fi_113_ajandek_gift

113. | Miért nem írtam 33 napig?

Az indulásom előtti nap estélyén egy csodálatos nőtől kaptam egy nagyon szép ajándékot. Müller Péter egy írását olvasta fel nekem, az ő “Hamubasült pogácsájaként”.

Ez a magyarázat arra, hogy mivel telt az időm és miért nem írtam. Az első két mondatom egyikében ott van a megoldás, ezért nem tartom szükségesnek a bővebb részletezést.

Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan.

 

Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást.

 

Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.

 

Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a barátság láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.

 

Müller Péter

Add a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *