Szeretem azokat a napokat, amiről nehéz írni.
Próbára tesznek.
Aztán mindig rájövök, hogy az élet tollbamondja a történeteket. Én meg egyszerűen csak figyelek és jegyzetelek.
Szombat
A pénteki beszélgetős, sörözős estét viszonylag időben hagytuk abba hajnali négykor. Így maradt négy órám az alvásra.
Reggel 8 óra után jött értem egy kisbusz. Pár embert összeszedtünk Phong Nha területén. Majd megérkeztünk egy utazás szervező társaság irodájába.
Kb. tizenöt ismeretlen ember jött össze ma reggel. Barlang túrára indultunk. Eligazítást kaptunk arról, hogy mi vár ránk. Két csoport volt. Az egyik egynapos túrára indult, a másik két naposra.
Az eligazítás után visszaültünk a kisbuszba és elindultunk a laoszi határ felé. Az egyik túravezető javasolta, hogy énekeljünk együtt. Én mögötte ültem az első sorban, így azonnal ketten kezdtük el. Majd a mellettem ülő vietnámi lány is csatlakozott. Így az út egy részén a hármunk hangja szórakoztatta a többieket.
Egy óra utazás után megálltunk. A két csapat külön vált. Itt derült ki, hogy a csapat „másik fele” egy indiai szülőktől származó new yorki lány és én voltam, plusz az énekes túravezető.
Egy újabb hosszú út után megérkeztünk egy kilenc család által lakott kis faluba. Itt teával várták minket. Valamint csatlakozott hozzánk két falubeli férfi. Az egyikük a szakács, a másikuk a másod túravezető volt. Ők előre mentek a túra útvonalon.
Jó egy órát beszélgettünk hármasban, mielőtt nekivágtunk a rövid túrának. Már itt kiderült, hogy mindannyian azonos hullámhosszon vagyunk. Rengeteg mindent tanultam ma is erről az országról, az emberekről. És a társaimról is. Jó hangulatban töltöttük együtt az időt. És természetesen már itt megkóstoltuk a happy waternek nevezett helyi rizs pálinkát.
Végül csak elindultunk. A dzsungelen keresztül vezetett az utunk. Egy olyan ösvényen haladtunk, amit leginkább tehenek használnak. Volt egy pillanat, amikor pont előttünk jöttek fel az útra az utat szegélyező folyóból. Fenséges látvány volt, ahogy megjelentek a vízben, majd elsőbbséget kérve keresztezték az utunkat.
Élveztem a látványt, ahogy a kis völgyben haladtunk, jó párszor keresztezte a folyót. Cipőben keltem at a térdig érő, nagyon kellemes hőmérsékletű folyón. Kicsit megint felfedezőnek éreztem magam a vad dzsungel mélyén.
Rengeteg szép, színes növényt láttunk. Beszélgettünk a kígyókról, itt aktuális a téma. Végül az utunk egy hatalmas kidőlt fa alkotta hídon vezetett végig. Ezen keresztül érkeztünk meg a Rục Mòn barlanghoz, a főhadiszállásunkra.
Ez a barlang nem egy klasszikus turistaattrakció, mint a Paradise Cave vagy a Phong Nha Cave, hanem egy valódi expedíciós barlang.
Már a bejárata is hatalmas. Mégis valahogy az az érzésem volt, hogy nem ő a hatalmas, hanem, hogy én vagyok kicsi. Gyönyörű látvány volt, ahogy a kis fahidat követő rövid sziklás szakasz után balra fordulva megpillantottam a bejáratát. A folyóval együtt kanyarodtunk be. A folyó bal partja maga a barlang volt, a jobb oldalán viszont egy nagy kavicsos partszakasz adott otthont nekünk. A sátraink már itt vártak minket egy óriási csarnok alatt felállítva.
A barlang már itt megmutatta azt, hogy mire számíthatunk. Hatalmas termek, óriási cseppkövek és szinte teljesen érintetlen környezet volt az ígéret..
Itt pihentünk egyet. Nem mintha nagyon megérdemeltük volna, de ez is a program része volt. Elfogyasztottunk egy hatalmas adag nagyon finom ebédet. Olyan mesebeli terülj-terülj asztalkám jelenet volt. Zöldségek, főtt rizs, sült csirke egy-egy tálcán felszolgálva hármunknak. Ez a nagyon gondos kiszolgálás végig kísérte a két napunkat. A szakácsaink igazán értették a dolgukat.
Mielőtt elindultunk a barlang túrára, hirtelen kialakult egy közös játékunk. Elkezdtem lapos köveket dobálni a folyó felszínére. Ahogy azt olyan sokat játszottam már. Először a fiatalabb szakács, majd az idősebb férfi csatlakozott. Pillanatok alatt három gyerek versenyzett, hogy ki tud ügyesebben dobni. Számomra az tette különösen széppé a játékot, hogy a gyerekek 38, 50 és 58 évesek voltak.
A Rao Nan folyó egyik föld alatti ága vezetett bennünket keresztül a hegy gyomrán. Mentőmellényt, lámpás védő sisakot vettünk fel és keresztül úsztunk a hosszú barlangon.
A főhadiszállás mellett ereszkedtünk bele a vízbe. Néhol sodort egy kicsit a víz. Máshol kicsit úszni kellett. Néhol kilábaltunk a partra és gyalog mentünk tovább.
Voltunk hatalmas csarnokokban, millió éves cseppkövek között haladva. Keresztül mentünk szűk hasadékokon, érintve a sima köveket. Láttam olyan termeket, amik egy behavazott tájra emlékeztettek, annyi fehér ásványi anyag borította be.
Az egyik kedvencem a barna, öreg cseppköveket borító fehér rétegekkel fedett cukrász terem volt. Én neveztem el így, mert a rengeteg hatalmas képződmény egy nagy habos tortára hasonlított.
Egy másik hatalmas teremben a Holdon érezhettük magunkat, olyan kietlen és érdekes volt a talaj. Itt fél órát ültünk és beszélgettünk, a denevérek énekét hallgatva. A tökéletes sötétben, mert a lámpákat lekapcsoltuk.
Sok minden szoba került. Az egyik legszebb pillanat az volt, amikor hárman zengettük az OM-ot egy percen keresztül.
A víz barátságosan kellemes meleg volt, ahogy a barlang levegője is. Ez már önmagában is furcsa élmény volt, mert a barlangban hideg vízre és hideg levegőre számítottam az eddigi sok-sok barlang látogatásom tapasztalatai alapján.
Semmi kényelmetlen, vagy megerőltető nem volt abban, hogy három kilométer hosszan haladtunk a föld alatt. A legtöbbször a hátamon feküdve lebegtem a vízen és forgattam a fejemet, hogy a lámpám fényében megjelenő sokszínű sziklákat, mindenféle mesebeli figurákat formázó óriási cseppköveket nézegessem.
Az út nagy részén elkísértek minket a denevérek. Különleges élmény volt, ahogy közvetlenül a víz felett, a fejünktől sokszor centiméterekre repkedve vadásztak a rovarokra. Arra ügyeltek, hogy bennünket ne bántsanak. Így pár pillanatnyi izgalom után már természetes élmény volt a jelenlétük. Mellesleg jó móka volt a fejlámpa fényével követni a röptüket.
Mikor elértünk az út végére, a barlang egy felsőbb szintjére kellett felmásznunk. Innen fordultunk vissza. Egy kicsit via ferrátáztunk a sziklák mentén. Egy ideje nem csináltam ilyet, de ebből a gyakorlatból nem lehet kijönni. A beülő felvétele olyan természetes volt, mintha pizsamát vennék fel.
Volt egy új eszköz is a mászás közben. Pár eléggé magas kötél létrán kellett leereszkednünk. Ehhez olyan biztosító eszközt használtunk, amit még nem láttam. Indokoltnak tűnt a használata. Nem lett volna egészséges szétkenődni a gyönyörű barlang padlóján egy tíz méteres esés után.
Visszaértünk a főhadiszállásra. A hosszú nap után mindannyian élveztük egy darabig az én időnket. Aztán degeszre ettük magunkat a vacsorával. Ennek a különlegessége a nap végén gyűjtött csigák voltak. Sikeres vadászatot hajtottunk végre értük. A kísérőink tényleg értik a dolgukat. Nagyon ízletes volt ez a fogás is.
Kicsit még beszélgettünk némi happy water társaságában, aztán mindenki elpihent a sátrában. A barlang levegője még éjszaka is kellemes meleg volt, így én takaró nélkül, alsónadrágban aludtam.
És hallgattam az egész éjszaka eső eső hangját.
Vasárnap
A reggeli után újra útrakeltünk.
Az utunk egy része a tegnapi volt, de egy ponton másfelé vettük az irányt.
Ma láthattuk a barlang legmagasabb pontját. Ez kb. 100 méter a folyó felszínétől. Hihetetlen élmény egy 100 méteres magasságú barlang belsejében úszni. A fejlámpáink nagyon erősek voltak. De 100 méter magasra még ezek sem világítanak fel.
A barlang teteje itt ködbe veszett. Olyan volt, mintha felhő lenne a fejünk felett. Egy zárt helységben…
Olyan magasságok voltak ezek, hogy sokszor úgy nézett ki a barlang teteje, mintha egy hegyoldalt néztünk volna, fákkal a tetején. Csak illúzió volt, de leírhatatlan szépségű illúzió.
Voltak fák is a barlang belsejében. Meglepő módon a folyómederben. A folyó sok mindent behozott a barlang belsejébe, a sziklák pedig megőriznek dolgokat. Furcsa volt belegondolni, hogy alkalmanként az 5-10 méteres magasságú járatok tetejéig is érhet a víz. Ezt onnan lehetett látni, hogy sok minden ragadt fen a barlang plafonján.
Ma több szikla csúszdán keltünk át. A víz nagyon simára koptatja a sziklákat, nagyon könnyedén ment a csúszás rajtuk.
Egy alkalommal egy kis nyíláson kellett beereszkednünk egy különleges, természetes terembe. Azért annak is van egy hangulata, mikor belemerültem egy gödörbe úgy, hogy nem tudom, mi vár rám a másik oldalon. Vagy beugrani a vízbe egy szikláról ott, ahol a vezetőnk mutatta. Bizalom játék a barlangban. Szerettem ezt játszani.
Láttunk bébi cseppköveket. Olyan kis pár száz ezer éves fiatalokat.
Egy helyen annyira csepegett a víz egy ilyen kis kövecskéről, hogy oda tudtunk alá állni, és addig vártunk, míg megtelt a szánk vízzel. Finom íze volt, esküszöm. Akkor és ott arra gondoltam, hogy így eggyé válhatok a cseppkövekkel.
A vasárnapi út utolsó része különösen varászlatos volt. Ahogy a teljes sötétéségben egyszer csak felsejlett a bejárat fénye. Aztán, ahogy megjelent egy nyílásban a dzsungel szép zöldje. Mi pedig csak csorogtunk, nagyon lassan, kifelé a napfényre.
Egy hihetetlen két napos utazás ért véget itt.
De még várt ránk egy újabb adag hatalmas étel. A mai különleges fogást a barlangban gyűjtött garnélarákok adták.
Az út utolsó részét egy páncélozott terepjáróval tettük meg addig a pontig, ahol tegnap elváltunk a csapatunk másik felétől. Összesen négyen voltunk vendégek akik felszálltunk a haza felé vezető buszra.
Fell but don’t die
A vezetőnk Tom hihetetlen arc volt.
Egy igazi túravezető. Aki szívvel, lélekkel teszi a dolgát. Minden pillanatban jól éreztük vele magunkat.
Csak vasárnap mesélte el, hogy amatőr barlangász. Akinek az a vágya, hogy hivatalosan is az legyen. A meglátogatott barlang első felfedezői között volt. Nem véletlen, hogy annyi érdekes dolgot tudott mesélni a barlang ezer féle csodájáról.
A sok remek pillanat között volt két számomra igazán kedves.
Van egy saját barlang dala. Ezt rögzítettem és később megpróbálok belőle egy jópofa videót készíteni. Nagyon értékelem, mikor valaki megosztja velem a saját alkotásait.
A másik felemelő érzéseket hozó pillanat az volt, mikor elmondta az egyik versét.
Fell but don’t die
On a cloudy day
But not in May
The rain was away
And it’s today
I was try to reach high
And not to die
Rolling like a dice
But landing on six
So no need nothing to be fixed
Now feeling it in the air
The cool atmosphere
Nature a big gift
Enjoy it like a big drift
Tom – The Chill Guide 🍀 | Hoang Bao Viet
Ess, de nem halj meg
Egy felhős napon
De nem májusban
Elállt az eső
És ma van
Megpróbáltam magasra érni
És nem meghalni
Gurultam, mint egy kocka
De a hatosra érkeztem
Szóval nem kell semmit megjavítani
Most érzem a levegőben
A hűvös hangulatot
A természet nagy ajándék
Élvezze, mint egy nagy sodrást
Ebben a versben számomra az a szép, hogy felismertem benne Tomot. Szerencsésnek gondolom magam, hogy ezzel a különleges emberrel oszthattam egy kis időmet.
Tanultam tőle pár dolgot az élet szeretetéről.
És kaptam tőle egy nagyon különleges ajándékot is.
Amikor a buszos utazásunk a végéhez közeledett, elbúcsúzott négyünktől. Elmondta, hogy mennyire örülnek, hogy az ő csapatukat választottuk, és reméli, hogy szép emlékekkel fogunk rájuk emlékezni.
Majd hirtelen elkezdte elmesélni a csapatnak, hogy milyen fontos a pillanatok boldogságának megélése. Mesélt a múlt és a jövő különös kontextusáról és arról, hogy az igazi ajándék a jelen pillanat. A szívem mélyéig meghatott, hogy az én szavaimat használta és az én gondolataimat tükrözte vissza a többieknek.
Aztán őszintén elmondta a többieknek, hogy ezeket most tanulta tőlem.
Én pedig szerettem volna megint láthatatlan lenni. Hiszen nem az a fontos, hogy a gondolatok tőlem jöttek. Az a fontos, hogy Tom megőrizte őket.
Tanultunk egymástól. Ebben a percben a közös gondolataink örvénylettek körülöttem a buszon.
Mert én egy mondatot jegyeztem fel tőle magamnak. Amit mintha én mondtam volna.
Én egy történetmesélő vagyok, és az emberek itt a főszereplők.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás