Ennek a városnak is meglesz majd a maga története.
Egyszerűen csak olyan élményekben gazdag nap volt a tegnapi, hogy pár pillanatot ki kellett ragadnom.
Alvó busz – megint
Az utolsó Phong Nha beli estémet nem adták olcsón a barátok.
Elmentünk egy karaoke bárba. Önfeledt, felszabadult módon örültünk az estének. Pusztítottuk a sört.
A buszomat hajnali kettőre vártuk, így mi sem természetesebb, mint hogy 2:15-kor még elmentünk enni egy levest. Meg két utolsó sört meginni.
A hostel menedzser barátom elvitt motorral a buszhoz. Kicsit félve szálltam fel a járműre. Most elsősorban nem az eddigi rossz tapasztalataim miatt aggódtam. Hanem a pár liter sör, meg a leves miatt. Az alvó buszon nincs WC…
Most végre normális ágyam volt. Négy órás út várt rám. Azonnal elaludtam. Örültem, hogy 4 órát pihenhetek.
Nem pihentem négy órát. Végre találtam egy buszt, ahol nem összehajtogatva és félig ülve kell faltól falig pattogva aludnom. Erre 3 óra után felkeltettek.
Először azt sem tudtam, hol vagyunk. Majd a térképre nézve megláttam, hogy Hue még egy óra távolságra van. Át kellett szállnunk egy kisbuszba.
Persze a busz aljában lévő nagy csomagokat mindenki maga rakta át a kisbuszba. Így ma majdnem sikeresen elhagytam az összes cuccom. Szerencsére még időben kapcsoltam. Pont lecsukták a busz csomagtartóját, mikor visszamentem a zsákomért.
Hueba érve azonnal láttam, hogy ez a város egy újabb szerelem lesz. De mindent a maga idejében.
Starbucks
A buszon ülve néztem meg, van -e a városban Starbucks. Van. Négyszáz méterre álltunk meg tőle.
Így ma 7:01-kor én voltam az első vendég. Könnyű lesz kitalálni, hogy hánykor nyitott a kávéház.
Jó pár órát töltöttem ott.
Volt időm arra is, hogy szobát keressek magamnak. Ma egy négy ágyas szobát választottam. 1,6 km-re onnan ahol ültem. Tökéletes találat.
Ebéd
Délután elindultam elfoglalni a szobámat.
Előtte azonban ettem egyet.
Egy tésztás húslevest választottam. Rengeteg chillit tettem bele.
A barlangban töltött második napon rengeteg apró rovar repkedett a víz felszíne felett. Nem véletlenül volt ott a sok denevér. Kettő vagy három rovar a szememben gondolta befejezni az életet. Ráadásul mindegyik a bal szememet szemelte ki magának.
Úgyhogy ez a szemem két napja elég érzékeny.
A tésztát és a húst jó fiú módjára pálcikával eszem. Így néha kerül egy-egy csepp leves az asztalra is.
Ma az egyik csepp a szemüvegem alatt keresett utat. Meg is találta az egyik szemgolyómat. Az olvasó fantáziájára bízom, hogy kitalálja, melyik oldalon.
A szembe csöppent chillis levessel az a baj, hogy csíp. De csak akkor, ha kinyitom a szemem. Így próbáltam csukva tartani a bal szememet és úgy tovább olvasni. Érdekes élmény volt. Nem kívánom sokszor megismételni. De közben arra gondoltam, ez a koktél talán kiűzi majd a rovarok emlékét.
Tévedtem.
A szállás
A szállásom megtalálásához egy utcai labirintussal kellett megküzdenem. Egy csendes, eldugott utcácska végén található a több emeletes ház.
Az egyik házigazda már az utcán hatalmas mosollyal üdvözölt és érdeklődött, hogy milyen napom van. A felesége a hasonlóan kedvesen fogadott. És a segítségével végre fény derült egy Vitenám és Magyarország viszonyában érdekes titokra.
Cat Ba szigetén jött először szembe velem az a helyi felismerés, hogy “aha, Magyarországról jöttél, a rózsák hazájából.” Írtam is erről annak idején. Nem értettem, próbáltam ennek a felismerésnek utána nézni, de nem jártam sikerrel. Azóta több vietnámi emberrel is találkoztam, aki valamiért a rózsákat Magyarországhoz köti. És mindannyian azt mesélték, hogy erről az általános iskolában tanultak. Én nem akartam a kedvüket szegni, hiszen – tudtommal – a magyar identitás tudathoz semennyire nem tartozik hozzá a rózsa.
A recepción megint szóba jött ez a furcsa kapcsolat. A hölgy elkezdett keresgélni az interneten. És megfejtette a titkot.
Azt már a kezdetektől fogva megfigyeltem, hogy az országom nevét itt Ázsiában másként kezelik. Angolul kérdeznek, én angolul elmondom, hogy “Hungary” (hángöri) és ezt nem értik. Majd sokan “lefordítják”. Ahha! Hungari (hungari).
A “nagy rózsa titok” megfejtése pedig “A bolgár rózsa” című vers. Mert a Bulgary-Hungary ázsiai kiejtéssel szinte azonos.
A bolgár rózsa Vietnámban nemcsak egy egzotikus virág volt, hanem a barátság és a szocialista országok közötti szolidaritás jelképe is. Így került bele annak idején az általános iskola 5. osztályának tankönyvébe.
A megfejtés iránti lelkes tiszteletem jeleként álljon most itt a vers.
| A bolgár rózsa
Ó, csodálatos virág! Évente egyszer nyílsz ki, Emlékszem a királyok idejére: Aztán eljött Hitler kora. De minden zsarnok Ó, csodálatos virág, |
Hoa Hồng Bungari
Ôi loài hoa diệu kì! Hoa ở đâu chẳng biết Giữa bốn bề núi dựng Nhớ thời bọn vua chúa Đến thời bọn Hít-le Nhưng cả bọn bạo tàn Ôi loài hoa diệu kì! |
Egy kis szinkronicitás a szobában
A négy ágyas szobában egy Arab emírségből származó fiatal sráccal és két kínai férfival osztozom.
A fiatal srác volt csak a szobában és elkezdtünk beszélgetni.
Hallgatva egymást sokat mosolyogtunk és nevettünk. Annyira hasonló a történetünk, annyira egyformán gondolkodunk.
Elmeséltem neki egy történetet Laoszból, ami egy felismeréshez vezetett el. Azt mondja, nem fogom elhinni, hogy neki a felismerésem az élete mottója, pont azokkal a szavakkal szokta átadni másoknak a gondolatot, amit én használtam.
Beszéltünk az útjainkról. Meséltem neki, hogy szeptember 16-án jár le a vízumom, ekkor hagyom el az országot. Ő igen, én nem lepődtem meg, mikor kiderült, hogy az ő vízuma is pontosan ezen a napon jár le.
Annyi szinkronicitás járta az életemet az elmúlt két évben, hogy régi jó ismerősként köszöntöm minden egyes alkalommal.
Persze, lehet egyszerű véletlen is, hogy egy EAE-ből származó sráccal az 1,2 millió lakosú város egy eldugott hostel negyedik emeletén egy közös szobán osztozunk és azonos napon jár le a vízumunk.
Nincs a szavaknak jelentősége. Az élmény és az érzés a fontos.
Az első séta a városban
A megismerkedésünk után elindultam egy sétára a városban.
Több órán keresztül gyalogoltam mindenfelé.
Két hatalmas eső elől kellett behúzódnom rövidebb-hosszabb időre. Vacsoráztam egy kicsi étteremben. Két sráccal beszélgettem, akik az egyik híd alatt ültek és blues improvizációkat játszottak egy elektromos gitáron.
Néztem a rengeteg embert. Ahogy megtudtam ez olyan meleg város, hogy a helyiek sem bírják, azért nap közben mindenki elbújik a házak hűvösében. És csak este jönnek elő. No, ezt azonnal megtapasztaltam. Nyüzsgő város ez.
És már az éjszakai utcái is megmutatták, hogy érdemes lesz itt sokat sétálnom.
És azt is, hogy jó választás volt ez a város.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás