Drága hölgyem, szép Dulcineám!
Téged kereslek drága hölgyem! Téged kereslek, mert szereted magadat. Az önbecsülésed egészséges mint egy szép alma. Nem a világtól várod, hogy megmutassa neked, milyen értékes vagy, mert te már tudod, hogy ennek a bizonyítéka egyedül benned van. Te tiszta szívvel szereted magadat és nekem ez kell! Hogyan is várhatnám, hogy engem szeress, ha magadat sem tudnád? Kedvesem, te szereted magadat és ezért meghallod, mikor azt sóhajtom feléd, hogy szeretlek.
Te vagy az, akinek minden nap félelem nélkül mondhatom azt, hogy szeretlek szerelmem. Te vagy az, aki minden nap örömmel vársz haza. Te már tudod, hogy az éj közeledtével velem akarod lehajtani a fejedet, velem akarod álmodni az álmaidat, amik néha a közös álmaink lesznek. Látom rajtad, hogy velem akarsz ébredni minden reggel. Otthont adsz nekem és otthont adok neked. Te vagy az, akivel megosztom az ágyam és az asztalom.
Veled merem újra elhinni, hogy egyek lehetünk. Te meg én két erős fa vagyunk, akik önállóan állnak az erdőben, de összefonni is merik a lombjukat. Nem egymás támaszai vagyunk, de van hozzá bátorságunk, hogy erőnk ellenére együtt legyünk gyengék, ha kell. Te önmagadban vagy egész, én pedig nem a másik felemet keresem.
Benned merülök el, téged vágylak, téged látlak, amikor a “gyönyörű” szóra gondolok. Belém látsz és én beléd látok.
Te újra megmutatod nekem, mit jelent az, hogy örökké. Te vagy az a drága szerelem, aki el meri nekem suttogni: “Velem álmodd az utolsó álmodat!”