A “Changthong Heritage Park: Chiang Mai zöld múzeuma” című bejegyzésben leírt szombat nem ott ért véget, hogy egyszerűen elsétáltam a parkból.
Azzal együtt, hogy a parkban is elég sokat sétáltam, még csak 10 kilométert sem tettem meg. A nap nagy része még hátravolt. A Nap hét ágra sütött, így úgy döntöttem, gyalogolok még egy darabig.
Véletlen utakon, ahogy szeretem.
Elindultam a városba
Ebben a városban azt tapasztalom, hogy ha az út egyik oldalán születsz, akkor a másikat soha nem fogod látni.
Az első szobám egy kétszer két sávos út mellett volt. A négy sávon túl láttam mindenféle érdekes helyeket, de elérhetetlen távolságban voltak. Ahhoz, hogy a sávot esetleg a járművek között tegyem meg, nem ittam eleget. Felüljáró meg minden 5. kilométeren volt csak.
Itt a lakóparkon kívül egy kétszer három sávos főút vezet el. Ennek sem voltam még a túloldalán. Elég nehéz lenne hat sávot átnézve átfutni. Ha ehhez hozzáteszem, hogy ezekben a napokban kétszer is majdnem elütöttek a zebrán, akkor érthető, hogy nincs is olyan nagy kedvem a másik oldalra átmenni.
Jó itt nekem, na. Amúgy meg biztosan nincs ott semmi érdekes…
A város felé viszont egy darabig hátsó utakon haladtam. Az első szakasz olyan békés volt, érezhető volt a főút távolsága. A fák itt, a természetes helyükön is gyönyörűek voltak. Természetesnek tűnt, hogy ezek a hatalmas fák az utca részei. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen idősek lehetnek. És persze megint láttam ismeretlen virágokat is. Már szinte szokásos, hogy a kezembe veszem és nézegetem a lehullott gyönyörűségeket.
Ez az egész város – ahogy tapasztaltam – teljesen sík vidéken terül el, miközben nyugatról ott őrködik fölötte a Doi Suthep hegy. Ez a sík vidék a semmiből kiemelkedő heggyel számomra A gyűrűk ura híres jelenteit idézi. Néha már várom a tündék felbukkanását.
A hegy különösen szép formában mutatta nagyszerűségét, azzal, hogy a naplemente felé haladva közeledtem felé.
Az úton láttam még templomot, csak úgy, a házak között. Bár ez a látvány már semennyire sem meglepő, tekintve, hogy a városban kb. 300 templom van. A tartományban meg kb. 3.000. De erről fog szólni a következő bejegyzés, nem akarok előre szaladni. A lényeg, hogy a semmiből ott termő templom már nem okoz különösebb meglepetést. Meglepetés hiányában csak a szépségének, díszességének, jelenlétének az élvezete marad. De ez éppen elég számomra.
Annál inkább meglepetés volt, hogy egy régi használati tárgyat fedeztem fel. Ilyesmit eddig nem nagyon láttam. Az egyik helyen két rizs malom volt kitéve az út mellé. A rajta lévő felirat (traditonal rice ngasi) annyira bájos volt, hogy még ma is mosolygok. Három szót írtak fel rá: egy hibás angol, egy jó angol és egy nem angol szó alapján kellene kitalálni az ilyesmit még soha nem látott vándornak, hogy mi is ez a tárgy.
Találkoztam még egy nem a legjobb állapotban lévő Fiat 1100 autóval is. Annak ellenére, hogy nem volt piacképes állapotban, nekem valamiért nagyon tetszett. Annyira szokatlan látvány volt, ebben a városban, sőt ebben az országban, hogy nem mehettem el mellette anélkül, hogy közelebbről ne vizsgáltam volna meg.
Enni lehet, inni nehezebb
Mire beértem a városba, már éhes is voltam, meg szomjas is. A szomjast most úgy értem, hogy szerettem volna inni egy sört és közben olvasni.
Három könyv volt nálam. A telefonomon lévőt a hosszú gyaloglás közben befejeztem, és nem volt rajta másik. A tabletemen lévőt olvastam a botanikus kertben, de a tablet lemerült. Szerencsére a Magyarországról elhozott egyetlen könyvem is a táskámban volt.
Szerettem volna tehát egy helyet, ahol leülhetek, ihatok egy sört és olvasni is tudok közben.
Őszintén szólva furcsa élmény volt, hogy hiába mentem a véletlen mintázatok alapján bármerre, szinte mással sem találkoztam, mint étel árusító helyekkel és kisboltokkal. A klasszikus pub, kocsma, étterem sehol nem került elém.
Végül kerestem egyet a Google Maps segítségével. Furcsa módon, annak ellenére, hogy a főúton voltam egy nagyvárosban, a hozzám legközelebb lévő egység is 1 km-re volt. Elindultam tehát arra felé.
A Taev
Azonban nem kellett megtennem ezt a távolságot. A kiválasztott úton haladva egyszer csak megpillantottam egy megfelelő helyet.
Székek voltak az utcán elhelyezett lámpák alatt, kellemes zene szólt, voltak emberek és a láttam a sörös üvegeket.
19 kilométer megtétele után így érkeztem meg a Taev bárba.
Azonnal köszöntöttek és kértek, hogy foglaljak helyet. A fiatal pultos lány azonnal felvette a rendelésem és – némi kommunikációs félreértés következtében – nem egy, hanem kettő nagy üveg sört tett elém. Ha már így alakult – gondoltam – akkor nem egyet iszom, hanem kettőt.
Békésen iszogattam, olvastam a könyvemet. Aztán egyszer csak odajött hozzám egy fiatal srác, Win, aki a hely tulajdonosa volt.
Onnantól kezdve beszélgettünk. Péntek van, mikor ezeket a sorokat írom és úgy alakult, hogy tegnap újra nagy sétát tettem a városba és a végén úgy döntöttem, hogy újra elmegyek erre a helyre. Tegnap is olvastam, söröztem majd – miután megjött – pár órát Winnel beszélgettem.
Ez a tegnapi nap csak azért fontos, mert a történethez tartozik, hogy mind a két nagyszerű beszélgetést folytattunk. Win is többször elmondta, hogy érdekes gondolatokat és történeteket hall tőlem, és én is többször kifejeztem a hálámat, hogy mennyi mindent tanított nekem azzal, hogy beszélgetésünkre szánta sz időt.
Sokat megtudtam a thai emberek gondolkodásáról, mentalitásáról, hitéről. Az ország működéséről, a korlátozott szabadságról, amiben élnek és aminek a ténye meglepett engem.
Beszélgettünk a hitről, ahogy ezt ők gyakorolják, vagy épp ellenkezőleg, egyre inkább nem gyakorolják. Win jogász és nemzetközi ügyfelekkel is dolgozik, ezért van kitekintése a világ más részeire. Érdekes volt ennek a világlátott embernek a gondolataiaból tanulni erről az országról.
Megtudtam, hogy miért ütöttek el majdnem a zebrán, mikor a közlekedésről és annak veszélyeiről, meg a körülményeiről mondott el dolgokat. Egy thai ember nagyon előzékeny, ha szükségem lesz rá, bármikor adnak nekem vizet, vagy akár ételt is. De a közlekedési szabályokat nem tartják be. Erőből. Így bár elsőbbségem van a zebrán, mindig tisztában kell lennem azzal, hogy általában nem adják meg ezt. Igazat kellett neki adnom, hiszen ezt tapasztaltam magam is.
A nyelvek miatti érdeklődésem különösen érdekes volt, hogy bár vannak igék a nyelvükben, de azok soha nem változnak. Nincsenek idők, személyragok, nincs igeragozás. Nekik például emiatt a strukturális különbség miatt nehéz az angol nyelv. Nekem meg a tonalitás miatt nehéz a thai, amire mutatott példákat, de – szégyellem magam -, be kellett vallanom neki, hogy nem hallom a különbséget a kiejtett szavai között.
A bárban volt egy gitáros sarok. Kottatartó, mikrofon. Egy hirtelen ötletnek engedve megkérdeztem, hogy nincs -e egy gitár kéznél.
Volt.
Egy egy kis felkészülés után játszottam pár dalt. Nagyon akarták, hogy énekeljek is, így énekeltem. Pár dal után azt mondtam, hogy most már szívesebben énekelnék másokkal együtt, így jelentkezők hiányában Winnel énekeltünk együtt. Nagyon jó móka volt sok hónap kihagyás után újra gitárt venni a kezembe.
Elröpült az idő. Szombaton és tegnap is hirtelen lett éjfél, amikor bezárt a bár. Mind a két alkalommal a társaságnak kellett segíteni nekem, ugyanis a Google Mapsra megfogalmazott pontos otthoni címem a Grab nem értette, így nehéz volt taxit hívni. Nem mondom, hogy vigasztalt a tudat, de a cím alapján, amit a jelenlegi lakásomról mutattam, még nekik is percekbe tellett, mire be tudták írni a pontos célt.
Nagyon jó nap, napok volt(ak), szép emlékekkel, kiváló beszélgetésekkel és rengeteg új tudással.
Ja, igen. A sör pedig eszméletlenül finom volt.Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás