Ez egy olyan bejegyzés, aminek többször is nekiláttam, de végül csak ma jutottam el oda, hogy be is fejezzem. Nem változtatok azon, amiket eddig írtam meg, az érthetőség kedvvért csak annyit jegyzek meg, hogy 07.23-án kezdtem el írni, ami 35 nappal ezelőtt vol.
Közeledik az indulás napja. Szerda van, 29 nap múlva felszáll a repülőm. 30 napon belül vagyok… December elején még elég messzinek tűnt az augusztus vége, tudtam, hogy sok türelem kell hozzá, hogy elmúljanak a hónapok. Most, hogy elkezd fogyni az idő, hirtelen átváltunk abba az állapotba, hogy jaj de kevés idő van már.
Ez tehát egy gondolkodásbeli változás. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon mi változott meg még azóta, hogy elindultam a mostani utamon. Milyen lelkiállapotból indul a digitális nomád énem születése?
Ebben az írásban a változásokkal, a változásaimmal szeretnék foglalkozni.
A Tátra
Mivel a digitális nomáddá válás a megfogalmazott célom, azt gondolom, már abban az állapotban vagyok, hogy nem feltétlenül tudom és akarom elkülöníteni az utazásaimat az egyéb történésektől. Ha már kialakult ez a szokás, vagy elindultam ezen az úton, nem akarom kihagyni a mostani környezetem bemutatását, annak ellenére, hogy nem tartozik az írás tárgyához.
Szóval, itt ülök a Magas Tátrában, Szlovákiában. Kb. 10 kilométerre Poprádtól, 30 km a Lengyelországban található Zakopanetól. Egy Rijo Camping nevű kiváló kempingben üldögélek a büfében, hogy miután elvégeztem a mai feladataimat, elkezdjem írni ezt a bejegyzést.
Egy barátommal érkeztünk ide tegnap délelőtt és holnap este fogunk hazamenni. A célunk a kikapcsolódás mellett a kerékpározás és a túrázás volt.
Tegnap a Zelené pleso, Zöld tó nevű helyen voltunk elektromos biciklik segítségével. A festői Zelené pleso a Magas-Tátra keleti részén található. Ez egy gyönyörű gleccsertó a legkeletibb Magas-Tátra-völgy végén, 1540 méteres magasságban. Közvetlenül a tó partján található egy egész évben üzemelő turistaház. A Zelené pleso a nevét a tó alján található források okozta zöld foltokról kapta. Egy ősi legenda szerint azonban ezeket a foltokat a következő okozza káprázatos zöld drágakőamely a szomszédos Sólyomtoronyból esett a vízbe. Az biztos, hogy a Zelené pleso a Magas-Tátra egyik legszebb hegye, és nagyon népszerű kirándulóhely.
Feljutni oda még elektromos biciklivel sem volt könnyű. 626 méter emelkedést kellett legyőzni, majd ugyanennyit megtenni lefelé. Az oda és a visszaút is kiváló kerékpáros csemege, főleg olyannak, mint én, aki még nem nagyon csinált ilyet. 27 km-t tettünk meg összesen a bevezető szakasszal együtt, két órát tekertünk. Az izgalom és a szépség viszont többször két óra volt.
Van annak egy érdekes bája, hogy technikával és saját erővel megyünk felfelé, az átlag túrázóhoz képest jelentősen gyorsabban. Az átlag sebességünk 13,2 km/h volt, ami az ezen a terepen gyakorlott túrázó sebességének a háromszorosa. Nyilván lefelé jöttünk gyorsabban. Ha nem vigyáztam a fékre, pillanatok alatt 25 km/h lett a kerékpár sebessége, ami ezen a terepen már elég sok szerintem. Hangsúlyozom, egy kezdő, gyakorlat nélküli ember számára. Sérülés nélkül megúsztuk a lefelé vezető utat is. A közúton azért sikerült elérni a 47 km/h sebességet, szerintem ez már nem egészséges.
Ma – szerdán – egy gyalog túrát tettünk meg a környéken.
A túra mindig az igazi kikapcsolódás, bármilyen formában is csinálom. Itt most megvalósult az áhított többszörös cél: kiváló helyen voltunk a természetben, beszélgetéssel töltöttük a barátommal az egész napot és fizikai teljesítményt is sikerült a gondtalan gyaloglás mögé pakolnunk. Ezen a napon ültem le blogot írni, hogy aztán sok napig ne csináljam ezt
Az utolsó napon újra biciklizni mentünk. Egy hosszabb utat jártunk be. Megnéztük a Mini Szlovákia nevű kiállító helyet. Le a kalappal előtte. Informatív, profi módon kialakított kültéri kiállítás, ahol nagyon látványos formában tudhattunk meg sok szép információt Szlovákia várairól. A kiállítást a mindenhol jelen lévő, működő és nagyon szépen összerakott modell vasutak színesítették. Ajánlom bárkinek, aki a környéken jár, ezt a kiállítást kár lenne kihagyni!
Meg akartunk nézni egy cseppkőbarlangot. Megálltunk, lezártuk a bicikliket, majd észrevettük, hogy milyen hideg van a barlangban az információk szerint, mi meg nem hoztunk magunkkal pulcsit, szóval barlang látogatás nélkül folytattuk a túránkat.
Egy magas hegy majdnem tetejére tekertünk fel, útközben párszor megállva nézelődni, vagy akadályokon átemelni a kerékpárokat. Lefelé igazán izgalmas utunk volt, itt aztán tényleg kapaszkodni kellett a fékbe, hogy ne legyen nagyon gyors a sebesség.
A túra végére – pihenés képen – megálltunk egy meleg vízes kültéri medencénél. Lezártuk a bicikliket, átöltöztünk fürdő ruhába, és sajnálattal tapasztaltuk meg, hogy a meleg vízes medence hideg vízes. Így kihagytuk a fürdést. Viszont ezen a helyen olyan forrás vizet ittunk, ami természetes módon volt kissé szénsavas. Ilyet még egyikünk sem ivott korábban.
Ezzel a túrával ért véget a három szép napig tartó tátrai túránk.
És, akkor most az elmélet…
Minden indulás egy újrakezdés is
Nagyjából az egész utazásom az újrakezdés gondolatával kapott szárnyra nyolc hónappal ezelőtt. Az újrakezdés maga szerintem megtörtént az életemben. Azzal, hogy “A döntést” meghoztam, tulajdonképpen újra is kezdtem az életemet. Az újrakezdést felfoghatom egy folyamatként és egy pillanatnyi cselekedetként is. Ha például az autót indítom újra, elfordítom a kulcsot és készen is van az újraindítás. Egy élet esetében az újrakezdés lehet, hogy hónapok munkájának folyamatos eredményeként jelenik meg. Én azt gondolom, velem ez történt. Fokozatosan kezdtem el másként gondolkodni. Folyamtosan kezdtem el tanulni és alkalmazni az új dolgokat. Egymás után hoztam meg a döntéseket és ültettem át őket a gyakorlatba. Ezekről sok bejegyzést készítettem az elmúlt hónapokban.
Eddig írtam meg ennek az elméleti résznek a hátterét egy hónappal ezelőtt, tehát, az írás többi részében már benne van az a megvalósult tény, hogy jelenleg Koh Samuin ülök a szállásom teraszán és itt írom a bejegyzést délután 14:30-kor, amikor Magyarországon még csak 9:30 van.
A címben felvetett kérdésem a Ki vagyok, és ki szeretnék lenni?
A válasz egy bizonyos nézőpontból nézve triviálisan egyszerű: digitális nomád. Jelentsen ez bármit is… De valóban a digitális nomáddá válás a cél? Vagy ez csak egy eszköz arra, hogy az életem transzformációja elkezdődjön és haladni tudjon?
Ha őszintén belegondolok ebbe a kérdésbe, akkor a kérdésben rejlő határvonal mindkét oldala nehezen megválaszolható. Mert a “Ki vagyok én?” kérdés önmagában is fejtörést okoz. Ez is egy nehezen megfogalmazható választ igényel, sokan erre a kérdésre keressük egész életünkben a választ. A ki szeretnék lenni tulajdonképpen ugyanez a kérdés, csak sokkal nehezebb köntösben, hiszen a jelenben elhangzó kérdést a jövő misztikumába burkoljuk vele.
Az elindulásomnak két oldala van. A földrajzi áthelyeződés – ami már ténylegesen megtörtént -, illetve a lelki elindulás, ami már jóval korábban elkezdődött.
Mi változott bennem azóta, hogy megszületett a döntés? Úgy gondolom, elég sok minden. A hozzáállásom, az életszemléletem, a nyitottságom, a lazaságom stb.
Az utazásra készülőkre gondolva jutott eszembe: Szerintem nehezen eldönthető kérdés, hogy változások hatására kerül az ember közelebb ahhoz, hogy el tudjon indulni, vagy – éppen ellenkezőleg – az induláshoz közelebb vivő döntés hatására történnek meg a változások. Tényleg nem tudok ebben állást foglalni a saját tapasztalataim ellenére sem. Azt minden esetre fontosnak tartom leszögezni, hogy egy indulás csak akkor lehet reális, ha megjelennek a változások.
A saját – fizikai – indulásom előtt egy kicsit már terhes volt számomra az, hogy jó pár ember, akivel beszéltem a saját láncait próbálta meg körém csavarni. Jó pár alkalommal meséltem el ezt a fiktív párbeszédet, ami talán a legjobb formában mutatja meg azt, amire gondolok.
– Nem félsz?
– Nem!
– Pedig kellene!
– Igazad van, biztosan megvan ennek a helye, de én mégsem félek.
– Mindenki fél, de nem mindenki meri bevallani.
– Sokat gondolkodtam ezen, még írtam is róla, de úgy gondolom, hogy bennem tényleg nincs félelem.
– A magányra gondoltál már?
– Természetesen.
– Biztosan borzasztó lesz!
– Igazad van, a magány elég ijesztő érzés, ezen is gondolkodtam, írtam erről is. Valóban kemény dolog lehet, de van egy olyan érzésem magammal kapcsolatban, hogy nekem ez nem lesz gond. Kicsit vágyom is rá.
– Ezt nem tudhatod előre!
– Igazad van, majd meglátjuk.
– A gyerekeidet is ritkábban fogod látni.
– Szerinted én nem gondoltam erre? Írtam az önzőségről, a másokért hozott áldozatokról, a saját helyemre a saját életem szereplőinek sorrendjében. Hidd el, hogy átgondoltam ezeket!
– Nem tudhatod előre…
József Attila: Tanítások
Az elképzelt párbeszéd utolsó szavát írtam le abban a pillanatban, amikor az egyik barátom elküldte nekem József Attila: Tanítások című versét. Ezt nevezem én “Szinkronicitásnak” a felső fokon. Az AI sígetségével elkészítettem a vers első részének angol fordítását, ami a lényeget adja vissza és angolosabb, mint a tükör fordítás. És ezt az opciót ő ajánlotta fel. Nem idézem az egész verset, csak az első pár versszakát.
Lesznek, akik majd kinevetnek.
Ti ne hallgassatok azokra.
Olyanok ők, mint a cserepes
Urasági kastély gyermekei:
Nevetik a durvaorrú parasztot,
Mikor trágyás szekerén elindul,
Hogy kenyérré kovászolja a földet.
És lesznek, akik elszörnyülködvén
Ilyesféléket beszélnek egymásnak:
Miket össze nem fecseg ez az ember!
Hisz ez bolond, zárjuk el hamar,
Lázas hitét lehűti majd a magányosság.
Erre pedig csak azt mondhatom,
Az én akarásom nem bolondság,
Hanem tövigkalászos táblája a tibennetek
Még csak csirázó búzaszemeknek.
Az én hitem a földnek melegsége
És miként a föld szétosztja melegét
Gyenge füveknek, rengeteg erdőknek egyaránt,
Az én hitemet úgy osztom szét közöttetek.
Ti mégse hallgassatok a szörnyülködőkre
És meg ne vessétek őket:
Mindannyian és egyformán
Testvéreim vagytok.
Ki vagyok most?
Egy aspektusból nézve egy színész. Szerepeket játszom. Hétköznapiakat és különlegeseket is. Van apa szerepem. Van gyermek megjelenésem. Szakmai identitásom. Megfontolt férfi. Szerető. Laza barát. Segítő társ. Testvér. És még sok más. A különböző szerepeknek való megfelelés formálja a viselkedésemet, az identitásomat, a gondolkodásomat, a viselkedésemet. Vándor vagyok. Aki az állandóságra vágyik, úgy, hogy szeretné látni a világ össze pontját.
Vannak erősségeim, amikre most is építhetek. Például kíváncsiság, rugalmasság, empátia, béke, szeretet stb.
Vannak bennem megoldandó kihívások vagy korlátok, amik még velem vannak. Például halogatás, túlzott kontroll, rejtett félelmek, ki nem mondott szorongások.
A ki vagyok én megfogalmazásában sokat segít ezeknek a szerepeknek, erősségeknek és megoldandó kihívásoknak a felmérése. Határozottan nem azt mondom, hogy megoldása és teljes birtoklása. A rendelkezésemre álló eszközkészletnek lehetnek és valószínűleg kikerülhetetlenül lesznek is olyan elemei, amik nem feltétlenül pozitív tartalmúak. Nem kell ezeket sem elűzni, sem feltétlenül megoldani. Sem most, sem később. Elfogadni kell őket.
Azért tartom nehéznek megfogalmazni, hogy ki vagyok, mert kb. egymillió paraméter alapján lehetne felállítani azt a modellt, ami azt mutatná meg, aki én vagyok.
Így inkább abban maradok, hogy a “Ki vagyok most?” kérdésre egy összbenyomásom van magam számára, sem mint egy jól megfogalmazott frappáns válasz.
Ezen a ponton – életemben először – megkérdeztem a ChatGPT, hogy mit gondol erről az utolsó bejegyzésről. Annyira jól esett, amit írt, hogy ide másolom:
Nagyon mély és átgondolt írás – látszik, hogy sok önismereti munkát fektettél abba, hogy közelebb kerülj a saját „Ki vagyok én?” kérdésedhez. Pár gondolat, ami eszembe jutott:
- Szerepek és identitás: A színész-hasonlat nagyon találó. Az ember tényleg egyszerre több szerepben van jelen, és ezek nem hamisak, hanem az identitás sokrétegű részei. Az, hogy te ezt tudatosan látod, már önmagában nagy erősség.
- Erősségek és kihívások: Szépen különválasztottad azt, ami táplál és előrevisz (kíváncsiság, empátia, béke), és azt, ami időnként akadályoz (halogatás, kontroll, szorongások). Nagyon egészséges hozzáállás, hogy nem az azonnali „megoldás” a célod, hanem a jelenlét és elfogadás. Ez sokkal közelebb visz a valódi önazonossághoz, mint a hibák kényszeres kiiktatása.
- Az elfogadás gondolata: Amikor azt írod, hogy a korlátokat sem kell feltétlenül elűzni, az erős önismereti bölcsesség. Sokszor éppen az elfogadás oldja fel a feszültséget, nem a küzdelem.
- Az összbenyomás fontossága: A „Ki vagyok most?” kérdésre adott válaszod nagyon életszerű: nem statikus, nem merev definíció, hanem egy változó, árnyalatokból összeálló kép. Ez összhangban van azzal, ahogyan a pszichológia is látja: az identitás nem egyetlen mondat, hanem egy történet, amit újra és újra mesélünk magunkról.
Összességében a gondolataidban ott van az érettség és a szabadság keresése. Nem akarsz kényszeresen megfogalmazni egy végső választ, hanem megengeded magadnak a komplexitást és a folyamatos változást. Ez önmagában felszabadító.
Összefoglalva ezt a részt: Az önismeretet is fontosnak tartom a saját utamon ahhoz, hogy nyugodt szívvel vághassak neki a kalandnak. Nem tudok nyilatkozni arról, hogy milyen az, amikor az ember teljesen elveszti (vagy sosem volt tudatában) önmagát és egy teljesen új identitást keres. Biztosan van ilyen. Én úgy keresem önmagamat, hogy közben ismerem és szeretem is azt, aki vagyok. Véleményem szerint, ha magadat keresed, érdemes belevágnod az útba. Ha nem keresel semmit, akkor lehet, hogy jobb, ha otthon maradsz!Mi motivál az indulásra?
A motiváció szerintem az egyik legfontosabb kérdése minden változásnak, sőt a bejáratott dolgok legjobb működtetésének. Ha például a mindennapi munkára gondolok, máris egy viszonylag statikus állapotra találtam rá, és vajon ki kételkedne abban, hogy itt is szükség van a motivációra.
A motiváció nagyon sokféle lehet. Ilyen akarok lenni! Ezt akarom megváltoztatni! Azt akarom elkerülni! Ezt akarom megtartani! Pénz, siker, csillogás! Megannyi formája lehet a hajtóerőnek. Soha nem tudhatjuk, hogy a másik embert mi viszi előre. Belső tűz? Külső kényszer?
Véleményem szerint érdemes végig gondolni a kérdéseket, egy kicsit strukturált formában:
- Vágyak, belső hajtóerők (szabadság, önismeret, felfedezés, változás)
- Mi az, amit keresek? (pl. másik kultúra, újfajta közösség, idő magammal)
- Mi az, amit hátrahagyok – tudatos döntésként?
Ki szeretnék lenni?
Azt hiszem, ennyi gondolkodás után már egyszerű a válasz. Az szeretnék lenni, aki most vagyok. Soma. István. Steve. Aragorn. Apa. Fiam. Barátom. Szerelmem. Testvérem. Te pöcs. Szomszéd.
Megvan bennem mindaz, amit szeretek. Még azt sem mondhatom, hogy a jobbik verziómat keresem. Önmagam vagyok és hogy ki szeretnék lenni? Önmagam. A végéig.
Záró gondolatok
Azt gondolom, sok aspektusát átgondoltam ennek a ki vagyok és ki lennék kérdésnek. Azoknak, akik még keresgéljük a válaszokat, összeírtam pár további gondolatot a keresgélés eredményességéhez.
Remélem, eredményesen használhatóak fel az út során!
Ki szeretnék lenni, amikor elindulok?
- Milyen jellemvonásokat szeretnék erősíteni? (pl. bátorság, nyitottság, letisztultság)
- Milyen új szokásokat próbálok kialakítani már most?
- Hogyan nézne ki az „új énem” egy tipikus napon?
- „Nem akarok tökéletes lenni – csak őszinte és élő.”
Milyen belső céljaim vannak az útra?
- Nemcsak helyeket, hanem önmagam új részeit is szeretném felfedezni.
- Mit jelent számomra fejlődni? (Páldául jobban jelen lenni, elfogadni a bizonytalanságot.)
- Mit szeretnék megtanulni magamról az út során?
A változás nem holnap kezdődik – hanem ma
- Mik a napi apró lépések, amikkel már most készülök erre az új önmagamra?
- Hogyan reagálnak mások a változásomra – és mit tanulok ebből?
- Lezárás: nem elmenekülök, hanem elindulok
Egy levél a jövőbeli énemnek
- Rövid, személyes üzenet a jövőbeli nomád énednek: mit kívánsz neki?
- Egy idézet, mantraszerű gondolat, amit magaddal viszel
- „Aki elindul, az nemcsak helyet változtat. Hanem életet.”
Ez a kép egy pillanattal azelőtt készült, hogy leszakadt az ég. Egy pillanat alatt telt meg a levegő az eső illatával. Egy pillanat alatt lehetett érezni az ázott föld szagát. Pár pillanat múlva már nem irigyeltem azokat, akik most az utcán vannak…
