Összegzés
Nagyon szerettem azt, hogy egész nap erőlködés nélküli figyelemmel szemléltem azt, ami körülvesz. Úgy éreztem, mintha a hajóm együtt úszna a halakkal.
A való világba (nem én neveztem el így, de tetszik) visszaérkezésem utáni első héten két laza napot is tartottam.
Azt a fajtát, ami számomra a legjobban szerethető.
Amikor úgy ébredek fel, hogy no, “most aztán dolgozom”, de egyszer csak elhangzik a kérdés: “testvér, nem jössz velünk?”
A kérdésre adott válasz mind a két napon az lett, hogy menjünk, béreljünk motort, aztán induljunk el.
Gyönyörű helyekre jutottam el így.
Lod Cave
Ez egy hatalmas cseppkőbarlang 2 óra motorozásra Pai-tól.
De nem akarok ennyire előre szaladni.
A túra úgy indult, hogy a motor átvételekor – szokás szerint – szóltak, hogy a járgányokban nincs túl sok benzin. Négyen indultunk neki az útnak, ez a probléma kettőnk motorját érintette. Én – bízva abban, hogy a fiúk tudják, hogy mit csinálnak – nem erőltettem, hogy a városban tankoljunk, majd út közben, mondták ők.
Ennek a laza kijelentésnek egy egész napot átívelő benzin kereső játék lett a vége. Természetesen a hegyen, amin keresztül mentünk, nem sok benzinkút volt. Konkrétabban egy sem.
Az első élményünk ennek a keresésnek az eredménye lett. Az egyik kis faluban (ez sem volt egyébként sok az úton) találtunk egy automata kutat. Ez úgy néz ki, mintha még a Henry Ford idejéből maradt volna itt. Ilyen kutakat csak amerikai filmekben láttam eddig, a sivatagban ottfelejtett benzinkutaknál játszódó jelenetekben.
De a modern technika ott volt benne. Amíg a benzin folyt ki belőle egy kínai játék dallamát játszotta le. Szürreális volt hallgatni a babajátékok dallamát tankolás közben. Próbáltam elképzelni, ahogy egy fél éves baba tankol és örül a dallamoknak.
Az automata semmilyen papírpénzt nem fogadott el, így, amennyi aprónk volt, azt eltankoltuk. Ez közel sem volt elég, így folytattuk utunkat a benzinért. Kicsit Mad Max-es hangulatom volt.
Minden esetre felértünk a hegyre, ahol a kolbászok és a sörök mellé lehetett benzint is venni. Vettünk is egy-egy vodkás üvegnyit. Imádom ezt az országot!
A hegy tetején megpihentünk, mielőtt a túloldalára leerszkedtünk volna. Nagyon jó volt egy négyes konvoj tagjaként csapatni az úton. Még akkor is, ha felfelé és lefelé is úgy kanyargott, mintha a hegy megitta volna a vodkát az üvegből, hogy legyen hely a benzinnek.
A barlang
Itt nem belépőjegyet kellett vásárolni, hanem vezetőt felfogadni. Egy vezető maximum 3 embert vezet végig a barlangon, így két csoportra oszlottunk. Így vágtunk neki a barlang felfedezésének.
Hatalmas volt, kívül, belül.
Sajnos a benti fényképek nem sikerültek jól, de ezt szinte előre tudtam. Így csak leírni tudom, hogy mit láttam.
A bejárata az erődőből nyílt, és rögtön az elején halak fogadtak minket az út alatt folyó vízben. Hatalmas halak, hatalmas rajokban. Aranyhalak, fekete pontyok, harcsák. A horgász barátaim paradicsoma lenne ez a hely, ha lehetne horgászni.
A vezetőnk egy speciális gázlámpával világította meg az utat. Nem elég volt meggyújtani – pumpálta, keményen dolgozott vele, míg a kis harisnya vakító fehér izzásba nem vált. Még soha nem láttam ilyen fényt. Mint utóbb megtudtam (AI) ez egy pumpálható benzines / petróleumos nyomáslámpa (Coleman-típus) volt.
A barlang méretei – ahogy az előbbi említésből sejthető – lenyűgöztek. Volt benne 21 méter magas cseppkőoszlop. Halkan mondom, hogy ez egy 6-7 emeletes ház magassága. Hihetetlen formákban jelentek meg előttem a figurák, a vezetőnk soknak elmondta a fantázia nevét is: elefánt, elefánt fül, teknős, Buddha…
Remekül megépített fa lépcsőkön mentünk a barlangon belül fel és le. Rengeteg denevért láttunk, ahogy fürtökben aludtak a falakon. Néhol a hangzavart is hallottuk, ahogy beszélgettek. Volt olyan hely, ahol mindent beborított a guanó, a lépcsőkorlát felé védő korlátot kellett építeni, hogy ne borítsa el a cucc. És persze volt olyan hely, ahol erősen megjelentek egy jól belakott baromfiudvar szagai, vagy a régi templom tornyok öreg, állott, madár ürülékes szaga.
A barlang túránk részét képezte az is, hogy egy kb. 800 méteres folyó szakaszon bambusz hajóval vittek el oda és vissza minket. Ez volt számomra a legnagyobb élmény. A teljesen sötét barlangban csak a Coleman lámpa és a zseblámpám fénye világított. A hajó együtt úszott a halakkal. Rengetegen voltak, és szinte úgy éreztem, hogy együtt úszunk. Mivel a bambusz hajó egy vastag bambusz törzsek egymáshoz illesztésével képzett alkalmatosság volt, mi ezen ültünk. Így kb. 10 centiméter híjján a víz felszínén ültünk.
Láttunk az ősember idejéből származó fa koporsókat, mert a barlangot régen temetkezési helynek is használták. És volt egy 2-3000 éves falfestmény is a barlangban.
Sokat időztünk a barlangban, erre a napra nem volt más terv.
Hazafelé vettük az irányt. Az sötétedésre újra a hegy tetején voltunk. Kevés benzinnel, szemerkélő esőben, rövid nadrágokban és pólókban. A hegy tetején amúgy is érezhetően hidegebb volt mint az alján, akkor is, mikor jöttünk. Hazafelé ez még keményebb különbség volt. Így, miután a szemerkélő eső masszívvá nőtte magát, fáztunk mindannyian mint a kutyák.
Mindannyian azt tekertük magunkra, amit találtunk a hátizsákunkban. Így én a hazafelé vezető utat a fürdőlepedőmbe csavarva tettem meg.
Mire visszaértünk Pai-ba elállt az eső, felmelegedett a levegő, mi meg tökig átfagyva álltunk be a zuhanya alá, hogy a normál testhőmérsékletünket visszaszerezzük.
A napnak így két mondása lett, mire végeztünk vele. Először is, az “előre a következő benzinkutig”, aztán a “Megcsináltuk!” csatakiáltás.
Egy hajnalig tartó bulizással jeleztük az életnek, hogy szeretjük.
Mor Paeng Waterfall
Két nappal később újra motorra pattantunk. Egy vízeséshez mentünk el.
Itt most rendszeresen esik az eső, így nem volt olyan problémánk, hogy száraz vízeséseket kellene nézegetnünk.
Ez a hely azért volt nagyon érdekes, mert a víz koptatta hatalmas, lágy ívű sziklák természetes csúszdákat képeztek.
Én a környék felfedezése mellett olvasással és némi csúszkálással töltöttem az időmet.
A víz nagyon hideg volt, így az éppen olvasott könyv kellemesebb élmény volt számomra.
Ban Pambok Bamboo Bridge
A következő állomás egy bambusz hídnak nevezett hely volt.
De igazából nem egyetlen hídról van szó. Inkább egy rizsföldet kell elképzelni, amit a természeténél fogva sokszor víz borít. Az ilyen bambusz utakat eredetileg a templom és a falvak közötti közlekedés miatt építették a föld fölé. Keresztül-kasul a földön. Aztán ebből egyszer csak gyönyörű turista látványosság születik.
Így aztán láttam szép levendula kerteket, mintha Magyarországon lennék. Mindenféle szelfi pontokat, legfőképpen szíveket, amik alá be lehetett állni. Több éttermet és kávézót is telepítettek az utak mellé, hátha a pár száz méteres séta alatt valaki kétszer is megszomjazik, vagy éhes lesz.
Volt lehetőség íjászkodásra (ezt ki is próbáltam, hosszú hónapok óta nem csináltam), airsoft puskákkal célbalövésre.
És természetesen a gyönyörű táj szemlélgetésére.
Tulajdonképpen ezzel telt el az időnk nagy része.
Walhalla
Azt nem gondoltam volna, hogy ezen a napon a Walhallába is eljutok. Olyan jó itt az életem a Földön!
A következő állomás előtt megláttunk egy hippi tanyát.
Meseszerű hely volt. Minden a tulajdonosának a munkája nyomán készült el, a bútoroktól és a szálláshelyeken keresztül a billiárd asztalig.
Egy jó negyed órát voltunk itt, inni egy frissítőt és beszélgetni kicsit az ott tartózkodó szabad lelkekkel.
A bejárat mellett volt egy kép egy mérges kutyáról, a “ne nyúl hozzám!” felirattal. Én előbb láttam meg a kutyát, mint a képet, így majdnem gazdagabb lettem egy kutya harapással.
Nem ilyennek képzeltem el a Walhallát – például egy isten sem volt ott – de jó hely volt. Tervbe vettem, hogy még egyszer visszamegyek oda, de aztán minden másképpen alakult.
Marad a szép emlék.
Tha Pai Hot Spring
Az utolsó állomásunk (a kötelező esti buli előtt) egy meleg vízes forrás környékén kialakított fürdőhely volt.
Az erdő közepén kialakított pihenő hely a helyiek körében népszerűbb inkább, de azért nem mi voltunk az egyetlen turisták.
Az első pici (természetes) medence vize elégnek tűnt. Nem tűnt jó ötletnek fürdeni benne, el is volt kerítve. Nyolcvan fokos víz volt benne. Volt még pár ilyen kis aranyos hely. A helyiek tojás főzésre is használják a forrásokat. Csak annyi kérés volt ezzel kapcsolatban, hogy ne műanyagban főzzük a tojásokat.
Mondjuk, mikor én elolvastam, hogy “ne főzzön tojást” azt hittem, hogy ez egy jópofa figyelmeztetés arra, hogy – főleg a férfiak – ne menjenek bele a vízbe. Aztán kiderült, hogy tévedtem…
A folyó/patak természetes folyásirányában alakítottak ki egy medret, amiben lépcsőzetesen helyeztek el falakat, így alakult ki a folyamatosan folyó vízzel működő medencék sorozata.
A legfelső medence 38 fokos volt, a legalsó 30. Én két fokkal sajnáltam, hogy nincs még egy alacsonyabb szinten található medence, de a 30 fok végül is kellemes volt.
Kellemes volt a vízben üldögélve eltölteni a hazaindulásig rendelkezésünkre álló időt.
Nagyon szép, élményekkel teli nap volt.
Sok motorozással, amit imádok. Jó társaságban, amit szintén. Rengeteg szép képpel, egy megúszott kutyaharapással, és a kimaradt tojás főzéssel.
Nagyon szerettem azt, hogy egész nap erőlködés nélküli figyelemmel szemléltem azt, ami körülvesz. A robogón ülve egymás után történtek a tökéletes pillanatok.
Ehhez csak annyit kellett mondanom magamban, hogy olyan barátságos, ahogy a meleg levegő simogatja a karom, a nap égeti a bőröm, a szél karistolja az arcomat és a seggem alatt érzem a motor erejét.
Ez egy tökéletes pillanat.
Ez egy tökéletes pillanat.
Ez egy tökéletes pillanat…
Meghívsz egy kávéra?
Ha tetszett ez a történet, meghívhatsz egy kávéra. Nem kell, de jól esik - és mindig egy új sztorira váltom.
Kávé S:o)mának
Linktree
Rövid bemutatkozás