205. | Templom túra Észak-Thaiföldön

Nem tudom pontosan meddig leszek még Chiang Maiban.

Az biztos, hogy ez és a következő hétvége még a rendelkezésemre áll ahhoz, hogy ismerkedjem ezzel a várossal. A nagyobb túrákra a hétvégéket használom fel, így most terveznem kellett.

Az útóbbi hónapokban városi túrázó lett belőlem. Ezt is nagyon szeretem egyébként. Magyarországon erdőkben és nem lakott területeken vitt az utam, itt úgy látszik inkább a városok, a lakott települések jönnek számításba.

Ebben a városban nincsenek … … … látnivalók. Azért írtam pontokat, mert nem találom a megfelelő jelzőt. Világhírű? Különleges? Kihagyhatatlan? Egyik sem jó, mindegyik bántaná a valóságot. Inkább úgy írom le, ahogy körvonalazódott bennem, jelezve, hogy teljes tisztelettel gondolok a városra.

Szóval, itt nincs Eiffel-torony. Nincs egyetlen “kötelező” múzeum sem. Nincs világszinten egyedi építészeti csoda. Nincs olyan természeti attrakció a városon belül, ami önmagában célpont lenne.

Vannak viszont remek parkok, nyüzsgő piacok, gyönyörű templomok. Múzeumok, egyetemek, kávézók, remek éttermek.

A “kínálatból” engem, – mint újdonsült városi túrázót – a templomok vonzanak a legjobban.

Így elhatároztam, hogy egy újabb templom túra napot szervezek magamnak.

A túra tervezése

A héten többször dolgoztam a nap megtervezésével. Mindenképpen az óvárosban akartam kezdeni a napot, és emellett szerettem volna a hegyre is felmenni.

300 körül van templomok száma Chiang Mai városában. Így az az ötlet, hogy mindet meglátogassam még tréfaként sem jöhetett szóba. Valahogy választanom kellett tehát.

Ez most – egy szempontból – könnyű volt. Megnéztem a térképen a város közepét és az ott jelölt templomokról kezdtem el olvasgatni. Persze, nem minden épület van a térképen, így végül az AI segítségét is igénybe vettem.

Egy-két nekifutásra összeállt a szombati nap útvonala.

Nem akartam mellé nyúlni a tájékozódással és az idővel, ezért megnéztem, hogy mikor nyitnak ki a templomok, melyik a megfelelő sorrend.

Mindegyiknek feljegyeztem a Google Maps kompatibilis nevét, sőt, mindegyikről külön eltettem a Google Maps pontos címét is, hogy nap közben csak annyi legyen a dolgom, hogy a következő címre kattintok.

Péntek este megvolt a pontos terv.

Ezek után elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Amikor azt a gondolatot akartam validálni az AI segítségével, hogy itt nincsenek kötelező elemek, azért ért ég egy kis meglepetés.

Annak ellenére, hogy a tervezésben részt vett az AI, ebben az utolsó munkafázisban még bedobott kettő olyan templomot, amit semmiképpen nem akartam kihagyni.

Így lett az eredetileg 7 templomot tartalmazó túra napom 9 templomos útvonal.

Várom, hogy elteljen ez az éjszaka és megismerkedhessem ezzel a 9 kiválasztott hellyel.

Gyalog megyek be a városba és 30+ kilométer gyaloglás vár rám az utolsó épületig. Ott majd eldöntöm, hogy a hosszú nap után a haza vezető 21 km-t gyalog, vagy taxival teszem meg.

Összepakolom a felszerelésem és lefekszem aludni.

Az útinaplóm tartalomjegyzéke

1. Coconut Market – – – – – [Google Maps]
2. Hahm. Coffeebar – – – – – [Google Maps]
3. Wat Phra Singh – – – – – [Google Maps]
4. Wat Pantao – – – – – [Google Maps]
5. Wat Chedi Luang – – – – – [Google Maps]
6. Wat Puak Pia – – – – – [Google Maps]
7. Wat Shri Suphan – – – – – [Google Maps]
8. Tok Sen masszázs
9. Wua Lai Rd – – – – – [Google Maps]
10. Wat Muen San – – – – – [Google Maps]
11. Wat Umong – – – – – [Google Maps]
12. A sörre vadászva

Ez az útinapló számomra azért lett különleges, mert életemben most először nap közben jegyzeteltem. Az érzéseimet és tapasztalataimat rögtön leírtam a telefonomba. Egy részüket azonnal, a többit meg rögtön ahogy elhagytam a helyszínt.

Ennek köszönhetően ez írás a szokásosnál is hosszabb lett.

Ezért készítettem hozzá ezt a tartalomjegyzéket. A nevére kattintva rögtön a fejezethez ugorhatsz. A neve után pedig tettem egy Google Maps hivatkozást is.

A felkelő nap már úton talált

A nap 6:58-kor kelt, én 6:30-kor indultam neki az útnak. Ma megelőztem a napot, de hamar behozta az előnyömet. Gatya rohasztó meleg volt ma.

Ez első templomot 4 óra alatt értem el. Hosszú idő volt, de nem események nélküli. A 14 km nekem nagyjából 3 óra alatt megtehető táv. Felmerülhet a kérdés, hogy hová lett az a plusz egy óra.

 

 

Coconut Market

Soha nem zárkózom el attól az olyan napokon sem, mint a mai, hogy ha valami váratlan dolog bukkan fel, akkor megnézzem.

Így a templom túra első állomása egy nem tervezett piaclátogatás volt. Egy nagyon nagy piacé. Amolyan mindenes piac. Párhuzamos és merőleges utcákba szervezett árusokkal. Igazából nem a rendezettsége, a haszonttalan holmik tömkelege, a remek kézműves áruk vagy akár az íncsiklandozó ételek és italok illata volt az ami megfogott, hanem a környezete.

Párhuzamos vizes csatornák erősítették a szimmetriát a területen. Kis hidakon lehetett rajtuk keresztül menni és sok helyen a vízparton is árultak valamit.

A szépsége ellenére nem sokat időztem itt, de nem tudtam kihagyni ebből a bejegyzésből, mert szép élmény volt számomra.

Egy talált tárgy

Minimalista életet élek, ezt többször leírtam már.

Ma mégis egy olyan tárgyat találtam, ami valamiért azonnal fontos lett számomra.

Erről szól majd a következő bejegyzésem, mert megérdemel egy önálló írást.

 

 

Hahm. Coffeebar

Ébredés után 5 perccel már úton voltam. Út közben akartam inni egy kávét egy olyan helyen, ahol le tudok ülni.

Több hely mellett elmentem, aztán egyszer csak megláttam a helyet. Pont azt, amit kerestem.

Egy Yuzu Lemon Honey Tonic kávét ittam. Így tudtam meg, hogy A yuzu egy japán citrusféle, amiről egyébként még soha nem hallottam.

Az első korty megízlelése után csak annyit mondtam, hogy ez egy baszottul jó kávé. A yuzu citrusos aromája, a citrom savanyúsága, a méz édessége, a tonik keserűsége és a kávé kávéssága kiegyensúlyozottan tartalmazta ezeket az ízeket. Ültem a hatalmas fák alatt elhelyezett padon, élveztem a 30+ fok melegét, a napsütést a bőrömön és a kávé ízeinek tökéletes harmóniáját.

 
 

Wat Phra Singh

Egy perccel azután, hogy megérkeztem ide, megszólalt egy harang. Rádöbbentem, hogy még soha nem hallottam harangot szólni egy buddhista templomban.

Ezen a helyen az arany a domináns szín. Rögtön lenyűgözött az arany sztúpa és a mellette álló másik arany színű építmény együttese.

Láttam már pár sztúpát életemben, de csak most jutott eszembe utána járni, hogy mi is ez az építmény. Két érdekes dolog maradt meg bennem abból, hogy mi is ez. Nem funkcionális épület, hanem meditációs fókuszpont. És mindig az óramutató járásával megegyezően járják körbe.

Ráadásul kiderült, hogy ezt Thaiföldön chedinek hívják, ami a sztúpa thai változata.

És még egy fontos definíciós kérdést kell megemlítenem. Én most egy Wat-ban voltam. Ennek a szónak a jelentése a templom, de igazából az egész helyet jelenti. A Wat területén belül több szent épület található, ezeket hívjuk mi európaiak templomnak. De ez a szent épület nem a mi felfogásunk szerinti templomot jelenti. Én mégis így hivatkozom rá, mert azt hiszem, így könnyebben érthető.

Az első templomban előírás szerűen levettem a cipőmet aztán úgy is maradtam mezítláb, amíg elhagytam a területet. Kicsit közelebb voltam így a földhöz.

Ebben a templomban rögtön megfogott pár dolog. A templom felső szerkezete fa volt. Lenyűgöző, élethű szerzetes szobrok ültek az ajtóban. Mielőtt beléptem – távolról pillantva meg őket először – azt hittem, hogy igazi szerzetesek ülnek ott. Végül pedig a templom minden szépsége mellett a zöld üvegszobrok fogtak meg. Volt egy, amelyik jade-hatású volt.

Az udvarra visszatérve találtam egy kis ebédlő kertet. Ebben a wat-ban nagyon sok tanuló, fiatal szerzetes volt, ez az ő étkező helyük volt, de számunkra is nyitva állt. A kert különlegessége a fákra szegezett, kétnyelvű bölcs mondatokat tartalmazó táblácskák voltak. Mindet lefényképeztem.

Egy tanuló csoportot is láttam a kertben. A többségük jegyzetelte a tanár szavait, de persze volt, aki közben aludt. Én egy darabig hallgattam a tanárt, annak ellenére, hogy egy szavát sem értettem. Egyszerűen csak nyugalmas volt az a jelenet.

Láttam egy olyan fajta füstölőt kint, amivel még nem találkoztam. Ez valami gyantás füstölő lehetett, kinézetre olyan mint a szappan és rendkívül szépen volt megmunkálva. Nagyon illet az arany háttér elé.

A füstölő felett egy kilenc fejű nágát láttam, növényből megformálva. A 7 fejű az általánosan elterjedt, a 9 emelkedettebb szentséget jelent. Ez a kígyó lény szinte minden temlomban megtalálható, legtöbbször a szent épület felé vezető lépcső két oldali díszítő eleme, számtalanszor láttam már és fényképeztem le. Ilyen legyező formában most láttam először. Ráadásul mindjárt a 9 fejűt. Számomra ez lény egy félelmetes, de mégis barátságos érzést hozott.

Egy másik szent épületben éppen szertartás folyt. Egy thai buddhista áldó–érdemszerző szertartás, nagy valószínűséggel Bai Sri Su Kwan jellegű közösségi áldás, templomi környezetbe emelve.

És közben az arany chedi minden felett magasodott az udvaron.

Végül felvettem a cipőmet és elindultam, mikor észrevettem, hogy a legnagyobb templomot majdnem kihagytam.

Cipő le!

Biztosan sajnáltam volna, ha kimarad…

Ide kellett egyedül belépőjegyet venni. A jegyárus srác megkérdezte, hogy honnan jöttem, majd a választ meghallva a szokásos tört magyarral, de tisztán mondta, hogy “köszönöm!” Szerencsére ezt én is tudom thaiul.

A templom nagyon nagy volt. Sokan üldögéltek benne, elmerülve, csendesen, és a nagy részük turista volt.

Érdekes látvány volt a hatalmas arany Buddha szobor, ami előtt több, egyre kisebb méretű Buddha üldögélt. A matrajoska babák jutottak róla eszembe, de ezzel nem szerettem volna tiszteletlen lenni.

Ezen a helyen találkoztam a kívánság szalagokkal. Ezt megveszed és egy rudacska segítségével felakasztod a kikészített madzagokra. De előtte írsz rá valamit. Mint az egyik embertől megtudtam, általában jókívánságokat írnak rá.

Nagyon szép templom volt. Majdnem egy órát töltöttem itt, de érzem, hogy ez a hely ennél több időt érdemelt volna.

 

Wat Pantao

Chiang Mai belvárosában egymás hegyén-hátán vannak a templomok. Így jutottam el ebbe a templomba – terven kívül.

Azt hittem ugyanis, hogy a következő állomásra értem, és csak akkor jöttem rá, hogy nem ott vagyok, mikor már bementem.

Nem bántam meg, hogy ide is betértem.

Ez ugyanis egy hatalmas belmagasságú öreg fa templom, karbantartott, de sok helyen eredetinek látszó formában. Ezen kívül a barna és a fekete színek domináltak az épületben, ami a mai nap arany és ezüst színeihez képest mást élményt adott.

Az udvara pedig egyszerűen gyönyörű volt.

Ebben a templomban nem ott voltam, ahová indultam, hanem ott, ahol lennem kellett.

 

Wat Chedi Luang

Ez volt a 3. wat, amit ma látogattam meg. A héten tervezett 7-es listán ez a templom még nem szerepelt, azaz még az első tervezett pontot sem értem el, mikor ide megérkeztem. 12:30 volt, de az idő egyáltalán nem sürgetett.

Úgyhogy itt 60 percet töltöttem el, igaz, hogy ezt csak utólag tudtam megmondani.

Mellesleg írás közben döbbentem rá, hogy ennek a watnak a nevében ott van a most megismert chedi szó…

Ez volt a ma meglátogatott templomok közül a leghatalmasabb. És számomra egyben ez a hely hozta a mai nap két legfelemelőbb élményét is.

A pénztár épülete után az első lépéseket a kordonok irányították. Itt valamiért azonnal megfogott a lótusz virág, a füstölők és a gyertyák területe. Mint egy kis udvari szentély, ami még belépés előtt lelassítja az arra fogékonyakat. Több embert láttam füstölőt gyújtani, felajánlást tenni és imádkozni belépés előtt.

A jegyzeteimben a következő mondat: Csodálatos, hatalmas fa az udvaron.

Ő Ton Yang Na, a galéria második képén és a bejegyzés kiemelt képén is ez a fa látható. Az én napom kedvence ez a fa.

A város egyik landmark (tájékozódási pont) fája, amihez a környék igazodik. A második mondatrész a fontos. Chiang Mai egyik legrégebbi megmaradt fája, 226 éves. Egy élő városi jelkép Chiang Maiban. Az ilyen fákat itt egyszerűen tisztelik. Nem vágják ki, még akkor sem, ha „útban van”. A nevében található Ton szó egyszerűen fát jelent, a Yang Na pedig a fajtája.

Nagyon erőteljes kép volt számomra ez a hatalmas, a lomjai nagy részét levetkőzött fa. Uralta a teret. Úgy éreztem, nem csak a templomot, hanem mindent a környezetében.

Az én gondolataimat biztos, hogy percekig lekötötte. Egy darabig csak álltam előtte és bámultam. Felfelé. Kifelé. Nekem ma ő volt az igazi chedi.

Aztán jött életem első “csak férfiak léphetnek be épülete.” A buddhizmus történetében nők is lehettek teljes jogú szerzetesek, de Thaiföldön ma ezt a rendet hivatalosan nem ismerik el. Ennek okán bizonyos épületekbe nők nem léphetnek be.

Kívülállóként nem tudom megmondani azt, hogy ide miért nem jöhettek be nők. Azt viszont biztosan állíthatom, hogy az épület hátulján álló teraszocskáról gyönyörű a kép a többi épületre, és lélegzetelállító padló kerámiája.

Ezután egy nágák által őrzött templomba léptem be. Soha nem láttam még olyan feliratot sem, hogy “ne érintsd meg a nágát!” Hiába, sok itt a turista.

A templom, amibe ők vezettek be lenyűgöző nagyságú és díszítésű volt. Szinte katedrális méretű. Hatalmas oszlopok. Minden arany…

Rögtön az ajtó mellett egy szobor fogadott. Olyan valószínűtlenül volt aranyba burkolva, mint egy modern műalkotás. Nem értettem, hogy miért ilyen. Mint ahogy azt sem, hogy rögtön mellette hurkapálcikára tűzött papír lapocskát tudok venni 10 BHT-ért, de semmi jelzés nincs arra, hogy mi is ez a dolog.

Szerencsére megtudtam. Ezekben a papír csomagocskákban hajszál vékony arany lapocska van becsomagolva. Aki megveszi, ráragasztja a szobrokra. Mindenre fény derült. A szobrokra meg rengeteg arany.

Az udvaron folytattam a felfedezést. Itt hosszú sorokban álltak a lótusz virágok és bársonyvirágok. Nagyon finom illata volt ennek a sornak.

Aztán megláttam az öreg chedit.

A szívem összeszorult a közelségében…

Annyira lenyűgőző volt, ahogy a “katedrális” fölé magasodott. Éreztette velem az elmúlt idők méltóságát. Ráadásul az ismerős dél-amerikai templomokra hasonlított.

Nagyon érdekesek voltak még a chdein látható elefánt nagyságú elefánt szobrok.

Sajnos az építményre nem lehet felmenni. Ez azonban túlélhető szigor. Marad az érzés, hogy lenyűgöz a hatalmassága.

Lassan kifelé indultam.

Az udvar még tartogatott érdekes látnivalókat. Fehér elefánt szobrok. Zöld elefánt szobrok. A chedi egyik oldalán törött elefánt szobor és az elefánt szobor hűlt helye. Elneveztem magamnak a kifelé vezető utat az elefántok útjának.

Mielőtt elhagytam a templomot, egy fekete maketten még megcsodálhattam, hogy milyen hatalmas lehetett egykor ez a gyönyörű chedi.

13:30 volt mikor távoztam. Meg nem értem el az “első pontot”, de már 17.5 kilométeren voltam túl. Szerencsére még most sem sürgetett semmi.

Ebéd Ton Yang Na közelében

Az ebéd nem ennyira fontos része a napnak. Ami miatt mégis írni akartam róla az egyrészt az, hogy a templom után emelkedett érzés volt a nagy fához közel leülni és ebédelni.

Másrészt pedig egy rizspapírba tekert, rákos és gyógynövényes tavaszi tekercs tálat ebédeltem. És élmény volt a gyógynövények ízét érezni ebben az étel költeményben.

Az élmény megérdemli, hogy megemlékezzek róla.

 

Wat Puak Pia

Délután kettőkor hipp-hopp meg is érkeztem az első tervezett templomba.

A következőket jegyeztem fel magamnak.

Ide érkezve nem fogott el különösebb érzés. Szép, de már láttam jó párszor.

Aztán észrevettem a hétfejű nagát. Beugrott, hogy ez lehet az, amit az arany cédi füstölője felett ma láttam először. A felismeréssel együtt el is szégyelltem magam, hogy még annyi tisztelet sem ébredt bennem a templom iránt, hogy fenntartsa a kíváncsiságomat. A többfejű nagát is másodszor látom ma és egyben életemben, mégis örülök neki. Akkor mi ez a fáradtság a kíváncsiságomban.

Hálás voltam a gyors felismerésért és levettem a cipőmet. Nagyon jó volt mezitláb lennem. Legszívesebben így maradtam volna egész nap.

Bementem a templomba.

Belül mégis különleges a templom. Vörös. Egy új szín mára. Vörös, mint a mai napon megtalált tárgyam.

És festmények vannak a falakon. Megint csak: mégis különleges ez a templom is.

És a saját tisztánlátásom végett: Ha nem lenne különleges, akkor is tisztelettel és kíváncsisággal kell megközelítenem. Ennek nincs más módja. Ha nem így érkezem: nincs itt keresnivalóm. Ezt elviszem magammal egy életre!

Mivel most tanulom Buddha életét, felismertem hogy az ő életének pillanati láthatóak a falakat beborító festményeken.

Meditáció. Itt hívott meg.

Készülve az előttem álló dolgokra megpróbáltam térdelve meditálni. Rövid meditáció lett. Nem ment a térdelés. Nem baj. Majd gyakorlom, ha szükséges lesz.

 

Wat Shri Suphan

Egy ezüst templom!

Ez tényleg az! Ezüst mindenhol.

Az első dolog ami a szemem elé került egy ezüst busz volt.

Aztán majdnem nem vettem észre a bejáratot, ugyanis egy szép, de hagyományos templom elvonta a figyelmemet. Azt hittem, majd abban látom meg az ezüstöt. LOL.

Előttem egy amerikai lány vett belépőjegyet, neki elmondta a pénztáros hölgy, hogy sajnos mindenhová nem mehet be. “Te mindenhova bemehetsz” mondta nekem.

Emlék kitűzőt is kaptunk. Olyan ruhára csíptethető csipesszel. Ezt nagyon büszkén adták, egy fontos jelentést kapott. Ő is, meg a kártya lukasztó férfi is elmondta, hogy ez emlék nekünk, erről a helyről.

Kedves gesztus, örültem is neki. És azon gondolkodtam, hogy mivel már semmi ilyesmit nem őrzök meg, vajon hol lesz majd ennek a helye, ha nem nálam. Az idő megoldja ezt a kérdést, gondoltam.

Ez a templom a helybeli ezüst kézművességről is szól. Ezért nagyon sok ezüst tárgyat láttam az udvaron. Szobrokat, tálakat, tálcákat, poharakat. Mindegyik remekműnek tűnt.

Aztán ott volt a templom…

Ilyet még életemben nem láttam. Ilyet sem. Mára elég sok ilyen élmény jutott.

A templom kívül és belül is ezüst. Az alapjától a tetőcserepekig, a padlótól a plafonig.

Belépéskor sajnáltam a nőket. Mert a mindenhová nem mehetnek be az tulajdonképpen ezt az egy épületet jelenti itt. Pont a lényeget, amiért általában ide jövünk.

Mikor a cipőmet vettem le egy pár jelent meg mellettem. A lány a barátjához és hozzám is szólt, mikor azt mondta, hogy érezzétek jól magatokat srácok. Egy kicsit csalódott voltam, hogy ez a kedves lány nem jöhet be.

Bezzeg egy másik! Ez egy hosszabb gondolatsor lesz.

A másik lány bejött, ezek szerint nem legálisan, ezt fokozta azzal, hogy kendőt ami a megfelelő női öltözködés része azonnal ledobta magáról. Mivel ketten voltunk, engem kért meg, hogy készítsek róla pár képet.

Akkor nem esett le, de most az írás pillanatában döbbentem rá, hogy mit tettem. Nem tudok már rajta változtatni, de most bánt, hogy segítettem neki. Több szempontból is helytelen volt részemről, hogy elkészítettem azokat a képeket. A tisztelettudó lány kint maradt. A duplán tiszteletlen bejött. Ráadásul számára egyértelműen nem a templom volt a lényeg, hanem a róla készült képek.

Bűntárs lettem és ez bánt. Most azzal engedem el ezt az érzést, hogy hálás vagyok ezért a fontos felismerésért, megtanulom egy életre, hogy legközelebb ilyen helyzetben a helyes módon fogok cselekedni. Jelentsen ez bármit is. Nem az én dolgom lett volna kizavarni onnan ezt a lányt. De amellett, hogy egyszerűen nemet kellett volna mondanom a segítség kérésére, még elmondhattam volna neki azt is, hogy miért cselekszik kétszeresen is helytelenül.

Nem kellett volna bántónak és tiszteletlennek lennem. Egyszerűen csak azt kellett volna mondanom, hogy nem tudok neked segíteni. És talán pár szóban elmondani, hogy miért nincs az rendben, hogy ott van, ahol van. Ez lett volna az én felelősségem. Hogy elmegy, vagy marad, az meg az övé.

Mikor ezeket leírtam, egy kicsit megpihentem az írás közben. És rájöttem, hogy mi a másik felismerés. Ez is egy önmagam felé irányuló harag gondolatból született meg.

A lánynak bombázó teste és gyönyörű arca volt. Fel kellett ismernem, hogy ez egy pillanat alatt elterelte a figyelmemet arról, ami sokkal fontosabb volt.

Így végül is, felismerve azt a haragot is, el is engedem. És ki tudom mondani, hogy a lánynak is hálás vagyok, mert a megjelenésével tanulhattam valami fontosat magamról.

Ahogy írtam, ez a felismerés itthon jött meg, így különösen hálás vagyok a tanításért, hogy nem ott, hanem utólag zavarta meg a békémet.

A béke ott tökéletes volt. Ez a hely igazán különleges.

A templomba vezető lépcső gyönyörű kékje után minden ezüst volt. Csak a szobrokon és a környékükön volt arany és más színek.

Nem csak hogy minden ezüst, de a fémen túl hihetetlen domborműveket láttam. A padlón feliratok és ábrák. Kis szekrénykék könyvekkel és lámpákkal. Hihetetlen alapossággal megformált dolgok.

Ufók a padlóba vésve. Nem is egy. Nem értettem a dolgot. GPS felirat. Eszembe jutott az Om jele. Ahogy eszembe jutott, azonnal meg is találtam a padlón

Ekkor eszembe jutott az Om. Azonnal meghaltam a padló vésetei között. Még akkor is, ha nem abban a formában jelent meg, ahogy a kezemen van.

Itt meditáltam az ezüst padlón ülve. A fém hűvöse alattam nagyon jól esett. Ügyeltem hogy a lábam ne forduljon a szobrok felé.

A pihenés után folytattam a túrám kinti rettentő melegben. Ezen a helyen volt a legmelegebb a nap.

Még messze voltam attól, hogy elhagyjam a wat területét. Az udvaron is sok látnivaló volt. Találtam egy kis mesterséges fát. Nagyon vékony ezüst és arany levelek díszítették. Ezek láncokon függtek. A halk zöngésüket hallgattam egy darabig, ahogy a szél fújdogálta őket. Közben nagyon kellemes zene szólt valahonnan. Jól esett ez különös duó a meditálás után.

Mielőtt a kapun kiléptem, megoldódott az emlék kártya végső helyének kérdése. Rengetegen hagyták ott a sajátjukat a kijárat melletti kerítésre aggatva, egymásba kapcsolva, belépőkártya füzéreket létrehozva.

Az én kártyám is ide került. Digitálisan és a szívemben megőrzöm ezt a kedves ajándékot.

 

Tok Sen masszázs

Már elindultam a kijárat felé, amikor halk kopácsolást hallottam meg. Az utcán, a templom falának építve kis kézműves műhelyeket láttam. Ott is ilyesmi hang volt. A turisták veszettül kopácsoltak kis kalapácsokkal, hogy fém dísztárgyakat alakítsanak ki. Sokan csinálták ezt, jó volt hallgatni és nézni is.

Azt gondoltam, hogy itt bent is a műhelymunka zajlik éppen.

Tévedtem.

Tok Sen masszázst végeztek éppen valakivel. Gyorsan megkérdeztem az AI-t, hogy mi is ez. Kettő fekhely volt a kis épületben, az egyiken már feküdt valaki. A másik ágy és a második masszőr szabad volt, így azonnal beléptem és elfoglaltam azt az ágyat. Természetesen előtte megkérdeztem, hogy ráér -e a hölgy.

A Tok Sen massage egy hagyományos észak-thaiföldi (Lanna) gyógyító, kifejezetten terápiás jellegű masszázstechnika. A terapeuta fa kalapácsot (tok) és fa éket (sen) használ. Ritmikus, finom kopogtatással dolgozik az izmokon és az energiavonalakon.

Magyarul bementem, hogy elkalapáltassam magam. A hölgy megkérdezte, hogy mi a probléma, mim fáj. Nem volt semmi problémám. Lehet, hogy ezen csodálkozott kicsit, de mondtam neki, hogy egyszerűen csak ki akarom próbálni, hogy milyen ez a dolog.

Érdekes volt. Az ék kicsit üt az emberen és területenként eltérő gyengédséggel kerülünk kapcsolatba a fával. A fa kopácsolásának nagyon szép hangja volt. Amikor mind a két hölgy kalapált, érdekes volt megfigyelnem, mikor egy ritmusban dolgoztak, ahogy az is izgalmas volt, mikor ellentétesen szóltak a kipp-koppok.

Volt a masszázsban némi hagyományos thai masszázs is, így újra volt alkalmam tapasztalni a belém könyöklés, feszítés és nyújtás élményét.

Nagyon jó volt megpihenni itt. A végén megkínáltak naranccsal, ami szintén nagyon jól esett a nagy melegben.

Ezt a narancsot majszolva hagytam el az ezüst templom területét.

 

Wua Lai Rd

A Wua Lai Road Chiang Mai egyik ismert utcája, nevében az Rd a road szó rövidítése.

Én szombat délután voltam ott, az utca állítólag szombat este él igazán. Szerencsére én már délután is azt tapasztaltam, hogy tele van élettel.

És rengeteg árussal.

A masszázs és a narancs után éhesnek éreztem magam. Így ettem egy kókuszos ragacsos rizst. Ez csak pár falat, de nagyon élveztem az ízét.

Aztán kipróbáltam egy pohárban tálalt thai kolbászt. Érdekes élmény volt. Meg sem közelíti egy jó magyar kolbász karakterét, de finom volt. Annak ellenére, hogy a – nem tudom milyen hús – elég mócsingos volt, és csipősnek csípős volt, de hiányoltam a fokhagymás és a piros paprikát. Jó, hogy nem hagytam ki.

Itt csak egy negyed órát töltöttem el. A minimalista énemnek elég is volt abból, hogy olyan dolgokat nézegessek, amit eszem ágában sincs megvenni.

Elindultam a következő templom felé.

 

Wat Muen San

Ilyet se láttam még.

A templom területe tele volt ott parkoló autókkal. Mintha egy nagy autószerelő műhely lett volna a terület. Komoly kerítéssel volt lezárva az egész terület és kapu őrizte a bejáratot. Azt hittem, be se mehetek, esetleg már zárva van a templom.

De egy raszta hajú – egyébként talán autószerelő ruhát viselő – thai férfi beengedett.

Az egész terület nagyon elhanyagolt volt. Nem csak a sok autó miatt. Látható volt, hogy itt nincsenek szerzetesek.

Volt hölgyeknek belépni tilos tábla is. Mármint amelyikük a parkoló autók között eljut a chedi-ig. Mindenhová összezsúfolt rendetlenségben pakoltak tárgyakat. Legyen az az udvar sarka, vagy egy bezárt épület.

Voltak szép és furcsa dolgok. Például egy gyönyörű zöld köves lépcső, egy ezüst templom az egyik sarokban. Egy sárkány(?), a szájából kilógó emberrel.

Számomra nem volt lehangoló a hely, csak felmerült bennem a kérdés, hogy az -e. Egy bezárt templom itt biztosan ugyanúgy a valóság része, mint a többi, ma látott, működő templom.

Jó volt ezen a módon is megismerni egyet a sok közül.

 

Wat Umong

Kezdett a végéhez közeledni a nap.

Azt már a masszázs vállalásával tudtam, hogy a két erdei templom ma ki fog maradni. De úgy döntöttem, hogy ezt a templomot még megnézem. Talán odaérek időben.

Ez a túra szempontjából is fontos döntés volt, mert ez az állomás 5+ kilométerre volt az autólerakatos templomtól.

Elindultam.

Nem bántam meg, mert így az óvárosban sétáltam elég sokat. Igaz, hogy régi fal maradványokon, tavakon, szökőkutakon és templomokon kívül nem nagyon találkoztam mással, de az élménye akkor is jó volt.

Belebotlottam egy nagyobb éjszakai piacba, tele élelmiszerrel. Gyorsan végig szaladtam rajta, kimondottan egy célom volt. Skorpiót és vagy nagy pókot kerestem, hogy megkóstoljam. Csak lárvák voltak, de azt már kóstoltam.

Egyébként, ahol volt lárva, ott olyan mennyiségben és olyan műanyag csomagolásban, hogy pillanatokra magyarországi horgászboltokban képzeltem el magamat. Milyen érdekes, hogy ki mit eszik meg!?

Este fél hétkor – pontosan 12 órával a reggeli indulásom után – érkeztem meg a mai utolsó templomba.

Elkéstem.

A hely ugyan nyitva volt, de pont kezdett besötétedni. Itt alagutak és erdei környezetben felépített épületek ígérete várja, hogy egy világosabb időpontban újra megnézzem őket.

Egy cedi körvonalait még láttam, de aztán hirtelen olyan sötét lett, hogy nemcsak az alagutat nem, de még az oda vezető utat sem láttam.

Végetért hát a templom túra templomi része, de még rádobtam egy kártyát az asztalra.

 

A sörre vadászva

A 12 óra úton töltött idő, a nagy meleg, a sok élmény arra sarkalt, hogy úgy érezzem, megérdemlek egy sört elismerés képen.

Igen ám, de – már írtam erről – itt nem úgy van, hogy bemegyek valahová aztán iszom egyet.

A templomba menet láttam a bejáratánál egy ígértes helyet. Oda bandukoltam és csalódottan ott is hagytam a helyet: a hűtőkben csak üdítők voltak.

A “pub a közelemben” keresőszó már automatikusan jött elő a térképemen. 1,8 kilométerre jelezte a legközelebbit.

Mielőtt oda értem volna, a navigáció bevitt egy lakótömb sűrűjébe, s ahol jelezte, hogy 5 méter múlva forduljak balra és megérkeztem, ott egy beton kerítés volt. Nem akartam átmászni. Így 2,5 km lett a kocsma elérése.

Ami nem kocsma volt. Hanem egy nagyon előkelő hotel bárja. Az otthonról hozott nadrágjaim minden zsebe kilóg már, mondhatom, hogy a végét járják ezek a nadrágok. Nagyon a végét. Valószínűleg büdös is voltam, mint a kolera. Ezen kívül sem szeretem ezeket az előkelő helyeket, úgyhogy megérkeztem és sarkon fordultam.

“Pub a közelemben” második kör. 2,8 km a következő. Az optimizmus lengi körül minden pillanatom, úgyhogy ezt a napvégi majd’ 3 kilométert úgy üdvözöltem, hogy legalább több lesz ez egész, mint 30, hajrá hát.

Az úton néhány életveszélyes átkelést kivéve nem történt semmi izgalmas.

Megérkeztem a helyre. Már csorgott a nyálam, nagyon örültem, hogy ott vagyok. Ott, ahol semmi formája nem volt egy olyan helynek, ahol egy sört lehet inni. A bejáratot sem tudtam felfedezni, nemhogy boldogan iszogató embereket.

Ekkor már erősen a város éjszakai turista központjában voltam, így gondoltam, hogy a harmadik keresés már biztosan eredménye lesz. Pár száz méterre jelezte a térkép a megfelelő helyet. Szinte repültem.

így érkeztem meg egy hotelportára emlékeztető helyre, ahol senki nem volt. Sem fogyasztó, sem kiszolgáló személyzet.

Itt elengedtem a térképes segítséget, gondoltam, a szememben is megbízhatok. 200 méteren belül megláttam egy “sörkert” feliratot világítani.

A győztes hadvezéri bevonulásomat kicsit beárnyékolta, hogy megvolt a kert. Csak sör nem.

Innen már úgy mentem el, hogy ha más nem, akkor egy bolt ajtajában fogok inni egy sört, de akkor is iszom egyet.

Egy újabb piac került elém. Sör nincs sehol.

Megláttam egy kiválónak kinéző kávézót. Gondoltam, hogy no, majd ott. De ez meg az út túloldalán volt. Igaz, hogy csak négy sáv, de rohadt sok autó volt.

Nem feladva a reményt, még mentem tovább a saját születési oldalamon. A kitartás mindig meghozza az eredményt.

Ott álltam az étterem teraszán. Megkérdeztem a pincér hölgyet, hogy nem lenne -e gond, ha csak egy sört innék.

Elővette a telefonját és lefordította a következő mondatot:

Ma választások vannak Thaiföldön. Sehol nem adnak alkoholt.

Természetesen a közel két órás hajsza után a következő üzlet ajtaján már magam is megláttam a feliratot.

Sör helyett ittam egy kiváló gyümölcs dzsúzt, megnéztem az itteni kézműves éjszakai piacot, ettem egy autentikus, grillezett rák vacsorát. Fogtam egy taxit és hazamentem. Két napra elegendő élménnyel, hálatelt szívvel.