Összegzés
Ez az írás nem a templomról szól. És nem az emberekről. Arról a fájdalomról szól, ami magamban éreztem. Fáj, amikor a tér, ami előre is vihetne, egy játéktérré válik.
Mikor az egyik barátomnak elmeséltem, hogy 10 napig csendben akarok maradni, hogy az nekem nem fog menni.
Hiába, jól ismer!
De azért azt is tudja rólam, hogy ha akarom megcsinálom ezt.
Négy napon vagyok túl és nagyon keveset szólaltam meg.
Ha szerettem volna tökéletes némaságban tölteni ezt az időt, nem okozott volna gondot. De néha egyszerűbb – a “SILENT” kitűzőmet figyelő – társnak segíteni, hogy a “Milyen szép napunk van, és örülök, hogy láthatlak” mondatot ne kelljen neki el Activytizni számomra.
Az egyszerűbb szerkezetek, mint például a “Hello”, “Hálás vagyok, hogy segítettél”, “Köszönöm” jól kifejezhetők egy Wai, vagy egy szívre tett tenyér segítségével. Ha mosoly is van mellé, akkor még a felkiáltójelet is oda tettük a mondat végére.
A csend tábla tényleg jól működik abban is, hogy engem kihagyjanak a beszélgetésből. Így kiváló alkalmam nyílt a teljes odafigyelést gyakorolni.
Nem tudom miért, de egy kicsit elgondolkoztam a következő tetoválásomon. Van tipped, hogy mire gondolok?
Kinek működik?
Sokszor érzem úgy, hogy minden gondolatom elé oda tehetnék egy másik táblát. Azt a bizonyos “Lehet, hogy tévedek!” feliratút.
De, ha ilyen bizonytalan lennék, akkor talán jobb lenne, ha nem is írnék. Másrészt engedtessék meg nekem, hogy néha mondjam csak el: csak a szubjektív véleményemet fogalmazom meg, nem általános igazságokat írok le.
Szóval, “lehet, hogy tévedek!”
Amiről most akarok írni, az eszembe juttat valamit: “lehet, hogy tévedek!”
És a téma megkívánja azt, hogy azt is leírjam, hogy “lehet, hogy tévedek!”
Felmerült bennem a kérdés ugyanis, hogy kinek jó ez a hely és kinek nem?
Kavarognak bennem a gondolatok. Próbáltam kitalálni, hogy milyen sorrendben írjam le őket, hol húzzam meg a tiszteletem határait, hol legyen tréfa, hol a komolyság? Nem találtam a megfelelő formát.
Ezért úgy döntöttem, hogy készítek egy listát, és kiderül, hogy kell -e még bármit mondanom.
Kinek nem való ez a hely?
- Az életének problémáira megoldást kereső, titkot, receptet áhító embereknek.
- A most majd itt jól megtanulok meditálni gondolat birtokosainak.
- A spirituális átalakulásra vágyóknak. (Ebben nem vagyok 100%-ig biztos.)
- A boldogság elkötelezett keresőinek.
Kinek jó ez a hely?
- Szelfi királynőknek és naplementébe bámuló Jézus szakállas királyfiaknak.
- A thai ételfelajánlás szokását megismerni akarók számára.
- A csendet kipróbálni akarok számára.
- Az önkéntes munkával ismerkedő kezdők számára.
- A meditáció gyakorlására teret kereső (újoncok) számára.
Általánosságban azt gondolom, hogy a templom teljesen őszintén hirdeti: Mindenkit szeretettel fogadok!
Azt még sem teheti hozzá, hogy “bár biztosan lesz, aki feleslegesen jön.”
(Lehet, hogy tévedek! Lehet, hogy tévedek! Lehet, hogy tévedek!)
Azt gondolom, hogy innen csak úgy lehet elvinni valamit, ha cserébe leteszel valamit.
Vagy itt teszed le, vagy már előtte letetted, de, ha nem adsz semmit, itt sem fogsz semmit kapni. Vagy – másképpen – semmit kapsz majd.
Az ego és ez a hely például nem barátok. Senki nem fog szólni, ha te vagy az egyetlen piros, csini pólós a sok fehér ruhás között. Senki sem fenyeget, hogy így nem lesz semmid. Ha így jössz ide, nagy valószínűséggel még nem tudod, hogy hol kell lehajolnod a kincsért.
Ez a hely a némasága ellenére is a szeretet-teli kapcsolódás fellegvára lehetne. Tapasztalataim szerint a többség (általában egyébként ők nem végeznek önkéntes munkát) a legelemibb udvariassági formákat sem értékeli. Nők előre engedése, férfi magam elé intése a sorban, víz kínálása az ebédbél, mosoly egy közös asztalhoz leülésnél, vagy a jó átvágyat fogadása, vagy jelzése…
Úgy érzem, az ego vezérelt többség még nem érti (félő, hogy soha nem is fogja érteni), hogy ez a hely kiváló gyakorló tere lenne a kockázatmentes kötődéseknek, hiszen egy speciális térben vagyunk.
Együtt. Egyenlőek és egyenlőbbek.
Nem akarok többet az ego irányította szelfi királynőkre koncentrálni, mindenki ismerheti őket, mindenhol ott vannak.
A thai kultúrából igazából csak egy szeletke jelenik itt meg, ez az étel felajánlás.
A meditációnak főleg nem a technikája, hanem a lehetősége adott itt.
Spirituális átalakulásra szerintem nem alkalmas a hely. Ha az átalakulás előtt álló bábit valami ide hozza és itt bújuk elő a lepke, az nem a hely miatt lesz. De lehet, hogy tévedek.
Ugyanígy a vallási transzformációra sem alkalmas a templom. Keveset kapunk a buddhizmusból, de már mondom is, hogy ez nem hiány. Ennek a helynek a célja az érdeklődő turisták mérhetetlen kedvességgel való fogadása.
Ha Terravéda thai erdei buddhista szerzetes szeretnél lenni, akkor erre alkalmasabb templomban a helyed.
A boldogság sem itt fog rátalálni az emberre. Hacsak nem csajozni/pasizni jött, mert a templomi légkör ellenére ennek folyamatosan érzékelhetőek a nyomai.
Visszatérve a boldogságra: a buddhizmus, ahogy a mai első dharma beszédből hallottam, nem törekszik a boldogságra. Azaz, hacsak magad meg nem találod, pont itt senki nem fog irányt mutatni.
Jó tanácsok az élethez. Azt tapasztaltam tegnap, hogy akkor kapjuk a legjobb tanításokat, mikor egy fél mondatban halkan jön valami.
Amikor az élet tanácsok jönnek, én két problémát érzek. Egyrészt, ezeket a többség már többször hallotta, ellenben még egyszer sem értette meg. Másrészt, ezek a tanácsok mindig a titkok titkaként pompáznak, azaz létük teljesen ellentétes a lényegükkel.
A csen valóban gyakorolható. Az az önkéntes internet nélküli formája, amit én választottam, nem divat. Mindenki nyomkodja a telefonját. Ma reggel láttam egy srácot, aki az étel felajánlásra várva, a sorban telefonozott. Senki nem tiltja ezt. Bennem is halk a kérdés, hogy öreg, miért vagy itt?
Végül az önkéntes munka. Úgy látom, a többség nem akarja összekoszolni a kezét. Mi, akik csináljuk, azt hiszem, komolyan gondoljuk. Én azonban nem tudok attól elvonatkoztatni, hogy ez a munka egy önkéntes térfoglaló társaság számára végzett önzetlen cselekedet.
Számomra az “igazi” önkéntes munka azt jelenti, hogy olyanokon segítek, akik nem önkéntes térfoglalók. Hajléktalanok, háborús áldozatok, árvák, haldoklók, mentálisan rászorulók stb.
Valami olyasmit jelent inkább számomra, ahol megjelenik az önzetlenség magasabb formája.
Így a végére érve úgy érzem, jól megmondtam. Elég sok negatív dolog pattant ki a kezeim közül. De lehet, hogy tévedek.
Talán nem csak bennem merült fel a kérdés:
Miért maradok?
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás