Ezt a bejegyzést már Laoszban írom. Három egész és két rövid napot töltöttem el ebben az észak-thaiföldi kisvárosban.
Egy élmény, amit szerettem volna, kimaradt az ittlétből. Egy kis színváltoztatással kaptam helyette valami mást.
A Fehér templom
Ez Ázsia, bébi!
Szóval már a Paiból való indulás is mutatta azt a fejetlenséget, ami itt a béke világában sokszor megmutatkozik. Jó kilenc vadidegen turistával úgy állni egy busz körül, hogy egyikünk sem biztos benne, hogy a jó busz mellett álldogálunk. Háromszor is meg kell kérdezni, hogy hová megy a busz.
Kilenc óra után indult el több busz is az utazási iroda / motorbérlő üzlet elől. Nem mindegy, hogy melyikre teszi le az ember a fenekét. Mert az egyiktől a másikhoz küldenek, mintha ők sem tudnák, hogy melyik sofőr hová indul.
A lényeg az, hogy elindultunk, és mivel sokszor elhangzott a kérdés, hogy hová is megyünk, így senki nem aggódott.
Az egyik barátnőm hajnali egy körül hívott fel. Négy órán keresztül beszélgettünk. Hétkor keltem, így még én is könnyen kiszámoltam, hogy kb. két órát aludtam. A többit a buszon pótoltam. Csak a megállókban keltem fel.
Majdnem négy órát zötyögtünk. Kezd olyan érzésem lenni, hogy itt az autókban valami sebességkorlátozó megoldás van beépítve, és egyszerűen nem tudnak gyorsan menni.
Chiang Rai-ban ébredtem fel a buszvégállomáson.
Ez baj!
Mert én olyan jegyet vettem, amiben benne volt, hogy a várostól 10 km-re található Fehér templomnál megállunk fél órára megnézni az épületet. 200 BHT-val volt drágább az a jegy, ami ott megállást kínált, mint az, amelyik nem.
Mindenki gyorsan otthagyta a buszt. Én még meg akartam kérdezni a sofőrt, hogy ez a „nem álltunk meg” hiba hogyan történt. Erre azt mondja nekem – tök jó fej –, hogy a Fehér templom nagyon szép, ki ne hagyjam!
Mondom neki: öreg! Éppen ezt akartam kérdezni, hogy miért nem álltunk meg ott. Nekem olyan jegyem volt.
Mindjárt sürgős lett arrébb állni a kisbusszal. Valami olyasmit mondott, hogy félreáll és visszajön. Volt egy olyan érzésem, hogy hiába várnék, úgyhogy leléptem én is.
Másnap írtam az utazási irodának (Fuck! Mostanában nincs szerencsém ezekkel az utazási irodákkal), hogy kifejezzem csalódottságomat. Nagyon megköszönték a jelzésemet, amit majd felhasználnak a szolgáltatásuk fejlesztésére, és elnézést kérnek a kommunikációs félreértésért.
Válaszoltam nekik, hogy semmiféle kommunikációs félreértés nincs. Egyértelműen megkérdeztem a jegyvásárlásnál, hogy megállunk-e a templomnál. Átvertek. Ennyire egyszerű a történet.
A fenti okok miatt a Fehér templomról nem mutatok képeket.
Elment volna egy fél-háromnegyed napom azzal, ha meglátogatom, és most sok volt a tennivalóm.
A Kék templom
A városban – egészséges sétatávolságon belül – volt egy Kék templom. Eljátszottam a gondolattal, hogy színvak vagyok, és akkor teljesen mindegy a szín.
Szóval elmentem a Kék templomba.
Nagyszerű élmény volt. Kimondottan kékben még nem voltam, és mondhatom: ezt is kár lett volna kihagyni.
Itt furcsa módon a templom területén belül kis piac és étkezdék is voltak, így egy jó reggelivel kezdtem itt a vasárnapomat.
Itt Észak-Thaiföldön nem ez az első templom, amelynek a belső falai gyönyörű festményekkel vannak kidekorálva Buddha életének jeleneteivel. Kívül rendkívül gyönyörű kék szobrok őrzik a templom békéjét, így ez a kirándulás egyben egy művészeti bemutatóvá is vált.
A templomba lépve a teremőr fiatal srác nagyon megörült a tiszteletteljes köszönésemnek. Hálás volt, és még akkor is emlékezett rám, amikor kimentem. Húsz percet töltöttem a teremben, mert meditáltam is bent.
Az élet most a fehér helyett a kéket adta. Jó volt így! Különben sem a szín a lényeg. Ahogy a méret sem. LOL.
A város
A város közepétől 1 km-re laktam, így sokat járkáltam a forgalmas utcákon. A mérete miatt az első séta alkalmával kiismertem a központot.
A városnak van egy olyan része, ahol utcák során vannak esténként árusok. Mindent lehet venni. Engem az ételek érdekeltek.
Találtam két hatalmas piac várost is. Rengeteg kis utcácskával egy fedett helyen. Itt mindent kétszer lehetett megvenni. Ha egyenruhát akartam volna felvenni, miközben új telefont nézegetek, itt simán ment volna minden.
Nagyon jó kifőzdék voltak minden utcában. Többet is kipróbáltam, 60 BHT értékben simán jól lehet lakni. Ezekben a kis éttermekben a megrendelt főétel mellé mindig kaptam egy kis tál levest is. Az egyik alkalommal meg jégágyon pihenő újhagyma csokrot.
Nagyon jókat ettem ebben a kicsi városban.
Találtam jó kocsmát is, így az egyik este whisky kóláztam és söröztem.
A második estémen a központban korábban már meglátogatott – a körforgalom közepén álló – hatalmas óratoronynál voltam, mikor megszólalt a zene. Este nyolckor 10 percen keresztül zengett a zene. Sokan ültünk ott akkor és élveztük a perceket. Olyan csodálatos zene szólt. Sajnáltam, hogy a Shazam sem tudta, hogy milyen thai zene tette varászlatossá számomra a pillanatokat.
Meseszerű jelent volt, ahogy az óra színváltoztató fényeffektjei elvarázsoltak a zene hangjai között. Utólag kiderült, hogy a torony fényjátékához egy régi thai klasszikus dal szól.
Ráadásul – most kapaszkodj meg! – utólag olvastam, hogy ugyanaz a tervező készítette, aki a Fehér templomot. Így a sors egy kicsit mégis adott most a templomból. Legalábbis, hihetem ezt.
Ebből a városból a jó étkezések mellett biztos, hogy ezt a zenélő óratornyot viszem magammal.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás