második szobám
Reggel pár kilométer séta után megérkeztem arra a szállásra, ami az előző esti kutakodásom alapján jónak tűnt. Nem foglaltam le a szállást.
Úgy döntöttem, hogy megnézem, ha van üres szoba, akkor foglalás előtt megvizsgálom és csak akkor bérelem ki, ha minden rendben lesz vele.
Valamiért nagyon nagy örömmel fogadott egy fiatal portás lány. Jól beszélt angolul, hamar kiderült, hogy van is szabad szoba.
Mondtam, hogy szeretném megnézni, és hogy számomra fontos, hogy legyen benne asztal és szék, hogy dolgozni tudjak. És természetesen jól működő wifi.
Már tudom, hogy a net minőségének az egyik legegyszerűbb mérője a YouTube. Ha az jól működik, mással sem lehet nagy gond. Úgyhogy a szobát megnézve, és mindent rendben találva belenéztem egy videóba. Szerencsére az is rendben volt.
Már csak egyetlen kérdés volt hátra. Mennyibe kerül a szoba. A kislány eléggé lelombozott, mert 450.000 VND-t (6.400 HUF, 17,3 USD) kért érte. Fogtam a hátizsákjaimat és indultam volna tovább, mert ennél olcsóbb szállást akartam elfoglalni.
Mondtam neki, hogy sajnálom, de ez nekem sok. Igazából 300.000 VND (4.300 HUF, 11,5 USD) amit elképzeltem elfogadható árnak.
Telefonált valakivel, és megkaptam ennyiért a szobát. Juppi!
Az ajtó mellett egy beugróban van egy francia ágy. Az ajtó másik oldalán egy hatalmas szekrény. A szekrény mellett két szék és egy kis asztalka. Egy konyhapult (konyha nélkül) és egy picike fürdőszoba. Működő légkondi és egy ventilátor.
Ennyi bőven elég.
Pro a szoba mellett, hogy ugyanaz a finom illatú tusfürdő van benne, mint az első szobában. Kontra, hogy nincs meleg víz. Azt hiszem, nem lehet minden tökéletes.
Szeretem ezt a kis szobát. 4 éjszakára béreltem ki, majd kiderül, hogy hány lesz belőle.
Hanoi utcái
Érdekességképen megnéztem, hogy mekkora városban élek most.
Egy kissé leesett az állam. Hanoiban 9 millió, az agglomerációkkal együtt 20 millió ember él. A területe 3.350 négyzetkilométer.
Hatszor nagyobb, mint Budapest és több, mint kétszer annyi ember él benne, mint egész Magyarországon.
Nem fogom bejárni ezt a várost. Azt hiszem, ezt már most elfogadtam. .
Eddig három napon csavarogtam a környező utcákon. Az eddigi tapasztalataim alapján azt kell mondanom, hogy szeretem ezt a várost.
Itt a környéken rengeteg látnivaló akad. Mindenféle üzletek, kifőzdék, rengeteg kávézó. Hatalmas felhőkarcolók, nem győzöm őket fényképezni. Már láttam szegényebb negyedeket. Utcai árusokkal tömött utakat.
Iszonyatosan sok motor van az utakon. Az út egyik oldaláról a másikra átjutni szinte lehetetlen. Sem az autósok, sem a motor vezetők nincsenek tekintettel a gyalogosokra. Egy ilyen nagyvárosban egészen furcsa élmény, hogy a gyorsabban előre jutni akaró motorok a járdán jönnek utánam és velem szembe.
Igaz tehát, hogy fokozott körültekintéssel kell gyalogosként közlekednem. Nem szoktalan ez számomra. De azért van bennem egy olyan érzés, hogy ez az eddigi tapasztalataimat bőven túlszárnyalja.
Itt is sok az egyenruhás ember. Rendőröket a nagyobb kereszteződésekben folyamatosan látni lehet. És valamiért egyáltalán nem zavarja őket, ha a szemük előtt mennek át az emberek, vagy a járművek a piros lámpáknál.
Rengeteg pénzintézet van a környékemen. Ezek előtt mindenhol őrök ülnek kint az utcán. És sok olyan helyen, ahol nem is értem, hogy miért vannak ott.
Lehet, hogy ez is igaznak bizonyul az előzetesen olvasott dolgokból. Lehet, hogy egyszerűen csak a jelenlétük kell, hogy nagyobb legyen a közbiztonság.
Amire egyébként semmi rosszat nem tudok mondani, ahogy eddig sem tudtam. Látszólag mindenki békében van a másikkal az utcákon.
Az ételek
Az ételek itt is pompás élményt nyújtanak számomra.
A már megszokott és nagyon szeretett módon sok zöldség, rizs és tészta.
50.000 VND (700 HUF, 1,9 USD) értékben általában degeszre eszem magam. Mivel naponta maximum kétszer eszem, eléggé gazdaságos itt az étkezés. Egy jó kávét ennek a feléért lehet meginni.
Valamiért nagyon kedvesek velem a vendéglősök.
Mindig megmutatják, mit mire öntsek, kenjek és egyáltalán, hogyan egyem meg az étel. Elmondják, majd megnézik, hogy úgy csináltam -e, ahogy “kell” és másodszor is elmondják, ha szükséges.
Tegnap egy kis citrus félét préseltem a salátámra és a vendéglős hölgy odajött és a kanalammal kiszedegette nekem a magokat a salátámból. Hihetetlen!
Nagyon ízletesek az ételek, amiket eszem. Ma is úgy ebédeltem, hogy a vietnámi nyelvű étlapra becsukott szemmel böktem rá, mert máshogy nem tudtam volna választani. Nevettek rajtam, de úgy láttam, megnyertem a szívüket. És szerencsém is volt, mert valami hihetetlenül finom káposztás tavaszi tekercset választott nekem a véletlen.
Reggel betértem egy kávézóba és megkértem az angolul beszélő fiatal tulajdonost, hogy válasszon nekem egy jó kávét. Így sikerült egy olyan ízletes italt innom, hogy délután kénytelen voltam visszamenni arra a helyre, mert meg kellett kóstolnom másodszor is. Természetesen megismert a fiatalember és nagyon örült, hogy visszatértem.
A tegnapi vacsorám is olyan ízletes volt, hogy többször jeleztem a tulajdonos nőnek, hogy nagyon finom, sőt a végén le is írtam neki. Ő meg – a magok kiszedegetésén kívül – meglepett valami finom sütött feltéttel a vacsorámra. Sőt, megkérdezte, hogy elfogadok -e egy tányér kókusz levest ajándékba. De olyan sok volt a vacsorám, hogy el kellett utasítanom.
Majd holnap kipróbálom.
Nagyon élvezem ezeket a kulináris élményeket. Bele sem akarok gondolni, hogy mi várhat még itt rám.
Az utca emberei
Ami talán számomra a legfontosabb, az az, hogy az emberek többsége itt is hihetetlenül kedves és mosolygós. Minden mosolyt mosollyal üdvözölnek. Adják maguktól is, és ezért rendkívül hálás vagyok.
Ma délelőtt meg akartam venni az egyik legdrágább gyümölcsöt. Egy darab almát. Ez kb. annyiba kerül, mint egy főétel. De nem volt nálam elég pénz. Érdekes módon, nem volt mérges az eladó lány, hogy hiába mérte meg és ütötte be a gépbe az árát.
Ha bemegyek egy boltba, gyakran megkérdezik, hogy miben segíthetnek. Ezek az élmények megunhatatlanok számomra.
Rengeteg embert látok sportolni az utcákon és a parkokban. Nagyon jó élmény látni, hogy lábteniszeznek, kondiznak, futnak, gyalogolnak, tai chit gyakorolnak, tollasoznak stb.
Fiatalok és öregek is. A hotelem mellett van egy nagyobb utcai fitnesz gépekkel felszerelt terület. Mindig dolgozik ott egy-egy csoport.
A kávéházakban éjjel-nappal üldögélnek az emberek, beszélgetnek. Játszanak.
Élettel teli ez a város.
És most én is része vagyok ennek. Éjjel és nappal is. Szeretem ezt a nyüzsgő forgatagot. Hálás vagyok, hogy most itt élhetek.Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás