178. | Bali a világ két arcát mutatta meg

Összegzés

Bali két arcát mutatta meg nekem egy dzsungelbeli jótékonysági napon. A paradicsomi táj és a mély szegénység egyszerre volt jelen Selat környékén.

Tegnap megint a dzsungelben jártam.

Ó, igen, egy újabb kalandos nap!

De az élet tegnap mást is láttatni akart velem.

Igyekszem jó tanuló lenni. Ezért megmutatom a tegnapi leckém.

Egy újabb nap a paradicsomban

Another Day In Paradise (Phil Collins)

Ó, Uram, nincs ennél több, amit bárki is tehetne?

Ó, Uram, kell lennie valaminek, amit mondhatsz

Emlékszem, 14 éves voltam, amikor először hallottam Phil Collins Another Day In Paradise (Egy újabb nap a paradicsomban) című dalát. Nagy sláger volt azonnal, ahogy megjelent. Azt gondolom, ma is az.

Most két dolog rezonált össze bennem.

Leültem írni, a Spotify pedig ott folytatta a lejátszást, ahol két napja abbahagytam. Ez a dal szólalt meg. Összeszorult a torkom.

A másik dolog a 14 éves korom. Ennek megértéséhez folytatnod kell az olvasást.

Pár hete egy kapcsolati ajánláson keresztül ismertem meg itt Balin egy nagyszerű embert. Couchsurfinggel is foglalkozik, és egy karitatív szervezetet is működtet. Találkoztunk, beszélgettünk, péntek este pedig részt vettem egy közös eseményen.

Vasárnapra pedig egy másik meghívót kaptam.

Jó reggelt srácok, a holnapi jótékonysági kirándulásra 10 önkéntesünk van (általában 15 főre van szükségünk, szóval nyugodtan hívjátok meg a barátaitokat)

1. Fred – Bali

2. ⁠Dindha – Bali

3. ⁠Jayesh – Irlandia

4. ⁠Steve – Hungaria

5. ⁠Loic – Perancis

6. ⁠Puji – Jakarta

7. ⁠Bu Nengah – Bali

8. ⁠Bu Jero – Bali

9. ⁠Bu Bari – Bali

10. ⁠Pak Bari – Bali

Ezzel a kiváló csapattal töltöttem tehát a vasárnapi napomat. Ez a blog – általában – nem tartalmaz neveket. Ez a bejegyzés most szándékoltan kivétel.

A dzsungel gyönyörű!

Motorral mentem el a találkozó pontra, fél óra volt az út, reggel nincs nagy forgalom.

Éjszaka alig aludtam, hajnali háromkor még tankolni is elmentem. Sorban álltam. Úgy tűnik, nem csak én nem alszom.

25.000 IDR (500 HUF, 1,5 USD) egy tele tank benzin. Napokig elég. El is gondolkodtam, milyen olcsó itt a benzin.

A találkozási ponton kávéztunk. 10.000 IDR (200 HUF, 0,6 USD) egy kávé. Azonnal egy hullámhosszon voltunk. Többen keveset aludtak. Felmerült, hogy nevezzük magunkat az inszomniások társaságának.

Egy órával később Selat környékén jártunk, az Agung-hegy déli-délkeleti lejtőin. A kisbuszt megtöltöttük rizzsel, tojással, élelmiszerrel, ruhákkal. Ezeket vittük a rászorulóknak.

Reggelivel kínáltak minket. A földön ülve ettünk. Levélbe csomagolt ételt.

Két első volt ez nekem.

Finom, csípős, igazi indonéz reggeli.

A dzsungel gyönyörű!

Zöld minden. A fák mögött az óceán. Fent a hegy csúcsa a felhőkben.

Az élet tapintható.

Jackgyümölcsöt ettem. Tegnap még nem tudtam, hogy létezik. Megtudtam, hogy éretlenül húspótló. Kicsit duriánszaga van. És ragad.

Azt is, hogy az ananász nem fán nő.

Láttam sárkánygyümölcsöt. Kakaótermést.

Ebéd levélbe csomagolva. Kézzel ettük.

Egyszerű volt. És tökéletes.

Az élet nehéz!

A túra alatt több helyen megálltunk a kisbusszal és gyalogosan vittünk el élelmiszert az erdő mélyére. Három helybéli srác is csatlakozott hozzánk, ők vezettek el minket a családokhoz az erdőn keresztül. A megállók között én motorral közlekedtem, mert ez egyikük elvitt magával.

Az első megállónk egy szemét válogató telep mellett volt. A környéket a szemét égetés nehéz füstje ülte meg.

Egy két fős családot kerestünk fel. A nagymama nevelte itt az unokáját. A szülők meghaltak, az apa tüdőrákban, miután évekig a telepen dolgozott.

A kisfiú 11 éves. Minden nap az iskola után a szemetet válogatja. Ez a munkája. Minden nap keres 5.000 IDR (100 HUF, 0,3 USD) pénzt azért, hogy éljenek.

Elkezdtem számolni. Ha 5 napot dolgozik egy héten az iskola után, akkor meg tudná venni azt a benzint, amire én hajnalban még azt gondoltam, hogy milyen olcsó. Ha két hétig minden nap dolgozik, akkor tud venni egyetlen adag ételt ott, ahol én eszem…

14 éves voltam, amikor először hivatalosan pénzért dolgoztam. Nem azért, hogy életben maradjunk.

A kisfiú arca mélységesen megérintett. Nem tudom azt mondani, hogy egy az élet által meggyötört arcot láttam. Egyszerűen valami nagyon mély érzést ültetett el belém az a csendes erő, amit ott láttam meg.

A torkom összeszorult akkor is, és a nap folyamán többször is. Ma is a hatása alatt vagyok.

Több családot meglátogattunk az erdőben.

Láttam mozgásképtelen kisfiút, akit az anyukája hozott ki közénk az ölében. Az egész lába olyan vastag volt, mint egy kígyóuborka.

Láttam egyedül élő öreg néniket az erdő közepén.

Olyan házakat látogattunk meg, amiknek az állapota nehezen leírható.

Amikor elindultunk, nehezen értettem meg, hogy – az egész nap a nyakamon cipelt – 10 kg-os rizses szák, a 10 darab tojás, az élelmiszeres táska és pár ruha mit tud segíteni ezeknek az embereknek.

Egy zsák rizs. Három hónapig elég a néninek. Napi 10 dgk.

Itt nincs nyugdíj. Sokan abból élnek, amit a dzsungel ad. Ők megélhetés szerűen eszik azt a jackgyümölcsöt, vagy ananászt, ami nekünk az izgalmat jelenti. Nem is beszélve azokról a növényekről, amik nekem csak szép zöld fűnek tűnnek…

A környéken lakók is segítik ezeket az embereket, így volt olyan, hogy a szomszédok adtak nekünk gyümölcsöt, hogy vigyük el a családoknak, ha már úgy is arra megyünk.

Az egyik helyen pattogatott kukoricát készítettek nekünk. Nagyon sokat jelentett nekem az a két kistányér kukorica, amit ott tettek elénk!

Azok az emberek, akiket tegnap láttam, nagyon nehéz helyzetben élnek.

Mégis derűsek. Mégis mosolyogva fogadtak. Biztosan sokat jelentett nekik, hogy ott voltunk velük. Mert minden helyen leültünk köréjük. Aki tudott, beszélgetett velük. Nekem csak a jelenlét, a tisztelet és a mosolygás maradt.

Mosolyogtam rájuk, de közben a szívem majd’ megszakadt értük. És közben olyasmire gondoltam, hogy Ó, Uram, nincs ennél több, amit bárki is tehetne?…

Tegnap a világ két arcát láthattam meg. A feltételek nélküli gyönyörűt és a meleg öleléssel gondozott nehezet.

Nehéz lecke volt.

A kisfiú arcát viszem magammal a szívemben.