A [Nomad Cruise] fedélzetére lépve nem hivatalosan digitális nomáddá avatták ebben az évben. Az elmúlt hónapokban sokszor mondtam, hogy digitális nomád leszek. Mindig ott volt a jövő idő ebben a kijelentésben. Bár a digitális nomád definícióban benne van, hogy az alany periodikusan változtatja a lakóhelyet, országokon és földrészeken át, és én ennek a paraméternek még nem felelek meg, hiszen Thaiföld az első állomásom, azért már bátorkodom magamat digitális nomádnak nevezni.
Tehát, elértem! Az lettem, ami szerettem volna lenni.
Így azt gondolom, van alapja annak, hogy egy kicsit arról elmélkedjek, hogy hogyan lehet az ember fia digitális vándor. Vagy bármi más. Mert tulajdonképpen a bármivé válásnak pont ugyanazok a lépései vannak, mint az én utamnak.
Amikor ennek a bejegyzésnek gondolat megszületett, még csak halvány szikra volt. Mostanra azonban a megvalósulás fénye is körülragyogja, s így születhetett meg ez az összegzés.
Kettő forgatókönyvet fogok vázolni, remélem, legalább az egyik neked is hasznos lesz!
Első forgatókönyv: listákkal és teendőkkel
Lehet nagyon egyszerűen átalakulást hozni az életünkbe. Az első a technikai, praktikus oldalról való megközelítés. Kell pár lista. Ha azokon sok dolgot ki tudunk pipálni, akkor mehet a móka.
Például, ilyen listákra gondolok:
A feltétlenül fontos dolgok listája:
- Megélhetés költségek fedezete (megfelelő jövedelem)
- Biztonság
- Életminőség
- Időjárás
- Egészségügy helyzete
- Stabil internetkapcsolat
- Szórakozási lehetőségek
- Angol, vagy egyéb nyelvtudás
- Nomád közösség nagysága
- Külföldiekkel szembeni hozzáállás
Ha itt tudsz 10 igent mondani, akkor indulhatsz és készen is vagyunk!
A lista, listák természetesen lehetnek hosszabbak is. Tíz helyett húsz pont. Vagy 100. A természeted, igényeid alapján összeállítod magadnak, megkeresed rá a válaszokat és úgy jutsz el a start mezőre.
Egy ilyen száraz, technikai jellegű forgatókönyv nem az én világom, legalábbis az elmúlt 10 hónapban biztosan nem ez volt…
Második forgatókönyv: lélekkel
Az egyszerű teendő listák elkészítése és végrehajtása helyett véleményem szerint nagyon fontos az életforma mögötti elköteleződés, a lelki felkészülés. Ha felkészültnek érzed magad lelkileg, akkor érdemes meggyőződnöd arról, hogy ez az érzés valóságos -e.
Érdemes megvizsgálni az felkészültség mögötti érzéseket. Azt gondolom, hogy könnyű kihagyni például azt a kérdést, hogy “félsz a magánytól?”. Ezen nem gondolkodni egy lehetőség. Aztán lehet azt is csinálni, hogy gyorsan rávágjuk, hogy “persze, hogy nem!” De talán célravezetőbb leülni és gondolkodni rajta egy kicsit. Csavargatni ezt a kérdést egy kicsit jobbra, egy kicsit balra. Mert ha ez a kérdés kimarad és mondjuk Londonban, pizza futárként tör rád a kezelhetetlen magány kérdése a kiutazásod után pár hónappal, akkor szinte borítékolható a hazatérés és az utazás befejezése.
A rendszeres olvasóim elég sok ilyen kérdésről olvashattak eddig is. Eddig 134 bejegyzést írtam, amiből 61 db (46%) van “Személyes történetek” címkével ellátva. Emellett 65 db (49%) írás a felkészülés, megvalósítás témakörével foglalkozik. Igyekeztem ezt az egyensúlyt megtartani. De a két oldal közti arány talán mutatja, hogy nem vettem félváról a saját elköteleződésem vizsgálatát.
Ez az írás szeretne egy kicsit recept lenni. Egy módszer a rengeteg közül. Egy út a végtelen sok közül. Ami számomra működött. Leljen benne bárki kis iránymutatást, vagy segítséget, örömmel olvasok és hallok róla visszajelzést!
Sokáig azt gondoltam, hogy a legfontosabb tényező az életem átalakítása mögött “A döntés” volt.
Ma már azt gondolom, hogy egy előremutató változás akkor válik valóssá, mikor arra készen állunk. Az “Álom az álomért” bejegyzés erről szól. Jöhet az életünkbe bármilyen vágy, álom, vagy elképzelés, ha nem állunk készen a változásra. Meg kell érkezni oda, hogy lehetőségünk legyen egy másik úton való elindulásra. Ez azt jelenti, hogy a tervezgetésből, álmodozásból át kell lépnünk a felkészülés szakaszába. Talán a szabad lélekre van szükség ahhoz, hogy pro és kontra érvek végtelen sorolgatása helyett végre merjünk lépni.
A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent eldobsz, minden kötelet levágsz magadról. Azokat a köteleket vágod le, amik a repülésedet akadályozzák. A madár is tud repülni gyűrűvel a lábán, és a kutya is elcsavarog a névjelző táblával a nyakában. De először ki kell nyitni a kalitkát, vagy le kell vetni a pórázt…
“A blog mottója” mutatja meg, hogy milyen érzésekkel kezdtem el a felkészülés szakaszát járni: “Vásznamon már szárad a tinta, Sorsom most újra festem, Újra festem, színekkel és élettel.” Egy nagyon termékeny időszak elejét jelentette amikor “A döntést” meghoztam. Írtam arról a hihetetlenül izgalmas, flow által vezérelt érzés cunamiról a “Szinkronicitás, véletlenek, flow” című írásomban.
A felkészülési szakaszban nagyon hamar megtörtént “A környezetem felkészítése”, az “Eszközkészletem” felmérése és a “Konkrét teendők megkezdése”. A barátaim és szeretteim összepakoltak nekem egy nagy adag “Hamubasült pogácsát.” Folyamatosan haladtam előre, mérve a progressziót, mint ahogy az a “Hol tartok ma a terveimmel?” írásban is olvasható. Fontos lépés volt “A céldátum meghatározása”. Még tavaly hoztam meg a második komoly döntést, amikor rájöttem, hogy vár rám a “Nomad Cruise 14 – hajókázom egyet”.
Már ekkor gondolkodtam “A magányomról”. Felmértem, hogy az “Édes gyötrelmeim” is az útitársaim lesznek. Ekkor tisztáztam magamban azt, hogy “Minimalista életet élek”, azaz nem valószínű, hogy kényelmetlennek fogom találni az új életformát. Annál is inkább nem, mert “A gasztroforradalom kimaradt belőlem”. Ha kell, rovart is tudok majd enni.
Mondhatnám, hogy ösztönösen cselekedtem, de ez nem lenne az igazság. Inkább a programozó, IT és projekt manager szemléletem segítségével apró lépésekre bontottam az előttem álló feladatokat. Meghatároztam a célt azzal, hogy magam számára is definiáltam, “Kik azok a digitális nomádok?”. Hiszen én is ezzé akartam válni.
Elfogadtam, hogy a felkészülés egy ilyen változás sikeres végrehajtására minimum fél év. Felmértem, milyen eszközre van még szükségem, erről írtam a “3+1 segítőm a következő időszakban” című bejegyzésben. A korom kapcsán is vizsgálatot tartottam, mert azt gondoltam, hogy nem árt tudni “Hogyan kezdek 50 évesen új életet?” Nehogy kiderüljön, hogy ehhez az álomhoz már öreg vagyok. Kereshettem volna másikat…
Gondolkodtam “A félelmeimről – Simon Sinek” nyomán. Ezt még tovább is gondoltam és megírtam a “Félelem II.” bejegyzésemet. Ez nagyon fontos eleme a felkészülésnek. A félelem sok mindenkit el tud téríteni az úttól, hiszen az ismeretlen felé tett lépés, a komfort zóna elhagyása félelmeket szül. Erről pedig változatlanul az a véleményem, hogy nem baj, ha félek, csak ne a félelem vezessen. A térképet én rajzolom!
Fontosnak tartom azt is, hogy a lehetőségekhez képest könnyű lélekkel és felesleges lelki terhek nélkül haladjak az utamon. Ezért felszólítottam magam, hogy “Bocsáss meg magadnak, Soma!”. Ha azzal nem is sokat törődtem, hogy mit viszek magammal, azon sokat dolgoztam, hogy mit nem akarok elvinni.
Az útirányt érdemes többször is pontosítani. Ezt tettem, mikor versbe írtam, hogy “Akarom!” az új életet. Az önvizsgálat mellett a megnéztem a “Tükörben a gondolataim”. Sok beszélgetéssel és utánajárással mások szemén keresztül is megpróbáltam megnézni magamat. Azt hiszem, ez sem árt, főleg, ha bátorító, barátságos környezeted van, mint nekem. Úgy gondolom, egyetlen barátom sem próbált meg lebeszélni az út folytatásáról.
Vissza is néztem párszor, két írásban is foglalkoztam ezzel. Elgondolkodtam azon, hogy “Pillangó vagy főnix – visszapillantás I.” vagyok -e. Van az a mondás, ami azt mondja, hogy ne nézz vissza, nem arra megyünk! Nem mindig értek egyet ezzel. Ezért én néha megállok és megnézem, hogy honnan jöttem. “Az idő nyomában – visszapillantás II.” írásomban is ezt a fajta motivációt alkalmaztam.
Eljött az utamon “A pont, ahonnan nincs visszatérés”. Ezt a pontot különösen fontos előre felismerni. Én ez előtt a pont előtt többször, több barátomnak elmondtam, hogy tisztában vagyok azzal, hogy mindaz, amit eddig a pontig tettem, kidobható bármikor és csinálhatunk úgy, mintha ez az egész meg sem történt volna. De tudtam, hogy eljön az a lépés, aminek a megtétele után már nem lehet visszatérni. “Felmondtam” tehát.
Tisztába kellett jönnöm azzal, hogy “A gyökereim” nem túl erősek, hogy “Otthon, édes otthon” utáni hajsza menyire nem sikerült az életemben. Ezekkel az írásokkal igazoltam magamnak azt, hogy nem tartok attól, hogy a honvágy visszatart, vagy esetleg később visszahúz.
Mivel ez a változás nem csak rólam szól, hanem a környezetemet is érinti, nagyon komolyan fel kellett mérnem azt, hogy megtehetem -e ezt a lépést. Hiszen a “Szabadság, önző szabadság” mégiscsak jó pár dolog letételét jelenti. Abban is megerősítettem magam, hogy van bátorságom megtenni ezt az utat (ezt nagyon sokan emelték ki mások is), illetve, hogy nem leszek “Gyáva rab”.
Idejekorán elkezdtem felkészülni, hogy ne érjen váratlanul “A lezárások hete”. Számot vetettem azzal, hogy mit jelent “A búcsúzás művészete” és ezzel együtt gondolkodtam a “Kapcsolattartás” módjairól is.
Biztosítottam magam arról, hogy “Szeretem, amit csinálok”. “Egy új világ” várt rám, így nem hanyagoltam el fizikai világ dolgait sem.
Voltam “Prémium banki tanácsadáson”, ahol a “Banki meló” közben kialakult “A kártyapakli”. “A munka keresése” mellett elgondolkodtam ”Az önéletrajzomról és annak használhatatlanságáról”. Túlestem “Az első állásjelentkezésem”, és az első visszautasításon, mikor megtudtam, hogy “Nem leszek a Nomad Cruise tagja”. A saját márka építéseként elkészítettem a régóta halogatott “30 másodperces pitemet” és összeszedtem a “Referenciáimat”.
A “Felkészülés az eszközeimmel” című írásban leltárt készítettem arról, hogy milyen eszközöm van és mit kell beszereznem. Így lett meg “Az új telefonom”, vagy “Nemzetközi jogosítványom.”
A munka, mindennapi élet gyakorlásához szükséges képességeimet is számba vettem. Gondolkodtam a “Nyelvek, nyelvtanulás” szükségességéről. Felelevenítettem régen tanult és alkalmazott, de most is szükséges rutinokat, mint például az “Időbeosztás, szokáskövetés” képességét.
Elkezdtem az “Egészségügyi felkészülést”, végigjártam “Az oltások” témakörét. Megnéztem, hogy milyen lehetőségeim vannak a megfelelő“Biztosítási túlélőcsomag digitális nomádoknak” keresése közben.
Aztán persze ott volt az a nagyon fontos kérdés, hogy hová megyek. Többen kérdezték, hogy miért [Thaiföld]. Egyszerűen csak azért, mert ez az ország szólított meg elsőnek. És azért is, mert nem volt nagy jelentősége gondolkodni azon, hogy hová megyek, hiszen pár hónap után úgy is tovább állok. Így elég korán elkezdtem foglalkozni a “Vízum Thaiföldre” kérdésével. Ahogy előkerült az “Albérlet Thaiföldön” feladat is. Az országra való felkészülés részeként ránéztem “A thaiföldi élet árnyoldalaira” is és biztosítottam magamat arról, hogy az árnyékok nem rám vetülnek. A fenti ismeretek és döntések birtokában aztán viszonylag hamar “Megvettem a repülőjegyem.”
Mertem bátor és önazonos lenni így megírtam az “Önismeret és önazonosság az én szememben”. Itt már éreztem magamban annyi elhívást, hogy írtam pár olyan bejegyzést, ami nem feltétlenül az én megválaszolandó kérdéseimet tartalmazza, de talán segíthet másoknak az ő útjukon. Talán ez a szabadon választható fűszerek területe a receptemben. Hiszen van értelme gondolkodni azon, hogy “Próbautazás – kell, vagy nem kell?”, vagy, hogy “Ki vagyok, és ki szeretnék lenni?” “Az utolsó praktikus lépések” kaotikus soraiban is találhatunk néhány teendőt. Azt, hogy “Miből fogok élni?” a mai napig alakítom, úgy érzem, jó úton vagyok ezzel is. Ezért nincs is bennem a “Mi van, ha…? – szorongás vs. tervezés” vihara.
Elértem az otthon töltött “Utolsó órákhoz”. Ekkor már számot tudtam azzal vetni, hogy “Mennyibe kerül a nomád életre váltás?” És szerencsére addigra az is világossá volt számomra, hogy az utam merre vezet. “Úton a tudatalattim felé” már értettem, hogy “Az elveszett valami nyomában” haladok, ami mindig is bennem volt. Így mertem kimondani azt, hogy szeretek “A gondviselés által áldottnak lenni„.
Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ez az áldás visz arra, ahol barátságban a világgal és magammal kérhetem, hogy “Mesélj még nekem, ó, édes Istenem!”. És ha kérek, akkor adatik. Ennek lehet az eredménye, hogy “A békés harcos útján” járva “Bízom az áramlásban és hagyom, hogy a Lélek vezessen”, mikor megszólit az “Om”.
Talán így történt, hogy “Elindultam és meg is érkeztem”…
Szeretnél digitális nomád lenni?
Egy egyetemen egy professzor megkérdezte a diákjait: „Ha négy madár ül egy fán, és három közülük úgy dönt, hogy elrepül, hány marad a fán?”
Mindenki azt válaszolta: „Egy.”
Meglepődtek, amikor az egyik diák nem értett egyet, és azt mondta: „Négy madár maradt.” Ez mindenki figyelmét felkeltette.
A professzor megkérdezte tőle: „Hogyhogy?”
A diák így válaszolt: „Ön azt mondta, hogy úgy döntöttek, hogy repülnek, de azt nem mondta, hogy tényleg el is repültek. A döntéshozatal nem jelent cselekvést.”
És valóban, ez volt a helyes válasz!
Ez a történet sok ember életét tükrözi – sok szlogenjük és fülbemászó szavuk van, és összejöveteleken és barátok között ragyognak, de a valóságban az életük nem tükrözi ezeket a szavakat.
Sokan beszélnek, de csak kevesen cselekszenek..!
Döntést hozni egy dolog…
Cselekedni egészen más…
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás
Hali!
Megjegyzem, jelzem és várom a véleményed a számomra fontos dologról, a szerencséről!
Mert mint mondtam, én alapvetően szerencsés vagyok, és szerintem ennek köszönhetem a remek életem.
Puszi
Apa