Néha meglátogat egy ismerős vendég.
Számvetés a neve.
Leülünk és beszélgetünk a „régi időkről.”
Miután elmegy, én elpakolom a kávés csészéket. És rendszerint készítek egy listát.
Hol találtunk egymásra?
Az otthonaim listája nem teljes. Így is hosszú, hogy csak azokat a neveket idézem fel, amiről közvetlen emlékeim vannak. A csak a családi történetekből ismerős helyeket – a történet elejét – most nem veszem leltárba.
Aka. rögtön egy kakukktojás. Nem vagyok benne biztos, hogy saját emlékek kötnek ide. Látom a képet, de nem tudom, hogy a fényképek, esetleg az ott utólag tett látogatások tréfálnak-e meg.
Dávod. Miska bácsi házában albérlet. Itt már beugrik az óvoda képe is. Meg egy utca. Egy bolt. Valós emlékek. Innentől ez nem kérdés.
Dávod. Szolgálati lakás. Általános iskola. Első és második osztály.
Pusztaszabolcs. Egyre több arc és emlék. Tanárok. Utcák. Általános iskola. Harmadiktól hatodik osztályos koromig.
Bábolna. Szolgálati lakás.
Bábolna. Saját családi ház. Általános iskola, az utolsó két osztály. Rengeteg élmény. Ismerősök. Ennek a településnek mindig a közelében éltem. Nem véletlen a kötődés.
Komárom. A nagyszülői ház. A középiskolai éveimet itt éltem meg. Kivéve a hétvégéket, mert akkor általában a szülői házban voltam.
Bábolna. A főiskola éveit, majd az első két munkás évemet a szülői házban lakva töltöttem.
Szőny. Az első kiépülés, a leendő feleségem szüleinek a házába.
Komárom. A lakás, aminek egy részét a saját kezemmel építettem.
Nagyigmánd. A ház, aminek egy részét a saját kezemmel építettem.
Nagyigmánd. Albérlet. Megint kakukktojás. Egy válás vérzivataros időszakában nem biztos, hogy ezt otthonnak lehet nevezni.
Győr. Albérlet. 28 hónap. Ez otthon volt, ebben nem kételkedem.
Győr. Saját lakás. Otthon, édes otthon.
Győr. Egy kapcsolat romjainak otthona egy rövid időre.
Bábolna. A kisebbik öcsém otthona lett az utolsó otthon Magyarországon.
Ázsia. Ez az otthonom ma a világban.
Nincs visszaút
Korábban nem jártam utána magamban, hogy miért nem hívnak már a felsorolt települések. Elfogadtam, hogy nem, és kész.
Most Számvetés barátommal erről beszélgettünk.
Aka. Dávod. Pusztaszabolcs. Messze vannak. Ismerősek, de idegenek. Nem volt annyi időnk egymással, hogy mély barátságot kössünk.
Bábolna. 38 évig éltem ennek a településnek a 30 km-es sugarú környezetében. Komárom, Nagyigmánd és Győr mind ott vannak körülötte.
A szülői ház ott van és ott is marad. Otthonként megyek haza mindig. Otthon érzem magam minden sarkában. De 26 éve nem az az otthon, ahol élek. A szülői ház mindig hív, azt hiszem, ez soha nem fog változni. Én azonban már régóta nem látom magamat Bábolnán.
Az öcsém és családja megosztotta velem az otthonát, mielőtt elhagytam az országot. Ez egy háromnegyed éves időszak volt. Azt hiszem a legjobb megoldás, mielőtt a nyakamba vettem a világot. Közel a szülői házhoz. Mindennapos szeretetben. És a központban. Bábolnán.
Komárom, és Szőny, hiszen Szőny Komárom egy része. Mindig szerettem ezt a várost. Gyerekkorom óta ismerem. De elmúlt a szeretet. Máshol éltem, mást tapasztaltam. És sok évvel ezelőtt, kérdés nélkül jött a válasz, hogy soha többé nem élnék ott.
Győr maradt végül. Igazi szerelem volt ez a város. Ahogy a saját lakás is. Napok alatt múlt el. Minden. Akkor úgy éreztem, hogy soha többé nem tudok ott élni. Ezt ma is így érzem.
Illatok. Képek. Emlékek.
Számvetés barátom valamiért most sokat kérdezett. Én meg csak meséltem, meséltem.
Aka. Az erdő széli kis ikerház. A Bakony sok hava. A tehénistálló közelsége. Az erdő illata. A makk gyűjtése az erdőben. Lehet, hogy ez a település alapozta meg a szeretetemet a természettel. Itt kezdtem el ismerkedni az idősebbik öcsémmel.
Dávod. Miska bácsi háza. Nem emlékszem, hogy idegen lett volna a hely. Arra viszont igen, hogy itt éreztem magam először felelősként másokért gyerekként. Julcsi fát akart vágni baltával. Az idősebb öcsém várat akart építeni fából. Mindketten csinálták, amit elképzeltek, az öcsém egyik ujja majdnem odalett. Óvodás voltam, nem tudtam, hogy megállíthatnám őket. De talán utána már gondoltam rá.
Dávod. Szolgálati lakás. A csapat. Olyanok voltunk, mint a Pál utcai fiúk. Volt csatakiáltásunk. Volt identitásunk. Volt ellenségünk. A szomszéd utcabeli kölykök. Volt háború is. És itt akartam űrhajót építeni. Itt tanultam meg írni. Itt voltam először szerelmes. Igen, az óvodában. Itt már világfelfedező akartam lenni, de tanító néni sajnos nem engedett be az iskola padlására. Itt tanultam meg biciklizni.
Pusztaszabolcs. Itt kezdtem el olvasni. Sokat. Itt már építészmérnök akartam lenni. Itt lettem kisdobosból úttörő. Itt kezdtem oroszul tanulni. Innen már vannak emlékeim arcokkal, nevekkel. Innen is szerelemben költöztem el. A lány soha nem tudta. Pár betűt krétával felírtam neki az iskola egy épületének hátuljára, de tartok tőle, hogy soha senki nem fejtette meg. Itt ismerkedtem meg Gerald Durrell műveivel. Már régen nem itt éltünk, mikor elvégeztem az első Agykontroll tanfolyamomat. Ott egy ideális pihenőhelyet kellett kitalálni, választani magunknak. Az enyém azóta is Pusztaszabolcson van. Itt ismerkedtem meg a húgommal.
Bábolna. Szolgálati lakás. Az új lakás illata. A tisztaság ragyogó üressége, a berendezendő lakás kongó hangja. A csoda, amit az új képes csak megmutatni. Ide már úgy érkeztem, hogy természettudós leszek. Volt hely a szobában a nutria, meg a mufflon koponyájának is. Itt már olyan barátságok és ismerettségek is megszülettek, amik a mai napig tartanak. És ott van természetesen a 38 év felsorolhatatlan mennyiségű emléke is. Itt találkoztam a Depeche Mode-dal, hogy adjak még valami súlyt az időnek. Itt ismerkedtem meg a fiatalabb öcsémmel.
Bábolna. Saját családi ház. Átalakítás, építés, felújítás. Izgalmas időszak. Sokat változott a ház. Nem csak minden sarkában vagyok otthon. Minden sarkát ismerem is. Előről és hátulról. Minden illat ismerős. Tudom, mikor változott az illat. Emlékszem minden változásra. Sok helyen látom a kezem nyomát. Ahogy a kisebb testvéreim kéznyomát is a betonban. Hallom a kutyák ugatását, látom, ahogy futnak felém. Egymás után, mert egyszerre mindig csak egy volt a háznál. Érzem a számtalan szalonnasütés és bográcsozás füstjének illatát és a remek ételek ízét.
Komárom. A nagyszülői ház. Emlékszem a téglára, amit én vittem a falhoz. Még óvodás koromban. Érzem a cseresznye ízét a számban, amiből mindig halálos mennyiséget ettünk. Látom a kis házat, ami mellé épült a nagy. Ott vagyok a hatalmas homokvárrá alakított homokkupacon az unokabátyámmal. Megjelenik a tető, amit nagyapámmal emeltünk feljebb, hogy legyen hely a galambjaimnak. Látom az első igaz szerelem összes örömét és érzem minden könnyét az arcomon. A számomra megadatott felhőtlen boldogságban telt középiskolai évek minden évszaka egyszerre jelenik meg a szemem előtt. Ahogy a halál két arca is itt jelenik meg. Érzem az 5 fokos hideget, mikor ebben az üres házban aludtam télen, fűtés nélkül. Minden utcát ismerek a városban. Sokáig az emberek nagy részét is ismertem, legalább látásból.
Bábolna. A főiskola évei és az első munkahelyek. Más úton indultam el, mint amit addig jártam. Más kapcsolatok. Elmaradó emberek. Nagyobb távolságok. Más pénztárca. Küzdelem az egzisztenciáért. Az első munkahelyi csalódás. Majd a második. Az önálló élet első komolyabb lépései. Soha meg nem ismételhető tapasztalatok megszerzése. Jó, hogy akkor ismerős helyen voltam. A város óvott, amíg az élet az újat verte belém.
Szőny. Kemény volt. A menyasszonyom külföldre ment 3 hónapra, én maradtam az ő családjánál. Önkéntes magány, ellentétek, várakozás a nő visszatértére. Talán ez az egyetlen otthonom, ami nem idéz fel bennem szép képeket. Maradnak a száraz tapasztalatok.
Komárom. A lakás. Az öröm, hogy saját lesz a saját. A munka, ami nemesít. A felelősség. A kreativitás. A friss falfesték szaga. Az első tényleg saját autó leparkolása a lakás elé. A monitoros dobozokból összerakott konyhabútor lecserélése egy igazira. Az első szagelszívó berregése. És az első lányunk érkezése. Ez a lakás őt meséli legtöbbször. Itt éltem meg azt, hogy mit jelent apának lenni. Itt is megvolt az új nagyszerű élménye. Többször is.
Nagyigmánd. Rengeteget mesélt a föld, amíg felépítettük a házat. Érzem a búcsúzó nap falusias illatát, mikor egy-egy hosszú nap végén megpihentünk, és csak néztük, hogy hol tartunk. Látom a képet, mikor mindenünket elhelyeztük a nagy házban. Milyen üres volt, pedig benne volt mindenünk. Majdnem mindenünk. Mert a kisebbik lányunk tette teljessé ezt a házat azzal, hogy megérkezett ide. Minden szépségével és örömével együtt ez a ház, ahol a legboldogabb voltam. Itt éltünk utoljára együtt négyen.
Nagyigmánd. Albérlet. A nagyobbik lányommal költöztünk ide. Ez az otthon mindkettőnk életében új fejezet volt. Egy fél évig próbáltunk a lehetetlen helyzetből, a kongó semmiből valamit csinálni. Nem hagytunk időt a háznak, hogy sokat meséljen. Innen egy történet szól hozzám ma. Apa, nem gondolod, hogy elég volt Nagyigmándból. Nincs itt semmi. Nem költözünk el? Hová mennél, lányom? Így költöztünk Győrbe.
Győr. Albérlet. 28 hónap. Ez otthon volt, ebben nem kételkedem. Új iskola a lányomnak. Új munkahely nekem. Új kapcsolat mindkettőnknek. COVID. Problémák és örömek. Kisimuló kapcsolatok. Több mint két év, mindkettőnk életében a magunkra találás. A lányomnak először. Nekem többedszerre. A családi viszonyok is kisimultak lassan. Az én életem is boldog lett.
Győr. Saját lakás. Otthon, édes otthon. Egyetlen lakást néztünk meg a lányommal, mikor szóba került a vásárlás. 15 perccel később vételi ajánlatot tettem. Nagyon szerettük ezt a lakást. Nálam elmúlt. De amíg tartott minden szobáját szerettem, minden szegletét ismertem, örömmel tartottam rendben. Végre hazaérkeztem.
Győr. Egy kapcsolat romjainak otthona egy rövid időre. Rövid. Innen már nem tudtam hazamenni a saját lakásomba. Valami elveszett.
Bábolna. Édes érzés volt újra úgy egy családban lenni, hogy ott vannak gyerekek, van dinamika, dráma, öröm, sírás és nevetés. Én már elfelé készültem, de nagyon szerettem ezt a sok hónapot.
Bennem az otthon
Nincs tehát hely, ahová visszamennék.
Nincs otthonom.
De van közel 20 hely, amit egykor otthonnak hívtam.
Ez a sok hely most bennem van. Ezt meséltem el Számvetés barátomnak.
Az otthon bennem van. Annak minden eddigi melegével.
És Ázsia. Ez az otthonom ma a világban.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás