Nem is tudom, hogy hol kezdjem el ennek a bejegyzésnek az írását… Úgy érzem, ez is egy hosszabb írás lesz, de majd meglátjuk a végén. Ezzel az írással átevezek a konkrét munkákkal kapcsolatos területekre.
Kezdem a coachinggal.
A coaching és én
Kezdem egy rövid összefoglalóval arról, hogy mi is az a coaching. A legjobb tudásom szerint nincs rá magyar kifejezés, de erről megkérdeztem az AI-t és nem állom meg, hogy ne másoljam ide a válaszát:
A „coaching” kifejezésnek nincs egységesen elfogadott, pontos magyar megfelelője, és a szakmai köznyelvben is az eredeti angol szót használják. Bár időnként felmerülnek fordítási próbálkozások, mint például „személyes fejlesztés”, „mentális tréning” vagy „fejlesztő beszélgetés”, ezek nem fedik le teljes mértékben a coaching komplexitását és célját. Érdekesség, hogy a „coach” szó eredetileg magyar gyökerű: a 16. században a Kocs községben gyártott könnyű lovaskocsik neve terjedt el Európa-szerte, és ebből alakult ki az angol „coach” kifejezés is. A 19. században az Oxfordi Egyetemen már „coach”-nak nevezték azokat a tanárokat, akik intenzíven készítették fel diákjaikat a vizsgákra, szinte „a hátukon cipelve” őket. Azért nem álltam meg, hogy ezt az információt kihagyjam, mert Kocs egy a korábbi lakóhelyem, Nagyigmánd melletti település, körülbelül egymillió alkalommal mentem már rajta keresztül.
Mi is az a coaching?
A coaching egy olyan fejlesztői folyamat, amelyben a coach támogatja a klienst abban, hogy önállóan találjon megoldásokat a saját kérdéseire vagy elakadásaira. Nem tanácsadásról vagy terápiáról van szó, hanem inkább egy partneri beszélgetésről, amely segíti a tudatosság növelését és a célok elérését. A coach nem mondja meg, mit kell tenni, hanem kérdésekkel, visszajelzésekkel és strukturált módszerekkel segít rálátni a lehetőségekre. A folyamat során a kliens felelősséget vállal a saját döntéseiért és fejlődéséért. A coaching gyakran egyfajta „tükörként” működik: segít tisztábban látni önmagunkat és helyzetünket.
Egyszer már komolyan elgondolkodtam azon, hogy a coaching szakmát választom. Pont ebben az időben tett keresztbe nekem a magyar törvényalkotás, aminek észszerűtlen működéséről azóta is jó pár példát láttam már, ráadásul nem ez volt az első, ami a jövőm egyfajta alakításában akadályt képzett. A lényeg az, hogy mikor arról gondolkodtam, hogy ezt a szakmát folytatom tovább az IT helyett, úgy éreztem, hogy erre nincs lehetőségem.
Volt ár alapom, hogy ezen gondolkodjam. Ezeket a képzéseket végeztem el:
- 2018 Life Coach tanfolyam
- 2019 Business Coach tanfolyam
- 2019 Múlt, jelen, jövő a karrier coachingban workshop
- 2021 Team Coaching workshop
- 2022 Kain Ramsay, Udemy, Life Coaching Practitioner Certification
Pont most kaptam egy május végi egy napos tanfolyam meghívót, ma eldöntöm, hogy ezen is részt veszek -e. A címe Párkapcsolati coaching workshop.
2019-ben felkértek egy reklámfilmben való 3 perces szereplésre, aminek akkor megírtam a forgatókönyvét. (Egyébként pont tegnap kaptam egy kérést egy amatőr filmben egy főszerepre, ha minden jól megy, még Thaiföld előtt el fog készülni ez az alkotás.) A véleményem nem sokat változott 2019 óta, mikor ezeket a sorokat leírtam:
Azt gondolom, hogy egy képzésen részt venni mindig befektetés. Befektetés önmagunkba. Közgazdász és programozó vagyok. Közgazdászként azonnal összekapcsolom a befektetést szót a megtérülés fogalmával.
Egy klasszikus, mondjuk pénzügyi jellegű befektetés alkalmával rengeteg eszközünk van mérni a megtérülést, a befektetés hasznosságát. Egy „tanfolyami” befektetés esetében lehet, hogy sosem derül ki, hogy megtérült -e, megérte -e a tanfolyamra költött pénz, idő, energia.
Az Indigo Life Coach képzéséről számomra már menet közben kiderült, hogy eddigi életem legjobb befektetése volt. Nyilván ez a felismerés is szerepet játszott abban a döntésemben, hogy aztán a Bussiness Coach képzésen is részt vettem.
Eddig 0:45
A mélyebb önismeret útján indulókat sok – ráadásul nagyon intenzív – élmény éri egy ilyen képzés alkalmával. Egy ilyen tanfolyamon a szakmaiság és a csoportos önismeret módszere természetes módon együtt jelenik meg. Számomra az Indigo környezetben eltöltött órák minden perce egy életre szóló kirándulás volt. A coaching szakma alap értékei, eszközei olyan szemléletváltást adtak nekem, amit nem csak szakmai környezetben, de a mindennapjaimban, a magán és a munka kapcsolataimban is alkalmazni tudok. Megtapasztaltam, hogy mennyire fontos az ítélkezés mentes, meleg és elfogadó légkör kialakítása, az empátia és a más nézőpont alkalmazása, az asszertív kommunikáció, hogy csak párat említsek azok az eszközök közül, amelyek minden segítő szakmának az alapját jelentik.
Véleményem szerint az önismeret, mint a segítő szakma egyik alappillére mindenkinek csak előnyére válhat. Ezek az alap értékek azonnal hasznosíthatók a mindennapokban, és pont ez az az indok, ami alapján őszintén ajánlom bárkinek az Indigo tanfolyamokon való részvételt. Nem lesz mindenkiből másokat segítő coach. De önmagunkat is coacholhatjuk és ezzel mi és környezetünk is nyerünk, nem is keveset.
Eddig 2:00
Az Indigo nem csak egy profin összerakott elméleti és gyakorlati képzést adott. Többek között profi háttér segíti a gördülékeny munkát. Emellett adta az Indigo érzést, egy olyan hangulatot, amit öröm megtapasztalni. Az oktatók szakmai alázata segített kialakítani a támogató, elfogadó, meleg környezetet. Nem csak egy egyszerű oktatást teremtettek meg, hanem a szakmai fejlődés további fórumait is, hiszen továbbképzéseken vettem már részt náluk, illetve tagja vagyok az Indigo Klubnak is. Lehetőséget kapunk más fórumokon való megjelenésre is. Gyakorló napok állnak rendelkezésünkre. Nem titkolt szándék az Indigo részéről, hogy nem akarják elengedni a kezünket. A szakmai hovatartozás nagyon fontos része a közös történetünknek.
Emellett fontos, hogy a tanuló társakkal is kialakult egy összetartozás. Olyan csapatok alakulnak ki, ahol érték a másként és az együtt gondolkodás is. A továbbképzésekkel, a klub alkalmakkal átjárás alakult ki a különböző csoportok, városok között. Találkoztam már más Life Coach és egyéb képzésen részt vevő kollégákkal Győrből, Budapestről, más városokból. Közösen tudjuk tervezni, hogy hogyan bővítjük tovább a szakmai tudásunkat az Indigo segítségével. Felismerjük, hogy közösek a megoldandó feladataink, kezdenek kialakulni az együttműködések.
Ahogy már említettem, őszintén ajánlom az Indigot, ezt a nagyszerű csapatot mindenkinek. Minden percet hálásan köszönök nektek!
Eddig 3:00
Mégsem lettem coach a fentebb említett okok miatt.
Hogy állok ezzel ma?
“A döntésem” már megszületett, hogy digitális nomádként folytatom az életemet. Hamarosan indul az utazás, s egy ideje már keresem a helyemet a munka frontján. Erősen gondolkodom azon, hogy a továbbiakban az IT mellett belevágok a korábban törvényi okok miatt elvetett coaching tevékenységbe. Mostanában több visszajelzést kaptam, ami a gondolkodásomat ebbe az irányba terelte. Többek között “A lezárások hete” írásban említett módon.
Ma írtam két általam szakmailag nagyra értékelt coachnak, hogy tudnánk -e egy kicsit szakmai módon együtt dolgozni az én indulásommal kapcsolatban. Elkezdtem egy érdekes párbeszédet a ChatGPT-vel is.
Korábban olvastam róla, hogy a coaching divat szakma a digitális nomád körökben. Felmérem az ebben rejlő lehetőségeket és meg fogom hozni a tevékenységgel kapcsolatos döntésemet. Nyilván rengeteg kérdést kell megoldanom ennek kapcsán, de a mostani utamon rendkívüli módon vonz újra ez a fajta segítségnyújtás.
Önismeret és önazonosság
Miért jött elő bennem ez a téma pont ma?
Az “Édes gyötrelmeim” című írásomban már említettem az Önazonos Vezető Műhelyt. Ma megint kaptam tőlük egy hírlevelet, az “Önismeret ás önazonosság” címmel.
Az itt található szöveget szó szerint idézem tőlük és kékkel rejtem el a sorok között azt, amit én gondolok a témáról. Tulajdonképpen ennek az írásnak az elemzése miatt gondolkodtam el ezen a mai íráson. Íme:
Az önismeret a legtöbb ember számára úri passzió, öncélú kíváncsiskodás, esetleg köldöknézegetés. Pedig itt is említettük azt a kutatási eredményt, miszerint a sikeres és elégedett élet két meghatározó feltétele az önismeret és az önazonosság. [Az önazonosággal foglalkoztam 3 eddigi bejegyzésemben is: “Hogyan kezdek 50 évesen új életet?”, “A trauma bölcsessége” és a “Tükörben a gondolataim”. Tökéletesen egyet értek azzal a gondolattal, hogy az önismeret és az önazonosság kéz a kézben járnak.] Egyrészt legyünk tisztában azzal, kik vagyunk valójában, mire vágyunk és milyen értékeket tartunk fontosnak a ránk rakódott családi és társadalmi elvárások rétegei mögött. [Igen! Ezek a gondolatok benne vannak “A döntésemben”. A mire vágyunk és azt milyen módon érjük el az életben egy nagyon kemény kérdés. Én például most merem bevallani, hogy az életet bizonyos szempontból nem ismertem még meg. Most tanulok élni. Az “Akarom!” című versem születésének varászlatos pár percében ezért született meg bennem az alábbi verssor: “Akarom tudni, hogy mi az élet!”] Különben honnan tudhatjuk, miben vagyunk tehetségesek, mi tesz minket szenvedélyessé. [A mi tesz engem tehetségessé kérdése foglalkoztatott a “Hamubasült pogácsa” bejegyzés megírásakor. Tulajdonképpen most is effelé haladok.] Másrészt a mindennapokban álljunk is ki mindezért. [Nagyon egyet értek ezzel. Úgy érzem, ehhez nagyon szorosan kapcsolódik a “Bocsáss meg magadnak, Soma!” írásomban található gondolataim többsége.] Amennyire lehet, igyekezzünk elkerülni, hogy mást gondoljunk és tegyünk, mint amiben hiszünk. Az egyik legerősebb példa Szókratész, aki megmenthette volna életét, ha nyilvánosan visszavonja tanait, de számára az igazság keresése fontosabb volt saját életénél is.
Az önismeret nem azonos egy magamnak kigondolt énkép folyamatos visszaigazolásával. Az önazonosság meg nem merül ki abban, hogy következetesen képviselem céljaimat és értékrendemet. Minden attól függ, mit értek az „ön” alatt. Kit is igyekszem megismerni és kivel törekszem összhangba kerülni? [Talán mondhatom, hogy a mostani útkeresésem tényleg magam felé, a magam mélyebb megismerése felé tendál. Erre nem is keresek példát az eddigi gondolataim között. Egyértelműen egyet értek, hogy a jól meghatározott irány önmagunk felé segíti a legjobban a boldog élet kialakítását.] Ez semmiképpen nem az egóm, akivel könnyen hajlamos vagyok azonosulni, különösen, amikor támadva érzem magamat. [Az egóm fejlődésével kapcsolatban írtam az “Úton a tudatalattim felé” című bejegyzésben.] Van egy mélyebb létélményem, amit meditációban és főleg szeretetteljes pillanatokban érzékelek, ami túl van a sérüléseimből fakadó mintáimon, előítéleteimen, programozottságaimon. [Ezt annyira szépen fogalmazta meg az író, hogy szinte sajnálom, hogy nem én írtam le! Az elmúlt hónapokban azért könnyeztem jó pár alkalommal, mert annyira boldognak éreztem magamat, hogy így kellett megmutatnom ezt az engem figyelő végtelennek. És igen! Ezeket a pillanatokat valóban akkor érem el, amikor a programból, a mindfullnessben autómata üzemmódnak nevezett állapotból kilépek.] Amikor ezzel a részemmel összekapcsolódom, valami tágabb részévé válok. [Na tessék! Pont pár pillanattal ezelőtt írtam le a végtelen szót…]
Az önismeret egyáltalán nem kényelmes, szórakoztató műfaj. [Mondjuk azt, hogy tényleg nem az! A kataklizmák gyújtotta tűzben soha nem jó égni. De fejlődni, érezni azt, hogy máshol vagyok jó dolog. Mindennek ára van, lásd “Álom az álomért”] Szembesülést igényel, ami kemény belső munka – meglátni a vakfoltjaimat és eltakarni kívánt árnyékrészeimet. [Ezek a gondolatok vezérelnek a coaching szakma felé. Ez volt az első dolog, amit megértettem és megtanultam a coaching képzés során. Kicsit a saját és kicsit egy szerencsésen időben érkező külső példa alapján. Pont tegnap előtt meséltem erről valakinek.] Az önazonosság meg bátorságra hív, hogy nehéz helyzetekben is merjem önmagamat vállalni megfelelés helyett. [Az önmagunk vállalása elég kemény feladat. Én már megszoktam a néha kikerekedő szemeket. Úgy gondolom, hogy a mai világban kell hozzá egy adag bátorság, hogy az ember vállalni tudja magát. Egy kis gyakorlás után azonban már könnyen megy, ez a tapasztalatom.] Akiket a környezetemben önazonosnak tartok, azok egy belső összhanggal, szabadsággal jellemezhetők, gondolataik, érzéseik és tetteik legtöbbször harmóniában vannak egymással, vállalják a felelősséget az életükért, nem mutogatnak másokra, a sorsra, a körülményekre, hanem tudják, hogy minden a belső világuk kivetülése, és ők sorsuk legfőbb alakítói. [Jézus! Ebben a mondatban is ott van nagyon sok minden, amit mostanában fedeztem fel magamról. Jut eszembe a “Szabadság, önző szabadság”, megint csak a “Bocsáss meg magadnak, Soma!” és az “Otthon, édes otthon” című írásaimban kifejtett nézeteim.] Ezáltal konstruktívan tudnak kapcsolódni másokhoz. Mellettük én is jól érzem magam, mert magától értetődően merem önmagamat adni. [Dulcina! Hallod? Olvasd el kérlek újra a “Téged kereslek!?” című bejegyzésemet!]
Az önismeret és önazonosság nem egy végállapot, hanem annak elfogadása, hogy folyamatosan úton vagyok önmagam felé. [Amikor “A lezárások hete” című bejegyzésemben említett utolsó foglalkozásunk volt az Autogén relaxációs csoporttal, volt egy olyan kérdés felénk, hogy hogyan látjuk magunkat a tanfolyam elejéhez képest. Én akkor úgy fogalmaztam meg a válaszomat, hogy az ismeretlen hosszúságú úton egy nem mérhető távolságot tettem meg a ki tudja mennyi rendelkezésre álló időmben. De ez biztos, hogy előbbre vagyok az utamon.] Ahogy Nándi jellemezte előző levelében a szobor analógiával: „Tovább csiszolgatom a „szobrot” legjobb önmagamat keresve.” Talán nincs is olyan – megvilágosodott vagy szent emberek kivételével -, hogy valaki teljesen túllépett az egóján, elérte az Egység állapotát. És bár az önismeret és önazonosság mértékében lehetnek szintkülönbségek, talán még az aktuális állapotnál is fontosabb az irányultság és a szándék, hogy folyamatos párbeszédben legyek önmagammal. [Pontosan így gondolom. Az elmúlt hónapokban sokszor éreztem, hogy nagyon közel vagyok valami meg nem fogalmazható célhoz. Pár nappal később meg olyan messzinek tűnt ez a bizonytalan valami, hogy még azon is elgondolkodtam, hogy haladtam -e egyáltalán…]
Ahhoz, hogy teljessé tegyem ezt az utazást, ami az önmegvalósítás felé visz, három további elemre van még szükségem:
önreflexió, hogy érzékelni tudjam saját szerepemet a történésekben, ítéletmentesen szembesüljek a bennem születő gondolatokkal, érzelmekkel, testi reakciókkal. [Megint a testi reakciók. Nagyon fontos kérdés, tanulom ezt az utat is.]
önelfogadás, ami lehetővé teszi, hogy megbékéljek árnyékrészeimmel, és integráljam azokat, mert enélkül kicsi az esély a változásra, [“Szeretem magamat! Ennél többet most nem is írnék ide, ezt hamarosan kifejtem egy kerek szemek kialakulását segítő bejegyzésben.”]
önfejlesztés, hogy szüntelenül mélyebbre akarjak menni önmagamban, mint ameddig idáig jutottam, és felfedezzem az Önvalót, a választ a keleti spirituális hagyomány legfontosabb kérdésére: „Ki vagyok én?” [“Bárki lehetek! Nehogy azt gondoljuk, hogy az idézet nem egy klasszikustól származik. Rango mondta ezt a róla elnevezett rajzfilmben. Ha nem akarok tréfálni – bár, miért ne akarnék, – akkor azt kellene mondanom, hogy ez valóban nehéz kérdés. Ha arra gondolok, hogy azt sem tudom megmondani, hová való vagyok, hogyan tudnék arra válaszolni, hogy ki vagyok!? Apa? Férj? Megcsalt társ? Kocka? Férfi? Kisfiú? Barát? Ellenség? Meg nem értett lángelme? A világ marhája? Okoskodó ripacs? Egoista? Éleslátású? Empatikus gyűlölködő? Lehet, hogy mindez és még sok ezer más személy is én vagyok… Minden esetre szeretem azt az olvasztótégelyt, amit úgy hívnak, hogy Soma.”]
Eddig tartott a kapott levél, melynek forrása: Önazonos Vezető Műhely, 2025.05.15-i hírlevele
Az én lendületem még tovább tart, természetesen a gondolataim csapongásának következményeként ide kell tennem egy 1998 óta több száz alkalommal meghallgatott dalt és annak a szövegét. Tegnap az autómban ülve mellbe vágott ez a 27 éve ismert dalszöveg. Minden szavát ismerem, mégis másképpen hallom benne magamat, mint közel harminc évvel ezelőtt.
Legyen ez a zárszó!
Dream Theater – Learning to Live
Nem volt idő a fájdalomra
Nincs energia a haragra
A gyűlölet láthatatlansága elillan
Egyedül sétálni a téli utcákon
Megáll, és magabiztosan és önuralommal vesz levegőt
Nézem a világot, és nem látok megértést
Várom, hogy megtaláljam az erőt
Tiszta szívemből könyörgök
Hogy megértsem
Élnem kell az életet
Ahogy egyesek soha nem is fogják
Szóval találj nekem kedvességet
Találja meg a szépséget
Találd meg nekem az igazságot
Amikor a kísértés térdre kényszerít
És itt feküdtem kimerülten az erőmből
Mutass kedvességet
Mutasd meg a szépséget
Mutasd meg az igazat
Ahogy a szíved szól
Mindent megváltoztat
Ez dönti el, hogy kibírod-e
A fájdalmat, amit mindannyian érzünk
Ahogy a szíved dobog
Mindent megváltoztat
Élni tanulásban
Itt van előttem a lelkem
Megtanulok élni
Addig nem adom fel, amíg már nincs mit adnom
Nincs több adnivaló!
Hallgatni a várost
Erőszakát suttogva
Elindultam felülről nézni
A 90-es évek új kérdéseket hoznak
Új megoldásokat kell találni
Beleszerettem, hogy cserbenhagytak
Ismét táncolunk a tömegben
Időnként egy lépéssel arrébb
Egy közös félelemtől, ami szétterjedt
Nem figyel arra, amit mondasz
Ha egyszer megérint, egyedül állsz
Hogy szembenézzen a keserves küzdelemmel
Egyszer a szerelemhez nyúltam
És most az élethez nyúlok
Újabb lehetőség, hogy felemeljem az életem
Szabadítsd meg az érzést a szívemben
Meglovagolni az álmok szárnyait
A változó horizontokba
Belső békét hoz az elmémbe
Ahogy felemeltek onnan, ahol kiöntöttem az életem
– hallok egy ártatlan hangot
Hallom a kedvességet, a szépséget és az igazságot
Ahogy a szíved szól
Mindent megváltoztat
Ez dönti el, hogy kibírod-e
A fájdalmat, amit mindannyian érzünk
Ahogy a szíved dobog
Mindent megváltoztat
Élni tanulásban
Terjedj el előtted a lelked
Tehát örökké tartsuk szívünkben az álmokat
A természet rugalmatlan kegyelmén keresztül
Megtanulok élni
Itt és most nem volt kedvem a Google Translate fordítást kijavítani. Így is érthető, hogy mit akar a dal. Viszont a Párkapcsolati coaching workshopra mindjárt leadom a jelentkezésemet.