Ezt a bejegyzést már a a békés templomi után írom meg, de hozzá tartozik az igazsághoz, hogy az itt vázolt konfliktus a templomba vonulás előtt ért útól.
Az időrend tartása miatt, meg az előző posztban megírt kiváló befejező mondatnak a megtartása érdekében ez a bejegyzés még meg kell, hogy előzze a templomi beszámolóimat.
Nem akarok hosszan időzni ezen a konfliktuson, mert annyit sem ér, mint a falra száradt légy szar. Inkább csak a háttere miatt érdekes.
Kivel nem volt konfliktusom?
Mindenkit most kell, hogy megnyugtassak!
Bár a bejegyzés úgy ért véget, hogy “Hazafelé még ettem egy autentikus vacsorát, aztán otthon sokáig beszélgettem a nagyobb lányommal a következő bejegyzés témájáról. Vigyázat, konfliktus következik!”, a probléma nem a lányommal volt.
Miért érdekes egyáltalán ez a konfliktus kérdés?
Éppen pár héttel ezelőtt fedeztem fel egy hiányt, amit aztán többeknek el is meséltem, de valamiért nem volt fontos, hogy le is írjam.
Arra jöttem rá, hogy kb. 5 hónapja hiányzik az életemből a konfliktus. Itt valahogy ennek hiányában élnek az emberek. Vagy legalábbis a többség, mert én semmiféle veszekedést nem láttam, amióta Ázsiában élek.
De! Egyet láttam. Még Koh Samuin volt egy pár, akik rendszeresen ordibáltak egymással esténként, egészen addig, amíg a hölgy nagy dérrel-dúrral többedik alaklomra végül utoljára hagyta el a házat az egyik éjszaka.
De ezt leszámítva – esküszöm – nem emlékszem még csak hangos szóváltásra sem, sehol.
Így ezt én sem kaptam meg, de a hiány sokáig fel sem tűnt.
Egyszer csak megfogalmazódott bennem, hogy itt senki nem küldött még el az anyámba, ha véletlenül korán léptem le az útra. De akkor sem, ha véletlenül nem léptem le, mikor kellett volna. Senki nem emlegeti a férfi nemi szervének és a számnak a kapcsolatát, ha a boltban véletlenül úgy lépek elé, ahogy ő azt nem várta. Ha azt mondom nem, még nem kaptam olyan választ, hogy akkor “rohaggyá meg”. És azt gondolom, sokáig sorolhatnám még a példákat, de nincs értelme.
Szerintem mindenki pontosan tudja a saját tapasztalatai alapján, hogy miről írok. Így aztán az is biztosan érthető, hogy mi nincsen itt.
Magyarország, be vagy a szívembe írva, Magyarország!
Ezek után mi sem természetesebb, hogy az első konfliktus 5 hónap kihagyás után Magyarországról ért el.
Levelet kaptam a társasházi közös képviselőtől, hogy a legújabb szomszéd (kb. 1,5 éve élnek mellettünk) bejelentést tett, hogy a lányomék hangosak éjszaka és ők nem tudnak pihenni.
Nem is folytatom ezt a történetet, ennyi éppen elég belőle. Ki a hangos, kinek az ingerküszöbe alacsony, ki így, ki úgy, a történetet szintén mindenki ismerheti, aki huzamosabb ideje nem egy alföldi – semmi közepén álló – tanyán él. Magyarul, akinek van szomszédja, előbb utóbb lesz problémája is.
De – és ezzel lassan zárom is ezt a bejegyzést – ez miért nincs itt, vagy miért nem látom nyomát. Miért onnan jön, ahonnan már én is eljöttem.
Nem küldtem el a válaszomat a szomszédnak – természetesen volt vele is egy rövid levélváltás.
A rövidet úgy értem, hogy az ő hosszú levelére és javaslataira egy eléggé rövid választ írtam, mire ő még egyszer küldött egy hosszú levelet, amiben megismételt mindent. Erre már nem válaszoltam.
És természetesen nem az első válaszomat küldtem el neki röviden, hanem azt, amire már egyet aludtam.
Az első ez lett volna:
Kedves szomszéd!
Hálás vagyok a leveledért!
Ha lenne olyan pillanat az életemben, amikor kezdeném elfelejteni, hogy miért is nem akartam már tovább Magyarországon élni, akkor mindig nagyon jól fog jönni egy ilyen emlékeztető üzenet, amit most küldtél.
Abban, hogy nem szeretnék már a hazámban élni nagy szerepe van az olyan embereknek mint te. Köszönöm, hogy emlékeztetsz arra, hogy valaha én is ilyen voltam.
Az az ego vezérelt okos ember, akinek igaza van és az igazát majd jól meg is mutatja. Nem fenyeget (de, igen), nem csúsztat ha kell (de, igen) és nem forgatja olyan szépen a szavakat, hogy mindig felé hajoljanak. De, igen.
Még egyszer köszönöm, hogy emlékeztetsz arra, hogy ilyen voltam és arra is, hogy köszönöm szépen, többé nem kérek belőletek.
Nyugi, nem küldtem el ezt az üzenetet, csak ehhez a történethez tartozik hozzá.
Majd meglátjuk, mi lesz ebből a lepke fing problémából, de ígérem, nem fogom megírni. LOL.
Utóirat
Egy nappal azelőtt, hogy Wat Pa Tam Wua templomát elhagytam, lakógyűlés volt Magyarországon, a társasházban, ahol lakásom van.
A lányom a lakás birtoklója. Így szinte kötelessége, hogy ezen a lakógyűlésen részt vegyen. De előre megbeszéltük azt, hogy a mostani helyzet miatt különösen fontos, hogy ott legyen, mert meg lennénk lepve, ha az adott szomszéd nem hozná fel a helyzetet.
Természetesen felhozta. Próbálta a társasház lakóit a “helyzetre” hangolni, de mint utólag megbeszéltük, erre senki nem volt vevő. Mert nincs helyzet.
Nem is az a lényeg ennek a bejegyzésnek a szempontjából, hogy mi és hogyan hangzott el. Számomra az a fontos, hogy a lányom a saját vérmérsékletének és az előre megbeszélt higgadt, udvarias válaszoknak megfelelően a lehető legprofibb módon kezelte a lakógyűlés ezen témáját.
Csak annyit akarok mondani ezzel kapcsolatban, hogy mérhetetlenül büszke vagyok rá. Nem az első alkalom, hogy az élet színpadán megmutatta a rátermettségét.
A kisebbik lányomra is nagyon büszke vagyok, ő is többször helytállt már mindenféle helyzetekben. Neki még ilyen nem volt, de biztosan eljön az ő ideje is.
De legyen inkább az a vége ennek a bejegyzésnek egyszerűen csak az, hogy szuper lányaim vannak, hálás vagyok nekik, hogy a felnőtté válásukkal hozzájárultak az én álom utazásom megvalósíthatóságához.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás
❤️