Az írásaimat, – amiket ezen az online-dentist.hu-n lehet olvasni – többféle céllal készítem el. Van egyrészt a többször említett terápiás írás jellege. Amikor leülök megírni ezeket az írásokat, többször is át kell gondolnom, hogy mit és hogyan írok le. Ezzel együtt némileg át is rendeződnek a gondolataim, néhány elveszik, néhány meg éppen az írás közben születik meg. Én személy szerint ezeket az írás közben megszülető gondolataimat szeretem, mert sokszor ezek hozzák a felismeréseimet.
Ezt például az olyan írások végén éreztem, mint a “A thaiföldi élet árnyoldalai”, aminek az utolsó mondata volt az, ami miatt úgy éreztem, hogy azt az írást meg kellett írnom. Ha a többit nem írtam volna meg, akkor én úgy érzem, nem veszítek semmit, de ha az utolsó kimarad, az nekem hiányzott volna.
Az írásaim másik célja az inspiráció nyújtása. A fizikai dolgokkal kapcsolatos készülődés talán használható ötleteket és forgatókönyvet ad mások számára is, akik hasonló dologban járnak el, mint én. A lelki megküzdéseimből levonható következtetések pedig talán hozzá tudnak tenni egy kicsit az olvasóhoz is, ha neki pont erre van szüksége.
Most egy egy héttel ezelőtti önismereti felfedezésemet osztom meg.
Írás és önismeret tanfolyam
A “3+1 segítőm a következő időszakban” és a “A segítő tanfolyamok alakulása” című bejegyzésekben már említett Írás és önismeret tanfolyam a múlt hét kedden, egy héttel ezelőtt véget ért. Az utolsó alkalom a felfedezett tapasztalatok átbeszéléséről szólt. Összegeztük egymásnak és önmagunknak is, hogy mi történt velünk az együtt töltött 5×2 óra alatt.
A saját összegzésem a következő volt: Én kérdésekért és válaszokért kopogtattam be erre a tanfolyamra. Nagyon hálás vagyok a tanfolyam vezetőjének, mert nagyon sok jó kérdést hozott a példának kiválasztott írások segítségével. Nagyon hálás vagyok a csoport többi tagjának, mert őszinte válaszaikkal nagyon sok nézőpontot adtak nekem. Az elhangzott kérdések egy részén én már túl vagyok az önismereti utam kapcsán, de akadt jó pár kérdés, amivel az elmúlt hetekben dolgoztam. És akadt természetesen olyan is, amivel még fogok a jövőben is.
Ezek alapján azt mondhatom, hogy ez a tanfolyam hozta az elvárásaimat és teljesen elégedett vagyok azzal, hogy itt töltöttem el az elmúlt keddjeim egy részét. Nagyon jó csapat voltunk. Az egyik csoport társunk szívemet melengető módon mondta el, hogy mennyire megszeretett minket és hogy fogunk hiányozni a keddjeiből. Ez az érzés kölcsönös, szerettem ennek a csoportnak a tagja lenni.
Mit kaptam ettől a tanfolyamtól az elvárásaimon kívül?
Az elvárásaimon túl kaptam egy nagyon fontos felismerést is.
Kettő konkrét dologra emlékszem, ami a felismerésem megszületését lehetővé tette.
Az első egy olyan feladat volt, ahol egy olyan verset olvastunk el, ahol a monológ elmondója nagyon keményen bántalmazott verbálisan valakit. Erdős Virág: Most őszintén című verséről van szó. A vers minden mondata arról szól, hogy valaki nagyon keményen próbálja lenyomni a másik fejét a mocsárba. A hozzá kapcsolódó kérdés az volt, hogy volt -e hasonló élményünk. Én akárhogy gondolkodtam, nem tudtam találni olyan embert az emlékezetemben, aki egy bánt volna velem. Volt ilyen persze egy-kettő, de speciális helyzetben, s ma már értem, hogy mi volt a motivációja. Hiába, nem minden válóper habos torta…
Szóval, ennél a feladatnál arra gondoltam, hogy szerencsés vagyok, hogy engem nem igazán bántalmaztak verbálisan (sem) életemben. Vagy – ez talán fontosabb – nem vettem ezeket magamra. Emlékszem, 8-9 évvel ezelőtt valaki azt mondta nekem, hogy “Te nem értesz az Excelhez!’ Már akkor is vagy 20 év nagyon komoly tapasztalatom volt ezzel a programmal, illetve, már akkor is vagy 10 éves oktatói tapasztalaton voltam túl. Akkor először mondtam ki magamban tudatosan, hogy teljesen mindegy, hogy valaki ezt mondja, én teljesen biztosan tudom, hogy jó vagyok ebben a programban. A mai napig nagyon sokan hívnak Excel gurunak. Azaz, nem kell foglalkoznom azokkal, akik ilyet mondanak. Megjegyzem, az illető, aki mondta, pontosan tudta, hogy milyen jó vagyok benne.
A másik konkrét dolog az utolsó órán merült fel. Valaki arról kezdett el beszélni, hogy milyen teher az, hogy valakinek mindig meg kell felelni. Mindig kellett valamilyennek lenni. Bennem rögtön felmerült a kérdés, hogy én kinek akartam megfelelni az életem során. Valahogy az a gondolat kúszott be, hogy soha senkinek nem akartam megfelelni. Ez nem azt jelenti, hogy például a munkahelyemen, vagy a társadalomban nem viselkedek az elvárásoknak megfelelően. Nem jelenti azt sem, hogy a kapott, vagy vállalt feladatoknak nem akarok megfelelni. Ez a a gondolat számomra nem a viselkedésről szól. Hanem inkább arról, hogy sosem akartam okosabb lenni másoknál. Nem akartam nyerni mindenáron. Nem azért kezdtem el gitározni, hogy a nők a lábam előtt heverjenek. Nem azért tanulok és olvasok, hogy másokat lenyűgözzek. Úgy általában azt érzem, hogy minden dolgomat a saját vágyaimért tettem.
Emellett az utóbbi hónapokban többször megfogalmaztam azt, hogy gyökértelen embernek érzem magam, mert sehol sem sikerült tartósan élnem, valahogy mindig fújt arrébb az élet, mintha nem venné figyelembe, hogy szeretnék gyökeret ereszteni. Szeretnék valahol otthon lenni.
És ekkor, egy órával a tanfolyam vége előtt egyszerűen beugrott a gondolat: Dehogy vagy te gyökértelen Soma! Csak azt nem vetted észre eddig, hogy a gyökereid önmagadban vannak. A te ellenálló képességed, rugalmasságod, optimizmusod önmagadból fakad. Igazán szerencsés fickó vagy, hogy az önbecsülésed egész életedben önmagadból táplálkozott.
A tanfolyamnak számomra ez a felismerés az igazi haszna. Hálás vagyok azért, hogy ezek a gondolatok megszülettek bennem. Örömmel tölt el, hogy hiszek ezekben a szavakban. És jó, hogy le tudtam írni őket!