Ez egy rövid bejegyzés lesz.
Most nem kellett sokat készülnöm a következő országra.
Lehet, hogy aggódnom kellene emiatt?
Nem tudom. Valamiért nem érzek aggodalmat. Ez lesz a negyedik ország Ázsiában ahol élni fogok. A negyedik ismeretlen.
Valamiért már ismerős az ismeretlen felé haladás.
Lehet, hogy emiatt nem kell aggódnom!
A vízum kérdés
Ez a lépés eddig még egyszer sem ment probléma nélkül. Talán most majd sikerül.
Magyar állampolgárként nem kell vízumot igényelnem, ha 45 napnál nem leszek többet Vietnámban.
Ezt most is elolvastam a kormányzati weboldalunkon, de annyira hihetetlennek tűnt, hogy azért futattam egy AI ellenőrzést. Ez megerősített abban, hogy nem kell vízum igényléssel foglalkoznom.
A motoros csapat két tagja már Vietnámban van pár hete, így az egyiküket megkérdeztem, hogy számítsak -e valami meglepetésre a határon.
Ezt a választ adta:
- 50 ezer dongot vagy kipet kell előkészítened. A határon, ahol átléptünk, kicsit korruptak voltak, ezért mindenkitől 50 ezret kértek.
- De valójában semmire sincs szükséged, legálisan ingyenes, de tudod, hogy működik. Hahahahha.
- Emlékszem, egy srác azt mondta az őrnek, hogy nem fog fizetni, nincs pénze, a határőrök pedig azt mondták neki: oké, nincs pénz, nincs pecsét. Hahahahha.
Így hát mindenféle külön papír nélkül 50.000 LAK-kal felfegyverkezve indulok majd neki az útnak.
Milyen meglepetés várhat még rám ezeket után?
Az utazás Vietnámba
Az biztos, hogy a korábbi merész tervemmel ellentétben nem stoppal megyek. LOL.
Buszjegyet fogok venni holnap, felkészülve egy 22-24 óra hosszú utazásra. Ez – ahogy már láttuk – teljesen természetes időtáv itt 700+ kilométerre.
A stoppolás elvetése mellett erősen közrejátszik az, hogy ha egy egyenesen oda tartó busznak 22+ órára van szüksége, akkor stoppal ez lehet ennek a többszöröse is. Maradjunk a kiszámítható kényelmetlennél, mint a kiszámíthatatlan még kényelmetlenebbnél.
Nem érzem lemondásnak, inkább egy kicsit a két lábbal a Földön állásnak. Van nekem annyi véletlen adta kalandom itt, nem kell direkt csinálnom is.
Update: Annyi minden történt, hogy szombat lett, amíg a bejegyzés közzétételéig eljutottam. Így már megvan a jegyem.
A busz ma este 22:30-kor indul és holnap este 23:30-kor érkezik meg. A tervek szerint. 25 óra. Alvó busz. Ilyennel sincs még tapasztalatom, kíváncsi vagyok.
Hová megyek?
Az első cél Hanoi lesz. Remélem, hogy legkésőbb vasárnap el is érek oda.
A terveim szerint még egy bejegyzésem lesz Laoszról. Így ha minden jól megy, friss élményekkel jelentkezem Vietnámmal kapcsolatban a jövő hét elején.
A terveim között szerepel jelen pillanatban Đà Nẵng és Ho Si Minh város is. És a tenger, amit január eleje óta nem láttam.
Mit mondanak mások?
Mivel a felkészülés most még kevesebb időt vett el, kicsit többet olvastam a kormányzati weboldalt az új országgal kapcsolatban.
Pár információt érdekesnek tartottam megosztani. Főleg, hogy ezek az információk nem teljesen tudomány szagúak számomra.
Nézzük, mit gondolnak mások és mit gondolok én.
Felhívjuk a Vietnámba utazni készülők figyelmét, hogy minden évben június 1-től egészen november végéig tart a tájfun szezon. Ebben az időszakban bármikor előfordulhatnak heves esőzések, áradások, akár 100 km/órát meghaladó szélviharok is.
Tájfun.
Megnéztem pár videót. Olvastam egy két dolgot.
Elég barátságtalan, sok esetben tragikus természeti jelenség.
Mégsem érzem azt, hogy nekem most emiatt nem kellene Vietnámba mennem. Akárhogy keresem magamban, semmi félelmet nem érzek a tájfun miatt. Bízom benne, hogy ez később sem fogom megváltozni.
Vietnám a dél kelet-ázsiai térség biztonságosnak számító országa, terroristacselekmények előfordulásának csekély a valószínűsége. A rendőri szervek intenzív közúti jelenléte komoly visszatartó erővel bír, a helyi nézeteltéréseket, lopásokat, közúti baleseteket jellemzően rövid idő alatt, helyszínen döntik el.
Ennek a bekezdésnek valamiért az utolsó pár szava fogott meg elsőre. “A nézeteltéréseket, a helyszínen döntik el.” De kik? A rendőrök, vagy a vitatkozó felek. Nagyon nem mindegy.
Jó olvasni, hogy az erős rendőri jelenlét komoly visszatartó erő. El is hiszem. Már írtam, hogy itt Laoszban több egyenruhás embert láttam egy hét alatt, mint a megelőző hónapokban összesen.
És valóban! Bennem is van egy olyan érzés, hogy az egyenruha jelenléte kötelez a másképp viselkedésre. Nem mintha lenne bármi okom másképp viselkedni, de a figyelem valóban más, ha a közelben van egy rendőr, vagy katona.
Főleg, ha úgy jelenik meg, ahogy még az életben nem láttam, mint például ma. A piros lámpa felé közeledve észrevettem egy zöld jelzésre váró, szakadt motoron ülő egyenruhást. Bukósisak volt a fején és egy Kalasnyikov gépfegyver a hátán keresztbe lógatva. Tekintélyt parancsoló összkép volt. Mintha nem csak a közlekedésnek szólt volna a “megállj!” jelzés, hanem mindenkinek az utcán.
Jó pár alkalommal sétáltam el olyan egyenruhás előtt az elmúlt hetekben, aki nem mondott semmit, rám sem nézett, csak két kézzel fogta a géppuskát. Ő sem kérdezett, nekem sem jutott eszembe.
Vietnámban a közbiztonság összességében jó, Hanoiban és a turisták által kedvelt nagyobb városokban (Ho Si Minh-város, Đà Nẵng, Nha Trang és Huế) azonban gyakrabban fordulnak elő külföldi állampolgárok ellen elkövetett motoros rablások, lopások. Felhívjuk az utazók figyelmét arra, hogy útlevelüket, más személyes okmányaikat helyezzék biztonságba a szállodában. Ugyanez vonatkozik a nagyértékű telefonokra és más műszaki eszközökre is.
Ilyen motoros rablásról eddig csak egyszer hallottam, történetesen éppen a múlt héten. Balin történt az egyik külföldivel, hogy a motorjáról lekapták a telefonját.
Ezt a figyelmeztetést kissé túlzónak tartom az eddigi tapasztalataim alapján. Olyasféle kellemetlen érzés van bennem ezzel kapcsolatban, ami a reklámok nézése közben szokott elkapni. Ott ugye az általános érzés, hogy ha nekem nincs az, amiről a reklám szól, akkor nem vagyok teljes.
Itt meg az az érzésem van, hogy ha majd ellopják a drága órámat, vagy telefonomat, akkor lesz valaki a közelben, aki majd azt üzeni, hogy “ugye, én megmondtam!”
Nem tudom, hogy aki ezt a mondatot írta, hogyan képzelte a mindennapi életet egy idegen ország idegen nyelvű városában úgy, hogy a nagy értékű telefonomat a szobámban hagyom, én meg az utcán sétálok.
A közúti közlekedés mind a városokban, mind a lakott területeken kívül európai szemmel kaotikus. Külföldieknek gyalogosként, illetve járművezetőként tanácsos fokozott figyelemmel közlekedni.
Szerintem ez minden szemmel kaotikus. Nem tudom elhinni, hogy az itt élők ne látnák, hogy mennyire rendezetlen és véletlenszerű néha az egész.
Nem egyszer fordult már elő velem, hogy a járdán jött szembe velem egy motor. Ahol a sofőrnek mondjuk esze ágában sincs lassítani. Ezt talán még ők sem gondolják rendezettnek. Ma egy – a fél járdát természetes egyszerűséggel elfoglaló – teherautót kerültem éppen ki, mikor a teherautó sarka mögül a járdára forduló motoros kislány majdnem elütött.
Egyikünk sem akadt fenn ezen, mindenki ment a dolgára, mintha mi sem történt volna.
Szerintem itt nem csak külföldiként kell fokozott figyelemmel közlekedni.
Nem akarom elviccelni a dolgot, de az utcán folyamatosan életveszélyben van az ember, mert bármi(!) megtörténhet, amit Európában el sem tudtam képzelni.
A közúti infrastruktúra gyengeségeivel összefüggésben felhívjuk a figyelmet arra, hogy a veszélyes útszakaszokat gyakran nem jelzik előre, sok a beláthatatlan kereszteződés, továbbá a biztonságos közlekedést segítő táblák sok esetben hiányoznak.
Ez sajnos igaz. Ehhez még az is hozzájárul, hogy a közlekedési jelzések akkor is csak jelzés értékűek sok esetben, ha vannak.
Pont a minap meséltem valakinek, hogy a zebra például tényleg csak azért van az úton, mert valószínűleg sok volt az aszfalt festék és el kellett használni. Engem már jó pár alkalommal ütöttek majdnem el a zebrán. Olyan autós is volt, aki fékezés nélkül rámhúzta a kormányt, valószínűleg csak azért, mert átmentem az úton. Az nem zavarta, hogy ezt a zebrán tettem.
