A “Villámok a sziget felett” című írásomban már említettem a tőlem nem messze lévő Private Park And Trail nevű helyet. Voltam ott pénteken, a “Koh Samui körgyűrűjén” tett kirándulásom előtti nap. Igazából már azt azt megelőző vasárnap is voltam ott, hogy újra megnézzem és egy kicsit beljebb is menjek, de zárva volt. Ahogy pénteken is. Annyira csalódott voltam, hogy másodszor jövök ide így, hogy zárva van a park, hogy bánatomban megnéztem a Google-ön, hogy mi lehet ennek az oka. Kiderült, hogy fél órával jöttem korábban, mint ahogy nyitni fog a hely. Ez könnyen túlélhető idő. Elmentem egy közeli kávézóba és pár kedves szó, vörös hajú dobozos hölgy, egy görögdinnye smoothie és egy finom kávé társaságában töltöttem el a nyitásig hátralévő időt.
A park maga, ahogy már említettem nem egy nagy terület. Szép, de igazából sok látnivaló nincs, hacsak nem a gyönyörű, pálmafákkal szegélyezett kilátás a Kínai-tengerre. Ahogy belépünk a parkba, az út azonnal el kezd emelkedni. Az első kanyarig. Mert ott meg aztán igazán elkezd emelkedni. Olyan kaptatón kell felmenni, hogy körülbelül olyan érzésem volt, mintha kétszeres gravitációban bandukolnék, minden lábemelés igazi kihívás. Viszont, ha ezen az emelkedőn túl vagyunk, már csak kétszer ennyit kell megtenni, hogy elérjük a kilátó pontot. A galéria utolsó képein látható a lefelé vezető út.
A kilátópont
A kilátó felé gyalogolva olyan érzésem volt, mintha egy elhagyatott földrészen járkálnék. Bezárt, beszakadt padlózatú kilátó állvány, mellette egy valaha bárpulttal felszerelt kis étterem hűlt helye, a létrát már benőtt fával, egy régen bezárt étterem és kötéllel elkerített pihenő padok szegélyezték az utat.
Végül is találtam egy olyan helyet, ahonnan szép kilátás nyílt a szigetnek arra a részére, ahová majdnem naponta járok boltba. Innen lőttem pár képet.
Aztán egy kicsit odébb mentem, hogy magát a Bangrak viewpointot is meg tudjam nézni. Hát, itt nem sok látnivaló van. A Google Maps jelezte, hogy ott vagyok, ahol a pont van. Éppen csak semmit nem lehetett látni. Annyira benőtte a növényzet a pontot, hogy teljesen inkognitóba vonult mögötte a sziget. Érdekes módon egy ház is állt ott, ahol a kilátásnak lennie kellett volna.
A kutya helyzet
Egy kicsit arrább lehetett volna menni, az út folytatásaként volt egy kis dombos emelkedő. Gondoltam, oda még felbaktatok, hátha lehet látni valamit. Ezt a gondolatot három kutya azonnal kiverte a fejemből. Az ilyen esetek – az eddigi tapasztalataim alapján – úgy történnek, hogy teszek a kiszemelt irányba pár lépést és akkor a semmiből felhangzik a kutyák ugatása. Akik egyben láttatni is akarják magukat, azaz azonnal meg is indulnak felém. A többes szám indokolt, mert tuti, hogy nem egy kutya fog rám rontani. Ilyenkor úgy érzem, érdemes azonnal megfordulni és jelezni nekik, hogy nem vitatkozom, elhúzok a fenébe. Ők persze nem lassítanak, jönnek tovább ugatva. Ha rájuk mordulok, megállnak, de mindig van a falkában egy, aki tovább jön. Vele keményebben kell beszélni, hogy érezze, elmegyek, de ez nem azt jelenti, hogy ő meg közelebb jöhet.
Megúsztam ezt a kalandot, lemaradt a falka. Elindultam visszafelé, abban a gondolatban, hogy itt már nincs más látnivaló. Ami hozzáférhető, teszem hozzá.
Tévedtem, mert a lefelé vezető úton volt egy jobbra felfelé vezető meredek út, sziklákkal a tetején. Meg egy házzal. Megint ott hibáztam el a lépést, hogy elindultam ezen az úton. Igaz, hogy én a sziklákat céloztam meg a jobb oldalon, de a kutyák biztosan azt gondolták, hogy a balra lévő ház békéjét akarom megzavarni. Úgyhogy ugatva rám is rontottak. Megint hárman. Ezek annyira közel jöttek egy pillanat alatt, hogy azonnal körbe is vettek. A hátam mögé csak azért nem került egy sem, mert ott voltak a sziklák, meg nem volt negyedik. Viszont így os volt kutya előttem, tőlem jobbra és balra. Az egyik annyira kíváncsi volt, hogy a kezemet rögtön a szájába vette. Igaz, hogy ezt óvatosan tette, és mondhatom, hogy inkább csak nyomás próbát tartott a tenyeremen, de a játékosság ellenére azért csak megharapott. Vagy valami ilyesmi. Itt nem éreztem a pillanatot arra érdemesnek, hogy megbeszéljük a kialakult helyzetet, így inkább gyorsan felléptem a sziklákra.
Az elért helyről lőttem pár képet és úgy döntöttem, hogy még egyszer nem akarok a három kutya közelébe kerülni, ezért a sziklák másik oldalán másztam vissza az útra.
A “Koh Samui körgyűrűje” bejegyzésben említett következő napon a Nathon Beachen fényképeztem le a hajóroncsot és már mentem vissza a robogóm felé, mikor ugatva rám rontott három(!) kutya. Eléggé meglepett, hogy a tengerparton leptek meg. Bár, ott is voltak házak a pálmafák mögött kicsivel. Miután rájuk üvöltöttem valami olyasmit, hogy legyenek kedvesek eltakarodni a picsába, kettő vette a lapot és visszafordult. A harmadik nem volt ilyen elfogadó. Neki kénytelen voltam nagyobb hangerővel elmagyarázni, hogy kitépem a szívét, ha közelebb jön. Ez elgondolkodtatta, kicsit még erőlködött, hogy a lábamhoz közelebb kerüljön, de aztán ő is visszament valahová.
Másnap – vasárnap (erről a napról is lesz hamarosan bejegyzés) – egy mindentől eléggé távol eső területre motoroztam be, ahol egy vendéglő állt. Már az odafelé vezető úton elkísért két kutya az utolsó métereken. Itt már kerestem egy botot és annak a társaságában gyalogoltam. Tettem mindezt azért, mert világosan látszódott, hogy az utam az étteremtől egy elhagyatottnak tűnő ház felé vezet.
Eddigre már megtanultam, hogy mire kell figyelni. Mi az, ami más, mint Magyarországon. Ott a kutyák a nagyon ritka esetektől eltekintve zárt kerítések mögött vannak. No, ezek itt nagyon hiányoznak. És ahol épület van, még ha elhagyatottnak látszik is, kutya is lesz. Tehát, vagy nem mész oda, vagy felfegyverkezel és felkészülsz a találkozásra. Ők nyilván csak a területüket védik – jogosan. Ha nem kell arra menned, akkor ne légy kíváncsi és ne menj arra. ha történetesen mégis arra vezet az utad, akkor meg készülj fel!
A botnak egyébként hasznát láttam. Felmentem az épülethez, ami egy varászaltos hely volt, el tudtam képzelni, hogy milyen jó időket tölthetnek itt emberek akár társaságban, vagy kár, mint én egyedül. Onnan leereszkedtem egy vízeséshez, ennek a kis gyaloglásnak a során jó hasznát vettem a botnak. Aztán mikor visszamentem a motorhoz, rám rontott az egyik kutya. Meglepett, hogy egyedül jött és a másik kettő csak a távolból figyelt. Számoltál? Itt is hárman voltak! Ezt az egyet a hangom és a bot látványának varázsával távol tartottam magamtól. A motorhoz érve a botot a járgánynak támasztottam, mikor egy másik kutya odajött. Ha nem ugat, én sem szólok hozzá, ez így történt. Mikor felvettem a bukósisakomat, a bot eldőlt. A kutya a szájába vette és elvitte. Lehet, hogy nincs jóban a rám rontó harmadikkal és megtetszett neki a módszer? Nem firtattam, neki ajándékoztam a botom, ha már úgy is elvette.
Összefoglalóan azt tudom mondani, hogy Koh Samuin a kutyák gyakran szabadon élnek, kerítések nélkül. Falkában védik a házak környékét, ezért a turisták sokszor ugató, támadó kutyákkal találkoznak. Egy bot vagy határozott fellépés segíthet, de a legjobb megelőzés az, ha kerüljük a magánterületeket.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás