Én sem vagyok kivétel.
Ítélkezem. Ráadásul ezt gyorsan teszem.
Még annak ellenére is, hogy a tolerancia zászlaja alatt menetelek.
Mi lehet ennek az oka? Ezen gondolkodtam a minap.
Hiányos információk
Most nem az ítélkezés biológiai, biokémiai vagy akár pszichológiai hátterével akarok foglalkozni. Egyrészt – bár olvastam bőven ezekről a dolgokról – nem vagyok szakértője a témának. Másrészt sokkal izgalmasabb számomra, hogy van gondolatom a témában.
A tapasztalatom az, hogy nagyon hamar, pillanatok alatt megítélem az embereket. Három irány lehetséges: pozitív, negatív és semleges. Tudatosan figyelve a viselkedésemre és – amennyire lehetséges – a megjelenő válaszaimra nálam a legtöbben a semleges zónában kezdenek, kevesen jutnak a pozitívba és még kevesebben a negatív tartományba.
Ám az ítélkezés szempontjából mindegy, hogy hová kerül egy másik ember. A korán meghozott negatív ítélet pont annyira nem jó, mint az elkapkodott pozitív. Az egyik kirekeszt, a másik korán enged be.
Mégis ítélkezem.
Elkezdtem gondolkodni, hogy miért.
Az okot nem tudom még. Talán nem is fogom megfejteni. Úgy érzem, biztosan köze van ahhoz, hogy ez segít “elhelyezni a pályán” az embereket.
Egyetlen gondolatot találtam, ami az ítélet irányára adhat magyarázatot. A hiányos információk, pontosabban nem kellő mennyiségben kapott információk biztosan szerepet játszanak a döntésben.
Az első benyomás
Egy biztonsági őr kapcsán gondolkodtam el ezen. Nem volt kedves. Azonnal a “negatív” oldalra került, és ezen elgondolkodtam.
Miért nem volt kedves velem? Nem biztos, hogy feltétlenül “rossz” ember. Lehet, hogy hihetetlenül jó ember, a családja erős támasza, kiváló apa és remek férj egyben. A szomszédok mindig számíthatnak rá. Csak ma nem volt jó napja. Ahhoz, hogy igazi ítéletet tudjak róla alkotni, lehet, hogy jobban kellene ismernem? Mit gondolnék róla, ha tényleg ismerném? Mondjuk egy hete. Vagy egy éve. Vagy ha együtt nőttünk volna fel?
Meglehet, hogy reggel valami olyan dolog befolyásolta a hangulatát, ami a viselkedésében jelent meg ma. Vagy egyszerűen csak elfáradt a munkájában. Lehet, hogy ennek oka a sok ember, aki vele nem kedves?
Sokszor tipizálok. Vele kapcsolatban is eszembe jutott pár embertípus. Van, aki képes a kedvességre és a legtöbbször kedvesen is viselkedik. Van, aki képes rá, de sokszor nehezen megy neki az érzések kifejezése. És azt is el tudom képzelni, hogy valaki egyszerűen képtelen kedves lenni. De attól még lehet “jó” ember.
Ezt csak akkor tudom meg, ha egy ideje már ismerem az embert. Visszautalva az első gondolataimra: Nem viselkedik kedvesen, megvan az ítélet, nem a “legjobb ember”. A másik oldalon: nagyon kedves, kenyérre lehet kenni, cuki. Mi más lehetne az ítélet, mint “jó ember”? Közben lehet, hogy veri a családját, vagy éppen egy sorozatgyilkos.
Kína
Az utam során volt még egy meghatározó élmény, ami a felismerésem elérését segítette.
A kínai emberek és az a pár nap, amit Kínában töltöttem.
A legtöbb kínai ember nem tűnt túl kedvesnek számomra. Pontosabban azt éreztem, hogy nem túl kedvesek velem.
De nagyon hamar megmutatták, hogy ez valószínűleg csak kulturális különbség, és talán nem is nekem szól. Nagyon hamar megnyíltak és aztán végtelenül kedvesek lettek. Egyszerűen csak egy kicsi kedvesség vagy közvetlenség kellett ahhoz, hogy pillanatok alatt megváltozzon minden. Hirtelen kedves, segítőkész, mosolygós emberek álltak velem szemben.
Ez megerősített abban, hogy az ítélkezés számomra nem jó. Odamegyek, nem kedvesek, én sem vagyok kedves, így maradunk örökre. És én viszem az ítéletemet tovább egy teljes népcsoporttal kapcsolatban. Az élő és szerethető verzió: nem kedves velem valaki. Én kitartok amellett, hogy kedves vagyok. Lehetőséget adok neki arra, hogy ő is megnyíljon. Mosollyal búcsúzunk.
Nekem nem kérdés, melyik megoldás az igazi.
Elteszem a felismerést
Ezeknek a gondolatoknak a kapcsán megpróbáltam magamban eltenni a felismerést, hogy tényleg kevésbé akarok ítélkező lenni. Az első benyomás biztosan jó alap, de nem mindenható. Érdemes rá odafigyelnem, de emlékeztetni akarom magam arra, hogy az ítélet korai és egyáltalán nem biztos, hogy jó.
A legjobb döntés számomra, ha nem hozok ítéletet senkivel kapcsolatban.
A történetben szereplő biztonsági őrrel kapcsolatban elég lenne egy egyszerű megállapítás. Nem volt kedves velem. Ennyi. Nincs tovább. Semmit nem tudok arról az emberről.
Tulajdonképpen egyetlen ember van a világon, akinek majdnem minden gondolatát, tettét és a jellemére, viselkedésére vonatkozó információt ismerem. Ez én vagyok.
Azt még átgondolom, hogy ha egyszer képes leszek önmagamat tárgyilagosan megítélni, akkor fel leszek-e jogosítva mások megítélésére.
A válasz, azt hiszem, ennek a lehetetlen helyzetnek az elérésekor annyi lesz: nem.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás