Phong Nha egy kicsi falu.
Tegnap sétálgatás közben arra gondoltam, hogy itt aztán igazán nincs semmi a településen.
Aztán az éjszaka megint megmutatta, hogy valami mindig itt van.
A faluról
Phong Nha kedvelt hely az utazók körében. Nem a település miatt, hanem a település körül elérhető számtalan barlang miatt.
Phong Nha közelében található a Sơn Đoòng-barlang, amelyet jelenlegi ismereteink szerint a világ legnagyobb barlangjának tartanak a térfogatát tekintve.
Olvastam és nem állom meg, hogy pár dolgot ne mondjak el róla.
A méretei lenyűgözőek: A hossza kb. 9 km. Helyenként 200 méter magas, 150 méter széles. Olyan hatalmas, hogy saját mikroklímája, felhői és két különálló őserdeje is kialakult odabent. Egy 40 emeletes felhőkarcoló elférne a legnagyobb csarnokában. Sơn Đoòng-ba nem lehet csak úgy besétálni. Az évente látogatható létszám erősen korlátozott. A túra 4 napos, komoly fizikai felkészülést igényel.
Azonnal el is határoztam, hogy ezt nekem látnom kell. Nem a rekord vagy a méret miatt, hanem azért, mert kíváncsi vagyok, mit érezhetek ott.
Egyetlen baj van. Várólista alapján lehet bekerülni és ez három évre előre tele van.
Így most más barlang után nézek.
Sétáim az utcákon
A település olyan kicsi, hogy 5 km-en belül el tudok jutni az egyik végétől a másikig és vissza.
Nagyjából az első estémen megismertem az egész helyet.
Az első este történt velem egy érdekes dolog. Az egyik barátommal beszéltem éppen éjfél körül. Egy üzlet lépcsőjén ültem a kihalt utcán. És akkor egy patkány egyszerűen keresztül szaladt a kinyújtott lábaimon.
Bevallom, kicsit összeszartam magam. Akkora volt mint egy macska. De rögtön elkezdtem röhögni magamon, annyira vicces volt, ahogy felpattantam. A patkány haverja a lépcső másik feléről figyelte a jelenetet. Szerintem ő is nevetett.
Tegnap este hosszabban sétáltam, a célom a falu egy harmadik végének az elérése volt.
Ázsiában éjszaka sétálni nem veszélytelen. Ennek általában a kutyák az okai. Így tegnap felkészültem. Törtem magamnak egy nagyobb bambusz botot és azzal vágtam neki az útnak.
Nem értem el a falu végét.
Az apróbb, idegesebb kutyák után egyszer csak összetalálkoztam egy kisebb ökör méretű, nyugodt németjuhász kutyával.
Mikor észrevettük egymást, megálltunk és figyeltünk. Nagyon szerettem ezt a jelenetet. Jó 20 méter távolságban álltunk egymástól. Mozdulatlanul figyeltük a másikat. Nálam a bot és a testmagasságom volt a jelzés. Ezen kívül igyekeztem magam felfújni, mint egy béka, hogy nagyobbnak látszam. Nála a nyugalom, a gyorsaság, a fogak és a tömeg volt a jelzés.
Egy percig méregettük egymást, majd valamelyikünk jelzésére megfordultunk. Mikor pár méter után visszafordultam, láttam, hogy ő is ezt tette. Úgyhogy volt egy második csendes körünk is. Aztán megegyeztünk. A kutya nem ment a falu felé, én meg nem jutottam el a végéig.
Egy vacsora
Éjfél után értem vissza a szállásomra, ami az alsó szintjén egy igazi pub.
Leültem a már megismert emberek közé. Egy kicsit beszélgetni és együtt meginni egy sört.
A sörből és a hajnali órákból kettő lett.
Addigra már csak a hely vezetőjével ketten voltunk ott és egy jó beszélgetésben voltunk benne.
Ekkor jött a kérdés, hogy nincs -e kedvem egy jó helyi tyúkhúslevest enni lefekvés előtt. Persze, hogy volt hozzá kedvem. Gyorsan összepakoltuk a kis terasz bútorait és elmentünk az egyik nem messze lévő utcai kifőzdébe.
Ott találkoztunk egy másik sráccal, onnantól kezdve hármasban vacsoráztunk. És söröztünk.
A sörök száma a végtelenbe veszett. Az utolsót még ott az utcán vagy öt másik utolsó követte, aztán elmentünk még együtt a harmadik srác bárjába is, ahol tovább beszélgettünk és söröztünk.
Az órák száma is nagyon elszaladt, mert végül reggel hatkor feküdtem le. Az, hogy teli hassal, ma reggel enyhe kifejezés volt.
Megettük a finom levest.
Aztán ettem 60 napos kacsatojást. Nem kis kíváncsisággal tették elém ezt, persze előtte megkérdezték, hogy kérek -e belőle. Még a hely tulajdonosa és felesége is a közelbe jött, hogy megnézzék, mit kezd az idegen srác ezzel a fogással.
Azt hiszem, nem okoztam nekik csalódást. Ezt a tojást úgy kell megenni, hogy az ember feltöri a tetejét, mint egy lágytojásét. Aztán először megissza a tojás még folyékony levét. Esküszöm, hogy jó íze van. Aztán lefejtjük a további héjat és a kemény részt fűszeres sóval megszórva falatonként megesszük. Az igaz, hogy egy kis kacsát eszem ilyenkor, de ennek az íze és a szaga pont olyan, mint egy főtt tojásnak.
Persze elmondta neki, hogy én már ettem ilyet Laoszban, szóval tudtam, hogy mi vár rám.
A vacsora végén szárított tintahalat ettünk desszertnek. Én voltam a legidősebb és a vendég is egyben. Így ők megtiszteltetésnek vették, hogy velük töltöm ezt az estét. Én pedig megtisztelve éreztem magam, hogy ők készítik elő a desszertet. A tintahalat apró csíkokra tépték és tették hármunk elé. Azzal a – kedvencem – vietnámi szósszal ettük, amit már Magyarországon kb. 25 éve ismerek és szeretek.
Rengeteget beszélgettünk. Ma is nagyon sokat tanultam a helyi emberek életéről, a történelmükről, a gondolkodásukról és a barátságukról.
Már az utcai asztalkánál ülve megfogalmaztam magamban ennek az írásnak a gondolatait.
A kacsatojás és a szárított tintahal hatalmas élmény.
De minden élményt megelőznek azok, aki ezeket a dolgokat elém teszik.
A kedvesség, a tisztelet és a barátság az én igazi vacsorám. A hasam tele volt. A lelkem azonban soha nem tud megtelni azzal, amit az élettől kapok.
Mert annyi hely van benne, mint a Sơn Đoòng barlangban.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás