140. | Best of Samui és a száraz vízesések

Pontosan egy héttel ezelőtt mentem el egy második motoros túrára a szigeten. Koh Samui újabb szép helyeit fedeztem fel. Ez a nap is megérdemli azt, hogy megemlékezzek róla.

A “Koh Samui körgyűrűje” című bejegyzésben bemutatott motoros kirándulós nap másnapján reggel visszamentem a robogót bérbeadó vállalkozáshoz és még egy napra bérbe vettem a kis kék járművet. A főbérlőm ajánlott pár látnivalót, azt terveztem, hogy pár órát még rászánok arra, hogy lássak pár érdekes helyet. A nap végére végül újabb 70 kilométert tettem bele a robogóba.

Overlap Stone 2 – Best of Samui

Az első állomásom az Overlap Stone 2 volt. Azért kettő, mert létezik az egy is, nem messze a kettőtől. A szállásadóm elmondása szerint ez nem olyan látványos, mint a kettő és drágább is. Igen, mert ezekre a helyekre belépőt kell fizetni. Nem ám csak úgy elmész megnézni egy sziklát! Ezek alapján úgy döntöttem, hogy számomra elegendő lesz meglátogatni csak az egyiket.

Ez az állomás egy fél órás robogózásra található tőlem, “Az első hosszú gyaloglásom a trópusokon” bejegyzésben bemutatott Wat Sila Ngu templomnál nem balra kell fordulni a templom belseje felé, hanem jobbra, felfelé a hegynek. A felfelé vezető út egy merő izgalom. Főleg, ha robogóval mész. Nem találtam rá adatot, hogy milyen szögben emelkednek az utak, így nyilván túlzás, amit gondolok, de én 45 fokra saccolom az út meredekségét. Eléggé meredek az oda vezető út.

Nem lehet elmenni a célig, pár száz méterrel alatta nagyon szigorú táblák figyelmeztetnek arra, hogy a további út veszélyes és tilos a behajtás. Halálfejek, meg minden! Ha nem akartam volna leparkolni a járgányomat, itt kötelezően meg kellett volna tennem. 20 BHT-ért ott hagytam a robogót, cserébe terepjáróval vittek fel a célhoz. Út közben – de főleg a lefelé jövő szakaszon – érthetővé vált, hogy miért tiltják a hétköznapi járművek közlekedését itt. A legfőbb ok az, hogy majdnem lehetetlennek tűnik, hogy a terepjárón kívül bármi más is fel tudjon ide jönni. Én például biztosan nem tudtam volna lehozni az autót egyben!

Egy kis autókázás után tehát fent voltam a kőnél és a köré épült létesítményeknél. 200 BHT a belépő, de ezért felragasztós karszalagot is kaptam!

Az overlap stone kifejezést magyarul lengő-kőként használjuk. A Koh Samui szigetén található lengő-kő egy hatalmas gránittömb, amely úgy ül a sziklapárkányon, mintha bármelyik pillanatban legurulhatna a völgybe. Ez a természeti csoda évezredek óta áll ott, és a helyiek szent helyként is tisztelik.

A kő mellől lenyűgöző kilátás nyílik a tengerre, a sziget dombjaira és a környező zöldellő tájra. A kő különleges formája és elhelyezkedése miatt az az érzésem támadt, hogy ez a hely a természet törékenynek tűnő, mégis örökkévaló egyensúlyát mutatja meg.

Ha a felfelé vezető robogózás izgalmat keltő, a lefelé ereszkedést még jobban élveztem! Semmit nem kellett tennem, csak két kézzel kapaszkodni a fékbe, meg talán annyit, hogy izgultam, hogy a fékbetétek ne gyulladjanak meg. Így, mikor visszaérkeztem a normál magasságba, és megláttam a templomot, eszembe jutott, hogy egy hála imádkozásra érdemes lenne betérni. Végül is túléltem az utat!

Na Muang Waterfall 1

Igen, ebből is van egy és kettő. Ide nem kell belépőjegyet venni. Nem csak ezért, de elhatároztam, hogy mind a kettőt megnézem. 20 BHT-t kipengettem a motor parkolásáért, és már mentem is csodálni a lefelé hulló vizet.

A víz másképp gondolta, így nem hullott. A vízesés aznap zárva volt. Szóval, megcsodálhattam a helyet, ahol egyébként esni szokott a víz, de most máshol volt dolga. Ez e tény nem okozott lelki törést bennem. Egyrészt, így is szép volt a hely, másrészt elhatároztam, hogy a hamarosan kezdődő esős évszakban majd vissza jövök ide. Akkor biztosan lesz víz is.

A hely békés és csendes volt. Egészen addig, amíg egy német csoport meg nem érkezett, mondjuk úgy, hogy ők az indokolatlan ordibálásukkal eléggé felverték a hely csendjét. Szerencsére nem voltak ott sokáig. Nem zavart a jelenlétük, inkább helyettük szégyelltem magam.

A csend és béke élvezése közben leültem, s ettem egy grillezett kukoricát és ittam egy kókuszdióból. Gyanús volt nekem ez a kókusz, ezért megkérdeztem az AI-t: “A képen látható gyümölcs levét ittam meg, illetve ettem meg a belsejéből lekaparható vékony réteget. Kókuszdióként árulták, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem kókuszdió, hanem valami más. Igazam van, vagy tévedek?”

Ő diplomatikusan nem mondta azt egy szóval sem, hogy tévedek, pedig ez volt az igazság. Megtudtam, hogy ez valóban kókuszdió, csak nem a barna, kemény héjú, teljesen érett változat, amit Európában szoktunk inkább látni.

A kókuszdiót kétféle formában találhatjuk meg a boltokban és a trópusi országok utcáin: fiatal (zöld) kókusz és érett (barna) kókusz. Zöld kókusz (young coconut): A még fiatalon leszedett gyümölcs zöld héjú, belsejében bőséges, frissítő kókuszvíz található. A belső falán csak egy vékony, lágy, kocsonyás állagú kókuszhús réteg képződik, amit kanállal könnyedén ki lehet kanalazni. Thaiföldön és más trópusi országokban így, frissen felvágva árulják, szívószállal és kanállal. Barna kókusz (mature coconut): Ez a teljesen megérett változat, vastag, rostos és kemény barna héjjal. Belül már csak kevés folyadék marad, viszont a kókuszhús vastag, kemény és olajos – ebből készül a reszelt kókusz, a kókusztej vagy a kókuszolaj.

A parkolóban találkoztam – csendes – európai emberekkel. Kérdezték tőlem, hogy merre van a vízesés, nem volt nehéz nekik elmondani, hogy onnan, ahol állunk 100 méterre, de egyben azt is elmondtam nekik, hogy nincs víz benne. Elmondtam azt is, hogy most tervezek a Na Muang Waterfall 2-höz elmenni, de ezzel kapcsolatban meg ők mondták el, hogy ott sincs víz. Ez az információ megváltoztatta a terveimet és másik úti célt választottam. Elhatároztam, hogy meglátogatom a Khun Si Waterfall-t.

Wat Khunaram (Phra Wihan Luang Pho Daeng)

Mivel az utamon pont elmentem Wat Khunaram mellett, hát gyorsan elrántottam a motor kormányát és megnéztem ezt a szép helyet is. A templomi rész mögött egy iskola van, ahol egy gyönyörű udvar található az épületek között. Éppen valami koncertre készültek, a színpadon már állt össze a technika. Azonban én még a csendes pillanatokat kaptam el.

Nem volt hiábavaló megállni!

Khun Si Waterfall

Előre szólok! Itt sem volt víz! Szóval, ha szeretnél csodálatos képeket látni egy működő vízesésről, akkor keresned kell ilyeneket az interneten.

Én a vízesés kikapcsolt állapota ellenére élveztem ennek a helynek a megismerését is.

Először is elhagyatott erdei utakon kellett eljutnom a helyszínig. Az út mellett, az erdőben két-három ház mellett is elmentem. Igen, laktak benne emberek! Itt arra gondoltam, hogy egy ilyen világ végi is szigetnek is van világvégi szeglete. Ezeknek a házaknak az ablakán belesve – költői kép, nem igen fedeztem fel ablakot! – nem láttam a nagy képernyő mindenkit elbűvölő fényét. Mondhatom úgy is, hogy óhatatlanul eszembe jutott, hogy itt milyen jelentése lenne a “Minimalista életet élek” kifejezésnek…

Tudtam, hogy a hegy tetején egy vendéglő vár majd. Olyan kis erdei vendéglő. Vagy inkább pub. Nem tudom, mert nem látogattam meg, csak ott tettem le a motromat. Az ide vezető rövid úton két kutya kísért el, aktívan érdeklődtek a motor vezetés iránt, úgy éreztem, fel akarnak szálni mellém.

A motor leparkolása után fel kellett mennem egy domb tetején álló elhagyatott(?) házhoz. Rögtön botot kerestem, okulva az előző napi tapasztalatokból. A rövid úton, ami felfelé vezetett csodálatos illatokat éreztem, egy soha nem látott virágokkal rendelkező fának köszönhetően. Az AI-tól megtudtam, hogy a fa a temple tree vagy más néven frangipáni (Plumeria). Thaiföldön, különösen Koh Samui szigetén nagyon elterjedt díszfa. A frangipáni virágot sok helyen használják templomokban, díszítésre, illatszerekhez, és az egyik legismertebb trópusi fa virág Délkelet-Ázsiában. A Plumeria virágok híresek arról, hogy illatukkal csalogatják a beporzókat (főként az éjszakai szfinkszmolyokat), de nem termelnek nektárt. Elgondolkoztam azon, hogy szfinkszmoly vagyok…

A ház a domb tetején egy valaha szebb napokat láthatott büfé terület volt. Egyedüli vendégként kicsit megpihentem itt. Elképzeltem, hogy mennyi jó beszélgetést láthattak a fák, amik alatt ütem. Eszembe jutott a barátom, akivel idén többször erdőben aludtunk. Ezen a helyen talán együtt és egyszerre mondtuk volna azt, hogy ez kiváló hely arra, hogy itt aludjunk.

Innen egy 10 perces sétával kellett leereszkednem a harmadik vízeséshez. A tegnapi kígyó show után nem voltam nyugodt. Főleg azután, hogy az Overlap stone-tól lenézve a fákra, alattam körülbelül 5 méterre egy akkor kígyó tornázott egy fa tetején, hogy a tegnap a hüllőt a nyakamba rakó bátorság azonnal elinalt. A kőnél fogalmazódott meg bennem az, hogy itt nem szívesen túráznék csak úgy. Mondjuk azt, hogy a vízeséshez vezető úton végig az eszemben járkált a gondolat, hogy itt bármelyik kő alatt lehet olyan élőlény, akivel így – shown kívül – nem szívesen találkoznék.

A borús gondolatokért kárpótolt az, hogy az út mellett volt egy banán fa, ahonnan szakítottam egy gyümölcsöt és megettem. Kicsit éretlen volt, de ez az élményből nem vett el semmit.

Megnéztem a következő vízesést. Elképzeltem, hogy ahol állok, ott valószínűleg nem állhatnék, ha a csap ki lenne nyitva.

Visszabandukoltam a büféhez, majd a motorhoz. Kivédtem a rutinszerűen bekövetkező kutya érdeklődést, és egy fél órás utazással visszaértem a saját negyedembe. Ott még vacsoráztam egyet, majd vásároltam némi élelmiszert és befejeztem a nap csavargós részét és a motorozást.

Izgalmas nap volt a két kiszáradt vízeséssel, az elefántokkal, a grillezett kukoricával és kókuszdióval, a kutyákkal, a rozoga házakkal, a büfével, a Plumeria virágokkal, a gyönyörű kilátással, az off-road túrával, a motorozás élményével. Nem folytatom ezt a felsorolást, mert elfáradnak az ujjaim. Egyszerűbb úgy fogalmaznom, hogy hálás vagyok ezért a napért is!