230. | Pai

Paiba megérkezve kettő dolgot kellett megtennem, de azonnal. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik a fontosabb.

Így az evéssel kezdtem. 15:30 körül érkeztem meg, és készülve az útra nem ettem semmit aznap. Ez csak elővigyázatosság volt, hogy ha úgy alakul, hogy a gyomorforgás győz az akarat felett, akkor ne okozzak sokkot a többi utasnak. Tekintve, hogy hányan voltunk az autón, mindenki jobban járt azzal, hogy aznap üres volt a gyomrom.

Pai első kajája egy kiváló massaman curry volt. Hiába, ez a kedvencem. Ahogy ez a város is az lesz, ezt szinte abban a pillanatban éreztem, ahogy leszálltam a buszról.

Az étteremből azonnal egy fodrászhoz mentem. Erre már nagyon nagy szükségem volt.

Pai sétáló utcáján indult a város megismerése.

Ez egy furcsa sétáló utca. Az emberek mellett motorok, autók és buszok is sétálnak rajta. Gyanítom, hogy csak a neve sétáló.

Darling Wiew Point Resort

Ezt a szállást ketten is ajánlották a templomban, így nem is kerestem mást, ide foglaltam szállást egy pár napra.

A Darling a sétáló utca elejétől 600 méterre van, egy dombra kell felmenni ahhoz, hogy elérjem. Ez egy mesebeli fa építmény a domb tetején. A házigazda német, jó fej, ezt az első pillanatban éreztem. Gyorsan elintéztük a papírmunkát, beszélgettünk egy kicsit, majd megmutatta az emeletet, ahol a szobám van.

Az első dolog amit megláttam a csodálatos terasz volt. Innen az egész városkát látni lehet. A méreteit illetően: Vannak asztalok sok székkel és paddal. Van rajta 8 darab francia ágy, és a korlátok mellett is vagy 8-10 ágy van beépítve a korlátba. Természetesen mindegyiken matrac, párna, ha lazulni akarsz van bőven hely ledőlni. Az első éjszakát így aztán nem is a szobámban, hanem ezen a teraszon aludtam át.

Az egész épület öreg. Nem rusztikus, ez öreg. Eredetileg biztosan, hogy nem itt állt. Ezt a házat valahol szétszerelték és itt rakták össze újra. Minden fából van rajta. Sok teak fa oszlop van mindenhol, hajóról vásárolt padlódeszkákon járkálunk. Sok helyen toldozott és foldozott.

Igazi kemping jellege van.

Közös WC és fürdőszoba van szintenként. Az udvaron rendkívül sok régi használati tárgyat halmoztak fel. Van billiárd asztal, medence (mondjuk ebbe a vizet azt hiszem, a Déli-sarkról hozták), kis színpad hangtechnikával, tűzrakó hely. Egy olyan kis mese világ.

És a kilátás gyönyörű a teraszról. Éjszak a fények számomra a téli túráimat idézik, a gyönyörű városi fényekkel a magasból nézve. A napfelkelte gyönyörű a teraszról. A város mögött a messzeségben egy hegyvonulat húzódik, sokszor felhőkkel körülvéve.

Így aztán csak arra tudok gondolni, hogy ez a hely egy szeletke paradicsom.

A srácok

A teraszon két baráttal ismerkedtem meg. Végül egy egész hetet töltöttünk együtt. Rengeteget beszélgettünk, a héten két kaland napot is együtt éltünk át, buliztunk együtt.

Mindannyian magányos utazók vagyunk. Itt hozott össze minket az utunk, s számtalanszor elhangzott, hogy ezért mindannyian hálásak vagyunk.

És valamiért azonnal megjelent közöttünk az a kölcsönös tisztelet és érdeklődés, ami alapja lehet akár egy hosszú barátságnak is. Máshonnan jöttünk, más háttérrel, itt mégis nagyon rövid idő alatt testvérekké váltunk.

Régóta érzem, hogy valójában mindannyian testvérek vagyunk ezen a Földön. Ez nem mindig könnyű gondolat. Itt, ezen a teraszon, egyszerű volt.

A következő bejegyzések egyikében írok a közös élményeinkről.

Egy hete vagyok Paiban. Az egyikük éppen most ment el, a másik a délután távozik. De ma érkezik ide a templomban megismert barátom. Arról meg nem is beszélek, hogy a városban is sok embert ismerek már, így, ha lemegyek, biztosan találkozni fogok ismerőssel.

Pai nem a csend és a magány városa. Legalábbis nem nekem.

Még egy érdekes lakótárs

A paradicsomnak is van árnyéka.

Majdnem egy hete éltem már itt, mikor tegnap valami furcsát vettem észre, mikor beléptem a szobámba.

Mielőtt elmondom, hogy ki volt, feltétlenül tisztázni szeretnék valamit. Ez a Darling nevű szállás egy nagyon aranyos hely. Öreg, ennyi az egész. Fából van, ennek megfelelően sok az olyan dolog, ami valakit zavarhat.

Én például a padló résein keresztül lelátok a földszintre. A csukott ajtó mellett résen be lehet látni az én szobámba. A szúnyogháló itt-ott lukas, úgyhogy van pár csipésem a rovarok éjszakai lakmározásai miatt. És természetesen van gekkóm is.

Nos tegnap mikor bejöttem a szobámba egy árnyat láttam elsuhanni az ágyam mögött. Fekete volt, de valamiért azt gondoltam, hogy a gekkó iszkol el. Vissza a plafonra, ahonnan gyakran csipog nekem.

Aztán észrevettem, hogy az egyik almámat, amit a szekrényként funkcionáló második ágyon tartok valaki megrágcsálta. Igaz, hogy fog nyomok voltak benne, meg az is meglepő volt, hogy nem gondoltam volna, hogy a gekkó almát is eszik, de ennyiben hagytam. Hiszen volt még négy másik almám, lakjon jól ő is.

Délután mikor fürdeni mentem, nem találtam a szappanomat. Ez egy féltenyérnyi kis kerek szappan. Még Balin használtam, onnan hoztam el.

Furcsa volt, hogy nincs meg. A gekkóra gyanakodva megnéztem mindenhol, de egyszerűen eltűnt. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ha almát eszik is a gekkó, talán zuhanyozni még sem jár el. Így addig forgattam a dolgaimat, míg megtaláltam a szappant.

A hátizsákom alatt volt és valaki nagyon elegánsan körberágcsálta. Ekkor állt össze a kép, hogy az a patkány lehetett a tettes, akit egyik nap a zuhanyzóból láttam kisurranni. Lehet, hogy tisztálkodni vitte a szappanomat, aztán meg evett is belőle.

Este tettem egy kísérletet. Mielőtt elmentem, a maradék négy almát a saját ágyamra tettem, hogy azonnal lássam mi a helyzet, mikor megjövök. Így is lett. Még egy almát megrágcsált az állat. Így kidobtam az összeset, hogy ne legyen csábító neki a szobám.

Engem annyira nem zavar ez a dolog. Egyrészt mert tudom, hogy patkánnyal nem jó együtt élni, tekintettel a sok fertőző dologra amit hurcol. Mondjuk, az enyém ezek szerint eljár zuhanyozni.

Másrészt viszont valahogy abban is biztos vagyok, hogy az úton ami előttem áll, ennél keményebb dolgokban is lesz részem. Az én dolgom most annyi, hogy ne tartsak ennivalót itt. A patkány okos állat, szerintem nem jön vissza, ha rájön, hogy nincs miért.

Ázsia más, mint Európa.

De – talán írtam akkor is – láttam patkányt Párizsban, Marseillesben, Milánóban és szinte minden nagyvárosban. Itt most a természeti környezetben élve nem meglepő, hogy másképpen találkozunk.

Egy korábbi bejegyzésben írtam, hogy “nem mindenkinek való.”

Én változatlanul azt élem meg, hogy ez a ház, ez a város, ez az ország és ez a földrész nekem való.

Elengedés

Rögtön az első napon tanított is ez a hely, s ennek leírásával még tartozom, hiszen volt több ígéretem a korábbiakban.

A “10 nap mezítláb 11: az utolsó órák” bejegyzésben írtam a nyakbavalóról, amit Wat Pa Tam Wua templomában kaptam.

A Darling tulajdonosa a német férfi thai felesége, őt hívják Darlingnak.

Vele is beszélgettünk a megérkezésem után. Bemutatkozott nekünk, kifejezte örömét, hogy náluk szálltunk meg. Mi is bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy ki honnan jött.

Így meséltem neki arról, hogy két nappal ezelőtt még egy templomban voltam. Ebből aztán kialakult egy kölcsönös érdeklődésen alapuló beszélgetés. Még el is hívott templomba, ahová jár.

Ahogy beszéltünk, egyszer csak tudtam, hogy mi lesz a nyakék sorsa. Azon nyomban neki adtam, ő pedig örömmel a nyakába tette. Elmondtam neki, hogy ahogy megkaptam, azonnal az új gazdájára gondoltam, nem is sejtve, hogy ilyen hamar megtalálom.

Ebben számomra nincs tanítás, már tudom, hogyan kell önként lemondanom dolgokról.

De mi van azokkal a dolgokkal, amikről nem önként mondok le?

2024-ben a lányaimmal Londonban voltunk. A Természettudományi Múzeumban vettem azt a fém palackot, amit azóta is kulacsként használok. Víz volt benne akkor is, azóta is. És az volt, amit Balin megtartottam, mikor a másodikat amit hoztam elajándékoztam.

Két év alatt kicsit kopott csak meg. Valaki éppen a templomban kérdezett rá, hogy mi az, mert olyan egyedi.

Nekem az tette egyedivé, hogy gyakran eszembe juttatta a napi használat alatt (ezt használtam a munkahelyemen ivásra minden nap), hogy milyen szép élményeink voltak együtt Londonban.

Amíg beszélgettünk, Darling kicsit rendet teremtett az asztalokon. Összeszedte az ott lévő szemeteket, sörös kupakokat, miegymást.

Két órával később eszméltem rá, hogy láttam is azt a kérdő mozdulatot, amivel a kezébe vette a kulacsom kupakját – ami kicsit sem hasonlított egy söröskupakra – és tette a többi szemét közé a zsebébe.

Az első gondolatom az volt, hogy megkeresem Darlingot, aztán a kukát és kiguberálom belőle a kupakot.

Viszont azonnal meg is jelent a gondolat, hogy ennek a kulacsnak ennyi volt az útja velem. Ha el kell engedni, akkor el kell engedni. A palack ma még megvan, de mikor elmegyek, az is a kukában végzi.

A lányaimmal való közös élményt senki nem tudja kidobni, így hálás szívvel fogadtam az újabb tanítást: akkor is el tudok engedni valamit, ha nem saját akaratból kell azt tenni.