A zenéről már régóta terveztem írni, mert nagyon fontos része az életemnek. Úgy érzem, most jött el az ideje ennek íz írásnak. “A magányomról” című bejegyzésben említettem, hogy “Van még egy társaságom, amiről külön bejegyzés készül hamarosan, ez pedig az olvasás.” így született meg a “Hogyan olvasok én?” írás. Viszont már a magányról szóló sorok készítésekor is hiányérzet volt bennem, mert az olvasáson kívül ott van még a zenehallgatás, mint számomra fontos erőforrás. Nem is tudom, hogy akkor hogyan feledkezhettem meg erről. Nos, tényleg itt az ideje ennek az írásnak!
Hogyan talált meg a zene?
Már egészen kicsi gyerekkoromban jelent volt a vágy, hogy zenét hallgassak, de korlátozottak voltak a lehetőségeim. A mono lemezjátszó és mono fülhallgató korszakáról beszélünk. A hetvenes évek magyar bakelit lemezeivel és a Magyarországon engedélyezett magyar előadok munkáival. Úgy gondolom, nem az én zenei stílusom volt ez, de legalább volt mit hallgatni. Már, ha a születésem időpontja előtti lemezjátszó működött.
Az általános iskola vége felé jártam, mikor apu Franciaországból hozott haza egy sztereó kazettás magnót. Ez egy szuper eszköz volt, de nem voltak hozzá kazettáim.
És ekkor segített meg az ég!
Egy osztálytársamat korrepetáltam matekból az anyja kérésére. Az egyik alkalommal nekem adott egy eredeti kazettát azzal a kommenttel, hogy ez szar, nyugodtan a tiéd lehet. Ez a kazetta a Depeche Mode Music for the Masses című albuma volt. Rongyosra hallgattam. Ez valamikor 1988 táján volt, a Depeche Mode-nak azóta is rajongója vagyok. Ha az életemre gondolok, már számtalan alkalommal mondtam ki magamban azt, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy egy olyan korban élhetek, amikor pont létezik a Depeche Mode is.
Pillanatokon belül beszereztem a teljes diszkográfiát. A rám jellemző módon becsengettem egy sráchoz, akiről csak annyit tudtam, hogy a Depeche Mode legnagyobb helyi rajongója. Meg persze tudtam a nevét. A váratlan látogatásom miatti csodálkozó tekintetét figyelmen kívül hagyva megkérdeztem tőle, hogy megvan -e neki az összes Mode album. A várt “igen” válasz elhangzása után a kezébe nyomtam egy táskányi üres kazettát. “Akkor másold le nekem őket, kérlek, és szólj, ha megvan.” Azóta is hálás vagyok neki, hogy nem sokkal később szólt.
Pár évig elektronikus zenét hallgattam, aztán az első nagy élményhez hasonló másik következett. Egy barátom adott egy kazettát. Csak nem azt mondta, hogy ez szar, hanem azt, hogy ez nagyon jó és neki kettő van belőle. Ez volt a Megadeth Countdown to Extenction című albuma. Addig nem sok trash metal zenét hallgattam. Azóta viszont rengeteget…
Régóta tudom magamról, hogy azokat a zenéket szeretem, amik erőt hordoznak számomra magukban. Ez az erő véleményem szerint minden zenében megtalálható, csak némelyikben erősebben. Én a hangos zenehallgatás híve vagyok és természetesen a headbangelésé. Rengeteg jó koncerten volta már életemben, majdnem mindig kimerülten feltöltődve értem haza.
Hogyan találtam meg a zenét?
Egy idő után természetesen érkezett meg hozzám a vágy, hogy csináljam is a zenét. Zongorán szerettem volna játszani, de hamar rájöttem, hogy egy tábortűz mellé nehéz lesz kitolni a hangszerek királynőjét. Így kezdtem el gitározni 16 éves koromban, 33 évvel ezelőtt.
Jó segítőm akadat, akinek ezért azóta is hálás vagyok, annak ellenére, hogy sok évvel ezelőtt megszakadt az amúgy sem mély kapcsolatunk. A középiskola vége előtt már egy buli bandában játszottam. Az évek alatt volt kb. 100 fellépésünk és volt olyan időszak, amikor 130 szám volt egyszerre a repertoárunkban. Volt itt minden a The Beatlestől kezdve az éppen aktuális slágerekig minden.
Ebben az időszakban tanultam meg a zene alapjait. Itt tanultam meg akkordozni, szólót játszani, énekelni a pengetés mellett. És itt szereztem színpadi rutint is. Sok évig nagyon szerettem ezt csinálni, de egy idő után fárasztó munkává vált az emberek szórakoztatása. És ekkor már hívott a rock ‘n’ roll vadabb változata, így metál zenész lettem. Kedvencem a Megadeth, a mai napig az ő riffjeiket játszom a legszívesebben.
8 évvel ezelőtt tettem egy érdekes kísérletet a zene világában, s elkezdtem magyar népzenét játszani kontra hegedűn. Úgy gondoltam, hogy 25 év gitározás után ez könnyű menet lesz egy másik húros hangszeren. Hát, nem volt az! A kontra hegedűt nem a klasszikus hegedű tartással fogjuk, tehát az érintők nélküli, kicsi fogólapot nem igazán látom játék közben. Ezzel máris nehezebb a pálya. Aztán ott van még két másik baj, a jobb és a bal kéz. Ezek csak összezavartak a játékban. Végül pedig a vonó tette fel a pontot az í-re. Ezzel csak annyi baj volt, hogy ha nagyon rányomtam a húrokra, akkor nyikorgott, ha meg nem nyomtam rá eléggé, akkor nyekergett. Így nem lettem népzenész. De szerettem a próbálkozást!
Mi energizál a zenében?
Az a csoda adja az energiát számomra, ami a zenében benne van. A szépség, ami a hangokban testesül meg. Ezt a szavak ereje sokszorozza meg. A mondanivaló nélküli zene is adja az energiát, írom ezt úgy, hogy a mulatós műzenére, vagy a semmitmondó slágerekre gondolok. Adott helyzetben ezt is szeretem, ebben is érzem az energiát, de azért csak úgy nem állok neki Modern Talkingot hallgatni.
Tudom, biztosan furcsán hangzik, hogy milyen csoda, milyen energia van egy dallamos death metál zenében. Ez ugyanis az egyik kedvenc zenei műfajom. Nekem azért nem furcsa ez, mert én ott mindig megtalálom azt, amit keresek. Másik nagy kedvencem a magyar népzene, nyilván azért, mert magyar vagyok és érzem ezt a fajta zenét. De nagyon szeretem a skandináv népek népzenéjét is, különösen ha a rájuk jellemző egyedi módon a metál zenével keverik azt. Szeretem a klasszikus zenét, ebben például nagy kedvencem Beethoven, aki iszonyú nagy energiákat álmodott meg a műveiben. Vagy Bartók Béla, aki a népzenét és a klasszikus zenét is ismerte…
Körülbelül egy évvel ezelőtt fogalmaztam meg magamban azt, hogy a csodák előtt csak meg kell állnom és fel kell ismernem, hogy ami éppen történik velem az egy ilyen csoda. Jogunk van csodának nevezni egy-egy pillanatot akár azon nyomban, amikor az a pillanat véget ért, vagy még éppen történik. Különösen, ha a csoda definiciójának azt tekintjük, hogy hétköznapi értelemben valami rendkívüli vagy váratlan dolog történik, amely meglepetést vagy csodálatot vált ki, például egy különösen szép naplemente vagy egy emberi teljesítmény. Ugye a zene a klasszikus értelemben emberi teljesítmény, és most nem nyitnám ki a gondolataimat arra, hogy a természet is állandóan zenél…
A csoda fokozható, az energia többszörözhető
A zenét igazi trimvirátussá tévő két dolog a tánc és az ének. Ők hárman édes testvérek. Sokszor érzem azt, hogy a zene energiái átjárnak és mozgatják a testem. Akár ülve is szeretek táncolni, például vezetés közben. Az éneklést meg szinte bármikor tudnám művelni. Sokszor kénytelen vagyok helyette megelégedni a fütyüléssel.
Szóval, ha energia kell az életembe, zenét hallgatok és akár éneklek is. A tánc nem sokszor volt jelen eddig az életemben, de azért biztos, ami biztos nyolc évvel ezelőtt azért nekiláttam néptáncot tanulni, és pár évig nagyon szép emlékeket hordozó kísérője volt az életemnek.
Remélem, senki nem lepődik meg, hogy most újra elkezdtem táncolni tanulni. Én legalábbis nem lepődök meg magamon. Szingli vagyok, így szingli táncot tanulok. Remélem, egy fél év, év múlva majd tudok videót is mutatni erről…
A tegnapi csoda
Tegnap a lányaimmal és az egyik hozzájuk tartozó fiatalamberrel mentünk Budapestre. A Magyar Zene Házába mentünk el együtt az ő ötletük alapján, annak alkalmából, hogy a születésnapom körül töltsünk együtt időt.
Érdekes véletlen, hogy a LISTEN. – Zenei utazás a világ körül című időszakos kiállítást mentünk megnézni. Ennek program leírásából ezt emelem ki:
Hogyan mutatnád be a Földet és az embereket valakinek, aki még sosem járt itt? Mit helyeznél el egy időkapszulában, amit majd 1000 év múlva nyitnak ki az itt élők? A Magyar Zene Háza 2025 március 11-én nyíló új időszaki kiállítása ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben egy egészen elképesztő zenei utazásra hívja a látogatókat, hogy fedezzék fel bolygónk élő, különleges zenei hagyományait Georgiától Belizén át Krétáig, Patagóniától Izlandon át Indiáig és messze tovább.
A LISTEN. alapanyagát több mint harminc országban, több mint száz előadóval forgatott filmek képezik. A zenei és kulturális különbözőségeink és közös gyökereink ünneplése ez. Legyünk a Föld bármely pontján, az életünket meghatározó eseményeket, érzelmeket zenén keresztül öntjük formába. A kiállítás így mindannyiunk számára ismert helyzeteket, pillanatokat, életképeket elevenít meg a születéstől a halálig, miközben megélhetjük azt is, hogy az ezekhez a helyzetekhez, ünnepekhez kapcsolódó zenék eszközeikben és hangzásaiban mennyire sokféle módon jelennek meg a világ különböző pontjain. A LISTEN. emellett arra is rámutat, hogy az egymásra figyelés, a kommunikáció kulcskérdés az emberiség fejlődése szempontjából, miközben a zene minden aspektusában ott van az életünkben.
A kocsiban szinte mindig zene szól a beszélgetéseink alatt is. Általában ilyenkor a lányaim szolgáltatják a zenét. A kisebbik lányom arról kezdett el mesélni, hogy mennyire szerettet néptáncolni és mennyire szívesen táncolna újra. Ezt nagyon nagy örömmel töltötte el a szívemet. Majd ennek kapcsán elkezdett lejátszani egy számot a Magyar Banda nevű együttestől és közben azt kezdte el mesélni, hogy mennyire tetszik neki a nagybőgő ereje a dalban.
Ez a dal lett ennek a bejegyzésnek a képe. Ha van kedved, mindenképpen hallgasd meg. Ahogy a kontra hegedű elkezdi a dalt… Nem véletlenül akartam ezzel a hangszerrel zenélni. Ki tudja, talán még egyszer fogok is…
Meghallgattuk a dalt. Teljes hangerőn. Aztán rögtön még egyszer lejátszottuk. A csoda pedig az volt, hogy azokban a pillanatokban eggyé váltunk. Éreztem, hogy ez pont egy olyan pillanat, amikor minden tökéletes. Annyira elöntött annak az érzése, hogy boldog vagyok, hogy a könnyeim elkezdtek folyni. Amikor azt gondolom magamban, hogy nagyon szép életem volt eddig és nagyon szép lesz ezután is pont az ilyen pillanatok emlékeire gondolok. A pillanat már sokszor nincs meg, de nyoma a lelkemben ott van. Hálás vagyok az életemért és a csodáimért!
És ebben hatalmas szerepe van a zenének!Gyere baba!
Ej, de sötét van, nem látok…
Ej, de sötét van, nem látok,
Gyere baba, gyújtsál világot.
De sok út, de sok város, amit bejártam,
De sok földre hulló csillagot megtaláltam,
De mit ér az,
Mit ér nekem abból akárhány,
Ami csak egy pillanatig ragyog rám.
..csak egy pillanatig ragyog rám.
Hamis csillag lenne babám belőled,
Nem sokáig ragyognál az égen odafenn,
De mit ér az,
Mit ér nekem abból akárhány,
Ami csak egy pillanatig ragyog rám.
Mit ér nekem abból akárhány,
Ami csak egy pillanatig ragyog rám.
Ej, de sötét van, nem látok,
Körülöttem suttogó leányok,
Ej, de sötét van, nem látok,
Gyere baba, gyújtsál világot.
/ instrumental /
Ej, de sötét van, nem látok,
Körülöttem suttogó leányok,
Ej, de sötét van, nem látok,
Kinél érem reggel a napvilágot?
Ej, de sötét van, nem látok,
Gyere baba, gyújtsál világot.
Sűrű csicsicsillagos az ég,
Babám majd eszedbe jutok még,
De már akkor késő lesz,
Hadd ugasson a sok irigy, aki körülvesz!
..de sok emlék, ami körülvesz.
De sok út, de sok város,
De sok emlék, ami káros,
Hamis szerelem, mi sose lát napvilágot,
De mit ér az,
Mit ér nekem abból akárhány,
Ami csak egy pillanatig ragyog rám.
Mit ér nekem abból akárhány,
Ami csak egy pillanatig ragyog rám.
Ej, de sötét van, nem látok,
Körülöttem suttogó leányok,
Ej, de sötét van, nem látok,
Gyere baba, gyújtsál világot.