Ez sok esetben ördögi kör. Ha arra várok, hogy a zebrán valaki átengedjen, soha nem jutok át az úton. Ha meg átmegyek rajta a jogaim szerint, felbőszíthetek valakit, aki rögtön bosszút áll.
És igen, mi van akkor, ha nincs is jelzés?
A kedvencem:
A forgalomban történő gyalogos, kerékpáros illetve motoros részvétel esetén javasoljuk a folyamatos, minden irányban történő tájékozódás fenntartását! A turistáknak az első alkalmakkor kihívás lehet egy forgalmas úton történő biztonságos átkelés is
No, pont erről beszéltem Nyuszó Muszó. Már nem egy alkalommal. Itt Ázsiában sokszor volt az az élményem, hogy az utca másik oldalát egyszerűen azért nem tudom megnézni, mert nem ott születtem.
A minden irányba történő figyelést sem tartom túlzásnak!
Nem elég előre, hátra, jobbra és balra figyelni. Itt valamiért például nem minden esetben fedik le a lukakat a járdán. Eltűnik egy csatorna tető. Na és? Beszakadt a járda egy darabon. Nem baj! És számos egyéb akadály is lehet az utakon, járdákon, amivel az ember a boka, vagy nyaktörést kockáztatja.
Ennek valószínűleg az az oka, amire éppen ma is gondoltam. Valószínűleg a járdát nem olyan sok ember használja, mert senki nem szeret gyalogolni. Majdnem mindenki motorral jár mindenhová.
Végre egy jó hír is előkerült:
Tömeges fertőző betegségek Vietnámban egyre ritkábban fordulnak elő.
Persze, a kormányzati oldalt olvasva nem cél, hogy sokáig örüljön az ember:
A tömegtájékoztatási eszközök időnként kolera vagy járványszerű hasmenéses megbetegedésekről adnak hírt. A kolerabaktérium ivóvízzel és fertőzött élelmiszerrel (leginkább kutyahúst, garnélarák-pépet, nyers fűszernövényeket és zöldségeket tartalmazó ételek) terjedhet, főzés-sütés során elpusztul. Utcai árusoktól vásárolt tisztított, nyers zöldséget, gyümölcsöt lehetőleg ne fogyasszunk. Felhívjuk a figyelmet a higiénés szabályok fokozott betartására!
Itt azért már erős propaganda szagot éreztem.
A kutyahús!
Hányan jöttek már ezzel az elmúlt hetekben! A már Vietnámot megjárt emberektől tudom, hogy nem igazán jellemző a kutyahús fogyasztása. Ha nem keresed, nem is találkozol vele. Nem jó érzés ilyen közel ehhez az országhoz az igazságtól ennyire távol álló dolgot olvasnom!
Az, hogy ne egyek vízzel tisztított, után vásárolt nyers zöldésget szerintem az itteni élettel eléggé ellentétes tanács, nehezen tudom értelmezni.
Mint ahogy a fokozott higiénés szabályok fokozott betartását sem. Basszus! Azon az asztalon eszem, amin a helyiek. Azokból a tányérokból, azokkal az evőeszközökkel, amivel mindenki más. Kezet ezekben a kifőzdékben nem tudok kezet mosni, mert nincs mosdó.
El kellene tehát játszanom, hogy nedves törlőkendővel letörlöm az asztalt, meg az evőeszközöket? Köszönöm, nem! Inkább leszek egy hasmenéses helyi, mint egy higiénére különösen ügyelő helyi.
Rossz érzés fogott el ezeket a sorokat olvasva, mert a kívülállóságot olvasom belőlük. Persze, lehet, hogy tévedek!
A madárinfluenza vírus különösen a téli, náthás megbetegedések idején terjed. Kerüljék az élőállatpiacokat, baromfigazdaságokat és minden szabadon vagy ketrecben tartott madárral történő érintkezést.
No, ezt az utolsót majd fejben tartom, ha legközelebb csirkékkel utazom egy buszon. LOL.
Összességében azt gondolom, kár volt elolvasnom bármit is ezekből a figyelmeztetésekből. A tájfunon kívül nincs semmi, ami újdonság lett volna, viszont van pár nekem nem tetsző rész a nyugati embernek szánt intelmekben.
Mit mondok én?
Szerencsére semennyivel nem csökkent bennem a kíváncsiság és a mehetnék Vietnám felé.
Várom a hétvégét, hogy elkezdhessek megismerkedni ezzel az izgalmasnak tűnő országgal.
Nincs bennem félelem, valamiért előre szeretettel gondolok erre az országra.
Talán azért, mert azt gondolom, hogy egy újabb olyan országot fogok megismerni, amit igazából megint csak az emberek tesznek széppé számomra.
Vietnám, most már nem olvasok rólad. Megnézlek.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás