A csendnek számomra a hatodik napon vége lett.
A dolog úgy történt, hogy az egyik szobatársam, Vlad (igen, ő is említette Drakula grófot) megszólított. Mint utólag elmondta, a csendben is érzett valami érdekeset bennem.
Úgyhogy kicsit beszélgettünk akkor. Aztán nap közben is párszor. Az azóta eltelt naokban és éjszakákon pedig már volt pár filozófiai beszélgetésünk. A szó teljes értelmében filozófiai. Még az is lehet, hogy lesz közös utunk.
Majd elválik.
Minden esetre másnap levettem a “SILENT” kitűzőt.
Igazából ezt a jelvényt egy opciónak tartottam fenn. Ha olyan mély (magas) gondolatok törnek rám, amiknek szükségük van a csendre, akkor használom ezt a lehetőséget. Ha ilyenek nincsenek, akkor nincs szükség rá.
Eljött az idő, amikor kimondtam: vége a csendnek.
Ennek aztán persze meglett az eredménye.
Azonnal kialakultak új kapcsolatok.
Két nap alatt több kiváló embert ismertem meg. A keddi nap ennek ellenére nyugodt volt.
Természetesen a beszélgetéseknek párszor az lett a vége, hogy ránk szóltak, teljesen jogosan.
Mégis megérte. Szerdán ebéd után az egyik kis társasággal nagyon jót mókáztunk az egyik kinti padnál. Rengeteg nevetés, történet és jókedv jelent meg akkor az amúgy mindig csendes asztal körül.
A “Silent table” táblácskát letakartuk egy sállal. Szerintem ez volt a titok.
Egy orosz lány hívott, hogy együtt végezzünk délutáni önkéntes munkát. Azt találta ki, hogy a hegyen, az erdőben található meditációs ösvényről sepregessük el a leveleket. Miközben ezt csináltuk és természetesen sokat beszélgettünk, azt találtam mondani, hogy ez a tökéletes zen munka.
Ha onnan nézem, hogy egy hulló levelekkel teli őszi erdőben mennyire racionális leveleket seperni az útról, a válasz egyértelmű.
De ha úgy teszem fel a kérdést, hogy a folyton változó erdőben mennyire volt magasztos egy rövid ideig látható – mondhatom, hogy a pillanatnak szóló – változást létrehozni, más lesz a válaszom. És más az érzésem is.
Másnap ugyanezzel a lánnyal az öreg, szakadozott kántáló könyveket javítottuk meg.
Kedden délután sétáltam egy nagyot és rengeteg képet készítettem. Vlad fotó művész, sok dolgot mesélt, így ezen a magányos sétámon jó pár új dologgal kísérleteztem.
Nap kezdés a konyhában
Talán a 3. nap reggelén mentem először a konyhába. Azóta minden napomat ott kezdem, pár nap óta általában első, vagy második vagyok, aki oda ér.
Mindenféle zöldségeket aprítottam már. Ipari mennyiségben.
Életlen késekkel. Így tegnap előtt óta van két seb az egyik ujjamon. Feltörte a kés.
Tegnap az erdőben egy figyelmetlen lépés eredményeképpen egy kő felvágta a bőrt a bal talpamon.
Ezzel legalább kialakult egy szimmetria a két oldal között, és minden lépés fáj. Ez most nem gond. Egy újabb fájdalom igazán lazán elfért még a csomagban.
Ezzel a konyhai reggeli munkával kialakult a napjaim teljes kerete. Nagyon jó volt így élni.
Semmi újdonság, csak a keretek
A templomi napjaim így álltak össze. Bízom benne, hogy sikerült úgy megmutatnom az itt töltött időt, ahogyan én láttam.
Örülök neki, ha itt voltál velem képzeletben.
Kívánom neked, hogy neked is legyen ilyen, vagy ehhez hasonló tapasztalat az életedben.
Nem kerestem semmit ebben a templomban. Mégis úgy érzem, hogy pontosan azt találtam meg, ami nekem volt szánva.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás