A nyár közepén talált meg egy gondolat. Vietnámban ültem éppen egy társaságban, mikor valaki ezt a mondatot mondta:
A legtöbb ember nem tudja, hogy neki mi a boldogság, mert nem tudja, mi az a boldogság. Vagy már elfelejtette!
Ezeken a mondatokon azóta is sokszor elgondolkodtam.
Eljött az idő, hogy írjak valamit ezzel kapcsolatban.
Gondolatok a boldogságról
Ez nem feltétlenül egy önreflektív írás lesz. Legalábbis nem annak indítom el. Majd kiderül, hogy ki tudok-e lépni a jól megszokott szerepemből. (A második pontnál már láttam, hogy ez nem sikerül. Nem bánom, egy kísérlet volt csupán.)
Ebben a bejegyzésben az alábbi szerkezetben gondolkodom:
- Problémafelvetés
- Fogalmi tisztázás
- Korábbi elméletek
- Saját tézis
- Érvek és ellenérvek
- Következtetés
1. Problémafelvetés
Létezik-e általánosan érvényes boldogságdefiníció?
A Vietnámban elhangzott két mondat közül az első egy érdekes megállapítást mondott ki. A legtöbb ember nem tudja, mit jelent számára a boldogság, mert általánosságban nem tudja, hogy mi a boldogság.
Úgy emlékszem, hogy a mondatban lévő ellentmondás azonnal felkeltette a figyelmemet.
Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy szükséges egy “általános” boldogságmeghatározás ahhoz, hogy az ember önmagával tisztában legyen.
Létezik-e általánosan érvényes boldogságdefiníció? Létezik-e egyáltalán egy általánosan elfogadható “boldogság” meghatározás? Szükséges-e ez ahhoz, hogy aztán az egyes emberek ebből alkossák meg a saját definíciójukat?
Másképpen nézve ezt a problémát: Képesek vagyunk megalkotni a saját meghatározásunkat?
És végül az igazi kérdés: Szükséges-e meghatároznunk ezt a fogalmat, hogy aztán tényleg boldogok legyünk?
2. Fogalmi tisztázás
Miben különbözik a boldogság az örömtől, elégedettségtől és belső békétől?
Én a “boldogság” kifejezést használom a mindennapi kommunikációmban.
Tapasztalataim alapján azonban ezt a kifejezést a környezetemben lévő emberek nem igazán használják a mindennapi kommunikációban. Ez mintha azt jelezné, hogy nem is annyira fontos ez a kérdés.
A nem sokszor elhangzó kifejezés helyett annál gyakrabban jelenik meg a kommunikációban három másik. Öröm. Elégedettség. Belső béke. Az első talán a leghétköznapibb. A második kissé magasztosabb. A harmadik kifejezést meg egy nagy adag spiritualizmus lebegi körbe.
Ugyanarról a dologról beszélünk, mikor ezeket a kifejezéseket használjuk? Van köztük különbség, vagy használhatjuk őket akár szinonimaként is?
Fontosnak tartom, hogy elkülönítsük ezeket az állapotokat. Még akkor is fontosnak tartom, ha nincs lényeges különbség a fogalmak jelentései között. Ennek pedig egyetlen oka van: pontosan az elkülönítés teszi lehetővé azt, hogy – akár – a hétköznapi kommunikációban is megjelenjen ez a kifejezés. Hogy miért fontos ez – szerintem -, arra az írás későbbi részében adok választ.
Egy definícióról szóló írásban nem biztos, hogy szerencsés vállalkozás három másik kifejezés definíciójának nekikezdeni. De jelen esetben talán szükségszerű. Talán elég lesz annyira definiálnom a másik szavakat, hogy a különbség érezhető legyen.
Mit jelent az öröm? Hétköznapi érzésnek gondolom. Örülni annyi mindennek tudunk. Mintha az örömre való hajlandóságunk nagyobb lenne, mint az örömre. Például, “Örülök, hogy ízlik!”. Kevesebbszer hallottam azt, hogy “Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire ízlik neked!” Vagy egy másik gyakori eset. “Örülök, hogy látlak!” Szintén nem túl gyakori az, hogy “Boldog vagyok, hogy látlak!”
Talán az időtáv és a méret az, ami az örömöt a boldogságtól megkülönbözteti. Örülni gyorsan és “kisebb” dolgoknak szoktunk. A boldogság meg talán egy hosszú távú és nagyobb jelentőségű dolog a köztudatban.
Mikor vagyok elégedett?
Talán a példáknál maradva jutunk közelebb a jelentéshez? “Elégedett vagyok a munkáddal!” Nem pedig “Boldog vagyok, hogy ilyen jó munkát végeztél!” Vagy: “Elégedett vagyok a meccs eredményével.” Miért nem “Boldog vagyok, hogy 2-3-ra nyertünk!”
Mintha a megelégedettséget és a boldogságot valamiféle eredménytermék különböztetné meg egymástól. Aminek van eredménye, azzal elégedettek vagyunk? És nem boldogok a kimenetével?
Végül a belső béke kérdése. És ezzel együtt a spiritualizmus. Ezt a gondolatomat sem itt és ma fogom kifejteni. De sokszor van olyan érzésem, hogy alkalmanként – talán indokolatlanul – olyan kifejezéseket aggatunk valamire, ami az egyszerűség ellen szól. “Kiegyensúlyozott.” “Önazonos.” “Jólét.” “Életminőség.” “Mindfulness.” “Work-life balance.” A sor végtelen lehet.
Mintha más csomagolásban komolyabb hangzású lenne a fogalom. Nem állítom, hogy ennek csak kereskedelmi okai lehetnek. De felteszem a kérdést: Hova mennél inkább a hétvégén? Egy boldogság- vagy egy mindfulness tanfolyamra? Az állásinterjún mi a “helyes” válasz arra, hogy mi a célod az adott cégnél? A személyes fejlődés, vagy a boldogság? Végül pedig, mit várnánk el inkább egy coach segítő munkájaként? A pozitív életérzés kialakítását, vagy a boldognak levést?
Azt gondolom, hogy az ebben a fejezetben megjelenő összes kifejezés egy irányba mutat. Talán ez az irány éppen a boldogság? Mindezekkel együtt, egyik kifejezéssel sincs gond. Egyik sem “ajánlott”, ahogy egyik sem “elvetendő”.
Egyszerűen csak azt gondolom, hogy örülni, elégedettnek lenni, vagy belső békét megélni a köznyelvben nem azonos a boldogsággal.
A belső béke számomra – és nem kell, hogy mindenkinek ez legyen a meghatározás – azt jelenti, hogy tudatosan adom a válaszaimat az élet kérdéseire. Akármit is válaszolok egy kérdésre, azzal a válasszal békében vagyok. Elfogadom a saját válaszomat. Nem hibáztatom magam azért, ha ez az előzetes elképzeléseimmel akár köszönő viszonyban sincsen. Ha szükséges, ezt a választ azonnal megbocsátom magamnak. Azzal a – coachingban tanult – hozzáállással kezelem a kérdéseket, hogy az adott pillanatban a magam számára a “legjobbat” választottam. Ha – akár kicsivel – később már másképpen látom a kérdést és a választ, az nem baj. Ez egy lépés előre.
3. Korábbi elméletek
Arisztotelész, Epikurosz, Seneca és modern pszichológiai megközelítések.
Kerestem pár meghatározást a fogalmunkkal kapcsolatban ismert emberektől. Írás közben jutott eszembe a gondolat, hogy milyen érdekes lett volna a Boldogságinterjúmat velük elkészíteni. Mivel ez nem áll módomban, vegyük a hagyományos idézetértelmezés-vonalat.
Időrendbe állítottam a gondolatokat. Ennek ellenére nem a boldogság időbeli alakulására vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy felfedezhetőek-e minták, kérdések az idézetek mögött.
1. Arisztotelész (Kr. e. 384–322)
„A boldogság a lélek erény szerinti tevékenysége.”
Értelmezés: A boldogság nem pusztán kellemes érzés, hanem a jól és erényesen megélt élet megvalósítása.
2. Epikurosz (Kr. e. 341–270)
„Az öröm a boldog élet kezdete és célja.”
Értelmezés: Az öröm itt nem féktelen élvezeteket jelent, hanem a testi fájdalomtól és a lelki háborgástól való mentességet.
3. Seneca (Kr. e. 4 – Kr. u. 65)
„A boldog élet az, amely összhangban van saját természetével.”
Értelmezés: A boldogság alapja az értelemmel, az erénnyel és a természet rendjével összhangban álló élet.
4. Baruch Spinoza (1632–1677)
„A boldogság nem az erény jutalma, hanem maga az erény.”
Értelmezés: A boldogság nem valami, amit a helyes élet végén megkapunk. Magában a helyes életben rejlik.
5. John Stuart Mill (1806–1873)
„Boldogságon az örömöt és a fájdalom hiányát értjük.”
Értelmezés: A boldogság lényege az élvezetek jelenléte és a szenvedés hiánya, de Mill különbséget tesz magasabb és alacsonyabb rendű örömök között.
6. Bertrand Russell (1872–1970)
Tartalmi összefoglalás: A boldogság egyik legfontosabb forrása, hogy őszinte, szeretetteljes érdeklődéssel fordulunk más emberek és a világ dolgai felé.
Értelmezés: Russell szerint az önmagunk körüli állandó forgás helyett a világ felé fordulás tesz boldogabbá.
7. Viktor Frankl (1905–1997)
„A boldogságot nem lehet hajszolni; annak következményként kell megszületnie.”
Értelmezés: A boldogság nem közvetlen cél, hanem az értelmes élet és a valamiért vagy valakiért vállalt elköteleződés mellékterméke.
8. XIV. dalai láma (1935–)
„A boldogság elsősorban a mély elégedettség érzését jelenti.”
A valódi boldogság alapja a belső béke, az együttérzés és a szeretetteljes hozzáállás, nem az anyagi javak felhalmozása.
9. Thich Nhat Hanh (1926–2022)
Tartalmi összefoglalás: A boldogság a jelen pillanatban megtapasztalható béke és szabadság, amelyhez nincs szükség arra, hogy előbb minden vágyunk teljesüljön.
Értelmezés: Nem szükséges megvárni a tökéletes körülményeket. A boldogság lehetősége már most is jelen lehet.
10. Martin Seligman (1942–)
Tartalmi összefoglalás: A boldogság három alapvető összetevője a pozitív érzelmek megélése, az elmélyült tevékenység és az élet értelmének megtapasztalása.
Értelmezés: Később ezt az elméletet a PERMA-modellben öt elemű jóllétfelfogássá bővítette, amelyben a kapcsolatok és a teljesítmény is helyet kapnak.
Az elméleteket vizsgálva legalább négy markánsan eltérő felfogás rajzolódik ki:
a) Boldogság mint öröm és a szenvedés hiánya – Epikurosz, Mill.
b) Boldogság mint helyesen megélt élet – Arisztotelész, Seneca, Spinoza.
c) Boldogság mint belső béke és elfogadás – a dalai láma, Thich Nhat Hanh.
d) Boldogság mint értelem és elköteleződés következménye – Frankl, részben Russell és Seligman.
Számomra ezek a minták, amik a korábbi gondolkodók elméleteiből kirajzolódnak.
A saját elképzelésemet elővetítve megvizsgáltam a négy pontot, és a következőket állapítom meg.
Leginkább a c. ponttal tudok azonosulni. Részben aztán a d. ponttal. Az a. áll hozzám a legkevésbé közel, illetve a b. lesz az, amit szintén részben fogadok el, de kisebb súllyal, mint a d. pontot.
A nagy gondolkodók fent idézett gondolatait figyelembe véve természetes módon jutok el oda, hogy feltegyem a kérdést: A boldogság valami, amit érzünk, valami, amit megélünk, vagy valami, amit felismerünk?
Az igazság talán most is ott van valahol a kérdések határvonalán. Mivel régóta gondolkodom a boldogság mibenlétén, azt gondolom, hogy nem feltétlenül tudnék egzakt definíciót készíteni. De mindenképpen valami “keveréke” lenne a sok területnek.
4. Saját tézis
A boldogság vajon érzelem, tudatállapot vagy az élethez való viszony?
Hogy közelebb juthassak a saját meghatározásomhoz, meg kell még vizsgálnom a fenti kérdést.
Ma úgy gondolom, hogy a boldogság egy válasz. Pontosabban válaszok összessége. Válaszok az élet által folyamatosan feltett kérdésekre. Ez nálam mindenképpen tudatállapotot jelent, méghozzá az élethez való viszony tudatállapotát. És ezzel együtt természetesen érzelmeket, azoknak a felismerésével és megélésével. Tudatos módon, keverve a spontán megéléssel.
Igen, ez is a “mindenből egy kicsit” recept alapján áll össze a gondolkodásomban.
5. Érvek és ellenérvek
Vizsgálható-e a boldogság objektíven? Lehet-e boldog az ember szenvedés közben?
Azt gondolom, hogy a boldogság objektív vizsgálata kevésbé lehetséges. Legalábbis nem az objektivitás hétköznapi értelmében. Nem tudok elképzelni egy “boldogságtesztet”, vagy “boldogságmérőszámot.” Nem hiszek abban, hogy “kívülről” könnyen megítélhető egy embertársam boldogsága.
Abban hiszek, hogy mindenkinek más a boldogsághoz, mégpedig a saját boldogságához való viszonya. A definíció ezért is nehezen előállítható.
A szubjektív megítélésben viszont – a tapasztalataim alapján – nagyon hiszek. Sok emberrel találkoztam, akiket körbeleng – ha nem is a boldogtalanság, de legalábbis – a “nem boldogság” érzete. Ez erősen szubjektív megítélés, jelen esetben csak az enyém. És hozzá is kell tennem – a szokásos módon -, hogy lehet, hogy tévedek.
Rengeteg emberrel találkoztam, aki azt mondta, hogy boldog. Ezzel ellentétben ez számomra nem volt érzékelhető rajtuk. A világhoz való viszonyuk, a gondolataik, a békétlenségük számomra nem ezt mutatta. Emellett rengeteg olyan emberrel is volt szerencsém megismerkedni, akiik – bár – nem boldogtalan, de a “most minek örüljek?” neutrális állapotban voltak, effektíve tehát nem mondták ki, vagy nem mutatták ki, hogy boldogok lennének.
Fontos ebben a kérdésben, hogy nem az én “ítéletem” számít. Ha olyan emberrel találkozom, aki szerintem nem boldog, de ő azt mondja, hogy az, akkor nem kérdőjelezem meg. Nem alkotok ítéletet. Egyszerűen örülök neki, hogy boldog.
A szenvedés közben megélt boldogságra meglepő módon sok példát láttam már életemben. Jellemzően nagy hatású emberektől. Akiket csodálattal tudunk szemlélni. Akiknek az élete valamilyen módon terhelt, korlátozott. Akik olyan helyzetben vannak, amibe kívülről nagyon nehéz beleképzelni a boldogságot. Az említett emberekről mégis süt a boldogság.
Találkoztam hétköznapi hősökkel is. Az egyik legnagyobb hatású találkozásom egy 25 éves sráccal volt. Boldogság Interjút készítettem vele. Előtte elmondta, hogy volt egy nehéz időszaka, amikor egyáltalán nem volt boldog. De az interjú közben egyértelműen elmondta, hogy most boldog. Az interjú elkészítése után már kamerán kívül feltettem neki egy kérdést. Arra voltam kíváncsi, hogy az említett nehéz időszakon mi segítette át, mivel érte el, hogy újra boldog. Nem voltam kíváncsi arra, hogy mi volt az az időszak. Egyszerűen azért nem, mert ezek az időszakok a legtöbbünknek megvannak. Nem a szenvedés a fókusz a kérdésemben, hanem a megoldás. Ő mégis elmondta, hogy mi volt az ok. Két évvel az interjú előtt elvesztette a fiát… Most mégis boldog.
Ez nem feltétlenül válasz arra, hogy a szenvedés közben lehet-e boldognak lenni. De arra mindenképpen, hogy egy nehéz sors mellett is lehetünk boldogok.
6. Következtetés
Az eredeti kérdésre adott válasz, esetleg egy saját boldogságdefiníció megfogalmazása.
Nem tudok általánosan érvényes definíciót adni arra, hogy mi a boldogság. Azt hiszem, ez egyértelmű következtetésem az előző pontok alapján.
De tudok adni egy definíciót, ami alapján én látom a világot. Ez az én definícióm. Ezzel válaszolok is az első pontban felvetett gondolatra.
Nem kell általános definíció, de abban hiszek, hogy a sajátját mindenkinek meg kell alkotnia. Azért, hogy egyértelmű legyen az egyén számára, hogy neki mi okozza ezt az érzést. Hogy aztán tudatosan megélje azt.
Ebben azért hiszek, mert ezt tapasztaltam a saját életemben. Úgy gondolom, hogy nem elég ott lennem a pillanatban. Számomra ma már sokkal többet jelent ez a tudatosság. Korábban esetleg észrevettem a mellettem repülő pillangót. Talán meg is álltam egy pillanatra, hogy nézzem. Aztán mentem tovább. Ez ma sem történik másképp. Csak hozzáteszem – magamban, vagy társaságban hangosan ki is mondva: Milyen gyönyörű színe van ennek a pillangónak. Mindezt azért, hogy az érzés ne csak egyszerűen átutazzon rajtam, hanem azért, hogy az elmém is meg tudja figyelni. Érzelem és értelem.
Ezért tartom fontosnak a meghatározást: “Mit jelent számomra a boldogság?”
Az én definícióm a következő:
A boldogság az élethez való hozzáállásomat jelenti. Legfőbb eleme a hozzáállásomnak az érzelmeim felismerésének tudatos fejlesztése. Azzal együtt, hogy a keletkező érzéseket spontán módon is megélem, elemzem is őket és nevet is adok nekik. Kimondom, hogy ennek most örülök. Ez most szép. Ez most ízletes. Ez most jó illatú. Ez most gyönyörű. A hangsúly a “most”-on van nálam. Megtanultam észrevenni azokat a környezeti elemeket, amik érzéseket adnak nekem. És hiszek abban, hogy ezek szinte minden pillanatban ott vannak körülöttem. A Csoda Már Itt Van. The Miracle Is Already Here. Ezen kívül a saját definícióm másik nagyon fontos eleme, hogy a saját traumáimat, saját gyászaimat és szenvedéseimet barátként, ismerős érzésként internalizáltam. Nem tagadom meg őket, nem akarom “elengedni” őket. Mert szerintem ezt nem lehet. Békében vagyok velük.
Úgy döntöttem, hogy boldog vagyok. Most. Nem holnap. Ennek részei a rossz és a jó érzéseim is. Az írás pillanatában például rettentően fáj a jobb fülem. Mégis boldog vagyok. Egyszerűen azért, mert nem a szenvedés határozza meg a világomat. Mondom még egyszer: azért, mert így döntöttem.
Mert ezt a választ akarom adni a világnak.
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás