Hány éve nyaralok?
Most éppen újra Thaiföldön?
Milyen volt újra megérkezni ebbe az országba?
Valamiért szeretem megkeresni ezeket a kérdéseket, aztán meg a válaszokat.
28 év nyaralás
Már nem emlékszem, kivel beszélgettünk arról, hogy olyan helyeken élünk, ahová az emberek általában két heteket jönnek nyaralni. Ebből a felismerésből elvégeztem egy kis számítást.
Az Ázsiában töltött 14 hónapom azt jelenti, hogy eddig 28 évnyi nyaralást tudtam magam mögött. Előre. Vagyis, ha most visszatérnék Magyarországra, az egyenlőség elve alapján soha többé nem mehetnék el nyaralni ebben az életben.
Erre a – számított – képre persze több árnyalatot is fel kell festeni. Egyrészt, digitális nomád vagyok. Vagyis, dolgozom és közben utazom. Másrészt igyekszem soha nem turistaként gondolnom magamra. Harmadrészt pedig, nagyon sokszor olyan helyeken voltam, ahová egy “átlagos” nyaraló biztosan nem menne el. Vagy, legalábbis nem úgy, ahogy én mentem el oda.
Phuketen viszont nyaralok.
Furcsa érzés. A körülményeim is olyanok, hogy nem tudok másként tekinteni az itt töltött napokra, mint egy komoly nyaralásra. A társaságom is nyaralni van itt. Így most én is turista, nyaraló ember vagyok.
Repülőtéri kalandok
Már a bangkoki repülőtéren elkezdtem mosolyogni.
Nemcsak a feliratok, a boltok termékei, az emberek viselkedése ismerős. A repülőtéren negyedszer fordulok meg. Ráadásul már nem csak a nemzetközi részén, hanem a belföldi oldalon is. Lassan ide is haza jövök.
Az utazás Kambodzsában kezdődött. Nem volt sok izgalom az utazással. De ami volt, az emlékezetes.
A nagy hátizsákom feladásakor a scanner jelzett valami furcsaságot a csomagban. Ezért megkértek, hogy legyek szíves kinyitni a zsákot. Egy erre kijelölt részen. Nem tudom, más hogy van vele, nekem azért mindig okoz egy kis izgalmat, mikor félre kell vonulnom. Főleg, ha ilyen talányos a dolog: valami van a táskámban.
A valami jelen esetben egy öngyújtó lehetett. Legalábbis erre gyanakodtunk egy másik utassal. Aztán kiderült, hogy nála ez volt a gond. Nálam bonyolultabb volt a dolog. Szépen pakolgattam ki a teljes felszerelésem az asztalra. Többször beküldték a zsákot a scannerbe, de mindig volt valami jelzés. Végül a powerbankomat, a töltős fejlámpámat kellett áttennem a fedélzeti táskámba. A csomag legalján megtalált öngyújtót pedig kidobták.
Az egyik fiatal vámtisztviselő kíváncsi volt a Rubik kockámra. Ezt még Koh Samuin vettem tavaly. Azt, amit Magyarországról hoztam, pedig Balin adtam oda valakinek. A srác megkérdezte, hogy kiveheti-e a papír dobozából. Mondtam neki, hogy kiveheti. Meg azt is, hogy meg is tarthatja. Hónapok óta nem nyúltam hozzá. Felesleges számomra. Annyira örült neki. Kétszer is megkérdezte, hogy komolyan neki adom-e. Én meg annak örültem nagyon, hogy nem kell sokat gondolkodnom ahhoz, hogy egy ilyen egyszerű döntést meg tudjak hozni.
Ezt a hátizsák malőrt leszámítva sima út volt a két repülő út. Bangkokban elsőként szálltam le a buszról, ami a repülőtől a terminálhoz vitt. Így azonnal kiszúrtam egy nagy táblát, amin 7-8 név szerepelt. Az első az enyém volt.
Mikor jelentkeztem a táblát tartó hölgynél, megkért, hogy álljak félre egy elkülönített területre. No, szuper. Egy nap kétszer kerülök a biztonságiak kezei közé. Valamit magyaráztak a kérdésemre, hogy a csomagokkal kell csinálnunk valamit. A többi ember is elkezdett megjelenni a terülten. A hiányos információk alapján hamar megindult a találgatás, hogy miért vagyunk itt. Az egyik lány komoly összeesküvés elméletet vezetett fel. A Thai emberek nem szeretik a Kambodzsaiakat. Ezt neki mondta egy barátja. Mi mind Kambodzsából jövünk. Szóval, most valami retorzió lesz. Én mondjuk, ebben nem hittem, de várnunk kellett, hogy kiderüljön az igazság.
Mikor már mindenki ott volt, még egyszer megkérdeztem a személyzet egyik tagját, hogy miről is van szó. Azt mondta, hogy a csomagjainkért akarnak elvezetni minket. Mondtam neki, hogy nem értem. Normál esetben nem szoktak odavezetni minket. Egyszerűen csak felvesszük a csomagokat és elmegyünk. Így végre el tudta mondani, hogy mi most a belföldi repülőtéri területen vagyunk, a csaomagjaink meg a nemzetközi térfélen. Ahhoz, hogy odajussunk, kell a biztonsági felvezetés.
Huh! Megkönnyebbültem. Remélem, a többiek is. Nincs tehát retorzió, nem csempészett senki drogot a hátizsákunkba, mehetünk szabadon.
Gintonik, zene
Fél óra múlva megérkeztem a Hotel Riu Phuket szállodába.
A barátom és a párja egy pohár jeges Gintonikkal és a “John Denver – Take Me Home, Country Roads” dalával vártak a hotel bejárata előtt.
Ami még ennél is fontosabb: öleléssel, mosollyal és örömmel.
A zene annyira nem központi eleme az elmúlt napoknak. A Gintonik annál inkább. Illetve – mivel nekem ez a kedvencem – a Bloody Mary.
Illetve a mindennapok fontos része a luxus is. Nem elég, hogy egy 5 csillagos szállodában vagyok a vendégük, még Elite Club tag is vagyok. Ez azt jelenti, hogy a szobámhoz tartozik egy privát medence. Van egy kanapém, egy íróasztalom, egy szekrényem a hatalmas dupla ágy mellet. Egy akkora fürdőszobám, hogy az egyik nap kétszer körbeszaladtam benne és lihegnem kellett. Saját hűtőszekrény, ami tele van cukrozott italokkal és sörrel.
Az italokat minden nap ellenőrzik és pótolják, amit megittam. Kicsit olyan érzésem van, mintha egy soha ki nem fogyó pohárból innék. A kávék és teák mellett van egy saját röviditalos pultom, ahonnan gin, vodka, whiskey és rum folyik, ha akarom.
A szobámat minden nap takarítják, az ágyamat minden nap rendbe teszik, a takarót kicserélik. Rendelhetek ételt a szobába és a csipszeket is pótolják minden délután.
A szálloda a tengerparton van. Ha finnyás lennék, akkor tudnék még a 3-4 medencében fürdeni. Van egy nagy étterem és van 3-4 tematikus, privát étterem is. Ezekbe időpontot kell foglalni. Ezt minden este megtettük valahová, így minden este olyan étteremben vacsoráztunk, ahol… Hogy is mondjam. A fehér törlőkendőt a pincér az ölembe teríti, és mindig sakkozik az evőeszközökkel előttem az asztalon. Nem mondom, hogy mindenen meglepődöm, de a vacsora elején kipakolt kb. 15 kanál, villa és kés azért megmutatja, hogy nem királyi családból származom.
Tegnap este a szobámban ettem, a saját összehajtott műanyag villámat használtam. Erős a kontraszt a minimalista élet és a luxus szálloda valósága között. De nagyon élvezem. Nyaralok. Nem is akárhogyan. Mégis, nem azért vagyok leginkább hálás a barátaimnak, hogy ezt lehetővé tették nekem. Ez is nagyon fontos, és nagyon sokat jelent.
Sokkal fontosabb számomra azonban az, hogy megosztjuk egymással az időnket.
Lubickolunk a medencében. Álljuk a hatalmas hullámokat a tengerben. Isszuk a sok koktélt. Együtt örülünk a luxus vacsorák íz orgiájának. Együtt törjük a fejünket reggelente, hogy vajon kettő vagy három tányér ételt fogyasszunk el. Tépelődünk, hogy Bloody Mary vagy Mojito legyen a következő koktél.
Sétáltunk együtt minden irányba a tengerparton. Én feszítek az új pólóimban, amiket a barátom párjától, a barátomtól kaptam. Igyekszem úriemberként viselkedni a vacsorák közben. Ez néha nehezen megy. LOL. Úgy érzem, a lelkem már szabadabb annál, semhogy egy pincér, vagy egy másik vendég pillantása bármilyen hatással legyen rám. Őszintén szólva ez nem új dolog. Erre egész életemben hajlamos voltam.
Egy kis fájdalom
Csütörtök reggelre úgy ébredtem, hogy az egy-két napja tartó (jobb) fülfájás elérte a csúcsot. A reggelinél még csak kissé volt fájdalmas. A napközbeni közös gyaloglás után már egyértelmű volt, hogy gyógyszertárba fogok menni. Antibiotikumot kaptam egy fülgyulladásra.
A vacsoránál már szenvedtem. Egy hihetetlenül finom marha steaket ettünk. Komoly erőfeszítést okozott, hogy meg tudjam enni. Olyan apró falatokra vágtam, amekkorákra csak képes voltam. De még így is hihetetlen fájdalmat okozott a rágás. Ám a hús annyira finom volt, hogy azt mondtam, inkább elpusztulok, de megeszem.
Végül megettem, és nem pusztultam el. De aztán tegnap korán feküdtem le.
Ma korán ébredtem, a fájdalom itt van, de – most úgy érzem – kisebb, mint tegnap volt. És csak a testemben létezik, a mosolyomat és a világlátásomat nem támadta meg. LOL.
Készen állok az utolsó közös teljes napunkra ebben a luxus világban. Vár ma pár koktél, sok jó falat.
És a barátaim, akikkel együtt vagyok egy Elite Clubos, nyaralós turista.
Szeretem ezt az időt velük tölteni. Hálás szívvel élem meg ezeket a napokat.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás