Szerdán megérkeztem a hatodik ázsiai országba, ahol élni fogok.
Egy könnyű utazás, egy könnyű megérkezés, egy könnyű első nap és az izgalmas mai nap van mögöttem.
Phnom Penh városa mosolyogva várt. Vagy én érkeztem mosolyogva. Jó találkozás volt.
Mint kés a vajban
Az utazást illető váratlan meglepetések, előre nem látható kellemetlenségek most elmaradtak.
Én is azt gondolom, hogy ez hihetetlen, de mégis így történt.
Saigonban a Highlands Café 400 méterre volt a szállásomtól. Az utazási iroda még 50 méterrel távolabb. Így szerda reggel a munkával töltött pár óra előtt egyszerűen letettem a nagy hátizsákomat abban az irodában. Az első meglepetés itt ért: 10 perccel a busz indulása előtt legyek ott.
10 perccel? Ezt az elmúlt egy év tapasztalatai alapján nem hittem el, így 30 perccel a meghirdetett indulási idő előtt már újra ott voltam. Feleslegesen! 11:58-kor megjött a busz, 12:00-kor meg elindult.
Az igaz, hogy a várt 6,5 óra helyett 7,5 órát tartott az út, de ez tényleg erősen forgalom függő dolog. Csak az érdekesség kedvéért mondom el, hogy 247 km-ről beszélünk…
Kétszer álltunk meg. A sofőr és az utaskísérő is kedves volt. Ez megint újdonság volt egyébként.
A vietnámi határon várni kellett kicsit a pecsétre (10-15 percet). A kambodzsai oldalon 3-4 percet vártam, amíg az ügyintéző elé kerültem, aki egyetlen kérdés nélkül, 2 perc alatt végzett az útlevelemmel.
Hirtelen ott álltam Kambodzsában, úgy, hogy nem értettem, mi történt, annyira szépen és egyszerűen ment minden.
Úgy csusszantam át két ország között, mint kés a vajban.
Mit láttam az ablakból
A határon átkelve az első benyomásom az volt, hogy Kambodzsa pont olyan, mint Vietnám.
Aztán – ahogy beljebb értünk az országban – hirtelen Laosz jelent meg. Kambodzsa olyan, mint Laosz. Végül már teljesen össze voltam zavarodva, mert hirtelen meg arra gondoltam, hogy Kambodzsa olyan, mint Thaiföld.
Elkezdtem egy kicsit figyelni. Aztán mosolyogtam.
Megjelentek az üveg palackok az út mellett. Benzinnel töltve. Ez Laosz.
Megláttam a “Szellemházakat”. Ez Thaiföld és Laosz. Észrevettem az első templomokat. Ami inkább Laosz, de egyben Thaiföld is.
A házak előtti tágas, lebetonozott területek megint Thaiföld. Vietnámban a legtöbb ház előtt alig van hely az oda pakolt dolgok miatt. Furcsa volt a sok tér látványa.
A rizsföldek viszont Vietnámot idézték. Ahogy a hegyek is.
A határ után sok kínai feliratot láttam. Nem mondom, hogy Kínában éreztem magamat, de azért felmerült bennem a kérdés, hogy hol is vagyok éppen. Aztán megjelentek a kambodzsai feliratok. Ami olyan, mint a thaiföldi, vagy a laoszi írás.
Nem vagyok társadalomtudós. Annyit azonban tudok, hogy Kambodzsától nyugatra és északra Thaiföld van. Északra Laosz. Keletre és délre Vietnám. Szóval, lehet, a szemem és a tapasztalataim tréfáltak meg, de az első benyomásom az volt, hogy hirtelen mindenhol vagyok.
Ismerős az ország. Pedig életemben először járok itt.
Az út egy fontos része volt az új eSIM (MegaEsim) használata. A tapasztalataimról majd később írok. Az első benyomások kiválóak. Most annyi elég, hogy nem volt fennakadás a határ átlépésekor.
Phnom Penh
Pár kilométer sétával mutatkoztunk be egymásnak a várossal.
Pár nagyon kellemes tapasztalat máris ért.
Az első, hogy megállnak a járművek, mikor az úton átmegyek. Hihetetlen. Ha látják, hogy az úton megyek, nem gyorsítanak és kikerülnek – bármi áron -, hanem megállnak és elengednek. Hirtelen úgy éreztem, hogy senki nem akar megölni az utakon. Újra látszódom. Ez furcsa. De nagyon tetszik!
Minden tele van tuktukokkal. A sofőrök az újabb meglepetés. Elég egyszer elmondani, hogy “köszönöm nem”. Elfogadják, megértik, békén hagynak. Hihetetlen ez is!
A harmadik az utcalányok. Köszönnek, hívnak. De nem tapogatnak össze, nem rángatnak befelé az épületekbe. Visszamosolyognak, mikor köszönettel elutasítom az invitálásukat. Ez is furcsa. Már-már furcsa, hogy ők sem fenyegetik a személyes teremet.
A hotel, amelyben az olcsó szobámat választottam hihetetlenül jó. Tiszta. Tágas. A szoba első osztályú, az ágy nagyon kényelmes és nagy. A fürdőszoba patika tisztaságú, sampon, tusfürdő, tükör. Hihetetlen a saigoni 19 éjszakás nyomortanyák után. LOL.
Az első benyomásaim nagyon jók Kambodzsával kapcsolatban.
A kanadai barátom
Valóban ott volt a szálláson. Tavaly novemberben váltunk el egymástól. Mind a ketten nagyon örültünk a viszontlátásnak.
Kifulladásig beszélgettünk. Volt mesélnivalónk bőven.
Tegnap későn ébredtem. Nem volt gond, mert annyi volt a terv, hogy együtt csavargunk és élvezzük a napot. Így is tettünk. Egyszerűen csak sodródtunk a nappal. A legszebb pillanat az volt, mikor egy parkban leültünk a fűbe, a hátunkat egy fának vetettük és beszélgettünk.
A barátom ma – pénteken – korán reggel hazament a hajójára. Én tegnap megvettem a buszjegyemet, hétfőn követem.
És tényleg egy hajón fogok lakni egy kis ideig.
Véradás
Én ébredés után elindultam egy 5 km-es sétára. Elmentem az USA által létesített helyi véradó központba.
Kitöltöttem a dokumentumokat. Prioritásos sorba tettek azonnal, így nem kellett sokat várnom, hogy a véremet adhassam. Szerencsére ez volt ez egyetlen kitüntetés ebben az eseményben. Csendben odaadtam 350 milliliter véremet.
Megettem a finom sütiket, amiket cserébe kaptam, aztán visszagyalogoltam a hotelembe.
Minden délután esik itt.
Engem ez szerencsére nem zavar.
A hotel olyan szuper, hogy még külön dolgozóterme is van. Kényelmes székekkel és asztalokkal.
Lehet ennél jobban kényeztetni egy digitális nomádot?
Kambodzsa első két napja emlékezetes lesz, ebben biztos vagyok.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás