Az év utolsó napja van ma.
Ez egy újabb nap a mesés Gili Trawangan szigeten.
Ma két idősíkban töltöttem a napomat.
A nap nagyobb részében a jelen paradicsomában.
És egy – a tenyeremből kifolyó homokszemekkel mért – ideig megízleltem a múltat.
Év végén ez valahogy elkerülhetetlen.
Lassú kör Gili Trawangan körül
Az Elveszett papucsok világában élek.
Rengeteg elveszett szandált, úszócipőt és papucsot láttam a mai turám során is. A többségük egyedül várja a szebb jövőt, de meglepő módon gyakran párban unatkoznak.
És nem csak a tengerparton találkozom velük az elmúlt hónapokban. Egészen váratlan helyeken is felbukkannak. Az úttesten, járdán, sőt még üzletben is láttam már elveszett lábbeliket.
A délelőttöm egyedül töltöttem, mégsem éreztem magam elveszett papucsnak.
Pontosan akkor ébredtem, amikorra az ébresztőórát beállítottam, de végül a szobatársam nyugalma miatt kikapcsoltam.
Egy egyszerű, egészséges indonéz reggeli elfogyasztása után útra keltem.
A tegnapi kerékpáros sziget körtúra gyalogos változatát terveztem el mára.
Az óceán parton kerültem meg Gili Trawangan szigetét.
Út közben készítettem egy tonna fényképét, többször fürödtem, még sörözni is megálltam egy helyen.
A sziget tengerpartja nemcsak hogy tökéletesen alkalmas arra, hogy a homokban botladozva, a vízben gázolva járhassam körbe – egyenesen csábított erre.
Tegnap meséltem arról, hogy a homok hol barna, hol fehér színű. A feketét kifelejtettem. Bizony, néhol fekete a homok. Ez gyakori szín az indonéz tengerparton.
Az úton felváltva tapostam a kemény homokot, a lábfejig süllyedő puha változatát és a korall darabkákkal borított partszakaszokat.
A víz annyira kellemesen meleg! Valamiért eszembe jutott, hogy sokkal melegebb, mint a denpasari szobám zuhanyzójából folyó víz.
A színe is sokféle – leginkább az a bizonyos, mindenki által elképzelt, hamisítatlan tengerkék, világos és sötét árnyalatokkal.
Szerencsére a part nem igazán szemetes, a víz pedig tökéletesen átlátszó.
A sör kitűnő hőfokon került elém. Általában üvegből iszom, de a bárban volt pár különleges formájú korsó, így most kivételesen kértem egyet. Adtam az élménynek.
Kevés emberrel találkoztam. Talán mindenki a szilveszter estére készül, vagy egyszerűen csak meleg volt. Az a fajta meleg, amire sok jelző jutott az eszembe.
A tengerparton álló fák lenyűgöztek. Az össze-vissza csavarodott testükkel méltóságteljes nyugalmat árasztottak, miközben észbontóan kellemes árnyékot tartottak.
Méltóságteljes szolgálat. Ez a kifejezés jutott róluk eszembe.
Az egyikük meghívott, hogy alatta meditáljak és én örömmel fogadtam el a meghívást.
Ezen az úton lassan haladtam. A 7,5 km-es távolságot majdnem 4 óra alatt tettem meg.
Ennek talán az az oka, hogy az út ma is sokat akart mutatni nekem. A tenger néhol meg sem mozdult. Néhol lágyan simogatott. Máshol meg le akart dönteni a lábamról.
Volt hely ahol térdig érő vízben haladtam, lassan, mert síkosak voltak a kövek. Cserébe a lassú tempóért rengeteg napozó rákot láthattam.
Pár helyen akadályozott a víz, máskor meg lágyan ringatott, ahogy feküdtem a felszínén.
Az egyetlen – ma kevésbé barátságos – körülmény a Nap volt. Szokás szerint ma sem használtam naptejet. Egy idő után kellemes főtt rák színű piros lett a testem. Érdekes, hogy a napozó rákok zöldek és barnák voltak.
A túra végén beültem egy kávét inni egy árnyékos bárba.
És csak csodáltam az előttem lubickoló hajók színes kavalkádját.
Égetni és megtartani!
Ez nem csak ennek a bekezdésnek a címe, hanem a napom hátralévő részének is.
A túra után egy jóleső zuhannyal emlékeztettem magam arra, hogy leégni nem olyan jó dolog. A tüzet is vízzel oltjuk, így remek gondolatnak tűnt a saját hülyeségem okozta károkat is vízzel orvosolni.
Elégettem egy kis adag energiát a gyaloglás alatt, így olyat tettem, amit egy ideje már nem. Elfogyasztottam a szoba chips készletének a felét.
Az aktív energia felhasználást egy rövid délutáni szunyókálással is kiegyensúlyoztam.
A munka nélküli napok restségét ennek az írásnak az elkészítésével ellensúlyoztam.
Kint is voltam, bent is voltam. Adtam magamból és töltöttem magamat.
Azt hiszem, ez jellemzi az egész évemet, de erről mindjárt írok abban a tenyeremből kifolyó homokszemekkel mért időben.
Most biciklire pattanok, lehet, hogy még egyszer körbetekerem a szigetet. Közben megkeresem a barátaimat.
Tegnap találtunk egy nagyszerű bárt, ahol éjszakáig sokat táncoltunk és keveset ittunk.
Elképzelhető, hogy ma sokat táncolunk és sokat fogunk inni.
Tovább tanulmányozom a papucsok életét és egyben boldog új évet kívánok neked kedves olvasóm!
Miért vagyok hálás ennek az évnek?
Kifelé, befelé, adni, kapni, költeni és tölteni…
Ez a számvetés ideje.
12.000 kilóméterre vagyok a hazámtól.
És ennél sokkal messzebb a korábbi önmagamtól.
Egy évvel ezelőtt hoztam egy bátor “Döntést”.
Új irányt adtam az életemnek.
Teret teremtettem magamnak ahhoz, hogy közelebb kerülhessek magamhoz.
Így most olyan közel vagyok az énemhez, amilyen közel még soha nem voltam.
Megtanultam jelen lenni az életemben.
Megtaláltam a csendet és meg tudtam tartani magamban.
Békére leltem magamban és ott is tudtam maradni.
A sok fontos döntés között kettő kiemelkedőt is meghoztam magamban.
Őszintén akarok élni.
És tiszteletteljes módon akarok élni.
Rengeteg új kapcsolatot alakítottam ki nagyszerű emberekkel, sokat tanultam tőlük és sokukra én is hatással voltam.
Sokat fejlődtem a határaim tartásában.
Kinyitottam ajtókat amik előre visznek és becsuktam olyanokat, ahol olyan dolgok vannak, amik most nem szolgálnak engem.
Tapasztaltam. Tanultam. Éltem.
Tapasztalok. Tanulok. Élek.
Tapasztalni, tanulni és élni fogok.
Hálás vagyok magamnak, hogy bíztam, bízom és bízni fogok az áramlásban.
A lélek pedig vezet tovább.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás