Kaptam egy téma felvetést, aminek nagyon örültem. A “Hogyan lehetsz digitális nomád? Vagy bármi más…” írás után érkezett hozzám az üzenet:
Hali!
Megjegyzem, jelzem és várom a véleményed a számomra fontos dologról, a szerencséről!
Mert mint mondtam, én alapvetően szerencsés vagyok, és szerintem ennek köszönhetem a remek életem.
Puszi
Apa
Mindig is úgy éreztem, hogy szerencsés csillag alatt születtem: minden működik körülöttem, kivéve a nőket és az autókat. Az egyik barátom egyszer ironikusan jegyezte meg: „Remek! Nem pont ez a két legfontosabb dolog egy férfi életében?” Én pedig elgondolkodtam. Egy ideig hittem, hogy legalább a nőkkel rendeződik a helyzet, de a tavalyi év tréfát űzött velem. Most viszont abban bízom, hogy az idei év szele más vizekre sodor.
Talán a kisebb szerencse az nem is balszerencse, hanem tükör, amely megmutatja, hol vannak bennem feldolgozatlan minták!? Talán a szerencse nem csupán könnyedséget jelent, hanem a nehézségekben rejlő tanítást is…
A szerencse mint áramlás
Életem során gyakran éreztem, hogy valami nagyobb erő vigyáz rám. Mégis, a két említett területen mindig megbicsaklott ez az áramlás. Lehet, hogy pont itt van a legmélyebb leckém: megtanulni elengedni a ragaszkodást és bízni abban, hogy minden a maga idejében rendeződik. A szerencse nem mindig azt adja, amit várok, hanem azt, amitől fejlődhetek.
Amikor a saját szerencsémre gondolok, leginkább az jut az eszembe, hogy nagyon nagy részt azért vagyok szerencsés, mert olyan hozzáállást kaptam az élethez, amiről a “Hamubasült pogácsa” című írásomban így beszélt az egyik barátom: “…én egy dolgot emelnék ki, a látásmódodat. Szerintem, ahogy te az életet, a világot és az embereket látod, és megéled az egy nagyon egyedi dolog.”
Ez a látásmód valóban nagy szerencse. Sok helyzeten segített már át a életben. Rengetegszer támogatta a küzdelmeimet, hálássá tesz azért, hogy élek, hogy most élek. Régen megtanított értékelni az engem körülvevő embereket és dolgokat. A kezdetektől fogva óv abban, hogy gyereki módon tudjak örülni mindannak, amit az élet ajándékba tesz elém a pillanatokban, napokban, években – egy életen át.
A szerencse mint fogalom
Csakhogy egy ideje már nem hiszek a szerencsében. Manapság már azt gondolom, hogy nincs “véletlen szerencse”, inkább oksági összefüggés. Inkább valami olyasmiben hiszek, ami a buddhizmus alapja, a karma törvénye: minden tettünknek, szavunknak és gondolatunknak következménye van. Amit mi – egy idővel ezelőtt még én is – szerencsének nevezünk (például, hogy „jókor voltam jó helyen”) valójában a múltbeli cselekedeteink gyümölcse.
A buddhista tanításokban gyakran beszélnek az érdemgyűjtésről: amikor valaki jó cselekedeteket hajt végre (adakozik, segít, gyakorolja a tudatosságot stb.) akkor érdemeket halmoz fel. Ezek később kedvező körülményeket teremtenek az életében. Amit mások szerencsének látnak, az a buddhista szemléletben érett érdem.
Nem akarom feltétlenül azonosítana magamat az érett érdemet kapó emberrel. Valahogy ezt a gondolatot igyekeztem megfogalmazni “A gondviselés által áldottnak lenni” című írásomban. Annak a bejegyzésnek az elkészítése közben sokat gondolkodtam azon, hogy a szerencse fogalma hogyan illik bele abba az elképzelése, amiről ott beszéltem. Azt hiszem, hogy ott fogalmazódott meg bennem az a gondolat, ami ebben a pillanatban kel életre ebben az írásban:
Ha a szerencse szót egyenlővé tudjuk tenni az áldottnak lenni kifejezéssel, akkor máris tudom vállalni, hogy egy rendkívül szerencsés vagyok.
Az utolsó két szót nem írtam még le az előző mondatból, mikor az egyik barátom hívott. 70 percet beszélgettünk és közben szóba került ez az írás, illetve a témája. Neki egyszer volt egy párbeszéde valakivel:
– Azt hiszem, csak szerencsém van – mondta ő.
– Egy nagy francot! A szerencse mellé kellettél te is!
El is gondolkodtam ezen a párbeszéden azonnal. Nyilván ott van az életemben a Soma és az ő hozott dolgai. De, a gondolataim akkor is az áldottság felé tekeregnek vissza. Szerencsés vagyok, mert áldott vagyok…
Elgondolkodtam azon, hogy milyen összefüggés lehet matematikai alapon a szerencse és a véletlen között? Amit a hétköznapi nyelvben „szerencsének” nevezünk, az matematikai nyelven gyakran a véletlen események valószínűségi kimenetele. Abban – programozó és a matematikát szerető ember lévén – hiszek, hogy van véletlen. Márpedig a matematikában a véletlen egy olyan esemény, amelynek kimenetele bizonytalan, de leírható valószínűségi modellekkel. Például: ha feldobunk egy érmét, 50% eséllyel fej, 50% eséllyel írás lesz a végeredmény. A szerencse inkább emberi értelmezés: ha egy bizonytalan esemény kimenetele számunkra kedvező, akkor szerencsésnek tartjuk magunkat. Másképpen szólva, ha az eredmény nem kedvező számunkra, akkor szerencsétlenek vagyunk.
Ám abban a pillanatban, amikor megértem, hogy az dolgok kimenetélnek értelmezése csakis nálam rajtam múlik, a szerencsétlenséget felváltja a tanítás kifejezés. Azaz, ha azt mondom, hogy a matematikai értelmezést, miszerint a szerencse nem külön fogalom, csak egy valószínűségi esemény kimenetelének értékelése átfordítom filozófiai szintre, ahol a szerencse a “véletlen” emberi jelentéssel való felruházása, megint csak nem tudok azonosulni a szerencse hétköznapi fogalmával.
A definíción túl
A nyakatekert gondolati tornamutatvány után megpróbálom összefoglalni, hogy mit érzek és gondolok.
A szerencse számomra nem más, mint áldottság: annak felismerése, hogy minden pillanat ajándék, és minden nehézség tanítás az úton. Ha szerencsésnek érzem magam, az nem a véletlen kegye, hanem annak bizonyítéka, hogy képes vagyok meglátni az élet rejtett ajándékait. A szerencse nem kívülről érkezik: ott születik, ahol a hála, az elfogadás és a tanulás találkozik bennünk.
Hálás vagyok az életnek, hogy lehetőségem volt a kérdést apámtól megkapni és a magam módján megválaszolni!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás