Egy régi, klasszikus Pokolgép idézettel kezdem: Testemen a jel, mely belém égett…
Nem akartam nagy magyarázatot tenni a kép mögé. Ahogy az “Om” című bejegyzésben írtam, “az Om számomra itt lett üzenetté: emlékeztet arra, hogy a létezés minden állapota egyetlen teljesség része, és hogy az utazás nemcsak helyeken, hanem tudatállapotokon is átvezet.”
Valamiért úgy éreztem, hogy ezt a szimbólumot szeretném mindig a közel érezni magamhoz. Így aztán nem tettem nagy megfontolás tárgyává ezt a kérdést. Egy héttel ezelőtt elmentem Pisit-hez, akinél két nappal előtte érdeklődtem a tetoválás részleteit illetően. Azzal a szándékkal mentem, hogy a varrás konkrét méretét és helyét megbeszéljük, plusz egyeztessünk egy időpontot. Miután a méret és a megfelelő bőrfelület ki lett választva, az időponttal kapcsolatban Pisit feltette a kérdést: Mikor? Most?
Így nem foglaltam időpontot. Inkább helyet foglaltam a tetováló székben. Persze, előtte Pisit megrajzolta az ábrát egy indigó papírra, azt körbevágta, felragasztotta a kezemre. Miután azt fertőtlenítette és kicsit megborotválta.
Észrevetted, hogy a mester neve Pisit. Mondtam neki, hogy az én egyik becenevem Pisti, szóval csak két betűt kell megcserélnünk, hogy egyezzen a nevünk.
A munka kb. egy óráig tartott. Az elmúlt héten vigyáztam erre a bőrfelületre, szorgalmasan kenegettem krémmel. Mert itt Thaiföldön túl meleg van ahhoz, hogy fóliával óvjuk a kész művet.
Egy hét elteltével már csak örülök a kész műnek. És várom, hogy kinőjön a szőröm.
Nomen est Omen
A szívem vörös hajú, dobozos hölgyével beszélgettünk tegnap. És egyszer csak felfedezett egy rejtett nyomot az életemben. A tisztességes nevem István Krisztián (igen, kettő van!), mégis a legtöbben Somaként ismernek. Már a családban is így szólítanak. Nem véletlenül, 1989 óta hívnak így az ismerőseim. Vagy legalábbis a többségük. ‘89-ben 13 éves voltam, vagyis ennyi ideig voltam Isti, Pisti, István. Pista. Onnantól Soma, ami – akárhogy nézem is – 36 év. Vagyis, többet voltam életemben Soma, mint István.
Ennyit az inkognitómról!
Rengetegszer kérdezték már, hogy hogyan lettem én Soma. Ezt a nevet egy kutya után kaptam. A Tom & Jerry képregényekben volt egy mellékszereplő. Soma, a kutya. Az általános iskola 7. osztályában a padtársam – in medias res – az egyik szünetben azt mondta: “Te meg legyél mától Soma!” Így lettem Soma…
A tegnap előtti megfejtés pedig annyi, hogy ilyen módon az Om már nagyon régen itt van bennem. S Om a.
És, ha most megnézem, a Nomen est Omen kifejezésben is ott van kétszer…
Ha a név kötelez, akkor ez egy igen szerencsés áldás/véletlen volt az életemben!
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás